Hexameter

Férfi magam vagyok elszánt, áldva se kértem ezért mást,
még remeg éjt, rebeg itt most sorsnak erőtlenül elmém,
égek a vándor eszében, kőfalak árnya az estén,
hálaimám sebes itt most elszedi, ékje ezért ont.
Hinni se én hálok, mást küldök imákra helyedbe
Férfi magam vagyok, elszánt átka, de fércem a sorsért.

A hőség

Hőség császára kínoz,
s árnyék palástot veszek
tüzes testemre.

Uralkodó déli szél,
a csicskása császárnak
tőle van meleg.

Roskadó felhő sóhajt,
küldi néha friss fényét
s könnye tavakban.

Szűkre szorítja létem,
a fullasztó lélegzet,
szíveket szennyez.

Ítélet hűsben hever.
S lopakodó lelket űz,
a tisztítótűz.

2012 június 30.

Választás

Köröttem bokrok nőnek,
ahogy ölel a magány,
hiába integetek
nem látsz, maradok talány.
Szúrós szagú ég fed be,
esők, frissítő kedve,
társam lesz e nagy térben,
nem jutsz most közelembe.
Levelekkel hullok el,
nap szívja ki véremet,
földemmel egyesülve,
választok egy gyökeret.

2012 június 27.

Legszentebb

Márványpadlón hagytam hideglelésem,
s meztelen lábam nyomát egészen,
Amíg lelked alszik távoli légben,
én osonva lesem álmaid rajzát
a lelked puha, párás buráján.
Lépcsők égetik jelenlétemet,
s hogy ágyadhoz közel-fértem,
már nem bántanak a csillagok.
Álmodban én vagyok napod.
Meglibbenő függöny rojtok,
hűs szárító szellőt jeleznek,
s libabőrt varázsolnak a jelenbe.
Az idő ajkát figyelem az álmán,
lélegzés édes, csillog auráján,
napom sose legyen édesebb,
mint az idő márvány palotájában,
hol a szerelem a legszentebb.
S a szobánkban az eső is elered.


2012 június 27.

Nap-gyermek

Felfújt léggömb a habos ég felettünk,
s a Nap benne egy bájos gyermeki arc,
kíváncsi, körbe forgat ahogy akar,
szemébe csillan egy porszem földünk.

A gyermek vidám játékszere vagyunk,
sikong, dobálja létünk, mindig elkap,
s nyugovóra enged, csalfa csendet hagy,
mikor másnak dúdolja izzó dalunk.

Egy napja nekünk trilliónyi év,
szórja vidám képét, mint varázsigét,
s ha egyszer kihuny a gyermeki lét,
kipukkan a gömb, szórva létünk hitét.


2012 június 27.

Mint az oldalak

Életünk egy könyvtárban napkorong,
A polcok közt, lelkünk sosem szorong,
de sötét könyvek közt néha elveszünk,
egy rossz lépés és a napunkba veszünk.

Kinek a vidám könyvek jutnak mindig,
tudja merre visz esze, álmát hintik
kopott útjára, s hajló parkettáin
kopog az év, a pillanat óráin.

A tudomány könyve minden ember,
egy-egy bőrbe kötött ős bölcselettel,
a könyvtárosunk a bölcsebb létünk,
katalógusba rendez, mennyit érünk.

A könyvespolcok már égig érnek,
régi, és új életekről mesélnek,
Könyvünk készül, épülnek álomfalak,
s egyszer elfogy létünk, mint az oldalak.

2012 június 27.

Enyém a víz

Ápoltam szárnyaidat, hogy repülhess,
óvtam melengettem lelked, ne hűlj meg,
Háborgó tengeren, csak te voltál
megtört árbocomon, a vitorlám.

Édes álmodban repülni tanultál,
nem kértem, sosem hogy rám vigyázzál,
érted háborgó tengereket fogtam,
tested a maró szavaktól is óvtam.

Aztán felszálltál csónakom fölé,
gyógyult szárnyaddal égbe repültél,
én elengedtelek új szerelembe.
s tovább álltam a magányos vizekbe.

Most korbácsolom a tengereket,
hajóm bukdácsolva vág hegeket,
vízhegyek tetejéről intek feléd,
mert enyém a víz és tied a lég.



2012 június 24

Szívj magadba

Szívj magadba természet,
és csodás országodban
eressz fel öröm-lufikat,
melyek mosollyal teltek,
láss szívhangokat kacagni,
közben táncoljon az égen
ezer megszülető csillag,
melyeknek hangos örömei,
kutyák vonítását vonzza.
Dobd le lomha tested,
légy mint a hold fénye,
könnyen csodálható ige.
Rajzolj engem egedre,
arcomon legyen kerek a pír
a hajnal ébredő fellege.
Szívj magadba természet,
s ne engedd hogy féljek,
s magába szívjanak fények.


2012 június 23.

Ne várd

Vadlibák a "hell-ludak" motoroznak az égen,
beveszik a kanyart, a fenyves főút szélen,
az első csattog-kattog, utó-gyújtása van,
a tónál pihenőt tesznek és tele tankolnak.

Részeg birka vagy tucat, az aszfalton legel,
egy tyúkot az ős-barom, lugas alatt ütlegel,
macska anyó pőrén parlagfűre rászokott,
szédülten szívja, s a kandúrral háborog.

A kutyát behívták a só-hivatalba,
közmunkára, mert sarát szétpotyogtatta,
A pulyka mobilon pizzát rendelt estére,
unja már a sok darát, tollal fizet érte.

A sóder se tétlen, köpködi a felhőt,
elolvadt a jég is ki volt neki szerető,
a hangyák is befordultak a kocsmába,
elhagyták a bolyt, jobb a maguk királysága.

A felhők a nap jegyzőnek írtak kérvényt,
ne szedjen fel sok vizet, csak amikor kérnék,
de a nap büntet, mert takarják arany-fényét,
pecsét a liba-potty, ne várd a törvény jó végét.


2012 június 22.

Az ostya

Az életünk egy falatnyi ostya,
a mosoly, a fájdalom benne morzsa,
Égetett felét senki sem mutatja,
lelkünk tejszínhab, azt is eltakarja.

Gondolat ereje öltöztet minket,
kinek a só kinek krém a díszlet,
bátraké lesz az emeletes torta,
a gyávákat lenyelik mise borral.

Szabadnak születve vágtatsz széllel,
fürödhetsz sárban, csak néha krémben,
megéghet lelked is, de tiéd a tér,
szabadság babérod, vajon mennyit ér.


2012 június 22.

Tettek

Karók kiváltsága a szúrás,
a kardoké a nemes tok,
disznóké a vágás.
Ha megússzák a disznók,
és kardot kaphatnak,
karóba kell húzni,
még ma.

Esteledik

Napra fordul lusta ég,
árnyéka egy kincs,
mintha nem is léteznék,
hevül a nőtincs,
semmit kapott fel a szél,
titkos tüzeink,
forró gáz, a torok ég,
feszület fénylik.
A vakolat bírja még,
csak színét veszti.

Föld támasza alkonyat,
udvara kerek,
a fény szálak kócosak,
többet is érnek,
az est valahol vigad,
szív még sötétet,
táncra hívta a panaszt,
lábai kékek.
Hosszú árnyékú lovak,
s hűl kovács szege.

2012 június 18.

Itt és most

Lángol lapos szellő szélén
a csörgedező csacska nyár,
legyező levelet táncra kéri,
mert vidám ez a forróság.
Mű-repülő madár szárnyán,
csillan a végtelen jó kedv,
tollai a szellőt csiklandozzák,
mint péket a kemence meleg.
Ájtatos áldásai méheknek,
zümmögve térítnek bibéket.
Vakító fényes, a homlokon
ráncokat szántó izzadság.
forró kövekről gyermekek
árnyékba repülnek mezítláb.
A dél harangja szunyókál kicsit,
rezes tekintélye most öregszik.
Porlasztott pangó levegőt szívok,
teérted forrong minden, itt és most.



2012 június 18.

Valaki

Valaki,
mossa le a tegnap-börtön falán,
rétegben rakodó hegesedő bűneimet.
Valaki,
nyissa fel szikkadó szemhéjamat,
mely ócska redőnyként mindig leragad.
Valaki,
emelje fel magabiztos bátorító kezét,
s útjelzőmnek szegődjön örökké mellém.
Valaki,
törje össze a csúfan viruló üres csendet,
melynek inkább a szilánkjaiba lépjek.
Valaki,
fessen nekem fiatal befogadó hazát,
mely nem taszítja földbe tenni akaró fiát.
Valaki,
szórjon némaságomra szó-tüzet,
hogy égjen a tény, ne legyen szünet.
Valaki,
kiáltson rám!

2012 június 18.

Mario Benedetti: A semmi felé (fordítás)

Élet egyenleg csökken minden nap
annyit levonnak minden nap
percenként mind fogy
a lélegzet.

Én mozgatom ujjaimat, valamit tudnak
fogja lesz a fogásnak
a mérleg fogy, csak csökken.

Mozdul a szemem, valamit tudnak
érti vagy nem érti
a mérleg fogy, csak csökken.

Mozdul a lábam, valamit tudnak
visznek ahova testem juthat
a mérleg fogy, csak csökken.

Élet egyenleg csökken minden nap
annyit levonnak minden nap
percenként mind fogy
a lélegzet.

és mindez azért, mert
üzlettársunk a halál
a semmi
gazdája.

Mario Benedetti: Csere (fordítás)

Fontos, dolog

Azt akarom, csatlakozz
hozzám optimizmus
Én felajánlom a megmaradt
bizalmamat

ez csak csereüzlet,
minimum.

Összevetve
Egyedül vagy,
Egyedül vagyok
Ezáltal vagyunk szomszédok

A magány is
onthat
lángot.

Mario Benedetti: Feltételezések (fordítás)

1.

Ki hitte volna, hogy itt ragyog
egyedül a légben, a rejtett
szemed.
Ki hitte volna, hogy szörnyű
idő után a megújulás karnyújtásra lehet,
a szerencsém is és a szemed sírja,
és te és én vigyázunk meztelenre írva,
minden jót, minden rosszat, mindenek,
hogy végre a bilincsek zúgnak csendet,
hogy hajolhatunk ugyanabba a forrásba
hogy nézzenek minket, láthassunk a világba,
mint a meglesett szeretőket egymás karján,
ez reszkessen ki a vízből,
tegyünk úgy mintha most fedeznénk fel,
Ki volt akkor a félelem mögött,
Én voltam, magamnak voltam háttal.
És nem érdekelt akkor semmi más.
Reméltem jön valaki, egy kérlelhetetlen,
Mindig a félelem és remény közt nem lehet élni,
és egy jel nekünk adja végül a nevét,
elhelyezve minket közös forrásba
nekünk ott, mint két kiáltás,
ez lenne a csoda.
De soha nem lesz. Te nem az vagy már,
Nem vagyok méltó, arra s az, aki
sorsa elől fuldokolva fetreng.
Igen, de most már
Úgy hangzik, kicsit olyan is, mint egykor volt.
Igen volt, de most
jött egy régi szellő, mint te.
Nem sokat, csak egy érintést ad,
talán csak egy kis baráti paskolása,
de kényszerítek mégis mindenkit, hogy fedezzen
talán te és én, külön-külön is ezt hisszük.

2.

Megérkeztünk érzéseinkbe alkonyatkor,
ahol az éjjel a nappal egyesül, és kezet fog.
Senki sem fogja elfelejteni ezt a pillanatot.
szemhéjadon utazik a mennyországom,
üresen kong a város zaja s nyújtja kezét.
Nem gondolom, hogy az idő szúrja szemét,
szegénység idején a kétségbeesés maraszt.
Most már semmi, csak a csupasz vágy maradt,
a nap kikukkant a felhők karcos könnyeiből,
és alámerülő arcán, egy belső éjszaka ragyog,
mint a pletyka ráncai, most édes a mosolyod.

3

Érdemes lehet rád a hajnal
ha szeretsz.
Tudod,
gyere, követellek téged, mi voltál,
Én megtartottam s érintetlen a táj.
Elsétálnék kezedbe
s mikor megérkezek, gazdag,
híres hozomány leszek.
Tudod,
gyere, követellek téged mi voltál
Bár ez nem te vagy.
Bár a hangom vár,
lehet véletlenszerű
az égető vágy,
és a gazdagság és az, hogy sokkal értőbb.
Érdemes szeretni a hajnalt
s még több.
A magány engem már megtanult viselni.
Ma este, és egész éjjel
is te vagy,
és újra nyög a forgó idő vágya,
és az ajkak fogják ontani, hogy
ez a béke, a béke van már most.
Most már képes vagyok téged követelni,
hatásos lapom, hoz vidám szorongást,
felismerem a meleg szív-nélküli kifogást.
Táblázatok igazolása,
tudva, hogy itt vagy,
átélni bármilyen szárnyalást,
de az idő a hab és a nap
mégis itt marad.
itt tanulj másféle irgalmat,
és időzítése az álom és a szeretet,
mégis itt marad.
Ma este, és egész éjjel,
leszek,
Újra izzon belül a szemed,
mert a hiány, az ami nem a miénk.
Én megtartottam, s érintetlen a táj.
Nem tudom, nélküled meddig vár,
nélküled átélem vakságát a ködnek,
Követellek, nélküled a homok kopog az ablakon,
Érdemes lehetsz a hajnalra, ha szeretsz.
gyere követellek mi voltál.
Bár ez nem igaz,
ha hozol újra
fájdalmat és egyéb régi rontást.
Még ha egy másik arcod is bólint,
A mennyország lesz számomra az is.

Mario Benedetti: Milyen nevetni?(fordítás)

(Kíváncsi leszek)

Egy napi, egy kép
Napi egy emlék
Miniszter uram
viccet ölt arca.

Látom örömét
és teljes a kép
száján nevetés
s gondtalan arc-él

Kíváncsi leszek
Miniszter uram
milyen nevetni
milyen nevetni.

Az ablakából
a strandra néz
kínt kő kerítés
s nyomor zápor

vannak gyermekek
vizslató szemek,
mások éhkoppon
szipogás szomor.

Itt kint az utcán
dolgok születnek,
hogy bár éheznek,
a gazdag szót-ráz

felnőtt diákok
s munkavállalók
hozott tettekkel
adnak egyének.

Tehát azt kérdem
Miniszter uram
milyen nevetni
milyen nevetni.

adós eredmény
ott Jobb, mint bármi,
de keser törvény,
nem jó hazánknak.

Ön maghéj szigor
s eladja népét,
Ezért minden kéz
annyira szolgai.

mondja kell, hogyan
éljen nemzedék
bőrszín zendülés
keljen háromszor.

mondja kell, hogyan
adók és egyéb
hízelgés pénzért,
lehet szenilis.

Tehát azt kérdem
Miniszter uram.
milyen nevetni,
milyen nevetni.

Itt kint az utcán
szava öl munkást,
és kik meghalnak
sok szerény ember.

és a túlélők
sírnak a dühtől
így érzi magát
jól, a megtorlás.

Túl a rácsokon
Férfiak, álmok,
anyák szenvednek,
s itt dús a vagyon.

Ez jár amikor
adók, korbácsok
tömik a bárkát
s egyszer elsüllyed.

Kíváncsi leszek.
Miniszter uram,
milyen nevetni,
milyen nevetni.

Mario Benedetti: Tizenegyedik (fordítás)

Nincs egyetlen pápa sem
aki meg tudja mondani
kinek az érdeke
a feledett s törölt
tizenegyedik parancsolat,
mely szerint, ne kívánj
egy férfinél többet.

Once


Ningún padre de la iglesia
ha sabido explicar
por qué no existe
un mandamiento once
que ordene a la mujer
no codiciar al hombre
de su prójima.

Mario Benedetti: Esti szerelem (fordítás)

Nagy kár, hogy nem vagy még velem
Amikor ránézek az órára, mutat négyet,
és itt vagyok már, tíz perc s ide érhet,
és lábam a fal tövén a követ koptatják,
és hű vállaimon, feszesen húzott pánt,
és táskámban vers, s benne szívem hozzád.

Nagy kár, hogy nem vagy még velem
Amikor nézek az órára, öt óra lett
és én ülve, bután számolom a veszteséget
vagy két kézzel tépnék negyven gombot,
vagy vár fülem, csaholjon végre a telefon
vagyok bús, ki számoktól kér bátorságot.

Nagy kár, hogy nem vagy még velem
Amikor nézek az órára, elmúlt hat,
Meglepetésemre, hiánya már nem zaklat,
és ha kérded: "És mi a helyzet?" mi lenne,
Én akkor csókoljam a vörös festett ajkát,
ha kék színű kormot ontanak a gyertyák.


Amor de tarde

Es una lástima que no estés conmigo
cuando miro el reloj y son las cuatro
y acabo la planilla y pienso diez minutos
y estiro las piernas como todas las tardes
y hago así con los hombros para aflojar la espalda
y me doblo los dedos y les saco mentiras.

Es una lástima que no estés conmigo
cuando miro el reloj y son las cinco
y soy una manija que calcula intereses
o dos manos que saltan sobre cuarenta teclas
o un oído que escucha como ladra el teléfono
o un tipo que hace números y les saca verdades.

Es una lástima que no estés conmigo
cuando miro el reloj y son las seis.
Podrías acercarte de sorpresa
y decirme "?Qué tal?" y quedaríamos
yo con la mancha roja de tus labios
tú con el tizne azul de mi carbónico.

Oly korán elmentél

Oly korán elmentél,
most hallgat köztünk kölcsönös tisztelet,
mint ahogy hallgattam egykor nevetésed,
pityergéseid szívet szorító szántásait,
őrzöm lélek lovam nyergében nyugton,
képedet és hangulataid.

Oly korán elmentél,
de már fiatalon fűtött szoros szeretet,
családodért adott enyéssz egészséged,
Gellért hegybe vésett kezed képét,
vésővel küzdött barlangok mélyét,
árnyékod most is ott él.

Oly korán elmentél,
hogy mondatom is félbe fagyott,
üzenetünk szemünkben nyomot hagyott,
beszéd helyett szavak néma lomha lába,
értettük egymást, a hang hiánya hiába,
temetlek szavak szózatába.

Oly korán elmentél,
s én csak mondanám, te nem felelsz,
pedig mondandóm ezer világot ölel,
szóljon rám szelíd szavad még-egyszer,
a szó-virág kerted ápolom könnyekkel,
s falon a képed rám nevet.


2012 június 16.

Mario Benedetti: Oda-vissza (fordítás)

A félelem hogy vagyok
szükséges hogy vagyok
reményem hogy vagyok
bosszúságom hogy vagyok

általam vagy megtalálni
érintésem vagy megtalálni
bizonyosságom vagy megtalálni

már azonnal hallod
örömöm most hallod
szerencsém most hallod
félelmem most hallod

azaz
az igazság
szeretkezem veled
sugárzó lettél
más talán jobb volt
nekem is
oda-vissza.

Békás szoros

Most láb az úr a kerék eddig gurult,

kövek, mint megtorpant mozdulat,

minden lépésnél lassú "vigyázz" az úr,

s székely szavak.

Kőfalak, mint serkent súlyos gondolat,

nyomják össze a látómezőt,

odafenn az ég úszik, mint a folyó,

a felhőkkel falatozva.

A fa ágait, mint Krisztus ujjai,

széttárják a párás nap alatt,

a magasság és mélység kútjai,

a meleg maraszt.

Repedéseket, mint millió sóhajt,

feszíti a tömör tágulat,

valahol egy erő ezt, s ilyet óhajt,

s a harapós hajnal.

Patakok, mint a friss tapéták torzón,

ugranak a légies meredélybe,

utánozva felhők fodrait olcsón,

s pisztráng paradicsom.

Sötét a kő, hideg, nap birkózik "velek",

az árnyékot adó színekkel,

eggyé válnak a hencegő huncut hegyek,

s koppan képzeleted.

2012 június 14.

Két galamb

Táncol egy gerle toll,
kerengője szertelen,
felkérte a szél isten,
táncuk vadul libben,
kacagnak az orgonák,
ütemet vernek a szarkák
szédül a táncos,
mintája csábos
táncolni sem akar
keserű honvágya
lelkébe űrt kavar.
Mert összeveszett
ma két galamb.

2012 június 13.

Vén ajkak

Hívogatón tapad a kérges ó-báj
féregrágta lomb, idő ette bolyha,
mert bár a hold fele, még aranyló táj,
az idő mintha kezedből kifolyna.

Szép-est vagy, s mégis csúfnak morgod magad,
csak a lélek ragyog és azt gyanítnám,
hogy a tiara jár, s fejeden ragad,
s mint gondolod nem lehetsz hamisítvány.

Halál kísért s véres, mert vajúdik kárt,
minden szavad, kaszásnak szóló rontás,
most élsz-halsz, a hajnal neked is kijárt,
mert tudatalattid ez a szó-vonzás.

Kábult serdülő sorsot torzít íved,
ne szíts vízben tüzet s ember maradsz,
ne mutass többet megint, mint szíved,
s vén ajkadból is csodás dalra fakadsz!

2012 június 13.

Egy vezér

Déli szelek vitték,
s jégbe fagyott az írmag,
szabadulás, a tűz, az olvadás,
s csírából lesz majd óriás,
körbe veszik fagyott lelkek,
napot várja, de idegenek
kíváncsiságával,
rokon lelkek,
és fordulnának jég ellen,
de nem mernek,
a vizet vesztett nemzedék,
lett a hivalkodó félelem,
csak egy marad, egy vezér,
a gőg, a föld-zabáló s féktelen.

2012 június 13.

Fellegek

A felhők, földnek finom nyakékei
könnyeinkből gyúrt ős-szépségei,
igazgyöngyében gyűlik a fájdalom,
fodrában a szépség csalóka álom.
A tonnányi semmi vaskos képzete,
a napszél fürdőjében szennyezett
fellegek, földnek árnyékos végzete.
Néha szerelmes cseppjeit szórja,
s ékkövei hullva fényes arcunkra,
lesz a könnyeinknek édes álarca.
Az öreg hölgy felhő fodros ruháját,
szép szerelmes napjának mutatja,
de a frigy bánatára, elhalasztva.


2012 június 13.

Álmok

Egy szőnyegen állok,
végre megtaláltam álmaimat
melyet cérna közé fontak
szorgos kezű asszonyok,
letérdelek hozzá,
hogy ujjaimmal keressem
a vágyam aranyszálait,
de angyalszárnyba fonták,
s ha kibontom meghalnak
az aranyszárnyú angyalaik.
Bús könnyem cseppenve rá
életre kelnek ők,
s végtelenbe visznek
a beteljesült álmok előtt.

2012 június 12.

Kezem, kezed felé

 

Kezem, kezed felé közeleg,
mágnesnek érzem bőrödet,
s ujjaink mielőtt összeérnek,
csikkanó kisülés a szerelem,
s szisszenésed csókká forr,
szótlan szomjazó ajkamon.
A lelkünket tartó kosárrá
fonódnak kisült ujj-perceink,
s csak törtetünk beljebb
lelkünk ismeretlen szegletein.
Auránk is forró testünkön,
mint fegyvert fedő álca,
melyet elsütve szaggatja
a gyilkos forma forró tűz,
így dúl a mi háborúnk s űz
a fronton szökellő szerelembe,
a csontig érő hős-gerjedelembe.
 - most-már együtt ver veled,
vagy áll meg a szívem és szíved.

2012 június 12.

Fejemben

Fejemben már a szigor ver rozsdás szöget,
pedig lelkemben még kisded bája zörget,
a mosoly napfényt varázsol s csodálatot,
elrejtve a valós mérhető, páncél bánatot.

Vérzik elmémben a vérvörös gondolat,
agyamban gyilkolom szét a hormonokat,
szúrós szeretetszomjúsága kiszárít,
fény forrása elapad, de már nem számít.

Nikotin függőként szív magába az élet,
parazsán füstöl el mind az, amit érek.


2012 június 11.

A négy elem

Tűzben fogansz,
vízben leszel emberré,
földre születsz,
s mind a négy halálra ítél,
ha elfogy a levegőd.

2012 június 6.

A tornyom elhagyom

A tornyom őrzi szűkült szellemem,
s csak soraim utaznak a tengeren,
ajtóm zárva, a kulcsa rozsdás rím,
fejem vaktérkép, sok elvesztett cím.

Kilök a földrengésszerű feladat,
megszűnik a zárt ajtó és ablak,
a tornyom volt pajzsom, és artériám,
vár a tér, s emészt a filozófiám.

A lépcsők mindig felfelé vezettek,
mindig fel, vissza sosem próbáltam meg,
grádicsom lefelé sosem koptattam,
bátor vagyok, de csak a gondolatban.




2012 június 6.

Az én rózsám

Éjjel titokban nyílik egy rózsaszál,
fénytől, vagy nyugati széltől fél talán,
csókot kér tőle a hajnali harmat,
akkor illatozik, mikor más hervad.

Virágán fekete folt a hold pecsét,
körötte idegenek zengnek mesét,
Szirmai egy-egy kivérzett üzenet,
nem olvassák csak az éji szellemek.

Vidám a mosolya, kitárt boldogság,
virulón híre megy hét-határon át,
három ős-színe, csak éji üzenet,
lehullva fest, boldogtalan szíveket.

Most is szirmát vesztve, csonkán csak lázad,
bimbót sem nyit, rád is gyújtja házad,
tüskéivel vadul mindent megmérgez,
Rózsám! Hazám! térjél értünk észhez!


2012 június 3.

Ölel a szíved

Egy távoli hullámzó harangszó,
rezeg reményteli hosszú hangon,
a köd szépíti kéklő kalapod,
s fehér ökörnyál a kedves arcodon.

Leplező léptek viszik testedet,
szomorú séta, kilométerek,
zseb-melegében a kedves kezed,
hogy fogjam én, nem vagyok veled.

Hol léptél rég, nyomaidba lépek,
mutasd illatod körvonalát, kérlek,
pont itt volt lábad, rózsa illatáért,
ismert mozdulat egy kicsi csodáért.

Hullámzó kacaj - virág a virágért,
szívem is dobog, csak érted nem másért,
tündér alakban érzem, értem jössz ma,
s ölel a szíved, mint hordót a pántja.



2012 június 2.

Hiányzol

Mosolyod délibábja ég szememben,
sötét van, s csak a napot keresem,
egy pohár vízért nyúlok tétován,
semmi nincs helyén, mint a sakktáblán.

Hol vannak a kopott, mosolygó falak,
hasad az óra, csak dobálja a nap,
hiányzik minden este. hogy várlak,
űzött pityergő percek a vágyak.

Hiányzol, ha alszom, ha felkelek,
hiába mosolyognak a reggelek,
kereslek és magamat sem találom,
fonott múltidőm ráncos, s a talárom.

Hiába várlak, s vár a végállomás,
a vágány s a pad is csak egy látomás,
peron az ágyam, bokor a vánkos,
nélküled, a gondolat is álmos.



2012 június 1.

Nyomor vagon

Lelkünk rózsafái közt seprűfüvek,
szívünk kertjében idegen kezek
turkálnak, beleinkben fájó férgek,
nemzetcsapdáink már körbe értek.

Tetvek lepik el szépséges kertünk,
hisz tiltott a vegyszer, minden mi velünk,
ránk híznak, lelket öl már a műmosoly,
magyar, a magyar ellen szavatol.

Hej csikós, juhász, kondás, betyár vagyon,
indul a bestiális nyomor vagon,
egy felirat süt a vágott rozsdás vason,
a köz-munka szabaddá tesz, vakon.


2012 június 1.

A számla él

Az elmaradt csókokat siratva,
magamhoz ölelem bánatomat,
a percek sziklák, néha homokszemek,
melyek múltam kudarcába temetnek.

Hiányzó leckék, a kihagyott jókedvek,
szívvel dobbant eltékozolt szerelmek,
elmúlt évek a kőtömbjei közé préselt,
ez a tablója lohonc lelkem hitének.

Veszteségek lélekben mért miértek,
nyoma testem hajló kérdőjelének,
emberöltőm, röpke időutazás,
a számla él, s halálom az átutalás

2012 május 29.

Szélcsend

Szélcsend van, a fák
sercenő álló gyertyák,
látható árnyai hűsek,
kanócai hol nap,
hol eső imát lobbant.
A mai nap ünnep,
csacsogó csalárdság.

2012 május 29.

A mosoly szél

Tehetetlen sziklaként hevül a magány,
s hamu lepi lelkedet, ismert a talány,
mint sziklát törő fagy, gond repeszti agyad,
fehérséged szelíd szürkévé korhad.

A lelked kútja kincsed, mégis elkophat,
kiül arcodon a néma-bölcs gondolat,
ráncod ős-rovásírással hitről mesél,
de néha simít arcodon a mosoly szél.

Barátaink arannyal rakják sírunk kövét,
ne fuss a szenvedés szemfedele mögé,
s magadat ne temesd, bús élő halottként,
mert azért felolvaszt mindig egy mosoly szél.

2012 május 29.

Fond a köteled

Hegygerincek valószerűtlenségébe süppedő táj
a jövő képünk gondolatainak bemutatóján,
mint a roppanó csíkos dinnye héjba harapó ajkak,
csak keserű kényes szó marad a dolgozó magyarnak.

Boldogulásod elveszik már szülőfölded papjai,
idegen földeken, szavakon lesz csak szakmád valami,
Dolgozz csak dolgozz! pattogja a karikás ostor vége,
vagy add fel szeretett hazádat, hogy boldogulhass végre.

Előbb kardunkat vették el, valahol rozsda emészti,
majd lovaid adják el alólad, és legelőd végig,
foteljeikbe ragasztanak, lelkünket elrabolva,
amely az új időkben az ős-kényelem szögesdrótja.

Az élet egyszerűbb! A felkelő nap még mindig ragyog,
reggel még a természet eltart, édes kedves a harcod,
délre már a húsra vágysz, tűzhelyre, és koromra festve,
estére kényszerből kiszolgál a rettegők erdeje.

Talán már nincs is aki kardunkat tűzbe eddze újra,
és lehulló rozsdáit az ördögök szemébe szórja,
Mindig Teveled marad meg a remény mélységes kútja,
fond a köteled, mely a forrás vizéig elér újra.

2012 május 28.

Csak egy véka

Futnak, Istentagadó gondolatok,
szaladnak félve az istenveréstől,
karmok nyoma homok falakon,
véres végrendeletek rettegésről.

Falak, mindenütt ütköző gondok,
falazók fáradtan zúznak habarcsot.
Napi kötelező gondolat árnyéka,
vezet a fénybe, a halál csak egy véka.

Miértekkel telített tested reszket,
kérdések égnek, porrá válnak benned,
felkap a színes szél és falakra szór,
s takarja körömmel vésett mementód.



2012 május 27.

Csordultig

Lassan beleszáradok a holnap
állandó kergetésébe, suta lábbal
elkopott sarkába süpped a korom,
mindig éhesen, ébred a napkorong.
Reggelek optimizmusával pörgök,
harmatcsepp ékei okoznak örömöt,
étkem a remény fájának gyümölcse,
melyet szívvel mindenkivel megosztok
akár a boldogan bús kéregetők között.
Súlytalanságom repteti jövőm,
egy állandó végtelennek csúfolt térben,
amely lámpását tartja értelmem képére,
zord zúgás, zizzenő húrok feszülnek,
égnek tetteim vitorlái a végtelen szellemben,
testem csak léket kapott hajó, az élet vizébe
csak az örvényt kavarom kíváncsi buzgón,
s forog a világ akkor is, ha boldog vagyok.
Szorítom a társas magányt szívembe,
de csordultig zsákja, aggodalommal tele.
Ki hiszi el hogy élek, még életembe?
Ha te nem!


2012 május 27.

Kárpitszögek

Kihasználatlan Kárpitszögek vagyunk,
és a nagyvárosok ős-mágnesként húznak
szűk szegletei csak ritmusa a búnak,
a vidéki fényben rozsdásra rothadunk.

Hatalom ujjai közt fénylik testünk,
ha uraink kárpitkalapácsa le-súlyt,
mozdulhatatlanságra ítél minden múlt,
csak keményített zászló lesz a lelkünk.

De ha jön a prés, kárpit torka törik,
kipattannak a fényes szunnyadó szegek,
s habár fejeink már avíttak is lesznek,
fényes szárunk szúr majd, a véknyába tövig.

2012 május 26.

Zuhanó vallomások

Az ég hűs könnycseppjeibe lett szerelmes
a nyári forróság szikrázó levegője,
mint zuhanó vallomások estek ettől földre,
a felhő-anyák elengedték gyermekeiket.
De a szűz-cseppeket ott csak szmog várta,
s levegőben megbecstelenedve hulltak sárba.
A tiszta levegő a sárral mit sem törődve,
várja szerelmeit a tiszta csábító cseppeket,
lassan telítve a felszáradó sár szmogjával.

2012 május 23.

Tiszteld

Tiszteld az élet
szuvas fogán a kelést,
mely megmutatja
hol a betegség,
Tiszteld a fák ágain
fészekben ülő tojót,
mert csupasz ágakon
csak a károgó varjú trónol.
Tiszteld a koldust,
ki filléreidért hajbókol,
mert remény ugyan elszállt,
de ifjún még dolgos volt.
Tiszteld az embert,
ne itélj a szagról,
a tudását nem láthatod,
a bölcsesség nem kérkedik
s nem ölt puccos frakkot.

2012 május 22.

Kavar a vihar

Egy fű, egy bokor, egy fa: kerülhet dúló viharba,
mégis felnőnek, megérnek, élnek és túlélnek,
jönnek a zöld nemzedékek, s nem hal ki a természet.

Egy hang, egy betű egy szó: mind ésszel fogható,
mégis villámokat szórhat, s jöhet katasztrófa,
hozzád is elérhet, s elmúlhat benned is a strófa.

Egy rög, egy cserép, egy váza: mind rangja a sárnak,
mégis sáros leszel, ha a világ mocskát tűröd meg,
de a századok szennyét mindig véráldozat mosta le.

Egy gyermek, egy nő, egy férfi: hiába hogy az életét félti,
mégis fegyvert ragad, már akár rokonodra is kihat,
s folyik a véres sár, mit mocskos szó miatt kavar a vihar.

2012 május 22.

A jó mindig megmarad

Emléked rólam talán üszkös mozdulat,

egy kép, egyszeri esemény, vagy egy hang,
időspirálba burkolt különös kaland.
otthonom benned, ha szól egy emlékharang.

Idegszálak mint cikázó nyári villám,
a rángást fojtja belénk egy csöndes csillám,
mely emlékképek egén egy hulló csillag,
egy arc, egy mosoly, vágtázva végig villan.

Jó szíved téged becsap, büntet, ha akar,
ijedtség, rossz emlékek hada mind tova tart,
s fekete-lyukba küldi el saját agyad,
mi kellemes s csoda, csendben megmarad.

2012 május 21.

Csak te büntetsz

Utcáidon régi vadak vigadnak,
vigasságuk ára törvényt tölt,
szemfogaik szúrják szemünket,
s hiába helyed, csak te büntetsz.

Szökött éjjelek régen kihaltak,
otthon ülsz, mint búbánat jelölt,
étked a méreg, része tervüknek,
birkaként is tojásokon ülhetsz.

Homályban hagyott hajnalaidat
elviszik, álmod takarja a föld,
magad mérheted sírhelyünket,
s ép érvek nyomán bottal üthetsz.

2012 május 20.

Pálinka

(Vígh Imre nagybátyámra emlékére)

Fiatal fájdalom, öreg ráncok,
hetven év, s nyugdíj mámor
beteg szívvel, s a pálinka fogy.

Keserű komázós vigéc vér,
a szó sem zúz zománcot,
egy nevetés, s a pálinka fogy.

A régi remegős lélekbánat,
szív csordultig, mint bolti üveg,
kupak koppan, s a pálinka fogy.

Az üveg megtelik csordultig,
élményekkel, panasszal,
utána a csend, s a pálinka fogy.

Csak a lélek fiatal, elsül egy vicc,
ezredéves fatantusszal,
aztán semmi, s a pálinka fogy.

Régvolt élet épül újra szóban,
emlékek, mi a halál fogja,
néma emlék, a pálinka elfogy.

2012 május 20.

A műtét sikerült

A felhők mint vértasak tűszúrásra,
ontják a természet vérét a tájra,
mindenhol maszat és vérbő hegek,
artérián találták a felleget.

A Nap melegével buzgón tamponál,
nem győzi felszedni a sok vértócsát,
s ha kimúlnak végül eső ingerek,
a föld sebén a kötés szivárvány lesz.

Műtét-segéd a szellő, mint altató,
transzba estek fák, s mi nem látható,
végül a természet újra ébredez,
tanulja a zajt, s tenni az életet.



2012 május 16.

Az ég költészete

A versek ezrei hullnak az égből,
kap természet az ég költészetéből,
sok arany-cseppje, falevelek dísze,
s nem un rá szomjas szára a vízre.

Az ég csatornái a földig érnek,
ezüst optikán látnak a növények,
mindenki vigad, csak a felhők sírnak,
mert vastag sötét terhükkel nem bírnak.

Nagyítón láthatod a tisztaságot,
a táj fényes, a fű nő, szinte látod,
s leveleket pofoz az esőnyaláb,
fekete földön nő a búza, s nő a láp.




2012 május 16.

Búcsúszó

Gróf Murinyi József Aranydiplomás író - költő emlékére

A költők sosem mennek el,
tán a test kissé elszelel,
de lelke örökre marad,
beragyogja nappalodat,
s álommá teszi éjszakád,
s ünnepli léted hajnalát.

A költők sosem mennek el,
ok nélkül meg sem sértenek,
nem szidnak, ha nem érted meg,
s legyint, amiért ünnepled,
pedig lelkük száll és szabad,
társaik a rím és szavak,
s álmodnak a csillagoknak.

A költők sosem mennek el,
mert érintik őt istenek,
s lefőznek ősi-bölcseket,
nem kérnek maguk, csak neked,
visszatérnek ők s soraik,
minden tiéd, mi vágyaik.


2012 május 16.

Talán egyszer

Bár pohárköszöntők ideje lejárt,
mégis köszöntenek becstelen világ,
de nyugalom, urak már egymást fúrják,
miközben pezsgős dalukat fújják.

Talán egyszer emelhetem poharam,
mely betelik, s urakon loccsanhat,
nem kívánom világnak vége legyen,
s birka-mód fogjatok fegyvereket.

Urak műve ez is és állam-érdek,
csak nyeli a szegény nép a mérget
így lesz a jól élőkből puskapor,
s kivetett koldusokból golyózápor.

2012 május

Talán ott fenn

Talán ott fenn a csillagok sem élnek,
haláluk még szemünkbe nem ért meg,
remek ragyogásuk mely most csillog,
ezred éves fény, csak némelyik pislog.

Talán ott fenn már te sem úgy ragyogsz,
csak szíved fénye mit szemedben látok,
Kedves kezedben vagyok egy kő-darab,
mit eldobhatnál egy pillanat alatt,

De Te őrzöd hideg, lomha lelkemet,
melegen tartod megkövült testemet,
s szemed szikrázó pillantásaival
fürdetsz, s puhítasz szavad csókjaival.


2012 május 16.

A költészet

A költészet az nemes, és én szolgája leszek
a költői képek nekem a grófok s hercegek,
alliterál már koros kötetek közt a lelkem,
s szimbolizmus szólít, elevenedő véremen.

Nehezebben viselem a bánatos sorsokat,
más érzelmei gyengítenek és letaglóznak,
régi bánataim csigaházból előmásznak,
védekezem, mégis teret adok a talánynak.


2012 május 15.

Hová lettél

Hová lett szerelmes városom,
hová lettek a szerelmes utcák,
párok parkjai, a hangtalan csókok,
jegenyék és árnyékos sakktáblák,
hol öregek a gombokat számlálták.
A tündöklő belvárost körút ölelte át,
mint a gyermekét féltő édesanyja,
majd csókot adott a vízköpőkkel
teli, sok emeletnyi homlokzatra,
hova tűnt el a régi macskaköve,
Hol járnak légies, zajos villamosai,
s reteszajtót nyitó kedves kalauzai.
Nyugdíjba vonult velük az élet?
Hová tettétek a boldog Budapestet?
Hová lett régi virgonc városom?
Sárga villamosai most földig érnek,
s emberek helyett csendben cipelik,
az óriások hitegető hirdetéseit.
Hiába nemes vakolat, mű-keret,
régi házak állnak még, de a légtér remeg,
a szmogja színét kitölti, s a félelem ül,
vaksága hitének, jövőbe vetetlenül.

2012 május 15.

Ez is tavasz

Zöld maszkot húzott a tavasz,
minden más ragyogót eltakart,
de azért e dús maszk alatt,
eltakar minden mocskosat,
s e kettő egyszerűen összeolvad,
kinek a rossz, másnak boldogabb.
Kinek a hús mikor a disznót vágja,
kinek a bűz, mit szomszédnak áraszt.

2012 május 14.

Csak egyet érsz

A gyermek fáidat hiába ültetted el,
a föld sója zsigereiben telel,
savanyú illatát szél viszi messze,
mintha véred sűrűsödne ember!
Ősszel lehullanak a levelek,
szagtalan rothadó gyom-méreg
még az állat is elkerüli a helyet.
Te választottál magadnak növényt,
tied ez a kurta fás képzelet.
Látomásod ad árnyékodnak fölényt,
csak egyet érsz, ha kér a gépezet.
A föld nem választhat,
te vagy az úr magasan felette,
ha el is taposnak,
eggyé válsz zsigernyi földeddel,
a sok halott gondolat,
óriássá táplálja erdődet és fáidat.

2012 május

Mi is az

Kemence vagyok,
s talán túlsült bennem a kenyér,
és már nem érzem azt,
hogy bárkivel jót tehetnék.
Lelkem dús lombjai,
mára csupasz kivénhedt fa ágai,
s nem adhatok nektek
bő nyugtató, hűs árnyékot.
Ha rég ismertél,
nem tudhatod szándékom.
Bár torzulna el,
homályt-látó megmaradt akaratom,
vagy csak mondhatnám,
mi is az amit újra, s újra akarok.

2012 május

Nélküled

Nélküled meztelen vagyok,
mint a keret nélküli festmény,
kedvem is lassan oldalog,
mint altatóval meglőtt medvék.
A reménytől vagyok vak,
mint a könnygáztól síró felkelő,
valami mozdulni sem hagy,
mint kövön a gyík, ha a nap perzselő.

2012 május

Minden a végén

Minden mit egésznek hiszel, csak töredék,
minden szeretet mit adsz, egy csodás egész,
töredék az élet add lelked, egészet,
míg csak szíved üllőjén kalapál s éltet.

Minden emlékedet feldobja a lélek,
mindent nézz, jó lehet minden apró részlet,
épül ezzel szellemed mint egy épület,
s önarcképed lesz benne minden feszület.

Sírnak felhők, s utána mosolyra késztet,
sírnak erdők, mezők, s indulnak növésnek,
vigadjunk hát a szőtt szomorúság szélén,
s bánat, fizetséget vajúdik a végén.

2012 május 13.

Légy hű álmodhoz

Nem ismerhetsz, csak fanyar soraim
árulkodnak agymenéseimről,
s szenvedés tükrét harapják fogaim,
száraz szomjad oltom könnyeimből.

Sosem kérdem miért vagy szomorú,
sorokból lüktetni látod a reményt?
lelkem sebzi ezer töviskoszorú,
mégsem látod bennem a szökevényt.

Régen a Nap, most már a csillagok
sem hajtanak szememre álmot,
képeim gépe zakatol mondatot,
légy hű álmodhoz, azt sosem bánod.

2012 május 10.

Átkos bűvölet

Elmennék én, Hova? az is mindegy,
de tonnányi súlyú minden lépésem,
test mint a hegy, s bibliányi mit hittem.

Elmennék én, de a választott utat,
csapás sújtja minden választásomat,
dőlnek hidak, hiába a sok munka.

Elmennék én, a szabadságom felé,
de bedőlnek előttem az alagutak,
s viszem mindennek súlyát másfelé.

Elmennék én, hátrahagynám bűnömet,
de utolér s rám-teszi a keresztjét,
s marasztal az élet, átkos bűvölet.

Elmennék én, de csak omlanak kövek,
grádics leszakadt, mi a mennybe vezet,
s angyal-lét miértjei is ködösek.

Elmennék én, s visszatart a jó-szándék,
a gyökértelen lábamnak bék-jója,
minden csúsztatás, vagy csak csupán jég.

Elmennék én, mégsem jutok sehova,
bárgyú butító a bús jövő kora,
regélt rögök koppintanak koromra.

2012 május 10.

Vége a bálnak

Tavasszal báli ruhát ölt az erdő,
csupasz testét teríti zöld zizzenő,
fejükön díszek a madár fészkek,
örülnek a hangos madár beszédnek.

Kedves szél is előveszi hangszerét,
vele dúdolják a fák víg zenéjét,
koronájuk csápol mint koncerten,
táncra is perdülnek vagy tizenketten.

Táncol a selymes levél zizzenése,
ropja ifjú bükk is apja tövében,
A bál kezdődik s eltart nyár végéig,
más dolog nincs, zúzzák deréktörésig.

Szellő alszik, várnak a fák pihenten,
csak vakond csiklandoz lent a gyökérben,
az avarban vaddisznók válogatnak,
ha reccsen az ág egyből elszaladnak.

De közben felsír egy láncos fűrész hang,
ember jött, s gyilkol, avar búsan pang,
szomorú szellő gyászdalban azt zengi,
-Hol vagy, hol!... s a szíve tölgyét keresi.

2012 május 9.

Földed

Ember ki itt jársz, e földet kölcsön kaptad,
minden elemed, lelked, tested csak bérlet,
s emberöltőd során minden perced véges,
egyszer majd a föld újra magával ragad.

Ha eggyé válsz újra. te s az univerzum,
akkor kezdődik nemléted örök napja,
mit tettél, ezredévig lesz lelkek papja,
létedben ha volt is, nem lesz kompromisszum.

Egyre hajlik korod, mint termő fa ága,
csak földtől veszed el, amit adhatsz vissza.
mikor majd gondolatod is a föld issza,
tündökölsz majd örökkön az elmúlásban.

2012 május 9.

Vissza Golgotámra

Talán visszatérek hol jártam, de rég,
ha megint idő kovácsol csatákat,
és ha nap tüzéből vett izzó reményt,
lélek kövén kovácsolnak kurtára.

Talán visszatérek fel magas hegyre,
ha újra ifjúságból lesz a véglet,
és varázs-italokat ad pár csermely,
s jövő már nem titokzatos méreg.

Talán visszatérek, eléd zarándok,
agyunk által megnevezett akarat,
s tanítónk, önzetlen tudás-varázslónk,
ha gondolat sarjazza sugaramat.

Talán visszatérek, megint hozzád,
kit az utak törtek porrá, s keserves
eszmélet nevelt hívő bazárossá.
Csak vállamról kereszt, ne essen le.



2012 május 8.

Pajzsom

Pajzsom nem vasból, virágból van,
ellenáll a rosszakaróknak,
mint örök-rét, ragyog szirmokat.

Ha körülvesztek barátaim,
érezzétek sugárzásaim,
s lelketekbe szórt ős-magokat.

Ahogy én is kaptam pajzsom,
úgy hintem felétek illatom,
s virágba tért minden gondomat.

Károgók ejtik rém-láncaik,
s virágtól bódult vasmarkaik,
rozsdaként marja szép-gondolat.

2012 május 8.

Hiszem szép lesz

Ezt a foltot, mint többi napom,
hónapomhoz hát hozzávarrom,
gyöngy-öltése lesz egy-két szép perc,
nem figyelem, hogy mire végzek.

Egy-egy emlék lesz, minden évem,
mi lelkem szobájában, díszem,
láthatóak csúnyák, és szépek,
de takarják a rossz emléket.

Szúrós színek is vannak benne,
szép napom senki ne felejtse.
Eltakarnak minden bánatot,
hiszem szép lesz, mit rátok hagyok.

2012 május 7.

A némaságom kiáltom

A némaságom kiáltom ki, neked világ,
rekeszem bénán zárlatosra is vált,
elhullott könnyeimből varrok patakot,
őszinte az ős-némaságom, nem hallod?

Lépteim szaggatott lábnyomait, viszem
kezembe göngyölve, s cserép az ékszerem.
Földbe tapostad utam, lelkem nem talál,
fulladok s szívem, kék tintán inhalál.

Az illatod vezet kúthoz, fürge folyam
titkod mégsem adod, s lehet zokogsz rólam,
szemembe hűs vagy, talán aurád gátom?
ne keress, jég s szesz szünteti butaságom.

Forró rögökkel küzdök, pólya a lábon,
ne siess, olvadok, s magam plakettálom,
lábam nyomát egyszer talán, fosszílián
csodálja messziről jött robot indián.


javítva: 2012 május

Csodára várunk

Útszéli pléh-krisztusok kora lejárt,
megkopott festék, lemez korrodált,
anyag, a festék a kereszt kopottas,
s nincs szent kéz, mi javítana rajta.
Éjjeli csavargók találkahelye,
s nem nézik, Isten bűnüket látja-e,
csak aznapi córeszt osztják szét,
hol régen hívők imádkoztak még.
Csodára várunk, hogy következzék?

2012 május 6.

Az idő áll

Még most is az a csendes csibész vagyok,
ki az idő ajkáról csókot lopott,
de az idő még mindig fiatal,
s mások ajkáról huncut csókokat csal.

Mi nekem egy emberöltő, végtelen,
neki csak egy flört, egy perc szertelen,
s ahogy én is, mindenki megbocsájt,
hisz ifjúságunkra festett bűbájt.

Bölcsen tartjuk meg közös titkainkat,
összenézünk s megtartjuk bókjainkat,
az idő áll, s enyém sír felé halad,
bízom még, egyszer hű szeretőm marad.

2012 május 5.

Fúj a szél

Fúj a szél,
a lomb a felhőket habosra veri
majd ágaival szépen kifésüli.

Esik az eső,
a föld beissza és jóllakik,
s fordultával a kacsákat élteti.

Szeret a szív,
és a gyűlölet magjait ülteti,
ha túl-burjánzik, kedvesét is kiveti.

Fáj a múlt,
s emlék-köde fejekre száll.
majd fehér hajjal szalutál.

Döglik a sors,
és léted kávás kútja egyre süllyed,
s kiutad csak fehér pont lesz fényhez.

Meghal a fény,
fekete helyett, minden tej-fehér lesz,
s megérted miért volt jó a sötét az éjnek.

2012 május 5.

Nincs is lélek börtön

Nem hallgatnak a kutyák sem,
ha dolguk van ugatni,
Hiába a gazda, parancs,
akkor falkavezér sincs.
Nem áll el a szúró szél sem,
ha hegyekbe ütközik,
sőt, ha még jó erőben van,
hát feldönti házad is.
Nem múlik mára éhség sem,
bagó is csak csillapít,
s gyomrodban csak ideg nyughat,
ha a család jóllakik.
Az ár sem áll meg határon,
csak téged keres folyton,
megtetszik házad, hogy aztán
tótként abból kitúrjon.
Szív sem áll meg, ha dolga van
szeretni még e földön,
s ha mégis megáll tudhatod,
nem halhat meg szeretet,
és nincs is lélek börtön.


2012 május 5.

Mályva-ízű fájdalom

Botcsinálta őrangyal,
lélekfogadós vagyok e földön,
bár emberek nem látják bennem,
csak az ügyes kereskedőt,

Mályva-ízű fájdalom járja
át, szellemem köves kútjait.

én nem látok el a haszonig,
s felmondott már a bankom is.
Kocsonyásodott otthonom
csak felhúzható kis robot.

Mályva-ízű fájdalom járja
át, szellemem köves kútjait.

helyem a földön képlékeny,
vagyok itt is, ott is mértékkel.
de mindenütt csak én vagyok,
hol jártam egyszer is.

Mályva-ízű fájdalom járja
át, szellemem köves kútjait.

A családom csak babaház,
mit lehetne portalanítani,
de másnak csak nevetség,
egy giccs, mit ki lehet hajítani.

Mályva-ízű fájdalom járja
át, szellemem köves kútjait.

Csak labda e foltos földem,
épp járunk egy passznál ,
s a nap csatár cselei után,
szét durranunk a tejút hálóján.

Mályva-ízű fájdalom járja
át, szellemem köves kútjait.

2012 május 4.

Kilakoltatások

Sarkon egy színes száraz-virág torzó,
utca porában heverész, leesett
egy zsúfolt költöztető platóról,
Meglátod-e elveszni díszeidet?

Ezer darabra hullt e csodás csokor,
elvesztve gazdáját s miért-emlékét,
s eltűnő járműn helyét a komódon,
A szekrény is elvesztette helyét?

Mindenki lomhán lépi át a torzót,
néma lépéseik gyászuk felette,
kilakoltatás, hozott újabb csokrot,
Te is félsz, hogy hangod felemeld?

2012 május 4.

Megállt az idő

Megállt az idő ma este egy percre,
mint a gyertya előtt csituló szellő,
aki tudja, hogy nincs több gyufa.

Megállt az idő és a szalonna sem,
cseppent le a kamrában logó,
éppen kotorászó éhesekre.

Megállt az idő vele a villamos
megállók közt, mintha sín lenne görbe,
csak a benne ülőkkel megdermedve.

Megállt az idő mintha csak tudná azt,
ki veszett el légies végtelenbe,
s a téridő nem engedi nyüzsgésbe.

Megállt az idő, de csak egy percre,
s e-percben nem született és nem halt meg,
egy embernek se fia, se szülője.


2012 május 4.

Édesanyád napja

Édes fullánkjaitól felnőtté dagadó,
méhében fogant felnevelt s növő gyermeke
vagy, világot s mindent odázó fő-helyen,
nincs erre elég köszöntés elfogadható.

Anyád-napja, többi nélkül nem fogható,
neki vagy a manna, s szomja ölelésre,
s egy fokozat mosolya a nevetésre,
szeretete ezredszerre sem bicsakló.

Idegeiben rezgő féltése megnyerő,
és míg cuppogsz is a bűn mocsaraiban,
Te vagy belőle, s vagy vérében, dalaiban,
mindig is buzog benne az anyai őserő.

2012 május 4.

Fogd meg jól

Hullámzó tisztelet láza lüktet,
hiányzó ingerek háza szűnt meg,
Vérlázas nappalok, kínzó éj,
várható dallamok, címszót kér.

Megtépett istenek léke ért meg,
magzatok intenek véget fénynek,
Kölcsönös siralom a morcos nép,
kalandos tilalom, a kormos éj.

Rekkenő roncsaid, marja érdek,
remélő romjai, rajtad élnek,
vigaszul adatik a zománc bér,
s pimaszul havazik az orbánc tér.

Fogd meg jól ezt neked, beszéljen szél,
csalánról emlegetsz, reméljük szép,
Igazság sosem lesz, csak a híg érv,
vigasz-ság totemed, hal-gyíkot ért.

2012 május 4.

Bosszúság

Boltíves rejtett zugba beteszlek,
áramlatok közt is elnevezlek,
s míg bódulatod tart, éhed tartós,
a szavaidtól leszek csiklandós.

Bő ruhát vesz a véges bátorság,
csizmáján leszek széles szakadás,
eladó a tudás, helypénzre futja,
s ha nem is kel el, mindenki megtudja.

Keserű ráncokba bújik a sors,
barázdáit nem rendezi balsors,
ütemre veri habosra a véred,
mikor bosszúság bérence a méreg.

2012 május 4.

Lehetsz jó

Izzadságod, életre kelt angyalvér,
munkád mint szökőév tör belőled,
a terv, mintha a felhőket rendeznéd,
mércéd a Nap, s meglepsz koránkelőket.

Művednek széle-hossza sosem egy,
félkészen csak dobható szemétbe,
s ha kész is, mindenkit nem győzhetsz meg,
ha ütnek is, az lesz a fizetséged.

Lehetsz jó szobrász, ha elfolyik a kő,
s kezedben a véső sajtként mállik,
Lehetsz jó festő, ha beléd csap ménkő,
s viszi vad szél ecseted szőrszálait.

Lehetsz faragó, bár a fa enged is,
csak szerszámod esik szét darabokra,
vagy költő, ha nem érsz el a lelkekig,
és olvasva elveszik, szíved dolga.

2012 május 3.

Elveszett sors

El kell mennem, hogy sorsomat megleljem,
talán repülnöm kell, hogy azt keressem,
utazásom már sosem ér véget,
s visszaút lesz tán kényelmes, pléhben.

Lohonc lelkek sorsom rosszul szerződték,
azóta tart e nyaktörő vergődés,
Utam szenvedő lesz, sorsom után,
vagy utazásom a sorsom, ezután?

Siker hegyekről majd küldök levelet,
de a völgyekben is élek keveset,
s ha lapum eső-pecséttel betelik,
nyerek, mert sorsomat tartják kezeim.


2012 május 2.

Sorsaink

Fényed, árnyékom szilánkokra törte,
hangod minden szándékom túlpörölte,
parlagon nyílik rózsaként kabátod,
zsebében aszalódnak gondolatok.

Érveid kérik tudásom hiába,
tényeket nem értem, de kiállta
szavaid értem hullott árvasága,
hatalmasok tüdejének inhalála.

Sorsaink, fájdalom, az égre vésett
emlékek sora, mint lábasba égett
szénné érő, fájó dogmát darálnak,
mint a gondolat nélküli könyvtárak.


2012 május 2.

Vajon meglátszik

Pimasz vágy fiatalságom erénye,
zsenge koromban, mindent reméltem,
most angyalok védnek, kaszás nyomomban.
Vajon meglátszik mit egykor dolgoztam?

Törekvő támaszom, hű igáslovam,
pattogó szóból jött gondolatomat
töri meg a csend, s önti ólmokba.
Vajon meglátszik mit egykor dolgoztam?

Lágy sugallat, bolond bér-beszédek,
sikítanak tilost, s űznek cselédet,
s henyélnek kik egykor, cselédek voltak.
Vajon meglátszik mit egykor dolgoztam?

Bűn-bandák, betyárok lettek pandúrok,
kúszik az ármány, lassan a csúcson,
ős-vezérek mégsem rácsra kárhoztak.
Vajon az látszik mit egykor dolgoztam?

2012 május 2.

Nem születtem szellőnek

Heted-hét határ hív, most e koron,
bölcsőm butaság, s ördög a szoptatóm,
néha szellős, tiszta égről álmodom,
már nem segít se szél se bölcs Platón.

Üres az ég, s fejemben a gondolat,
halálra ítélt minden ötlet, s mondat
senki nincs ki lássa a súlyt, tudtomat,
csak könyvelem a sejtpusztulásokat.

Katedrám néma, s táblán sem fog kréta,
mély-szegénység is érdektelen téma,
csak néha egy bíráló téved hozzám,
nem ért meg, mégis belőlem doktorál.

Ívesre feszülnek tudás gerendák,
s ablakot tudatlan szellő járja át,
fiatalon végzi a szíve szavát,
csak egyet fúj, a csend szimfóniát.

Nem születtem szellőnek, csak viharnak,
megkötve tűröm, hogy fogva tartsanak,
kedvem elhagyott, felhők vidítanának,
már nem ártok, csak a vén korhadt fáknak.

2012 május 2.

Forrás

Lelkedből hasadó forrás szemed,
mikor elveszted azt, ki téged szeret,
s hulló könnycsepped bús forradás,
útja patakodnak arcod redőin,
csak siratod elment felmenőid,
hasad a szív, mint kő hegy oldalán.
Kiszáradó tested, könnyben fogyó,
szomorú léted marad emlék folyó.
Benned szunnyad ekként az elmúlás,
Szemed forrás, s benne pihen új gyász.

2012 május 2.

Levél és harmatcsepp

Egy szűz levél, mely nem rég nyílt zöldre,

első harmatcsepp kristálytiszta dísze,

ékessége a természet szépsége,

formáját genetika gonddal mérte.

 

Egy levél vagyok s te a harmatcsepp,

mely lassan szívódik fel ereimben,

honnan jöttél, másik levél ejtett?

nem kérdem, s ölellek nem eresztlek.

 

Ha magamba szívni már nem bírlak,

áttetsző sziluett emléked s hívlak,

Te már másik levélen csoportosulsz,

hasonló levél, mint én, s te boldogulsz.

2012 május 1.

A vész

Már csak az idő figyel engem,
lankás percek közt tengődöm,
és őrjítőn nem szól senki-sem.
Sorsom, fagyasztott ismerősöm.

Békés bukások érlelik karmám,
lelkembe szállnak szíves bátrak,
s többé nem öröklöm a magányt,
szirmaim hervadtan, széllel szállnak.

A vész szúrós szavát engedd ki,
hogy a gondolat hatalma nyerjen,
ne legyen uralma rosszaké itt,
s csata nélkül eszmét vezessen.

2012 április 30.

Világod vak

Vendég gondolat, hiúság ostroma
lelkek fényesre kopott dolgát ülik,
nem segít rajtuk smink, flitteres ruha,
csak létben biztos, ha gondol valamit.
Álszent dicséret, becsület hova lett?
Tiszta szüzek nyara vajon hova halt,
rubint csillogó ártatlan szemed
kérdések mögött rejtőző diadal.
Önpusztító sosem lesz újra nagy!
Születő nyomorod, nemzett hős fiad
szomszédháborúk húzzák le korodat
és válaszod, minden listán rajta van.
Hangtalanul adod a bűnnek véred,
világod vak, s élhetetlennek érzed.

2012 április 30.

MMXII

Hatalmasságok, Fiastyúkként égő vigyor,
-támogatni? azt nem! - mondja egyik sötét kotló,
s tudatlansága, intelligenciájának pótló.
Hatalmasságok, borsot törni oly felelős,
pusztuljon, a falu a rokon az ismerős.
Csak seperj hozzád mind, mi vagyon.
Hatalmasságok, mert vagyok én, ha vagy mi,
elvonni pénzt, s toprongyra van-ból sem adni!

2012 április 26.

Kiáltás Asszonya - Ballada

Agg vénülő bolygón él a Kiáltás Asszonya,
felhő sminkeli arcát, ecsete a fiatal gyopár,
ezredéves hittel készül, imát fogad oda,
bár fogynak a felemelt arcok, több a bús fohász,
készül mindenki mikor hozzá a Kiáltás Asszonya jár.
Mindent seper a szellő cirokja, s csillog a vagyon,
napvihartól tépázott haját rendezi minden hajnalon,
Gondjaiból reggelre nem látsz semmit sem.
Arcodat simítja idő szele, élvezed s hagyod:
A Kiáltás Asszonya jön, s kezével hordja hited!

Vén ágyúgolyó, kerek kopaszon, rozsdás s ez a
régi gyilok mementója, mikor súlyától dőlt a vár,
halomba rakva, nemesi címerek rajzolt toboza,
hol van már a régi nemesi győzelem, kevés kár
most tudást kapott ember gomba felhőt gyárt,
s nem látja, hogy Kiáltás Asszonya bízik vakon,
Az ég kék lepelben les, mezítelenül, s hallgatagon,
Jövő nagy titkait hordozza megfogant méhében
világ-égés képlete azonos mint egykoron...
A Kiáltás Asszonya jön, s kezével hordja hited!

Természet rajzol lelkes lelkeket, gonoszt soha,
színez élő testeket, napfény ecset szorgosan jár,
fonja gondos géneket, csűrcsavaros annak sora,
s kezében a hangjai szívedre szólnak mint gitár,
életre kel minden, mi más kezében csak sár:
szobrászata szemnek szép, nem bánja nagyon
gyermekek a legszebbek, én is ezt kapom,
ne légy a kivétel, gondolat követe légy híven,
csoda mindenkié, te is tapasztalod egy napon.
A Kiáltás Asszonya jön, s kezével hordja hited!

Ajánlás:

Tejút anyánk a szoptatós, tart bölcsődben s karon,
megérted varázsát s ha nem, késő lesz akkoron,
egy sejtedben száz kiáltás ott van minden hatalom,
ítélet ha születik, bűn fenn, büntetésed itt lenn,
s csodás csillagok halnak meg, millióan, fiatalon,
de a természet csak rajzol, együgyűn, jámboron.
A Kiáltás Asszonya jön, s hiába hordja hited!

Sorsommal borozgatva

Kontúros párbeszéd, szavakat lesve még
feledve napnyugta után a fény nyomort,
időtlen gond ragacsában tellő estén,
én és sorsom, együtt kortyoltuk az ó-bort.
vidám Emlékek, mások egy kicsit búsak,
szófonalat sorsom, engem a bor csak vitt,
átjártak a vágyak, kerek keblek dúsak,
sors papolt, de nem osztja meg a titkait.

Tapasztalom a szőlő és bor csodáját,
minden kortya hozza az élet vágyait,
csak lassan teszi elmémre bús-homályát,
megosztva velem nedűje hűs ágyait,
kóválygó gondolataim varázsait,
s a pohár sem mond ellent, s nem ad kosarat,
sors-homály, hiába küldi fullánkjait,
fenn a sors még, de én alszom egy perc alatt.


2012 április 25.

Tenger gyermeke -Ballada

Csavargó gondolat, csavargóvá tette az élet
ő volt a régmúlt idők nemes lelkű tenger fia,
és bár lelkét fertőzte a származás, fájó féreg
álló vize most poshad, remény sincs hova futnia,
mindenhol magas gát, hiába túl a tenger, szájam
kiszárad nem pótolják bátyái az eső-fogat
apadó kőből kivájt helyen hűsöl a vállam,
és mégsem teheti hogy ne itassa a bokrokat.

Panasza csobog: Vágtató ár tellett belőlem,
s vágtam sík mezőn át, társak tucatja várt reám
rokonaimmal erősebb hatalommá nőttem,
büszke volt erre a nyugodt erő, a tenger apám,
erőmmel vittem az édes hírt sós homlokára,
néha nagy hévvel habbal vittem házat, boronát,
sok szenvedő lélek rokonainak sírhalmára,
partjaimon vígan integettek a lombkoronák.

Fiatalon egyszerűket gondoltam a világról
mindenhol csak a magam bátorságát mondtam el
de most már belátom, épphogy kilógva a sárból,
uralkodnék most is még, ha ember terelt volna el,
ha még egyszer láthatom a tengert, megkérdem:
Mitől lettem édes, ki volt anyám s engem szeretett?
tisztaságom veszett, és mocskos habos fehéren,
vágyom téged tenger, és bölcsen háborgó eszedet.

AJÁNLÁS

Felhőket megjárt tenger gyermekének, ha kívántok
csak vigyázzatok, édes, heves mindenre kapható
makrancos ifjú! Emberek, ha mi bölcsek vagyunk,
nem hihetünk száradó szavának, s helyén nem lakunk.

Harang szól

Csupasz létemben, testem héjában a lelkem csak vár-rom,
hiúság szmogja ül a képzeletem alkotta városon,
rokon remény szavát, más lelkében mindig visszavárom,
kedvesnek hitt szavam a féltett önzőségen átoson.
Az idő meghal a lét marad, s kinevet a gazember,
a pillanat kedve, pénzből beszélő, fanyar képtelen,
de te látod egy könnycseppben is merre munkál a tenger,
élünk, s halunk, közben vigad fejünk felett a végtelen,
csak utólag szép kicsi szellő mi egykor volt nászágyunk,
a természet lógat ránk színes csodát s leszel kalandor,
hiúság piaca talán, ha csipkés szemfedőt kívánunk.
Örök léted s halálod közt, a vízválasztód, harang szól.

Egykén pottyansz világra s kezdetben nem félsz a magánytól
és míg tested kitölti körülötted a tért az egész,
vagy kerekített ős-idő múlik és dob ki magából,
lelkednek sem kell félni nem válik kővé, ha hátranéz,
s múltad az ó-gravitációd sikert is félretolva,
eszméket ad s beragadhatsz, nemezburkodba, kútra vitt
korsóként épséged mások gondatlanságára osztva,
járhatod ép mélységek, s magasságok vándorútjait,
bukdácsolva is juthatsz őszön, télen, tavaszon, nyáron
át ismétlés árán, s növesztheted burkod színaranyból.
végtelen a kies rét, messze a kút, túl a csalánon.
Örök léted s halálod közt, a vízválasztód, harang szól.

2012 április 25.

A lélek, a test és az aranyszál

Figyelők egyik szeme lelkedbe néz,
másik tested követi, merre visz az út,
néha kancsalsága akár egy bűvészé,
de figyelme tőled sosem szabadul,

E két csodát egy szál köti, amit
nem téphet szét ezer ördög keze,
Aranyló szál mi tart testtől-lélekig,
szerelmed, hited, életed őrzi meg.

Vigyázz, feszül a húr, szór vészhangokat,
pengeti azt rosszindulat s a szörnyet
ébreszti, majd ébreszti a hollódat,
akkor harang szól neked, s a felhőknek.


2012 április 23.

Törött Grál

Ezer bokros ló imádkozhat értem,
tettem lép, csorog, nem adja istenét,
a kín világít bennem, eddig éltem,
Lucifer sem veszi le rólam szemét.

Múltam szennyesét szűz kéz teregette,
éj fekete fénye, gyilkolva fogad,
s matat a szerencse áttetsző keze,
szenteltvíz sem hozza tisztulásomat.

Nekifutok a falnak újra s újra,
bölcsesség borát, vöröset kiittam,
vértelen álomba ég minden munka,
törött GRÁL-omat vaj kivel javítsam.

2012 április 23.

Lelkem oly távol

Sebzett szívekben sosem kóboroltam,
de néha könny kisérte szerepemet,
más miatt szívemet sem ostoroztam,
mert későn vettem észre a sebeket.

Fáj kalapál a szív, tükrébe törten,
mást láttam ott mégis maradt hitem,
s néha hagytak lobbanó tévedésben,
emlék elég, hit már semmi nincsen.

Lelkem oly távol jár tőlem esküszöm,
mintha testem meg sem született volna.
Régi időkből merít erőm, s űzöm
elszabadult lóként vágtató sorsomat.

2012 április 23.

Későn érkeztem

Későn érkeztem, mélyen aludtál már,
a hajnal kúszott fel, zsigereimben,
ajtód volt takaróm, küszöböd párnám,
sötét volt az éj, lelked ágyban pihent.

Mély álmod sütött át a vastag ajtón,
az álmodban tán ajkad édesen csókolt,
s míg közeli tó kacsáitól kaptam álmot,
kedvesem ajtón túl édesen horkolt.

Álmomban átlibbentem az ajtón,
nem ébresztettelek fel, néztelek,
álmod a másé, most csak enyém volt,
s lemostam könnyemmel testedet.

2012 április 22.

Beszorulnak a hangok

Szenvedve futottál a fény után,
az árnyékvilág néma, és te magad
s figyelő hangod ver füledbe csupán,
ha szív le is áll, írás megmarad.

Sejtek keltek harcra, öregség baján
donor gondok zaja hajtja híveit,
míg gondtalan szív csendben kalapál,
halállal csendedet is beszüntetik.

Régen mikor pici kezedet fogták,
gyorsan vert szíved, szomszéd is csodált,
haldokló hangok most hitedet rontják,
csend, enyészet, hang-nélküli dogmák.

Beszorulnak a hangok a lét végén,
lelked elhagyva hűs hajnalodon,
nem kopoghatsz koporsód fedelén,
csak bűzlő béke ül fehér arcodon.



2012 április 21.

Csak rendelvény

Szárba szőkő szeretet utadon,
kísérője lett lélek s konok leszek,
vérző szívek hazája az unalom,
ne félj nem hagyhat el az életed.

Gondoktól a gondolat is vánszorog,
megélhetésed éhkoppon is teher,
csak rendelvény vagy teljesítve, hogy
tömj be egy demógráf foltot léteddel.

Az élet máza alap lakmuszt merít
s eredmény senkit nem zavar, a vér
nem lesz víz csak sár, ha halál fölnyerít,
mikor nyakadon vágtat éles acél.

2012 április 20.

Ne hagyd

Hangsúly talán, a szándék nem goromba,
ha szólok, mit gondolok s türelmemet
nem hozza ki sodra, szám csak kimondja,
mi elmémben talán rossz, de nem beteg.

Fejekben gondolat-szellő a csel
mindenki mást-másként szólva szeret,
s néha a jobbat, nem engedik közel,
s ki nagy arc, csak butaságot emleget.

Nagy szív, ha nagy a kétségbe-esése?
mosott eszme, ha hagyom s hallgatok rád,
s mászik rótt remény, süketek fülébe,
Te ne hagyd, ne korcsuljon el a világ!

2012 április 20.

Cudar idők

Cudar idők elveszett jó-istene,
öreg tán elaludt a kályha mellett?
Míg henyél, vigad az ördög serege,
te lehetsz e pokoli bál legszebbje.

Arcod avas, közben a szív oly nehéz,
minden dobbanással cipeli sorsát,
s munkátlanul sorvad seregnyi kéz,
a remény is elhagyta hű hadnagyát.

Kacska tetterőd a hibás és kevés,
kavarja lelked tengernyi habjait!
Az élet elfogy, mint násztánc egy estén,
minden arc, egy társas-magány rabja, itt.


2012 április 20.

Üvegharang

Gránit toronyban üvegharang vagyok,
tejfehér üveghegyről származom,
csak ritkán hallották még a hangom,
gyöngy-kötelem ritkán húzta marok.

Csiszolt üveg díszes harang kristálya,
az idő szürke pora lepte már be
idővel értékem sem nőtt, koránt sem
elvárt munkám sem volt eddig pálya.

Új idők járnak tornyom körébe,
mindenki csengő-bongó hangom kéri,
szól az, ha nyelve a harangot éri,
s várt hangom hallják sokak örömére.

Eljön a nap, s húzzák harangomat,
nyelve testem éri nem szól csak egy hang,
kristály-por száll fel, és nagyot horkant,
s hullok porrá, ezer s egy darabokban.

2012 április 19.

Forró tavasz

Napfény-köntösét vette magára
az újdonsült mezítelen tavasz,
nagy mosolya, s elégedett sóhaja,
épp oly mint szűznek, ölelés hatása.

Csendes meleg szellővel szárítkozó,
a nedves, buja vasárnapi hajnal,
égen a felhők összekacsintanak,
s elpirulnak a szerelmes tegnapok.

Felhők dunnáját dobta le magáról,
a korán szüzességét vesztő hajnal,
párja illatát mossa le harmattal,
hogy a kelő nap ne tudjon dolgáról.

2012 április 18.

Koldusok könyvelője

Koldusok országában nőttél fel,
szegény, üres kaptárból repültél el,
volt terved, embereknek adtál munkát,
mégis mindig ellened volt koldulás.

Oktattál, szakmát adtál kezekbe,
s kezedbe harapott kin nőtt a fejedre,
és egy ország koldusa lettél már,
hajlékod sincs, nemhogy üres kaptár.

Koldusok könyvelője nem leszel!
Nem akarsz! Gerinced  még egyenes.
Hited nem adod, már azt is adó sújt-ja,
Meglásd, börtön lesz hazád kis idő múlva.

2012 április 19.

Nyugodt béke

Mikor milliók élnek lábnyomába;

de kataklizmát nem hoznak a szentek,

hiába pénzváltó, ki téged megvet,

csak belé zuhansz édes ős-álmába!

Mikor már múlté lesz minden keresztény,

s a lét valótlan álmokat kerget,

hit elvisz, s jő a végső lehelet,

szitok szűköl a zsoltárok énekén.

Nyomodba se jön a megkövült élet,

szolgálja azt, akik rég cselédek,

lelkes lelked sem jó, csak megtépett

Erős vállad a gondok súlyát tartva:

hajódat viszi örök élet partra,

csak a nyugodt béke jön felétek.

2012 április 18.

Különös frigy

Nap házában tolvajként kutakodva,
megleled a kulcsod, mi titkok nyitja,
jelenedből nem léphetsz ki ma még,
de érzed minden lélek jelenlétét.

Majd univerzumban keringve táncod
járod menyegzőn, az életet látod,
Föld Anya, Nap Atya kötött ős-frigyet,
s a világ harcosai mind irigyek.

A kör bezárul, s álmodból ébredhet
a világ, és boldog míg van szeretet,
E különös frigyben te lehetsz a pap,
nélküled nem telhet el egy igaz nap.

2012 április 18.

Hited - Szonett koszorú

Mesterszonett

A lélek hamis zenéjére lestél!

Így se, úgy se emelnek fel a szentek.

Barátok itt hagynak, marad a tömeg.

Hogy találsz magadnak Istent testvér!

Mitől nem leszel újra keresztény?

S pokol hídjait elmédből kikerget,

míg el nem jön az utolsó állomás,

életed, lehet boldog szürke festmény.

Mitől lesz epe ízű az élet?

Hallod a szép szirének énekét?

Legendák, mesék, csak éh-hoppon tartva.

Hited záróvizsgája összetépve,

szárazon akkor sem jutsz a partra.

Majd beléd rúg a következő béke.

1

A lélek hamis zenéjére lestél!

szédülés, agyad nem kap elég vért.

pumpál szerető szíved, de el nem ért

gondolatok közt felejtés keresgél.

Végtagjaid érzik, munkája testnél

rutin csak, s jelzés, még nem estél szét,

jóslatra ne gondolj, keresd végzetét,

s ha meg van, örömmel halsz azon estén.

Bátran kívánj magadnak sokat-sokra,

ha nem teljesül minden, majd nem mutatsz

aranyló menetet, mikor temetnek.

Elvisz az élet vidéki sodra,

mégis örökké városinak maradsz.

Így se, úgy se emelnek fel a szentek.

2

Így se, úgy se emelnek fel a szentek,

előbb visznek egekbe a fodros fák,

ha a jó ágon ülsz, mit a szú nem rág,

csak szemed szegezd mindig kikeletnek.

Mosolyod legyen vár, egy vidám szeglet,

tiszta lelked sose érje hamis vád,

ne féld, csak várd, a hulló heves halált,

s életed hangjait használd keretnek.

A papír becsül, s a gyarló gyaláz,

vádló hangulatban barátra találsz,

súlyos szavait is, mindig becsüld meg.

Aztán néha más is elhozza a gyászt,

hiába küldesz ezeregy fohászt!

Barátok itt hagynak, marad a tömeg.

3

Barátok itt hagynak, marad a tömeg,

s évekig zengi füled a gyászimát,

süketen is zeng a szó és hárít rád

minden mocskot, mik érdekből jönnek.

De csak állj s törj tanács utat a rendnek,

jövőd hallgatja, mit múltból visszalát,

nagyra nőttek a régi utcán a fák,

ahol születtél és most is vezetnek,

Mosollyal válaszolj szidás özönre,

akkor is, ha ezer pofon jönne,

bús dalod nem szólhat, amit kerestél,

keserv daloddal dúdolva csapj oda,

bár rendelésed nem adtad le soha.

Hogy találsz magadnak istent testvér!

4

Hogy találsz magadnak istent testvér!

mikor messze a határ, nincs birtokod,

ha lesz is a gazdája nyafogni fog,

s lélek templomod építi elestét.

Szobor hideg, stigma nyoma testén,

feltámadás csak Andaxin-mondatok,

miért ne szednéd be, mondj egy indokot,

s nyugszik lelked, biblia sora mentén.

Utolsó órád minden percnyi élted

égető máglyád lesz, minden vétked

a növekvő gond a jólétek vesztén.

Őseid büszke kevert magjain,

ha jóslatok bejönnek s jön a kín,

Mitől nem leszel újra keresztény?

5

Mitől nem leszel újra keresztény?

istent megtagadva hitetlen lehetsz,

nem segíthet rajtad, se drog, se szesz,

véges léted lóghat magány kedvén.

Bálvány lehetsz hitetlenek keresztjén,

lélek halálán rossz, ha elhal a test,

a bűn, mit nem ismersz el nem ereszt,

s lecsap a kín fényes bárdja egy estén,

lelked tömör testetlen hitben lesz ár,

kárhozat vizéből keresztet felvág,

s megbabonáz minden sérült lelket.

A hit csak türelemmel téged vár:

nem veszti sorsod el, megszokta már,

s pokol hídjait elmédből kikerget.

6

S pokol hídjait elmédből kikerget,

ősatyánk vigyázva, hordva álruhát

követ, hogy egy életen vezessen át,

s minden tett felidézzen egy szentet.

Tetteidről egy barát felismerhet,

a lélek összecseng, nincs ügyész, nincs vád,

csak az örökké való világ vár rád,

s a csendes halál minden alól felment.

Ne kövesd, ez az élet hatása,

mert az lesz bűnösök rút ragálya,

hallgasd meg, ha eljő a nagy vallomás!

Láncokkal nyakadban, büntet hiába

életed, szerető szív felel mára,

míg el nem jön az utolsó állomás.

7

Míg el nem jön az utolsó állomás,

addigra kiforrnak a gagyi-Igék,

s neked nyílik meg, örök kékítő-ég

lelked, s mindig szeretteidre hatás.

A csalfa remény néha felemelhet,

becsaphat s leránthat a szakadék,

bármily álomszerű is a vidék,

jó s rossz tanítód, ki mindig kellett.

Míg csónakod neked a luxus hajó,

sok csapások közt is becsüld, ami jó,

csak véletlen születtél mint keresztény.

Ott a mezsgyén, ne igézd meg mi irtó,

bukjon ki gondolat, keresd mi szó!

Életed, lehet boldog szürke festmény.

8

Életed, lehet boldog szürke festmény,

s angyal színeket kitöltheted magad,

de szürkén is, a lélek tiszta marad,

ura lesz a világ minden szennyén.

A léted nem lesz rozoga emelvény,

ha omlik is terv, akarat megragad,

s jó szavak lesznek melletted a had,

pajzs-szíved lesz az acélos szerelvény.

Az öröm jön, ne akard mindenáron,

csak kutasd a szemekben, a világon.

minden napod jelentheti a véget.

Hamis barátokkal könnyű az átok!

harag a szívből mint a virágok!

Mitől lesz epe ízű az élet?

9

Mitől lesz epe ízű az élet?

boldog nem leszel, úgy is jön halál,

mit tettél, mind kincs lesz ördög asztalán,

tegyél, hogy éhezzen pokol felétek.

Pillangó is olyan volt, mint a féreg,

s a rusnya báb, nevelte angyalát,

ne higgy a szemnek kövesd a szív szavát,

hamis angyalod, egy nyálazott bélyeg.

Ha egyszer beüt az önfelismerés,

pirulsz óvatlanul, s nem leszel merész,

s azt hiszed, érted a világ lényegét.

Ne feledd megbocsátandó vétekét,

torpansz tenni újat? Nagyobb tétet még!

Hallod a szép szirének énekét.

10

Hallod a szép szirének énekét?

S anyafölded, helyed a fedélzeten

koptatod, eszed mit a szándék terem,

vaj hol, ki sérti a köz-érdekét.

Lecsukott szemhéjak élnek felétek,

már véletlen az építő értelem,

nem hat meg senkit a túlsúly éhe sem,

ki borzolja bérletben a lelkeket?

Talaj inog és verve vagy cölöpre,

bolondok vannak tetődre kötözve,

egyetlen az úr s nincs rá hatalma.

Rég veszett... s kimúlt a tudás fa s őre,

nem léphetsz a kövön angyalbőrre.

Legendák, mesék, csak éh-hoppon tartva.

11

Legendák, mesék, csak éh-hoppon tartva,

s nem látod kolbászból készült oszlopát,

zajos zizzenő pénz a homályon át,

csak tátogsz, mint hal a kivetett partra.

Csakis ezt, az univerzum akarta,

színház, színfal, maskarák oldalán,

ne vedd magadra csúfságok angyalát.

vértedet elhagyva vonulhatsz hadra.

A tudós, az írás, csak csúfság hamar,

összevész fizika-törvény, ki hadar

övé a hallgatás hű erénye.

Létedet nem tartja össze jó habarcs,

nincs erős váll, mit nemzedéked takar,

hited záróvizsgája összetépve.

12

Hited záróvizsgája összetépve,

emlékeid mossa szellő, talán

átformált legendák ósdi oldalán

sem lesz bölcs gondolat, mi küzd érte.

Álmodban még a hősöd visszatérne,

zavaros éjszakák éhes hajnalán,

hogy elméd nyomja bolondok alá,

csak csorog álmodnak arany vére.

Fejed még lehajthatod saját éjben,

de ébredés lehet idegen térben,

mind lehet, ha elméd nem is akarta.

Hihetsz még, kihalt fajok hitében,

faragj magadnak, mi legyen az Éden!

Szárazon akkor sem jutsz a partra.

13

Szárazon akkor sem jutsz a partra,

s onnan szemed is újabbat tekint,

újabb part, új küzdelem, erőd legyint,

ezt a súlyt rakja rád, készakarva.

Fogy a levegő s nem lesz több harmat,

fogy a léted, nem lesz más, csak a kín

mi múltad temeti, földbe tesz megint,

nem lesz varázs, minek lenne hatalma.

Szemfedőd lesz a korcsoknak bűne,

némaságban a dolgod, csak tűrjed,

visszatérhetsz, de maradsz élő fénye.

Leckéd ez a szabályok közös tűje,

a magas erényt hiába becsülted,

Majd beléd rúg a következő béke.

14

Majd beléd rúg a következő béke,

tán elölről kezd mindent az értelem

egynapos, virágzó, veres reggelen,

s új gyümölcsé érik, új verítéke.

Talán a kék is asszisztál az égen,

és emlékben nem lesz ott a rettenet,

jobblét s nem önzés lesz mindenek felett,

akkor a létnek sem lesz sose vége.

Ragaszkodj ott legbelül, legyél remény,

nem tarts attól, hogy a halál kemény,

többé nem lehet elméd szakadt szomja.

Eljön hited is, egy ragyogó estén,

ne aggódj, ha a kosárból kiesnél,

majd milliók lépnek a lábnyomodba.

Álmomban

Álmomban meleg otthont hazudtam,
és csorgó könnyem nem volt vérpatak,
falakon kúsztak fel vidám színek,
mindennek volt helye, búnak, viccnek.

Álmomban meleg otthont hazudtam,
s gyermekeim örültek minden zugnak,
a padlás is ragyogott, mint egy csarnok,
ott olvastam sok-sok régi újságot.

Álmomban meleg otthont hazudtam,
oly élethűt, hogy még jót is aludtam,
azt álmodtam, hogy mindenem oda lett,
mert lelkem nem adtam el az ördögnek.

2012 április 17.

Maradi hitek - tercina

Omlik a világ, míg levegőt vesztek
a vallások hite átkozó égi
vájkálásba vész, ha imába kezdtek.

Ezer biblikus tudós nézi még ki
más vallását, kiforgatva felelvén
s átkos bűnt beszél főpapja is néki

Hittel visszaélők hazájuk nyelvén,
hitetlenség hitét, szavalnak annyi
ártatlan szívnek, mint ezer kevert fény.

S nem hagynak gondolatot fölsuhanni,
érteni, szorítják hit pántlikáját,
nem engedve újrakötni s befonni

Más hitben sem keresheti a párját
nem szerethet és nem lehet beszéde,
gondja, mely hitére vetné más árnyát.

Már kicsiny gyermekként vésik eszébe,
hite választása nem lehet többé
eltérő, mert fullad átkok vizébe.

E konok aggyal imája körökké
zárja az új időt, vágyak elszálltak,
és osztott hite maradhat örökké.

2012 április 16.

A fák nem hallgatnak

A fák nem hallgatnak
a kivágásuk után sem,
asztalos műhelyében
hangosan sír a gép ,
forgácsa melegít, ne fázzon
a szerszám-tartó kéz,
bíznak a jó szerencsében
a sorakozó halmok,
Lesznek ők csónakok, padlók,
szép szekrények és ajtók,
s nagyobbak tetőkbe bújva
hasznosak, vaskosak, szerények.
Száradnak lerakva évekig
a kisebb flik-flakkos részek,
víz-gőzzel hajtják íveit,
majd hasznos hangszerré válnak,
mind zeng, és zenész kezében
dalolja a testük mivoltát,
egyikük sem nem kevesebb,
csak talán ha egy-pár oktáv.
Élet-rajzukat kihozza a lakk,
s mindenféle extra csiszolás.
Hirdetik a sors-társaikat,
kik nőnek ott, hol a határ,
nem bosszús, mert szolgál
embert, mint régi ügyes-társat,
jó kézben, és jó szerszámmal
szemünkben hű-melegséggé válnak.



2012 április 14.

Szobor és fa

Mintha a fa akarna repülni,
és a művészi kezek
szárnyra metszették az ágait.
A zöld testek kontrasztja
a nagy kékség levesében,
szárnyra kel élőn,
ha már a madár
nem teheti bronzba öntve.
S amíg a fa leveleit bontogatja,
addig a bronz a fához hasonulva,
zöld színű köpönyeget vesz magára.