Halál éjjel

Egy kép esett le a falról,
talán egy rokon halt meg...
csak lebbenő lélek szele
verhette le helyéről.
...a puhány parázslik tovább
s ki lángolt, már örökké
a cselekvések csalitján,
kívül kér boldogságot.


2012 július 30.

Különös hajnal

Az út menti fák ujja, ködöt szórt ránk,
mint utunkon, jövőnkbe senki se lát,
itt hagysz engem, vagy csak elvisz az aszfalt?
tejfelbe mártózol, ez ilyen hajnal.

A természet katedrálisában,
talán egyszer meggyónom hibámat,
de nem visz ólom lábam utánad,
képem rólad, a tejben úszó bánat.

Ernyőd, s rajta a csillogó köd-permet,
ahogy a természet épp elvesz tőlem,
elhagysz, ez egy különös hajnal emléke
maradsz, mint ködben úszó angyal képe.


2012 július 29.

My poem for this picture - Moro by photo

Csonka malom

Csonka malom, csak a szíve fiatal,
még noszogatja a szél ha kavar,
de már csak integet pipacsainak,
kik esténként malom mesét hallgatnak.

Mikor még mellette kalászos lengett,
neki aranyló búzák adtak ütemet,
falta a sok magot s szórta a lisztet,
kenyérre valót adott és jó hitet.

A mesének vége s aludni tér,
a malom álmodik egy kicsikét,
nyögnek a kerekek, fúj a szél,
sikér lisztjéből készül kenyér.

2012 július 29.

My poem for this picture - Moro by photo 

Lenn a tél

Fenn a fény és lenn a tél és kerít
a fekete felleg a mindent elnyelő
szikla apó szilárdan áll menekít
barlangjában s emlékében az erő.

A távoli tél tarol, még élhető
kuckóban gyermeked éhesen sír
napfényt, erőt, gyorsan gyűjt sok tető
hideggel dacol, sötétre nincs gyógyír.

Égre érces sebet vágva ráront,
s a felhő gondolatait kettémetszi,
egy mindent rontó ficsúr front,
mennyet, s poklot jött ide hirdetni.



2012 július 29.

Photo by Moro

Rab vagy

Tarajos tűz-felhők futnak feléd,

városod bő burkában bujdokolsz,

s az élet rejtve rothadó, merész,

ezért köveken úszva fuldokolsz.

Sérthetetlen világod eléri

a békésen szűkölő szenny szava,

szívhangot a gépek mesterkélik,

majd üres üveggömböd szétszakad.

Határaid messzi mutatósak,

közelében torzít testes tájad.

Átléphetetlen koppanó gondolat,

rab vagy, a temetőid burkában.

Leanne Staples by photo

2012 július 29.

My poem for this picture - Leanne Staples by photo

Télbe fordulva

Sóhajok versenyében a remény előz,
potyázó pelyhes gondolatok gurulnak,
míg a talány torpanásra ítél, lefőz
mind a maró gúny, a szűrreál szenny ura.

Emellett elméd lesz a valót rejtő hely,
s csapongó csorda tüzes titkaidra hajt,
a mintát maguk hasznára hamvasztják el,
de ezért árnyékba vonul tested szava.

Ott rejtőzik szúró szívedben a tavasz,
csak nyaradat vehetik el, és te örök
télben bújsz havat reszketsz, s míg fagyos maradsz,
legbelül látomás, s hamvas-rét hömpölyög.

Ne engedd elveszni az örök virágod,
jelezz javuló időt, s magad légy őre,
fegyvereddel okádd le a kapzsiságot,
s bárgyú bűzt bugyogjon minden farkas bőre.

Jelened jeltelen sírjánál sírhatnak,
rokonságban is rútabb, messzi tévhitek,
csak szabadon, szerény halálod hír-hangja,
s a tétova torz tünemény, lesz jéghideg


Moro by Photo


2012 július 29.

Nap-számos

Pöttyös pántlikás vadóc virág nő
selyem borított keskeny kertemben,
kertészem kemény szigorral szolgál,
kannája égi tömlőből vesz vizet.

Szerény szerszámok nyele tenyerén
töri a bütykös bőrkeményedést,
lábán laza saru sárga tulipán,
fején kalap, napvirág a karimán.

Már régen nyugdíjba ment a kertész,
de visszajár, s a lelke a művelés,
kalapjára karimát, egy angyal mért,
Nap eteti, s szállást ad neki az éj.


2012 július 27.

A föld padján

A földem padján nincs jó kilátás,
bombák százada, és a pusztulás,
e helyem, hűséges életért kaptam,
csak a föld életéről papoltam.

A felhők fennen hirdetik a veszélyt,
lobbanó látvány mutat most eredményt,
a padon, huzatos halálra várok,
s egy pillanat alatt ott porrá válok.

Forró esti ég

Fehér éjszakákra vágyom
mikor dús kebled a lámpásom,
szerelem illatában fürödve,
válaszolsz sikamlós kérdésre.

Teliholdam legyél minden éjjel,
álom helyett traktálj testi kérdéssel,
csöppenő válasz sose legyen elég,
pizsamánk legyen a forró esti ég.

2012 július 25.

Kő vőlegény

Házasodik a kő, kedvese tenger,
körbe nyargal, s szerelemre ölel.
Habos ruhát s fátylat is ő ad,
azt a szépet s mindent a kő kap.
Az ég is vette a koszorús ruhát,
frigy estjére, nyitja nap is oltárát,
lassan halad a kő, veszi a ruhát,
kőre kabát, kő kendő a nyakán,
körbe mossa-mossa a kedves tenger,
hogy a kedvest mélység frigye nyelje el.

Egy gondolat a Vadlen-Шевченко Вадим képéhez

Photo by Vadlen-Шевченко Вадим 

Hevülő hamvainkra várnak

Mint a ménes, szélnek szaladt sok gondolat,
fényes fák törnek derékba a súly alatt,
a kérdőre álló vállak vágynak.

Túlzás tesz színes szolgákat a bajba
süppedve a semmi színű sóhajba,
felkiáltanak az ádáz álmaink.

Padlón pihennek értékes ékeink,
szálkák mocsarában mossuk mi magunk,
s kijelentkezik a józan mosoly.

Papír pengével támadnak a vétkek,
tüzeket tart fogva féreg félelem,
hevülő hamvainkra várnak.



2012 július 23.

Bátor bárány

Bátor bárány márpedig nincsen,
üres a kor kútja, a lapát pihen,
meleg a földanya, de sehol a tűz,
fészkeinket uralja bőséges bűz.
Csorbult csóró szavak izélnek,
berepedt bőrön tetűfészek ragyog,
ékszeres doboz neki a humán dog,
Vakít a veres körkörös köszvény,
álmot ringó pofonokon pöffeszkedvén,
s születnek szelíden elnyelő erőn.
Tudat-klón vagyok, s lógok levegőn,
mindent múlató selyem kötélen,
csak néha látogat az árnyék,
s csalán csokorral módol a törvény.
Nekem már csak a gyermeki dac dalol
izgalmas isteni igazságot...

2012 július 23.

A természet ölében

Utam végén egy nagy erdő integet,
én egy sudár nemes fát keresek,
ha megtalálom arcába nézek,
kecses ágán bókom lesz a fészek.

A hűsben zöld fénnyel süt rám a nap,
itt magam vagyok s magamnak árnyéka,
de úr, s bokrok hajolnak meg előttem,
ők észre sem veszik, hogy felnőttem.

Az avar lesz itt lágyan, ágyam tolla,
fának gyökere a fejem vánkosa,
Fent sok-ezer levél a cserepem,
csókot a kukkoló hold ad nekem.

2012 július 23.

Korom-felhők

Korom-felhők kerítik be a tájat,
az égen mindent felmorzsol,
sötétre festi a földi színtáblákat,
s az isteni erők előtt hajbókol.

Meg sem rezzen most a dús ritkás rét,
bogarak pihennek, madár se pisszen,
az idő, most kicsit visszafelé néz,
levelek sem súgnak, csak szemünk szisszen.

Magányos fát nézett ki egy napsugár,
mutatja arcát levelek ezer tükre,
fészkét rég elhagyta egy sereg madár,
a remény ragadt repdeső hitükre.


2012 július 22.

Egy könnycsepp

Egy cseppben az élet,
az életek s fények,
éltető cseppek,
mindent mesélnek.
Könnyemben a világ,
mit szívem rejtett:
egy egész virág,
mit szemem ejtett.

2012 július 22.

Erdei szerelem

Természetnek szerelmet terített a kor,
ágya a fák langyos lombja csak folyt,
buja bokor törvénytelenre tekeredett,
vitézkedőn vert gyökeret még mélyebbre.
a szerelem szelíd vírusaként vágott
sebeket serdülő síró vértelen húsába.
késői kapcsolata géneket gondozott,
amíg elfajult, csak a pollen porzott.
a cselszövést, holdkép tükrébe törve,
cseppenő indulat heves harca húzta.
nem bírt a vággyal, vágta, s zúzta.
egyesülve eső esett erdei zugra,
egymásba gabalyodva a gallyakkal,
csillagokat kötött az ösztön össze.
nagyszerű nász a pőre platánért,
s összetört ágak nem vágytak más tűzre,
lesett szeretőként is, vakon vágyra űzve.
A kusza bujaságuknak, s buja kuszaságuknak,
a favágók vetettek száz év után véget.


2012 július 22.

Mérhető

Bátran butítanak becsre
gyáva, gyors-tanítóink,
az éhség liftje fel-alá jár,
pedig nincs retúr jegye.
A szendvicsgyár bezárt régen,
azt mondják selejtet gyártott,
de most éheznek a vadak.
kicsavarták a bejáratot.
s már csak az égre nyítnak,
Bátran megyünk neki csillagoknak!
kezünkben logika, nem a fegyver,
s visszatérünk zárt kapukra esve.
Amíg a fejünk nem lesz kocka,
nem férünk bele az egyenletbe,
láthatatlan sosem-mért sugarak,
sikítanak bőrünkbe hólyagokat.
régen bukfencet vetett a józan ész,



2012 július 21.

Ajtó, ablak

Egy újabb nap, egy újabb szeg
az én koporsóm lesz a legnehezebb.
savanyú délutánba löttyed a nyár,
infúziót ad az estnek egy napsugár.
Lábam festi meg hazafelé az utam,
mentem előre hármat balra fordultam.
Káromkodnak a felhők felettem,
tőrt döf belém az öngyógyító lelkem.
Az nem hiányzik kit nem ismertem,
ujjam hegyén indul a halál,
időm van, míg a szívemig talál.
Az ajtó foghíjas, ablakon meg orbánc.

2012 július 21.

Színház bezár

Alakom árnyéka
ragad ferde falamra,
akaratom szándéka
fakad egyre agyamba,
falatom éhsége
ragad rá rokonra,
maraton készsége
apad már izmomban.
Mondatok szándéka
facsar félre titkokat,
szózatok ál-mélnak
kanyar féle utakra.
A fények meghaltak,
árnyékok hullottak,
a színház bezár.


2012 július 18.

Orcád

Orcád nekem, ragyogó naprendszerem,
csillag benne két szép kedvenc szemem,
szeplőiden simít lágyan ujjam,
csodás csillagok, mint a tejútban.

Orcád lehet, itt az egész világ,
rajta minden szín, mit szemem imád,
sugár szempillád, szökő napfényt ad,
fogyatkozása az alélt szemhéjad.

Orcád meleg merinói márványa,
mosoly gödreid, virág-mezők tája,
ha sétát tesz rajta könnyes szemem,
boldogság... gondomat is elfeledem.


2012 július 18.

A valóság

Sosem tesszük mit szeretnénk,
csak csótányok vagyunk egy parton
a hullámok felkapnak, repülünk,
túl gyorsan, túl sokáig.
Ejtőernyőnk a gyávaság,
a föld szárnyak nélkül száguld,
és mi nem ugorhatunk,
mert földhöz ragaszt az utazás,
az ágyú túl messze van,
mely kilőtte ezt a bolygót,
és tüzes gömbből lett sárgolyó.
Azt hisszük szeretünk,
de csak csalfa csaló
minden ami való.


2012 július 18.

Hosszú az út

Ázott homokszemek közt megbújt rög lapít,
üvegszemek bámulják elmosódó arcom,
a fény fókuszában, melegben is fázom,
s légkör bombázza a súlyom sóhajait.

Neveletlen árnyak is belőlem bőgnek,
térdem üszkös üllőiről kardok nőnek,
szürke szárú fürtjeim fáradnak fekélyt,
a szél szerves cseppjei kötöttek belém.

Pince-ablaknyi látómezőm, nyújtanak
felém, szúrós szemtelen dimenziókat,
aranymetszésben a gyilkosokat látom,
nem vagyok célpont, csak a fáradt fájdalom.

Hosszú az út, a végére mind elkopnak,
zanzába zárnak most, mint képet a kopja,
egy bájtnyi hangyaként görgetek gigákat,
s ömlik felém, hulla hegyek horizontja.



2012 július 17.

A szabadság rabbá tesz

Az élet a szám, s kapcsolatok a betűk,
mesterséges írástudatlan akarat
vezérel vészes, lógó, lélek utakat.

Hiába a sok kedves kulcs-mondat szánkra,
mégis néha belénk fagy a félbe fúlt bók,
barátság is csak ablakon át adott csók.

Jelenbe botlik, a gondolat grádicsán
a múltunkat sirató életfoltozó,
tömegiszonyt féltő, szabad gondolkodó.

A szabadság rabbá teszi létünk kedvét,
szabad lelkünk tehetetlen nyomorban ég
míg rabsággal fizet a lehetőségért.

2012 július 17

Az utam

Egzotikus képeket éget szemembe a nyár,
félve fülembe sóhajtoznak az út menti fák,
kígyózó aszfalt folyón életem hajója halad,
néha völgy fullaszt máskor a csúcs maraszt.

Amikor úgy tűnik végre haladok rendesen,
mert a völgy felé száguldani sosem jót jelent,
de hálám a sorsé, mert mindig van aki szeret,
a szakadékokat elkerülni segítenek.


Alattam fekete folyó, felettem sötét ég,
vakon viszem a szeretteim szűkös szekerét.

Csónakázás

A vízre ragasztott bárka a lelked lóbálja,
hullámok rőt rajzolata, szemeket fullaszt,
a gömbölyded tájon a semmibe is felakadsz.

Hanyag, himbáló víz reménytelen körmozgása,
szavakat rejtő mélysége, roncsok raktárosa,
anyaga zselés, anyaméhbe hív, halk tó-szava.

Kézzel hasított testének, nyomán gyors forradás,
pólusokat átjáró makacs gyilkos testrabló,
száguldó sztráda öleli a tested magába.

2012 július 14.

Alakom

Az ég tengerében varsával fogtam
csendes csillagot, szépsége szenved,
s fülre vakított, háborog éjem
a csillag zaklat, sikító csendje
tört ablakomon, papírt tett számba
Maharal keze, napi törvény int,
üveg jelem jég, majd az íz sorvad.
Alakom mállik, Gólem sors csak kín.



2012 július 14.

A mostoha

Felhőkre feküdt az esdeklő esti ég,
az ecsetével maszatolt feketét,
majd a Napba mártva rajzolt egy holdat,
a fröccsenése keltett csillagokat.

Oly távol a szerelme, a hűs Hajnal,
forrón, feketén, várja néma zajjal,
áldoz fényt, mi kevés és elillan,
s néha tündérek pupillája csillan.

Éjfélre az est átvált mély-szürkére,
mert felhőkre cseppen tündérek vére,
s elfolyik bíborban az ég aljára,
onnan les Hajnal, ott az ő országa.

Hajnal jön, de vele van mostohája,
vigyázza, vezeti és megdorgálja.
Így holnapig megint az a szűz marad,
mert őrzi tisztán, a mostoha Pirkadat.


2012 július 12.

Széna szerelem

Meleg van,
előbb csak a gyökereik
ölelték egymást.
Nyár dele,
és a fűszálak estek
felmagzó szerelembe.
Esik az eső,
a növekedés nótáját
játssza nekik egy felhő.
Fúj a szél,
s ők hajlongva csókot
váltanak egymásért.
Perzselő ég,
s utódaikat érleli,
a szerelmet magukért.
Szárazság,
hatalmas mezőn
a traktor kése vág.
A csűrben,
bálában ölelkeznek
gondjaikat elfeledve.
Vészharang szól,
lobban nászuk lángja
s végső vigaszt szór...


2012 július 12.

A történelem ismétlődik

A hónapok újra bűnbe estek,
páratlan napokkal páros perleked',
míg az ósdi órák perce vérez,
egy gonosz pőre perceket élvez.

Új év köszönt gyanús nedves napot,
utolsó kenet! - ki hívja a Napot?
Naptárkészítőt tömören temetnek,
ősnyomdája volt éjféli eretnek.

Tavasz tündér teszi le a fegyvert,
szerelemre szoktat minden embert,
boldog óráik, perceik sem csak kegy,
napi vigasságuk egész nyáron megy.

Az Ősz üzen hadat, ha nyúlós a Nyár,
de a jókedv sokáig ellent áll,
Csak Tél tüzér vonul bele az Őszbe,
fagyosan pufog, pancsol a levegőbe.


2012 július 12.

Szerető hold

Szüzességét szenvedő éji szerető,
csiklandós izmokat feszítő, szenvedő,
vénkisasszony, ez a hűsen hasztalan hold,
frigid frigye az égen feszületté holt.

Szegezve a föld szélére búsan táncol,
szerelmet csal fénye minden esti pártól,
Sejtelmes sóhajtását senki nem hallja,
csak a csend várja párját, mert az elhagyta.

Szenvedő színét látod, ha nem bújik el,
ahogyan teszed ha a fény nem érdekel,
Ne bújj magányba, kedves kínnal kent korong,
ragyogj éjszakánkra mindig, ha nem borong.

2012 július 12.

Az időnk

Az idő égi bakancsa
taposott bele a nyárba,
Felszálló ártó porszemek
drogként lepnek leveleket.
Az ég sötét, harcos szellem,
meleg harcol hideg ellen.
villám mint jó artéria,
erőt kap a matéria.
Ünnepel most a természet,
hideglelés egy baleset.
Ha a fák dőlnek is sorban
az új élet újra dobban.
Figyelnek az égi szemek,
semmi nem volt ami nem lesz.
Így jeleznek az istenek,
jaj annak ki nem hisz benne.
A nagy erők csak véletlen,
lesz rosszabb is, ég ne zengjen.
Alább hagy az idő szele,
s nyugalmába halunk bele.

2012 július 12.

Új korban

Felettem jelölve jóllakott ég,
alattam a kövezett kövér tér,
jelenem egy nagy szappan-buborék,
csak a költészet szabad tartozék.

Holnaptól téged is megtör egy mű-szív ,
a szabadság majd téli álmot alszik,
tilos szavakat súgnak sorompók,
földbe ivódnak mindenféle ártók.

A zöld lesz tiltott színe a földnek,
sok vederfejű, vagyont örökölhet,
piros csíkon járhat minden mondó,
tiltott a költészet és minden mottó.

Idézeteket csak pult alatt kaphatsz,
tudásod bűn lesz és bele is halhatsz,
iskolák kiáltanak tiltott tudást,
billogot kapsz, mint égető okulást.

Zene hullámára tilos lesz a tánc,
néma dobokra mehet majd a munkád,
a ritmus nem, de a kotta lesz beteg,
ez a jövőd, hát tanulj, élj még lehet.

2012 július 12.

Az eget kértem

Az eget kértem, rám néha nézzen,
mikor harcom zajlik mindennapi,
vasöklömmel kenyerem szorítom ki,
s vérem adom levesnek, húsom éteknek.

Vállaimat az ég nyomja, s taszít
vissza ókorba, de páncélom a gond,
s polleneket porszívóz az orrom,
akkor is bőrömbe ráncot hasít.

Hajamra a fény szürke hamut szór,
szőrös arcom angyalbőrén pirosít,
szökkenő szavam tovább bizonyít,
s a boldogtalanság napokat csór.

Ereimben a vér lüktet és nem vár,
sejtjeimbe ágyazva a huncutság
a perceimet számolja, nincs nyugvás,
talpam alatt minden év táncot jár.


2012 július 12.

Belém bújtak

Belém bújtak a hegyek, sziklák, erdők,
hol jártam az életben ezelőtt
bár lelkemen most csak mezőket látok,
ha kitekintek nyitott ablakomon.

Belém bújtak azok a fura félelmek,
melyek a szakadék szélén értek,
mikor mutattam sok csodás látványt,
egy csapat gyermeknek szivárványt.

Belém bújtak ezek az ékszerek,
melyek értékei a lelkemnek.
Égi lámpásba zárom most ezeket,
mindenki csillagként lássa szívemet.

2012 július 12.

Pásztoróra

Bársony bőrön hajló szellő,
test vonalán nyomkövető,
bíborcsillag kék-szín nárcisz,
vonaglása is úgy játszik,
szép szerelmes kincses ajkak,
sóhajtozni most akarnak,
így öregszik elvált pára,
élhet most még ez a vágya.
mikor esik szerelembe,
szívével van összeveszve,
először kell csak az esze,
aztán lesz övé a teste,
mikor már kell az élete,
feladja ő mit szeretne.
Így ér véget minden csoda,
se barát, se pásztoróra.


2012 július 11.

Szerelem üteme

Emberbőr-dob vagyok, s a dallamod,
rajtad ütem a lelkem, s láttam-od,
feszülő csontjaink el nem törnek,
slágert ad a szerelembe menőknek.

Mosolygós furulya-szád csókol,
szemed szeglete is nekem bókol,
ölelkező vidámság, vezér város
diadalíve a tárt ifjúságod.

Talányos gondolatok szeretkeznek,
tüzes vágyra válaszolnak ütegek,
örökké tartó szenvedélyes kép,
béke napját sose lássuk másképp.


2012 július 11.

Lebegés

A súlytalanság engemet vár...
csarnokra vágyom, a festett égre,
csúrgó-könnyben hűtve, lépve
falakba kezem ablakot vág.

Szilánkokban gázol a világ,
súlytalan szó horogra akad,
de varrott szám cserepes marad,
forradást festenek rám hibák.

Sóhaj kora, újrahasznosítás,
lélek levegőm lebeg, benn marad,
szégyenek fűtik feszes napomat,
fázatlan, ment meg a súlytalanítás.

A kudarc alacsony ajtókeret,
remény ajtók nem csukódnak soha,
csak zselés-szívemnek lehet súlya,
ismert istenek fogják kezemet.

Csarnok csendben egyedül vagyok,
hangok a súlytalan testem alatt,
mindenki egyforma testes, dagadt,
hit zászlóján osztozhatnak papok.

Nappali fényes égre vágyom...
akarás, erők lágyan leszakad,
csak a poklok izzó lába marad,
alul-felül is tűz, ez a birtokom.


2012 július 11.

Áttekintés

Nikotin sziklák estek tüdőmre,
szivarfüstök testemet övezve
zárnak különös múlott magányba,
ez az emlék-börtönök zaklatása.

Odakint párásan pukkantó idő,
tekint a gömb-alakú térképeinkre,
a villám ujjával farag keresztfát,
az út menti öreg tölgyfából.

A remény ült le, egy kicsit magába
roskadt, a várólistát végigjátszva,
még egy szó, egy olcsóbb kívánságom
sem fér a betelt oldalak aljára.

A tervek emésztőgödrébe estem,
segítségre alkalmatlan az estem,
holnapra ellepnek a régi romlott
ötletek, s velük együtt elbomlok.


2012 július 10.

Ócska mártír

Az égre meredő szemed,
rajzolja körbe a felhőket,
vissza nem nézhetnek,
bosszúból sosem érsz körbe.
Ahogy levesbetéted zöldségek,
haldokolnak az éhes gondolatok.
a desszert hiánya vérnyomást emel ,
csak ócska mártírja vagy a kornak,
ma meghalsz, nem hiányzol holnap.
Csonka ünnep születésed napja.
itt örököse vagy a tegnapnak.
s aláhull a szavad,
gondolatjel nélkül
szörnyethal.



2012 július 9.

Nyári hullák

Pehelysúlyú bajnok a hétfő,
vasárnapot sirat az álszent,
minek is a gyász.
A vén kakukkos nem jár,
a percek nélküle fogynak,
az idő itt meghalt.
A dögszagú nyár júliust izzad,
éjféli gyászruhás az óra,
az eső elkerül.



2012 július 9.

Régi illat

Régi illat csapta be gondolatom,
bűbájt mint sárkányt eregetted felém,
csak illúzió vagy, és messze a lét,
csodának hinni mégis fondorlatos.

Felém jött a múltam... Vagy csak festmény?
veres a vászon, csak rád gondolhatok,
most is kacagásokkal igéző arcod,
még kísért: mint öngyilkost az élmény.

Az éltető illat elszállt, elszáll a gond,
most se csaptak be pajzán pillantások,
ez a bokor elfonnyadt, új hajtások,
már nem serkentik vérem, ezt a vadont.


2012 július 8.

Fizetned kell

A semmiből száll alá
bánatom forrása,
s folyó könnycseppjeimmel
folyton fizetek neki.
A maró nedveim
nem érintik föld porát,
csak felfelé folynak
isteneim földje felé,
ott gyémánttá szilárdul
minden csalfa cseppje,
s aláhullva vágják ki
lelkek üvegfalait.
Tépett törődés teszi
szende szabaddá őket.
Ím, Te is szabad lettél,
most meg sem ismersz.
Bánat forrásáért éppen
kínzó könnyeddel fizetsz.

2012 július 8.

Ami van

A város zajának lánctalpai,
taposnak bele tespedt tar kínodba.
Párbeszédek nyílnak pofonokká,
s tested töreke, oxigént koldulna.
Bátor korodat pénz infúzióra
tette a csalárd sóvárgás szigete,
a híd anyaga olvadó jégcsapok,
oldja lassan a szeretet tizede.

Piszok zabálja fel a lelki békéd,
s omlasztja a szerető szíved falát.
A kényszer kegyes úr, de csak használ,
életed fogy, azt nem nézi a galád.
Hajnali fojtó füst kéri a részét,
fészket ver, szúrós szívedhez közel,
s míg te aprókért adod köszöneted,
megfolyt a város és a halál ölel.

2012 július 7.

Marad örök

Csillagok ezer titkát rejtő útjain
járok, vágányom hideg, halott húrjain,
bennem titkok, mint túlcsordult tehervagon,
bennem káoszok, így semmit sem tudhatok.

Spirituális létem veszélyben forog,
csak ez hagyja mi lehetek, s mi vagyok,
a titkok lassan forrnak mint a jó borok,
s titkom, vérem, mind pont nélküli mondatok.

Lelkem hűs udvara, szappanszerű téglák,
járdák, s sűrű lábak koptató otthona,
ím kopott a szívem szerető katlana,
ím bezárt, s szólnak angyalért az imák.

A hold közel, a torony mögül engem les,
kacsint, s mintha földre szállna az angyala
csókot csalni, majd eltűnik egy álomra,
csókot vesz, mégis marad örök szerelmes.


2012 július 7.

Csaba napján

Csaba napján a természet is feltámad,
még mindig tövestől tépné ki a fákat.
itt van közöttünk, itt fészkel a lelkünkben,
nem nyughat egyetlen becsületes szív sem.

Nézz fel, mind magasra nézz, szemükbe félsz
ki ellene szól, hallgattat, mégis remélsz.
Ott fenn, látnod kell a jövőnk, a szórt szele
elér minket, s vigasszal áld meg Istene.

Tépett szívet forraszt a remény hege,
hősök elfolyt vére századok betege,
fűben, fában, hegyben, jószágok vérében,
vissza vágyó élet, mi volt a térségen.


2012 július 6.

A jövőnk

Egy szürke árnyékká
fogyhat a jövőnk,
ha foglya vagyunk
az emésztő gondnak,
saját napunk éget,
s olvad szeretőnk,
becstelenek szívják
vérünket holnap.

Mikor adunk, ott
nem nézzük annak helyét,
csak vödörrel hordunk
éltető vizet,
ha forrásunk elapad,
lelőhelyén,
gyűl köröttünk a tenger,
s szűkül a sziget.


2012 július 6.

Mikor

Mikor a szívedben is ragyogó nyár lesz,
s alábbhagynak az ijesztő bús szellemek,
dobogása sem lesz már üvöltő sikoly,
csak tangóra hívó mámorító mosoly.

Mikor lelkedben a segítség nem kiállt,
a segítő szavad te adhatod tovább,
s kímélő pillantással fested a szépet,
csak akkor válik örömmé való léted.

2012 július 5.

Édes perc

Nem akarom érezni mikor szavak
füstjellel festik égre a határainkat,
Nem akarom tapintani az ártatlan
vágyat, mely semmivé lesz akaratlan.

A szemeid páros csillagkép emléke,
ha szemünk együtt áll mint oly régen,
az lesz a szerencsecsillagunk holdképe,
mert dagályt hoz aszályos testünkre végre.

Fújja szél a dobbanó szívveréseket,
hozza csókját a tiszta öleléseknek,
botor bitók, hideg testű bocsánatok,
percem attól lesz édes, mert veled vagyok.

2012 július 4.

Távol a tűztől

A Nap fényével köpte szemen a holdat,
könyöradományként adott neki fátylat,
csak elenged egy mosolyt a szelíd hold,
s maga köré gyűjt álmokat, égi fodrot.

A Nap mágnes öklével veri a Holdat,
senki nem figyel rá, hát nem is erőszak,
a hold foltjait felhők sminkjével oldja,
nem sír csak állja, ma is ahogyan holnap.

A nap mindig tüzes, méregtől oly veres,
tüzeli bolygóit, majd új holdat keres,
Az első fény jogán, mindenkit vezényel,
távozó bolygókat tüzével már nem ér el.

2012 július 4.

Szólnék hozzád Spondeus

Á egyszer szólnék, hangom színes szellőként,
átlátszóvá fénylő, fénypárás káván szól.
Hangommal fémjel lennék szemhéjad szélén,
hogy váljak károddá, mért tév-gyűrűimtől.

Hát kárognék, sík-ollyá nőtt ág féltésért,
sőt több, sörfényt átélt éjt, szórtál szolgságnak,
Mély hangtorzómat kérné, áldássá átkát
ejtetnék, mélyebb gyónások szárnyéléért.

Féltés, fészkét féltékeny bárdok kérnék:
későn káromló táján, ásóhálóm ott.
S jő egy kérészélet, tékozlását ártón
végleg, s vájná kőszívét késével két-rét.


2. Molosszus

Á egyszer szólék itt,
s hang színes szellőként,
átlátszó, fás fénylő,
fénypárás káván szól.
Hangommal fémjel kél,
rezg szemhéj s karc szélén,
hogy váljak károddá,
mért, érett almámból.

Kárognék, hát báj olt
nőtt ágról tépek én,
sőt! Sörfényt s több átélt
éjt, szórnék szolgságnak,
Mély hang hord torzómtól
fényt, áldást, és átkát
ejtetnék, mélyről hitt,
és gyón, gyér oldásért.

Féltékeny fő, fészkét
ős bárdok bérelnék:
késő kár, s ló táján,
már ásóm, hálóm ott.
Jő egy s kér, észérvet,
tékozlás árt, ártón
végleg váj már kőből,
s szívet kés vág két-rét.

2012 július 2.

Agymosás

A történelemnek szegletén, szúrós szemem láttára,
egy felhő fűzért morzsolgat, ezer múlandó káprázat
féltéssel, a hajnalt kérődző segédigék gazdája.