Átkos bűvölet

Elmennék én, Hova? az is mindegy,
de tonnányi súlyú minden lépésem,
test mint a hegy, s bibliányi mit hittem.

Elmennék én, de a választott utat,
csapás sújtja minden választásomat,
dőlnek hidak, hiába a sok munka.

Elmennék én, a szabadságom felé,
de bedőlnek előttem az alagutak,
s viszem mindennek súlyát másfelé.

Elmennék én, hátrahagynám bűnömet,
de utolér s rám-teszi a keresztjét,
s marasztal az élet, átkos bűvölet.

Elmennék én, de csak omlanak kövek,
grádics leszakadt, mi a mennybe vezet,
s angyal-lét miértjei is ködösek.

Elmennék én, s visszatart a jó-szándék,
a gyökértelen lábamnak bék-jója,
minden csúsztatás, vagy csak csupán jég.

Elmennék én, mégsem jutok sehova,
bárgyú butító a bús jövő kora,
regélt rögök koppintanak koromra.

2012 május 10.