Miért a háború

Sötét szemüveg, világos pénzek,
világos értelem, sötét csibészek
egy fekete szappanbuborék kimúlt,
s világos éjszakán temették Timúrt,
milliók csontjából mosószappan,
mossa, mossa tisztára halkan,
a mindent-tagadó birka bűnöket,
a pénz szagát már szegény se veti meg.

Kemény körmösökön felnőtt élet,
fertőzi be a naplementéket,
egy új nemzedék ránctalan bőrén
tetkó a háború s viseli büszkén,
öregek nem aszottan ráncosak,
csak kiül testükre a kárhozat,
bánya évek belülről dolgoztak,
belülről kifelé lassan omlottak.

Az ígéretek évszázados éhe,
vezet s reménytelen a vége,
csúffá, bolonddá tett ifjú életek,
bukkantak bele a tervek tengerébe,
mond el neki, ha mered, mutass valót,
kiégett jövőt hagytak a csalók,
így sem értheted miért a háború,
a vak véglet vizslatva iszonyú.

2012 augusztus 28.

Emlékfoszlány

Egy viccen jót kacag a nyomor,
ettől aztán az uraság komor,
húst éget éhes szakadó szellem,
köröm kínnal gyötrő, megtartó jellem,
kérdezz hát, annyit mint nyitott diák,
hogy aztán dogmákkal törjék száját,
cserepeivel a jövő házát fedi,
a papírusz tervet idő emészti
a mit sem sejtő porrá váló vészt,
neked csak a túlélés adott észt,
bánhatod csak a buta bűnöket,
mit soha el nem sikerült követned,
Emlékfoszlány, egy apai pofon,
melyet csak szülő tud felsőfokon,
ordít benned a fájdalom emléke,
kicsit meghalsz mindegyik végébe.


2012 augusztus 28.

Néma betűk

Néma betűk raboskodnak benned
s vádlód a süvöltő fanyar félelmed,
csapongó csibészek húznak bitóra,
egy bocsánat se ballag sóhajtóra.

Kérges könyörgésed sem tör elő,
ha érc életbe az utó-vágy az elő,
csorba csaták végletes veszteseként,
királyt csinál a mitugrász elméd.

Majd földbe vet, a vétkes akarat,
s csendbe temet a zajongó pillanat,
mozdony erejével múltat enyészel,
szakad a vas, robbanni sem merészel.

Mennyekben matat a bűnös bagázs,
s csendet int lelkedre a hit, hatás,
míg szíved egy percig se lesz boldog,
imával hatalmak éhét eloltod.


2012 augusztus 28

A gyilkos neve

Csillagból folyt varázstükör a tó,
vitéz völgynek gyilkosa, a fojtó
terhét roppant rápakolta oly rég,
neve lett a bocsájtó feledés.

Csónakom rajta az élet kelyhe,
lapátom csak szálkát ad kezembe,
s bár a mélység nagyobb úr de sötét ,
inkább hegyre vágyom, mint tavak mélyét.

Gömbölyödik a vágy... az álmos ács,
korral dagad fel mint a házi kalács,
s ha már élet fazekából is kitúrt,
akkor is mulatva, szakítom a húrt!


2012 augusztus 28.

Sötét abrosz

Most csak az ég morzsáira figyelek,
a sötét abroszon tányér a hold,
magányos óriás vacsorázott lehet
s szemem tükrében mindez csak egy folt.

Szétszórt csillagok, mint ezernyi morzsa,
nem fenséges, bő mulatságra utal,
inkább szomorú halotti torra,
vagy csak lelket éhezett a bűntudat.


2012 augusztus 28.

Ne felejtsd el

Egyszer talán felszakadnak bennem
a csituló csillagok foltos fényei 
hogy aztán nevetést vérezzek
kóbor szakadó sebként
bágyadt fények felé  úszva
sötétet sejlő csapdákba
és megfizetek a mohó miértekért
lágy selyem sóhajokra szisszenek
mintha szívem csak valamit éltetne
csak arra dobog arra ver ütemet
hogy szájber kőbe verjen üzenetet
még itt vagyok még reszketek álmokat
hogy szelet kavarjon a múló idő
felsejlő forró zajokkal untatva
birokra kelnek a vétkek a hazug
mindent szépítő szuttyogó forrásban
bár magasba vágynak a mélységet
uralják a taposás mestereivé válva
szellemek grafitporából gyúrnak
éj-fekete hegyes rajzeszközt 
hogy satírozhassuk az átható bűnt
magadba szívtál vigyázz tisztátalan
lesz a hófehérnek hitt hóhatás
sokáig kereslek nem jön béred
a nap lenyugodva zúgva zenélget
érint a hangszered mélysége
s ha már nem is hallak a képed
nélkül gyászollak csak dereng
volt egy kicsi átható bolond perc
amely csillag felé ható kedvenc
az ég fénye festeget tisztára
hogy előttem állj kifordult lélekkel
aztán kiáltásra váró szemeddel
harapj a halál-sáv által égetett
életünk gyors zsinat-zóna ételére
hazudd azt hogy buta vagyok meg gonosz
így elégedetten romolhatok meg benned
majd a sötétben rám borulnak a sarkok
mert a tér türelme velem viszonylagos
ne felejtsd el mindig és sohasem vagyok

2012 augusztus 15.

Ember

Szakadt körmökkel passzírozom az élet
savanykás-paradicsomlevét,
Lábam ökölbe rándulva kötekszik
a földhöz ragadt asztal négy lábával,
közöm semmi, s alkalom a tolvaj,
szabadulva hozza felém a vérvonal.
Elzavar a viharos város vidékre,
zsebem mint régi kocsmai csikktartó,
hamuvá őrlődik bélése, a nehéz apróktól,
még-sincs benne elég a koldusnak.
Csituló lelkek panoptikumában járok,
s néha ott csodálom meg a viasz vágyakat,
majd újra barlangban hajtom le a fejem,
és álmomban végre már az lehetek,
ami mindig is akartam lenni... Ember!

2012 augusztus 15.

Gyertya láng

A pillangókat nem elég vágyni,
etetni kell őket, bőven táplálni,
s talán egyet sem látsz körülötted,
hidd el ők látnak sírni is téged.

Reppenő vágyak vonszolnak utadon,
boldog béred könnycseppekbe fagyott,
kifizet az álnok keserű kufár
sótalan örök ráncos idő futár.

Harmat leszel a korod kicsiny ágán,
s felszárít az eszmélet, egy másnapján,
kurta görbe grádics az utad felén,
s segít a kotnyeles fogyó oxigén.

Az idő görbe botját cipelted,
ha magad nem, belerokkant a lelked,
bűvös bárokban szívtad magadba,
a bájolgó buta remény gondokat.

De mindenkit legyűr az idő fene
hogy fogai közt a húsodat egye,
lassan fogysz mint gyertyában a kanóc,
s életed nem a láng, a faggyú volt.

2012 augusztus 14.

Csillag csodák

Mikor a hold fénye szemetel szürkén,
a vadvirágos vadon ős-tengerén,
talán a szív is nagyobbat dobban,
kóbor ebek kihűlt nyomát taposva.

A nap is másnak ad több világost,
s irigyen tapossuk a lápi lapost,
Csillagok fürdenek távoli égen,
látvány lelküket adják nekünk régen.

Bűnös bánattal vágyjuk vakon,
az elismerést eme ósdi ablakon
a kukkoló csillag csodák fényétől,
de ők a színészek, s mi a nézők.

Amíg innen csak haszontalan pontok,
hatalmasságuk másoknak ad poklot,
így megyünk el a gyémántjaink mellett,
parány pondróként, mellünket is verve.

2012 augusztus 13.

Érezd

Szürkén rezdül a tenni-akarás,
s miértjei kacsintanak feléd,
míg az aranyhorda vér facsarás,
addig a lélek mostoha cseléd.

Feléd nyújtja kezét a segítség,
talán nem szűkszavúan szelektál,
előtted a fény gyermeke henyél,
mögötted magvas remény divergál.

Deréktájban csontosodik a kegy,
nyúlós nyavalyák esznek fájdalmat,
magasságok tőrjüket tolják beljebb,
hogy érezd a mindent irtó hatalmat.

2012 augusztus 12.

Vad városi vírus

Még világosabb a békés boldogság,
a minden illatba mártó léleknél,
Amíg pöttöm pillanatoknak sorsát
tükrözi pupillád földi fényeknél.

Magadban morogsz, másra vicsorogsz,
társaságodban néma esti szűk szél,
egyedül vagy sorvadó tudatoddal,
káromlás kísért a közeledő tél.

Minden egyszeri rázd meg magad ember,
kísér gyászod, vagy vágyad: mulass jól,
használd erőd, eszed, ne spórolj ezzel,
álom sosem törhet meg a vastól.

Erősebb vagy mint hiszed, de rút rab
az élet mű-mocsokkal marcangol,
mosakszol, de csak hitedbe harap,
ébredj, és szíved tiszta égre vackol.

Hiába csörtetsz csalánosból elő,
a csípés te vagy, a viszkető fények,
bőröd távoli fénytől élhető,
vad városi vírus vagy és nem lélek.

2012 augusztus 7.

Honnan jöttem

Talán egy sivatag homokjából jöttem,
sárguló fényes napot hagytam mögöttem,
csontjaimat porból gyúrták forró szelek,
húsom hűse, oázisból vett keveset,

Hajszálam ősök hitéből nyert balgaság,
nyelvem hegyén henyél, dolgos rabszolgaság,
kitartást lelkem, vándorkövektől lopta,
s szívem különös homokóra forgatja.

Mégis keveset kaptam, mi élethez kell,
talán mert a halál kedvére készültem,
s mikorra megtanulok élni kedvemre,
mi voltam: por leszek, mit mindig kerültem.



2012 augusztus 1.

Zajos nyár

Vidámsággal vértezett madársereg,
mint kislány arcán a barna szeplők,
tarkítják a fodros felhős kék eget.
hullámzón ülik meg a szorgos szellőt.

Hencegő fecsegésük fülsértő,
még sincs aki haragudna rájuk,
dalárdájukra a kritika megértő,
egy télen át, e zajos nyarat vártuk.

2012 augusztus 1.