Legszentebb

Márványpadlón hagytam hideglelésem,
s meztelen lábam nyomát egészen,
Amíg lelked alszik távoli légben,
én osonva lesem álmaid rajzát
a lelked puha, párás buráján.
Lépcsők égetik jelenlétemet,
s hogy ágyadhoz közel-fértem,
már nem bántanak a csillagok.
Álmodban én vagyok napod.
Meglibbenő függöny rojtok,
hűs szárító szellőt jeleznek,
s libabőrt varázsolnak a jelenbe.
Az idő ajkát figyelem az álmán,
lélegzés édes, csillog auráján,
napom sose legyen édesebb,
mint az idő márvány palotájában,
hol a szerelem a legszentebb.
S a szobánkban az eső is elered.


2012 június 27.