A számla él

Az elmaradt csókokat siratva,
magamhoz ölelem bánatomat,
a percek sziklák, néha homokszemek,
melyek múltam kudarcába temetnek.

Hiányzó leckék, a kihagyott jókedvek,
szívvel dobbant eltékozolt szerelmek,
elmúlt évek a kőtömbjei közé préselt,
ez a tablója lohonc lelkem hitének.

Veszteségek lélekben mért miértek,
nyoma testem hajló kérdőjelének,
emberöltőm, röpke időutazás,
a számla él, s halálom az átutalás

2012 május 29.

Szélcsend

Szélcsend van, a fák
sercenő álló gyertyák,
látható árnyai hűsek,
kanócai hol nap,
hol eső imát lobbant.
A mai nap ünnep,
csacsogó csalárdság.

2012 május 29.

A mosoly szél

Tehetetlen sziklaként hevül a magány,
s hamu lepi lelkedet, ismert a talány,
mint sziklát törő fagy, gond repeszti agyad,
fehérséged szelíd szürkévé korhad.

A lelked kútja kincsed, mégis elkophat,
kiül arcodon a néma-bölcs gondolat,
ráncod ős-rovásírással hitről mesél,
de néha simít arcodon a mosoly szél.

Barátaink arannyal rakják sírunk kövét,
ne fuss a szenvedés szemfedele mögé,
s magadat ne temesd, bús élő halottként,
mert azért felolvaszt mindig egy mosoly szél.

2012 május 29.

Fond a köteled

Hegygerincek valószerűtlenségébe süppedő táj
a jövő képünk gondolatainak bemutatóján,
mint a roppanó csíkos dinnye héjba harapó ajkak,
csak keserű kényes szó marad a dolgozó magyarnak.

Boldogulásod elveszik már szülőfölded papjai,
idegen földeken, szavakon lesz csak szakmád valami,
Dolgozz csak dolgozz! pattogja a karikás ostor vége,
vagy add fel szeretett hazádat, hogy boldogulhass végre.

Előbb kardunkat vették el, valahol rozsda emészti,
majd lovaid adják el alólad, és legelőd végig,
foteljeikbe ragasztanak, lelkünket elrabolva,
amely az új időkben az ős-kényelem szögesdrótja.

Az élet egyszerűbb! A felkelő nap még mindig ragyog,
reggel még a természet eltart, édes kedves a harcod,
délre már a húsra vágysz, tűzhelyre, és koromra festve,
estére kényszerből kiszolgál a rettegők erdeje.

Talán már nincs is aki kardunkat tűzbe eddze újra,
és lehulló rozsdáit az ördögök szemébe szórja,
Mindig Teveled marad meg a remény mélységes kútja,
fond a köteled, mely a forrás vizéig elér újra.

2012 május 28.

Csak egy véka

Futnak, Istentagadó gondolatok,
szaladnak félve az istenveréstől,
karmok nyoma homok falakon,
véres végrendeletek rettegésről.

Falak, mindenütt ütköző gondok,
falazók fáradtan zúznak habarcsot.
Napi kötelező gondolat árnyéka,
vezet a fénybe, a halál csak egy véka.

Miértekkel telített tested reszket,
kérdések égnek, porrá válnak benned,
felkap a színes szél és falakra szór,
s takarja körömmel vésett mementód.



2012 május 27.

Csordultig

Lassan beleszáradok a holnap
állandó kergetésébe, suta lábbal
elkopott sarkába süpped a korom,
mindig éhesen, ébred a napkorong.
Reggelek optimizmusával pörgök,
harmatcsepp ékei okoznak örömöt,
étkem a remény fájának gyümölcse,
melyet szívvel mindenkivel megosztok
akár a boldogan bús kéregetők között.
Súlytalanságom repteti jövőm,
egy állandó végtelennek csúfolt térben,
amely lámpását tartja értelmem képére,
zord zúgás, zizzenő húrok feszülnek,
égnek tetteim vitorlái a végtelen szellemben,
testem csak léket kapott hajó, az élet vizébe
csak az örvényt kavarom kíváncsi buzgón,
s forog a világ akkor is, ha boldog vagyok.
Szorítom a társas magányt szívembe,
de csordultig zsákja, aggodalommal tele.
Ki hiszi el hogy élek, még életembe?
Ha te nem!


2012 május 27.

Kárpitszögek

Kihasználatlan Kárpitszögek vagyunk,
és a nagyvárosok ős-mágnesként húznak
szűk szegletei csak ritmusa a búnak,
a vidéki fényben rozsdásra rothadunk.

Hatalom ujjai közt fénylik testünk,
ha uraink kárpitkalapácsa le-súlyt,
mozdulhatatlanságra ítél minden múlt,
csak keményített zászló lesz a lelkünk.

De ha jön a prés, kárpit torka törik,
kipattannak a fényes szunnyadó szegek,
s habár fejeink már avíttak is lesznek,
fényes szárunk szúr majd, a véknyába tövig.

2012 május 26.

Zuhanó vallomások

Az ég hűs könnycseppjeibe lett szerelmes
a nyári forróság szikrázó levegője,
mint zuhanó vallomások estek ettől földre,
a felhő-anyák elengedték gyermekeiket.
De a szűz-cseppeket ott csak szmog várta,
s levegőben megbecstelenedve hulltak sárba.
A tiszta levegő a sárral mit sem törődve,
várja szerelmeit a tiszta csábító cseppeket,
lassan telítve a felszáradó sár szmogjával.

2012 május 23.

Tiszteld

Tiszteld az élet
szuvas fogán a kelést,
mely megmutatja
hol a betegség,
Tiszteld a fák ágain
fészekben ülő tojót,
mert csupasz ágakon
csak a károgó varjú trónol.
Tiszteld a koldust,
ki filléreidért hajbókol,
mert remény ugyan elszállt,
de ifjún még dolgos volt.
Tiszteld az embert,
ne itélj a szagról,
a tudását nem láthatod,
a bölcsesség nem kérkedik
s nem ölt puccos frakkot.

2012 május 22.

Kavar a vihar

Egy fű, egy bokor, egy fa: kerülhet dúló viharba,
mégis felnőnek, megérnek, élnek és túlélnek,
jönnek a zöld nemzedékek, s nem hal ki a természet.

Egy hang, egy betű egy szó: mind ésszel fogható,
mégis villámokat szórhat, s jöhet katasztrófa,
hozzád is elérhet, s elmúlhat benned is a strófa.

Egy rög, egy cserép, egy váza: mind rangja a sárnak,
mégis sáros leszel, ha a világ mocskát tűröd meg,
de a századok szennyét mindig véráldozat mosta le.

Egy gyermek, egy nő, egy férfi: hiába hogy az életét félti,
mégis fegyvert ragad, már akár rokonodra is kihat,
s folyik a véres sár, mit mocskos szó miatt kavar a vihar.

2012 május 22.

A jó mindig megmarad

Emléked rólam talán üszkös mozdulat,

egy kép, egyszeri esemény, vagy egy hang,
időspirálba burkolt különös kaland.
otthonom benned, ha szól egy emlékharang.

Idegszálak mint cikázó nyári villám,
a rángást fojtja belénk egy csöndes csillám,
mely emlékképek egén egy hulló csillag,
egy arc, egy mosoly, vágtázva végig villan.

Jó szíved téged becsap, büntet, ha akar,
ijedtség, rossz emlékek hada mind tova tart,
s fekete-lyukba küldi el saját agyad,
mi kellemes s csoda, csendben megmarad.

2012 május 21.

Csak te büntetsz

Utcáidon régi vadak vigadnak,
vigasságuk ára törvényt tölt,
szemfogaik szúrják szemünket,
s hiába helyed, csak te büntetsz.

Szökött éjjelek régen kihaltak,
otthon ülsz, mint búbánat jelölt,
étked a méreg, része tervüknek,
birkaként is tojásokon ülhetsz.

Homályban hagyott hajnalaidat
elviszik, álmod takarja a föld,
magad mérheted sírhelyünket,
s ép érvek nyomán bottal üthetsz.

2012 május 20.

Pálinka

(Vígh Imre nagybátyámra emlékére)

Fiatal fájdalom, öreg ráncok,
hetven év, s nyugdíj mámor
beteg szívvel, s a pálinka fogy.

Keserű komázós vigéc vér,
a szó sem zúz zománcot,
egy nevetés, s a pálinka fogy.

A régi remegős lélekbánat,
szív csordultig, mint bolti üveg,
kupak koppan, s a pálinka fogy.

Az üveg megtelik csordultig,
élményekkel, panasszal,
utána a csend, s a pálinka fogy.

Csak a lélek fiatal, elsül egy vicc,
ezredéves fatantusszal,
aztán semmi, s a pálinka fogy.

Régvolt élet épül újra szóban,
emlékek, mi a halál fogja,
néma emlék, a pálinka elfogy.

2012 május 20.

A műtét sikerült

A felhők mint vértasak tűszúrásra,
ontják a természet vérét a tájra,
mindenhol maszat és vérbő hegek,
artérián találták a felleget.

A Nap melegével buzgón tamponál,
nem győzi felszedni a sok vértócsát,
s ha kimúlnak végül eső ingerek,
a föld sebén a kötés szivárvány lesz.

Műtét-segéd a szellő, mint altató,
transzba estek fák, s mi nem látható,
végül a természet újra ébredez,
tanulja a zajt, s tenni az életet.



2012 május 16.

Az ég költészete

A versek ezrei hullnak az égből,
kap természet az ég költészetéből,
sok arany-cseppje, falevelek dísze,
s nem un rá szomjas szára a vízre.

Az ég csatornái a földig érnek,
ezüst optikán látnak a növények,
mindenki vigad, csak a felhők sírnak,
mert vastag sötét terhükkel nem bírnak.

Nagyítón láthatod a tisztaságot,
a táj fényes, a fű nő, szinte látod,
s leveleket pofoz az esőnyaláb,
fekete földön nő a búza, s nő a láp.




2012 május 16.

Búcsúszó

Gróf Murinyi József Aranydiplomás író - költő emlékére

A költők sosem mennek el,
tán a test kissé elszelel,
de lelke örökre marad,
beragyogja nappalodat,
s álommá teszi éjszakád,
s ünnepli léted hajnalát.

A költők sosem mennek el,
ok nélkül meg sem sértenek,
nem szidnak, ha nem érted meg,
s legyint, amiért ünnepled,
pedig lelkük száll és szabad,
társaik a rím és szavak,
s álmodnak a csillagoknak.

A költők sosem mennek el,
mert érintik őt istenek,
s lefőznek ősi-bölcseket,
nem kérnek maguk, csak neked,
visszatérnek ők s soraik,
minden tiéd, mi vágyaik.


2012 május 16.

Talán egyszer

Bár pohárköszöntők ideje lejárt,
mégis köszöntenek becstelen világ,
de nyugalom, urak már egymást fúrják,
miközben pezsgős dalukat fújják.

Talán egyszer emelhetem poharam,
mely betelik, s urakon loccsanhat,
nem kívánom világnak vége legyen,
s birka-mód fogjatok fegyvereket.

Urak műve ez is és állam-érdek,
csak nyeli a szegény nép a mérget
így lesz a jól élőkből puskapor,
s kivetett koldusokból golyózápor.

2012 május

Talán ott fenn

Talán ott fenn a csillagok sem élnek,
haláluk még szemünkbe nem ért meg,
remek ragyogásuk mely most csillog,
ezred éves fény, csak némelyik pislog.

Talán ott fenn már te sem úgy ragyogsz,
csak szíved fénye mit szemedben látok,
Kedves kezedben vagyok egy kő-darab,
mit eldobhatnál egy pillanat alatt,

De Te őrzöd hideg, lomha lelkemet,
melegen tartod megkövült testemet,
s szemed szikrázó pillantásaival
fürdetsz, s puhítasz szavad csókjaival.


2012 május 16.

A költészet

A költészet az nemes, és én szolgája leszek
a költői képek nekem a grófok s hercegek,
alliterál már koros kötetek közt a lelkem,
s szimbolizmus szólít, elevenedő véremen.

Nehezebben viselem a bánatos sorsokat,
más érzelmei gyengítenek és letaglóznak,
régi bánataim csigaházból előmásznak,
védekezem, mégis teret adok a talánynak.


2012 május 15.

Hová lettél

Hová lett szerelmes városom,
hová lettek a szerelmes utcák,
párok parkjai, a hangtalan csókok,
jegenyék és árnyékos sakktáblák,
hol öregek a gombokat számlálták.
A tündöklő belvárost körút ölelte át,
mint a gyermekét féltő édesanyja,
majd csókot adott a vízköpőkkel
teli, sok emeletnyi homlokzatra,
hova tűnt el a régi macskaköve,
Hol járnak légies, zajos villamosai,
s reteszajtót nyitó kedves kalauzai.
Nyugdíjba vonult velük az élet?
Hová tettétek a boldog Budapestet?
Hová lett régi virgonc városom?
Sárga villamosai most földig érnek,
s emberek helyett csendben cipelik,
az óriások hitegető hirdetéseit.
Hiába nemes vakolat, mű-keret,
régi házak állnak még, de a légtér remeg,
a szmogja színét kitölti, s a félelem ül,
vaksága hitének, jövőbe vetetlenül.

2012 május 15.

Ez is tavasz

Zöld maszkot húzott a tavasz,
minden más ragyogót eltakart,
de azért e dús maszk alatt,
eltakar minden mocskosat,
s e kettő egyszerűen összeolvad,
kinek a rossz, másnak boldogabb.
Kinek a hús mikor a disznót vágja,
kinek a bűz, mit szomszédnak áraszt.

2012 május 14.

Csak egyet érsz

A gyermek fáidat hiába ültetted el,
a föld sója zsigereiben telel,
savanyú illatát szél viszi messze,
mintha véred sűrűsödne ember!
Ősszel lehullanak a levelek,
szagtalan rothadó gyom-méreg
még az állat is elkerüli a helyet.
Te választottál magadnak növényt,
tied ez a kurta fás képzelet.
Látomásod ad árnyékodnak fölényt,
csak egyet érsz, ha kér a gépezet.
A föld nem választhat,
te vagy az úr magasan felette,
ha el is taposnak,
eggyé válsz zsigernyi földeddel,
a sok halott gondolat,
óriássá táplálja erdődet és fáidat.

2012 május

Mi is az

Kemence vagyok,
s talán túlsült bennem a kenyér,
és már nem érzem azt,
hogy bárkivel jót tehetnék.
Lelkem dús lombjai,
mára csupasz kivénhedt fa ágai,
s nem adhatok nektek
bő nyugtató, hűs árnyékot.
Ha rég ismertél,
nem tudhatod szándékom.
Bár torzulna el,
homályt-látó megmaradt akaratom,
vagy csak mondhatnám,
mi is az amit újra, s újra akarok.

2012 május

Nélküled

Nélküled meztelen vagyok,
mint a keret nélküli festmény,
kedvem is lassan oldalog,
mint altatóval meglőtt medvék.
A reménytől vagyok vak,
mint a könnygáztól síró felkelő,
valami mozdulni sem hagy,
mint kövön a gyík, ha a nap perzselő.

2012 május

Minden a végén

Minden mit egésznek hiszel, csak töredék,
minden szeretet mit adsz, egy csodás egész,
töredék az élet add lelked, egészet,
míg csak szíved üllőjén kalapál s éltet.

Minden emlékedet feldobja a lélek,
mindent nézz, jó lehet minden apró részlet,
épül ezzel szellemed mint egy épület,
s önarcképed lesz benne minden feszület.

Sírnak felhők, s utána mosolyra késztet,
sírnak erdők, mezők, s indulnak növésnek,
vigadjunk hát a szőtt szomorúság szélén,
s bánat, fizetséget vajúdik a végén.

2012 május 13.

Légy hű álmodhoz

Nem ismerhetsz, csak fanyar soraim
árulkodnak agymenéseimről,
s szenvedés tükrét harapják fogaim,
száraz szomjad oltom könnyeimből.

Sosem kérdem miért vagy szomorú,
sorokból lüktetni látod a reményt?
lelkem sebzi ezer töviskoszorú,
mégsem látod bennem a szökevényt.

Régen a Nap, most már a csillagok
sem hajtanak szememre álmot,
képeim gépe zakatol mondatot,
légy hű álmodhoz, azt sosem bánod.

2012 május 10.

Átkos bűvölet

Elmennék én, Hova? az is mindegy,
de tonnányi súlyú minden lépésem,
test mint a hegy, s bibliányi mit hittem.

Elmennék én, de a választott utat,
csapás sújtja minden választásomat,
dőlnek hidak, hiába a sok munka.

Elmennék én, a szabadságom felé,
de bedőlnek előttem az alagutak,
s viszem mindennek súlyát másfelé.

Elmennék én, hátrahagynám bűnömet,
de utolér s rám-teszi a keresztjét,
s marasztal az élet, átkos bűvölet.

Elmennék én, de csak omlanak kövek,
grádics leszakadt, mi a mennybe vezet,
s angyal-lét miértjei is ködösek.

Elmennék én, s visszatart a jó-szándék,
a gyökértelen lábamnak bék-jója,
minden csúsztatás, vagy csak csupán jég.

Elmennék én, mégsem jutok sehova,
bárgyú butító a bús jövő kora,
regélt rögök koppintanak koromra.

2012 május 10.

Vége a bálnak

Tavasszal báli ruhát ölt az erdő,
csupasz testét teríti zöld zizzenő,
fejükön díszek a madár fészkek,
örülnek a hangos madár beszédnek.

Kedves szél is előveszi hangszerét,
vele dúdolják a fák víg zenéjét,
koronájuk csápol mint koncerten,
táncra is perdülnek vagy tizenketten.

Táncol a selymes levél zizzenése,
ropja ifjú bükk is apja tövében,
A bál kezdődik s eltart nyár végéig,
más dolog nincs, zúzzák deréktörésig.

Szellő alszik, várnak a fák pihenten,
csak vakond csiklandoz lent a gyökérben,
az avarban vaddisznók válogatnak,
ha reccsen az ág egyből elszaladnak.

De közben felsír egy láncos fűrész hang,
ember jött, s gyilkol, avar búsan pang,
szomorú szellő gyászdalban azt zengi,
-Hol vagy, hol!... s a szíve tölgyét keresi.

2012 május 9.

Földed

Ember ki itt jársz, e földet kölcsön kaptad,
minden elemed, lelked, tested csak bérlet,
s emberöltőd során minden perced véges,
egyszer majd a föld újra magával ragad.

Ha eggyé válsz újra. te s az univerzum,
akkor kezdődik nemléted örök napja,
mit tettél, ezredévig lesz lelkek papja,
létedben ha volt is, nem lesz kompromisszum.

Egyre hajlik korod, mint termő fa ága,
csak földtől veszed el, amit adhatsz vissza.
mikor majd gondolatod is a föld issza,
tündökölsz majd örökkön az elmúlásban.

2012 május 9.

Vissza Golgotámra

Talán visszatérek hol jártam, de rég,
ha megint idő kovácsol csatákat,
és ha nap tüzéből vett izzó reményt,
lélek kövén kovácsolnak kurtára.

Talán visszatérek fel magas hegyre,
ha újra ifjúságból lesz a véglet,
és varázs-italokat ad pár csermely,
s jövő már nem titokzatos méreg.

Talán visszatérek, eléd zarándok,
agyunk által megnevezett akarat,
s tanítónk, önzetlen tudás-varázslónk,
ha gondolat sarjazza sugaramat.

Talán visszatérek, megint hozzád,
kit az utak törtek porrá, s keserves
eszmélet nevelt hívő bazárossá.
Csak vállamról kereszt, ne essen le.



2012 május 8.

Pajzsom

Pajzsom nem vasból, virágból van,
ellenáll a rosszakaróknak,
mint örök-rét, ragyog szirmokat.

Ha körülvesztek barátaim,
érezzétek sugárzásaim,
s lelketekbe szórt ős-magokat.

Ahogy én is kaptam pajzsom,
úgy hintem felétek illatom,
s virágba tért minden gondomat.

Károgók ejtik rém-láncaik,
s virágtól bódult vasmarkaik,
rozsdaként marja szép-gondolat.

2012 május 8.

Hiszem szép lesz

Ezt a foltot, mint többi napom,
hónapomhoz hát hozzávarrom,
gyöngy-öltése lesz egy-két szép perc,
nem figyelem, hogy mire végzek.

Egy-egy emlék lesz, minden évem,
mi lelkem szobájában, díszem,
láthatóak csúnyák, és szépek,
de takarják a rossz emléket.

Szúrós színek is vannak benne,
szép napom senki ne felejtse.
Eltakarnak minden bánatot,
hiszem szép lesz, mit rátok hagyok.

2012 május 7.

A némaságom kiáltom

A némaságom kiáltom ki, neked világ,
rekeszem bénán zárlatosra is vált,
elhullott könnyeimből varrok patakot,
őszinte az ős-némaságom, nem hallod?

Lépteim szaggatott lábnyomait, viszem
kezembe göngyölve, s cserép az ékszerem.
Földbe tapostad utam, lelkem nem talál,
fulladok s szívem, kék tintán inhalál.

Az illatod vezet kúthoz, fürge folyam
titkod mégsem adod, s lehet zokogsz rólam,
szemembe hűs vagy, talán aurád gátom?
ne keress, jég s szesz szünteti butaságom.

Forró rögökkel küzdök, pólya a lábon,
ne siess, olvadok, s magam plakettálom,
lábam nyomát egyszer talán, fosszílián
csodálja messziről jött robot indián.


javítva: 2012 május

Csodára várunk

Útszéli pléh-krisztusok kora lejárt,
megkopott festék, lemez korrodált,
anyag, a festék a kereszt kopottas,
s nincs szent kéz, mi javítana rajta.
Éjjeli csavargók találkahelye,
s nem nézik, Isten bűnüket látja-e,
csak aznapi córeszt osztják szét,
hol régen hívők imádkoztak még.
Csodára várunk, hogy következzék?

2012 május 6.

Az idő áll

Még most is az a csendes csibész vagyok,
ki az idő ajkáról csókot lopott,
de az idő még mindig fiatal,
s mások ajkáról huncut csókokat csal.

Mi nekem egy emberöltő, végtelen,
neki csak egy flört, egy perc szertelen,
s ahogy én is, mindenki megbocsájt,
hisz ifjúságunkra festett bűbájt.

Bölcsen tartjuk meg közös titkainkat,
összenézünk s megtartjuk bókjainkat,
az idő áll, s enyém sír felé halad,
bízom még, egyszer hű szeretőm marad.

2012 május 5.

Fúj a szél

Fúj a szél,
a lomb a felhőket habosra veri
majd ágaival szépen kifésüli.

Esik az eső,
a föld beissza és jóllakik,
s fordultával a kacsákat élteti.

Szeret a szív,
és a gyűlölet magjait ülteti,
ha túl-burjánzik, kedvesét is kiveti.

Fáj a múlt,
s emlék-köde fejekre száll.
majd fehér hajjal szalutál.

Döglik a sors,
és léted kávás kútja egyre süllyed,
s kiutad csak fehér pont lesz fényhez.

Meghal a fény,
fekete helyett, minden tej-fehér lesz,
s megérted miért volt jó a sötét az éjnek.

2012 május 5.

Nincs is lélek börtön

Nem hallgatnak a kutyák sem,
ha dolguk van ugatni,
Hiába a gazda, parancs,
akkor falkavezér sincs.
Nem áll el a szúró szél sem,
ha hegyekbe ütközik,
sőt, ha még jó erőben van,
hát feldönti házad is.
Nem múlik mára éhség sem,
bagó is csak csillapít,
s gyomrodban csak ideg nyughat,
ha a család jóllakik.
Az ár sem áll meg határon,
csak téged keres folyton,
megtetszik házad, hogy aztán
tótként abból kitúrjon.
Szív sem áll meg, ha dolga van
szeretni még e földön,
s ha mégis megáll tudhatod,
nem halhat meg szeretet,
és nincs is lélek börtön.


2012 május 5.

Mályva-ízű fájdalom

Botcsinálta őrangyal,
lélekfogadós vagyok e földön,
bár emberek nem látják bennem,
csak az ügyes kereskedőt,

Mályva-ízű fájdalom járja
át, szellemem köves kútjait.

én nem látok el a haszonig,
s felmondott már a bankom is.
Kocsonyásodott otthonom
csak felhúzható kis robot.

Mályva-ízű fájdalom járja
át, szellemem köves kútjait.

helyem a földön képlékeny,
vagyok itt is, ott is mértékkel.
de mindenütt csak én vagyok,
hol jártam egyszer is.

Mályva-ízű fájdalom járja
át, szellemem köves kútjait.

A családom csak babaház,
mit lehetne portalanítani,
de másnak csak nevetség,
egy giccs, mit ki lehet hajítani.

Mályva-ízű fájdalom járja
át, szellemem köves kútjait.

Csak labda e foltos földem,
épp járunk egy passznál ,
s a nap csatár cselei után,
szét durranunk a tejút hálóján.

Mályva-ízű fájdalom járja
át, szellemem köves kútjait.

2012 május 4.

Kilakoltatások

Sarkon egy színes száraz-virág torzó,
utca porában heverész, leesett
egy zsúfolt költöztető platóról,
Meglátod-e elveszni díszeidet?

Ezer darabra hullt e csodás csokor,
elvesztve gazdáját s miért-emlékét,
s eltűnő járműn helyét a komódon,
A szekrény is elvesztette helyét?

Mindenki lomhán lépi át a torzót,
néma lépéseik gyászuk felette,
kilakoltatás, hozott újabb csokrot,
Te is félsz, hogy hangod felemeld?

2012 május 4.

Megállt az idő

Megállt az idő ma este egy percre,
mint a gyertya előtt csituló szellő,
aki tudja, hogy nincs több gyufa.

Megállt az idő és a szalonna sem,
cseppent le a kamrában logó,
éppen kotorászó éhesekre.

Megállt az idő vele a villamos
megállók közt, mintha sín lenne görbe,
csak a benne ülőkkel megdermedve.

Megállt az idő mintha csak tudná azt,
ki veszett el légies végtelenbe,
s a téridő nem engedi nyüzsgésbe.

Megállt az idő, de csak egy percre,
s e-percben nem született és nem halt meg,
egy embernek se fia, se szülője.


2012 május 4.

Édesanyád napja

Édes fullánkjaitól felnőtté dagadó,
méhében fogant felnevelt s növő gyermeke
vagy, világot s mindent odázó fő-helyen,
nincs erre elég köszöntés elfogadható.

Anyád-napja, többi nélkül nem fogható,
neki vagy a manna, s szomja ölelésre,
s egy fokozat mosolya a nevetésre,
szeretete ezredszerre sem bicsakló.

Idegeiben rezgő féltése megnyerő,
és míg cuppogsz is a bűn mocsaraiban,
Te vagy belőle, s vagy vérében, dalaiban,
mindig is buzog benne az anyai őserő.

2012 május 4.

Fogd meg jól

Hullámzó tisztelet láza lüktet,
hiányzó ingerek háza szűnt meg,
Vérlázas nappalok, kínzó éj,
várható dallamok, címszót kér.

Megtépett istenek léke ért meg,
magzatok intenek véget fénynek,
Kölcsönös siralom a morcos nép,
kalandos tilalom, a kormos éj.

Rekkenő roncsaid, marja érdek,
remélő romjai, rajtad élnek,
vigaszul adatik a zománc bér,
s pimaszul havazik az orbánc tér.

Fogd meg jól ezt neked, beszéljen szél,
csalánról emlegetsz, reméljük szép,
Igazság sosem lesz, csak a híg érv,
vigasz-ság totemed, hal-gyíkot ért.

2012 május 4.

Bosszúság

Boltíves rejtett zugba beteszlek,
áramlatok közt is elnevezlek,
s míg bódulatod tart, éhed tartós,
a szavaidtól leszek csiklandós.

Bő ruhát vesz a véges bátorság,
csizmáján leszek széles szakadás,
eladó a tudás, helypénzre futja,
s ha nem is kel el, mindenki megtudja.

Keserű ráncokba bújik a sors,
barázdáit nem rendezi balsors,
ütemre veri habosra a véred,
mikor bosszúság bérence a méreg.

2012 május 4.

Lehetsz jó

Izzadságod, életre kelt angyalvér,
munkád mint szökőév tör belőled,
a terv, mintha a felhőket rendeznéd,
mércéd a Nap, s meglepsz koránkelőket.

Művednek széle-hossza sosem egy,
félkészen csak dobható szemétbe,
s ha kész is, mindenkit nem győzhetsz meg,
ha ütnek is, az lesz a fizetséged.

Lehetsz jó szobrász, ha elfolyik a kő,
s kezedben a véső sajtként mállik,
Lehetsz jó festő, ha beléd csap ménkő,
s viszi vad szél ecseted szőrszálait.

Lehetsz faragó, bár a fa enged is,
csak szerszámod esik szét darabokra,
vagy költő, ha nem érsz el a lelkekig,
és olvasva elveszik, szíved dolga.

2012 május 3.

Elveszett sors

El kell mennem, hogy sorsomat megleljem,
talán repülnöm kell, hogy azt keressem,
utazásom már sosem ér véget,
s visszaút lesz tán kényelmes, pléhben.

Lohonc lelkek sorsom rosszul szerződték,
azóta tart e nyaktörő vergődés,
Utam szenvedő lesz, sorsom után,
vagy utazásom a sorsom, ezután?

Siker hegyekről majd küldök levelet,
de a völgyekben is élek keveset,
s ha lapum eső-pecséttel betelik,
nyerek, mert sorsomat tartják kezeim.


2012 május 2.

Sorsaink

Fényed, árnyékom szilánkokra törte,
hangod minden szándékom túlpörölte,
parlagon nyílik rózsaként kabátod,
zsebében aszalódnak gondolatok.

Érveid kérik tudásom hiába,
tényeket nem értem, de kiállta
szavaid értem hullott árvasága,
hatalmasok tüdejének inhalála.

Sorsaink, fájdalom, az égre vésett
emlékek sora, mint lábasba égett
szénné érő, fájó dogmát darálnak,
mint a gondolat nélküli könyvtárak.


2012 május 2.

Vajon meglátszik

Pimasz vágy fiatalságom erénye,
zsenge koromban, mindent reméltem,
most angyalok védnek, kaszás nyomomban.
Vajon meglátszik mit egykor dolgoztam?

Törekvő támaszom, hű igáslovam,
pattogó szóból jött gondolatomat
töri meg a csend, s önti ólmokba.
Vajon meglátszik mit egykor dolgoztam?

Lágy sugallat, bolond bér-beszédek,
sikítanak tilost, s űznek cselédet,
s henyélnek kik egykor, cselédek voltak.
Vajon meglátszik mit egykor dolgoztam?

Bűn-bandák, betyárok lettek pandúrok,
kúszik az ármány, lassan a csúcson,
ős-vezérek mégsem rácsra kárhoztak.
Vajon az látszik mit egykor dolgoztam?

2012 május 2.

Nem születtem szellőnek

Heted-hét határ hív, most e koron,
bölcsőm butaság, s ördög a szoptatóm,
néha szellős, tiszta égről álmodom,
már nem segít se szél se bölcs Platón.

Üres az ég, s fejemben a gondolat,
halálra ítélt minden ötlet, s mondat
senki nincs ki lássa a súlyt, tudtomat,
csak könyvelem a sejtpusztulásokat.

Katedrám néma, s táblán sem fog kréta,
mély-szegénység is érdektelen téma,
csak néha egy bíráló téved hozzám,
nem ért meg, mégis belőlem doktorál.

Ívesre feszülnek tudás gerendák,
s ablakot tudatlan szellő járja át,
fiatalon végzi a szíve szavát,
csak egyet fúj, a csend szimfóniát.

Nem születtem szellőnek, csak viharnak,
megkötve tűröm, hogy fogva tartsanak,
kedvem elhagyott, felhők vidítanának,
már nem ártok, csak a vén korhadt fáknak.

2012 május 2.

Forrás

Lelkedből hasadó forrás szemed,
mikor elveszted azt, ki téged szeret,
s hulló könnycsepped bús forradás,
útja patakodnak arcod redőin,
csak siratod elment felmenőid,
hasad a szív, mint kő hegy oldalán.
Kiszáradó tested, könnyben fogyó,
szomorú léted marad emlék folyó.
Benned szunnyad ekként az elmúlás,
Szemed forrás, s benne pihen új gyász.

2012 május 2.

Levél és harmatcsepp

Egy szűz levél, mely nem rég nyílt zöldre,

első harmatcsepp kristálytiszta dísze,

ékessége a természet szépsége,

formáját genetika gonddal mérte.

 

Egy levél vagyok s te a harmatcsepp,

mely lassan szívódik fel ereimben,

honnan jöttél, másik levél ejtett?

nem kérdem, s ölellek nem eresztlek.

 

Ha magamba szívni már nem bírlak,

áttetsző sziluett emléked s hívlak,

Te már másik levélen csoportosulsz,

hasonló levél, mint én, s te boldogulsz.

2012 május 1.