Elhullik a nap

A tömör tapintható sötét égen,
a hold csak egy lyuk az égi zászlón,
fojtó fáradtsággal tüzel énem,
megint éjfélt éget, ma sincs áldóm.

Elhalt a tegnap és a mába botlom,
nem alszik ő, csalogatja a Napot,
mikorra virrad már van mit alkosson,
és délre bölcs lesz, lefőz hét papot.

Estig még átél pár halált és rémest,
már ezer dologhoz adta a nevét,
mit alkot? talán jövőt reménységet?
Elhullik a nap, de itt hagyja kezét.

Napok, elmémbe égetik a magányt,
acéltömbként nehezedik rám remény,
féregként furakodó élő talányt
hagy rám minden nap, az idő jegén.

Tanulni, gondolkodni születtünk meg,
mind több a tudás, de oly kevés az érv,
csak vágyra vigyázón törjük testünket,
és meghalnánk egy igaz szerelemért.

2012 március 30.

Megszöktek

Megszöktek a szép szerelmes szavak,
ifjúságunk integet és nem marad,
könnyeink kiejtett kérdése a kút,
elmúlt szerelemre szűrt emlék a múlt.

Megszökött már a gondtalan éjjel,
a maró álmok, örök éber kéjjel.
borízű bókok, flörtök, ölelések,
állomás üres, holt sín, semmi vétek,

Már csak a holdfény csorog régi módon,
tükre tele, benne sűrű szorgalom,
fényében folyvást ezer öleléssel,
múlik most is az éj, ős-szenvedéllyel.


2012 március 27.

Nem küldenélek

Menj, repülj remény oly törékeny vagy,
a kérges bőrömbe barázdákat vágsz,
barbár buzgóságod félni sem hagy,
s meleg mosolyoddal, társammá válsz.

Nem küldenélek, de másnak ártana,
a bujkáló baj is haldokló árva,
hidd el, ha maradsz a jövőm bántana
léted lebegő, láthatatlan lárva.

Gondűző gondolatomban teremtél,
Gyúrt gyermekem vagy, s legyek valaki
hát meghúzom magam, de jól jelezzél,
tudom szél visz, ha jön a sivatagi.

2012 március 26.

Sosem eléggé

Szemed színpad, szemhéjad a függöny,
mögötte raboskodik a remény,
hogy vesző vágyad fejedtől függjön
türelmes tudásod, jobbulás jegén.

Idegeiden ideglenes fényein,
születésedkor színdarab kezdődik,
függöny felmegy, kerekedik a szín,
nem ámítás, ha szorgoskodik szív.

Hódításra hangolt lelked lángol,
csalódások csalnak beléd bűnöket,
lényed lobog, olykor csak pislákol,
sosem szerethetsz eléggé, eleget.

2012 március 25.

Taszítás és vonzás

A taszítás tör dudvás darabokra,
egyedül vagy, ezer s egy módokra,
lélek lángja pislákol, s vak íriszed,
tudásod csekély, vajon ki veszi meg.

Szíved vörös arany, ne légy hangtalan,
mit ér a lélek, ha a szív nem dobban,
tűrj, tanulj, és hazudj magadnak házat,
hol titokban tárhatod ki a szárnyad.

Barátság, váratlan vendégség vára,
lecsap bánat-illat a boldog mára,
vágy vizsgára készülsz, kitudja minek,
diplomád bárány bőrbe varrva viszed.

Vonzásod vert vakságba méretez,
tudás túlcsordul, rajtad kísérletez,
a hegyet is sebhelyéről ismered,
omlik a remény, rontása sistereg.

2012 március 25.

Elhagytam egy könyvet

Csak néma ajándék...
Elhagytam egy könyvet a parkban,
melytől a tudás mannáját kaptam,
butább lettem, csak sorsom ismerhet,
Rég elveszett szerzők és ékezetek,
tudás virága csak szikétlen here,
s életem taposómalma a veszte...
Emlékező csomók cserben hagytak,
tudásom gyér, senki nem vitathat,
hosszú a gondolatsor, mint létra
fokai sorra szerte-szét szakadtak,
barátaim voltak, megismernek néha,
grádics fokaim, talán tovább tartanak.
Törpe időmről ajándékot adok,
viszem az örömöket s belehalok.

2012 március 23.

Tavaszi délután

Fény füzérbe fonta kincseit a nap,
csak úgy ragyogott tőle a tavasz,
felébredt a szendergő szellő is,
azóta csak a felhőket kergeti.

A pacsirta az égen, épp egy pont,
repdes, s szemtelen szellővel hadakoz.
Tejfeles tóvá főtt levegőben,
baktat a Nap lassan lemenőben.

2012 március 23.

Békés este

Szokatlanul szende este ereszkedik,
tavaszi tópart élén érnek engem itt
a láthatatlan, léggé sejlő sóhajok.
S csillagfényre gyúltak az égi lámpások.

Egy korán érkező csillagot a tavon,
huncut hancúrozót, kukkolva láthatom,
sötétül az ég, s a meztelen fürdőzőn
bánat jegye, mint az elhagyott szeretőn.

Kocsonyává kerekedik a sötétség,
előbb a fák fészkes ágát öleli még,
zajos gerlepár is nyugovóra térhet,
félkész fészkükkel mindketten megbékéltek.

2012 március 23.

Szökkenő

Fiatal fájdalom gyógyuló hegek,
régi sebekre emlékeztetnek,
hintázik a korosodó emlék,
fel-le s hullanak róla a gyengék!

Régi rangos szökkenő szerelem,
légüres térben egyedül felejtett,
távoli csillagok a kapaszkodó,
köztük lóg az elmúló emisszió.

Plátói perceket, unsz untalanul,
lelkem miértje lehet lakatlanul?
Cselszövést csillogtat szűk szeretet,
mámorban mondva fájó frigyeket.

2012 március 23.

Évszakok

Nyálas nyár után összetört ősz jött,
tél takarított hideglelős időt,
tavaszra talány végleg összejött
csíráimba csente a szabadidőt.

Felnőttből fondorlat, a kisded kiált
virágzó vírusnak tapadó pírját,
csökkenő csersav agysejtet nyirbált,
egy butulás bohózat műsor kínját.

Elfásult víg vessző s gőgös gondolat,
torkodon akadnak a sorok s kizár,
rombol s épít ez gombóc gondokat:
nélkülünk összedől, vagy áll a világ?

2012 március 22.

Mire fájok

Tán karmám korcsosult fájó küszöbre,
mint a Tasmán erszényesek legtöbbje.
hegeket hullató múltamat védem,
hallgatás bűn, ettől kopott el térdem.

Több életet égettem végtelenben,
a szócsatáknál sorra kivéreztem,
ki kíváncsi kritikámra, s balga
humoromat sem egy tömeg falja.

A halál sem egyeztet időpontot,
talán csak lecsap, hol talál koncot?
Vigyázzban állnak a kérdőjelek,
szivárgó szennyes időket integet.

Mire fájok fullasztó lelkében
a sűrű jégkásás élet székében?
Montázsokat rág az élet foga,
hulladékok közt gázolok célba.

2012 március 22.

Sötétben

Sötétben állok, fejemben
pucér gondolatok
cikázva vágnak lelkembe,
pusztító holnapot.
A napnak élve hallgatok,
varrott heges szájjal
egy zónát zengő dallamot,
s fulladok a ráncba.
Fejem felett csak csillagok,
vigyorgó Vénuszok,
szemembe szökő illatok
könnyem hull s izgulok.
Sötétben ablakban állok,
cifra cigánynóta
sem hozza a vidám álmot,
talán virradóra.

2012 március 22.

Billeg az asztal

Hónapok óta törik a lendület,
majdhogy a szeretet is odébbállt,
kövekből facsarom életünket,
egészség jó, csak zülleni jár.

Lassacskán lentebb húzódik a becs,
arcunkra fagy az elutasítás,
tákolja lelkünket remény szegecs,
nem ér véget a romeltakarítás?

Szavam nem talál hű hallgatóra,
aurámban is keserűség kotorász,
sajtóm is rossz, kintorna vallatóra,
megkövült a megértés szobrász.

Billeg az asztal, pedig fenn a négy lába,
a székeken ülnek hullaszagú viták,
csukjás osztó nevet, s vele a vég-stábja,
végzetem annyi, mit enged a világ.

2012 március 20.

Hajnali kép

Henyélő hajnal hajt álmot ágyamra,
forgó szivárvány telepszik tájamra,
kérdésekre tudnék választ, ébredek
s múlik a tudás, akár nyugdíjas eb.

Hajnal hajnala, hasztalan álomkép,
lexikon fehér lapok, üresek még,
tátog az emlék halszájú vendége,
álmomnak látott, s elvesztett reménye.

Hajnali hosszú hegyes-fülű képzet,
agyamban elbújva kéjesen édes,
szamár vakság a tudás, s felejtenek
álmaim, vak tudósai eszméletnek.


2012. március 20.

Saroktól-sarokig

Minden egyes sarokra jut,
egy-egy halott gondolatunk,
saroktól-sarokig a járat,
egy emberöltő és a bánat.
gondolatom, egy kis cseles,
a sarokhoz most közeleg,
talán neki most sikerül,
sarok előtt térre vegyül,
piac van ott és hömpölyög,
az idő lassabban pörög.
Mégsem lesz ő halhatatlan,
sors mintája, s letagadnak.


2012 március 19.

Sóhajt hagyok

Csak vidéki forrás vagyok,
aki hegyeket sem látott,
milyen mélyről azt sem tudom,
mocskos tóvá szaporodom.
nincsen lejtő se egy vágat,
hol cseppjeim gyorsulnának,
magam vagyok nincs más társam,
jött mit földből kikívántam,
a völgyedet beterítem,
hegyeidet feldíszítem,
ha kifogynék még a szuszból,
visszafolyok csak gesztusból.
lápom marad veszélyesen,
jaj annak kik eltévednek,
behúzom a lovat, marhát,
nem szeretnek csak a kacsák!
Nevelek ezer moszkitót,
ellene nem lesz vityillód,
belehalsz, vagy meg is szokod,
nem leszek kedvenc patakod.
Aztán én is megöregszem,
ráncaimat földre teszem.
Csendes fényben kiszáradok,
benned is csak sóhajt hagyok.


2012 március 19.

Érc-pofonok

Amíg bennem matat a csend,
addig benned a kiáltás,
végtelenszerű lágyulás,
megint bensőnkben rekedtem,
ölelés halott állomás,
nem a vég, de sín nincs tovább.

Átforrósodott a gyomrom,
hűti konok homlokomon,
ott a tenyeredbe nézek,
látom morcosan árnyékom,
fények nélkül is elégek,
száll napfény, fekszik ágyékon.

Nyugtára száll gondolatom,
kenyérszagú éhes álom,
csorbult arcom, éles vitám,
pajzsom ős-hangtalanságom,
szavalja korhadó hibám,
hullik a hollóm már látom.

Vigaszt ver belém a kétség,
tükrében már nincs segítség,
aránytalan év bősége,
díszmeneted ó szelídség,
a válaszom minősége,
daganatom dicsősége.

Rosszindulat elpárolog,
segíteni én akarok,
seprem éji csillagokat,
vékányival neked adok,
csak felhúzod fenn orrodat,

elzárt elméd kikopogott,
tovább vajúdnak érc-pofonok


2012 március 19.

Vőlegény-vonat

Nagy-zsebű határőrök, kattogó kerekek,
kispiros, kávészag, vám-cola, sehol gyerekek.
Szerelem-útlevél kezelve, hogy érdek,
nem érezve, süket lelkek, mint vének.
Gyorsjáratú csókos menyasszonytánc,
esküvő előtt Csaucseszku kihallgatás.
Vőlegény-vonat, hosszú idő-utazás.
hegyek s fájó napok, magas légnyomás,
benzin, autó, kötelező tankolás.
Majd a kétség, a féltő kétségbeesés,
virágzó nyár, egérszagú állomás,
zaccos keserű kávé az áldomás.

2012 március 18.

Egy inflagranti

Három hónapig voltál nekem,
bosszúm volt édes buja masszív,
megmutattad a tested s testem,
rejtett elégületlen vágyait,
egyre aggódtak kollégáid.
Három hónapig voltál nekem,
a heves őrület, csalfa csókja
a gondolat, s zene meztelen
vadóc forrongó puska szóra,
lebukott csókunk emeleten.
Három hónapig voltál nekem,
az eleven őrületben fagyasztó
havas tájban is forró menny,
valaki voltam, hozzád ragadó
végtelen kiszolgáltatott kisded,
csak kicsit, aztán jött a férjed.
Három hónapig voltál nekem,
előbb egy hétig voltunk meztelen.
majd inflagranti a kellemetlen.
után hárman, te és a férjed,
egy kávéházban megbeszélted,
s maradtam örök emléked talán.
Három hónapig voltál a Bubám.

2012 március 18.

Hazám arca

Heges hazám arcát látomásban látom,
vérző homlok-jel, harca csak átkos álom,
orrán pigment, csak idegen vér veleje,
levegőt vesz, európa rezzen bele.


Ajka néma, ha döntésre kényszer húzza,
cserfes, és hazug történelmét tanúzza,
süket fülébe vallások visszhangja zúg,
nem hallja a kritikát, ki segítve súg.

Sármos arcon álarc alatt, nőttek népek,
nemzetségek, idegen vitézi vérek,
summáit sejted, de nem mutat maró bűnt,
követhetetlen bája, tettéből tovatűnt.



2012 március 18.

Sötétség

A harangtoronyban rám szált a sötétség,
kialudt a lámpa és alattam a mélység,
ében éj sejtelme szemeimbe mókolt,
s bársonyos karmai kiestek a tarkómon.

Segítség! Súgta bennem egy sötét gondolat,
de mint bagoly a fán, csak semmi mozdulat,
aztán mégis, agyamba festettem a hajnalt,
majd lábammal, s elmémmel kivezettem magam.


2012 március 13..

Kezd újra

Óra ketyeg, könnyek dioptriáján át
feltekintesz az égre, de nem vársz csodát,
itt lenn, ha végeztél a semmi fogással,
talán lesz tetterőd, semmi nyafogással,
és fáradt fény-homlokod kisimulhat
a felejtést rejtő romantikájában.
Hajtsd ördög lovasod, hajtsd a kocsit,
széles szakadékod befogad most is.
Árkod lejtője lesz jövőd temetője,
s szelídgesztenyék bólogatva esnek,
a vérzivatar után felperzselt földre.
Nevess csak botor boszorkány, nevess ki,
praktikáid buktatóan mesterik,
Jön még a gyógyító! Nem a port hinti.
Gyalázat csutakoló házmesterek,
némán mocsokban turkálva mentik,
ami még mesteri, s ős-becsületbeli.
Koldus nem lesz győztes, pattanó láng,
hirdeti minden lobbanó léleknek,
vége véres bemocskoló életednek.
Tárd ki szárnyad ember, s a fény égeti
belé jövődet, s nyugalmadat eléred.
Tedd le tollad, az írást ne folytasd most,
kezd újra, s elfelejted a múlt mocskot.


2012 március 13.

Homokkupac

Homokkupac vagyok és hord a szél,
az idő szele koptat apránként.
Távolodsz, az idő szűkül s fogyaszt.

Mikor homokszemeimbe nézhetsz
megint, ne a dombot keresd kérlek,
csak kupac leszek, amelybe botlasz.

Árnyékom lesz csak régi, hatalmas,
s felkelő nap szögében megláthatsz,
tarisznyádban ha van hely, szolgálhatsz.


2012 március 13.

Maradj még

A társadalom fakérgébe
szorult lélek vagy,
rágnád, mint a szú,
de elvették csápjaidat,
és csonkolt öntudatod értékeit
mások kiáltják ki önmaguknak,
s ellene szólsz, pedig tudod jól,
nem teszel, tehetsz mást,
csak fejedből hajtod ki az álmokat,
mint birkanyájat az olcsó vásárra,
tested a támaszod, már kopott s hántolva,
eltörne az első szélhámos nyálas modora alatt,
konok hazug hitványaknak bólogathatsz.
Ez vagy Te?
Ne kérd ki most a bizonyítványodat!
Hallgass, némulj el, ne mozdulj,
takarodj, vagy legyél fürge farkas,
mutasd marcangoló fehér fogaidat,
és ne tedd ki minden szélnek
lángnyelvű akaratod, maradj még meg,
embernek, ha nem is divat.

2012 március 13.

Elszökik előlem

Elszökik előlem a fényporos nyár,
a tavasz is még a télnek szalutál,
a levegő is ég, de csak hideg fény,
csak meleget gondolok tovább még!

Bús lelkek nyomában, bús nyomok,
izzadságom is már csak apró homok,
a felhők az égre fagytak, nem mozdul,
árva soraim vedlenek konokul.

Az ég felől a teher jön, mint a fény,
kertész támaszkodva fagereblyén,
hallgatja az elmúlás hogyan zenél,
lábánál holtak lelke minden levél.

2012 március 13.

Töredékeim

Nem tudom hova visz ez az éj,
taszít, mint tenger a kagylóhéjt,
tenger sós ízét érzem ajkamon,
de nem, vérzem mert harapom.
Az ég összeért, ott hol a vég,
nem érezhetek tovább miért.
vak tornyok sötét lépcsőin,
botorkálok életem vizétől
menekülve kapitulálok.
Nem tudom hova visznek álmok!

2012 március 11.

Fekete-fehér

Fekete erőszakra, fehér gyermekek születnek,
Fehér gondolatok látszanak még, mélyebb sötétben,
Fekete álmot, fekete zsarnokok erőltetnek,
Fekete munka az, melyet soha nem fizetnek meg.

Fekete zsarnokra jut elég fekete gondolat,
Fehér ajtók mögé tesznek fekete bolondokat,
Fekete álmunk, nem ökumenikus ős-sugallat,
csapjainkból is folyik a fekete víz, és maszat.

Sötétségből nem látsz fehérebb könnytelen kiutat?
emeld fehér arcod s takard el sötét zászlójukat.
ne temesd el magad, ne váljon életedé, gyászod,
Fehér mosollyal mindig csak aranyozd a világot.


2012 március 11.

Toronyba zárva

Láthatatlan toronyba zárva hallgatok,
nem szólok, szólnak helyettem a sorok,
nemet intenek bennem a kétségek,
sok igent megéltem, már nem félek.

Féljenek helyettem kik jól élnek,
félelem helyett csak fizetnének
gőgös bátorsággal, mely egyszer elfogy,
de nem tehetjük meg, hogy legyen bárhogy!

2012 március 11.

Ringató

Harang hangján ring a csend,
boldog voltam szelíden,
ringatom a jelened,
kínoddal az öledben,
karjaimban bűnödet,
elviszem ne keressed,
magányos éjeken,
téged kértelek éhesen,
Anyád helyett anyád leszek,
csókjaimmal elveszem,
minden apró haragod,
minden kínod mit hordoz
a keserű éjeken,
ne félj itt vagyok neked.
lelkem adom bűnöd helyett,
gyermek lettem melletted,
Harang hangján ha ringatlak,
szívem helyén isten maradt,
mind örökké ringattalak.


Sinead O'Connor számra variáció

2012 március 11.

Tavaszi dal

Büdösödik a tavasz, mint a hetes hulla,
hol vannak a hőseink, márciusi ifjak,
hazugságok takarják naiv vágyainkat,
a felhőkből bú nélkül, esővíz se hullhat.

Büdösödik a létünk, mint a folyami hal,
hol vannak a jogaink, hol a szabad munka,
lódítások erdeje, lelkünket lehúzza,
verőfényes napjaink, esőnapi minta.

Büdös a forradalom, ellenség csak sózza,
fogjuk rá Brüsszelre, hogy üres a kamra,
amputált lélek kezek, léha mind mostanra,
értékes magyarból, minden munka kitartva.

2012 március 10.

Műanyagból

Ki költőnek hiszi magát,
nem kerülheti el a politikát,
s ha Petőfinek áll pusztába kiált,
és lovagol meg fals hangokat,
hisz Petőfi meghalt régen,
nem vettétek még észre?
Jelképek és királyok után kiált,
kinek csak divat a turul madár!
A költő dolga emlékeztetni,
már rég nem a harcba küldeni,
hisz ma egy harc már,
elveszi fiad s a költő fiát.
Büszkén s bután lehet,
hirdetni meghalt királyt,
meglásd a golyó visszakiált.
De ilyen költő nem igazi,
csak műanyag frost babák.
Ne lázíts, csak emlékezz,
emlékezz, emlékezz, emlékezz!
Ne ismétlődjenek a hibák!

2012 március 10.

Ki mit ad

A fák a kékes égből estek földre,
árva füvek várták őket itt lenn,
ágaskodva várva, kapták el mindet,
s hulló lombjaik ölték meg őket.

Földek is várták a lombos fákat ott,
törzsét, lombját mind befogadták,
és a fák a föld életét elmarták,
mert lelkük így ég felé vágyhatott.

A fű mit elvesz vissza is oldja,
csak ő maradt hűséges társa,
a földet festi tavaszi álmára,
de minden évben életét is ontja.

2012 március 10.

Krasznahorka

Krasznahorka vára, füst szállt a tájra,
régi korok dicső múltja Andrássyk
és Rákócziknak nyoma veszett kárba,
vigyázz mert a magyar is így parázslik.

Tűz, tűz, ég a tűz, nem védik a várat,
támadásnak martaléka mi érték,
régi magyar nem marad, minden szétég,
vigyázz mi magyar, ilyen porrá válhat.

2012 március 10,

Régi ifjak

Régi ifjak véres idusa kísért,
szikes századok nőttek fejünkre,
valami nem gyógyír hízó hegünkre,
belső kényszer gátol valamiért.

Régi virtusok gyerekes álmaink
ritmusában nyomorgunk kedvtelen,
vezéreink haszontalan, szenvtelen,
s üres síkokra terelik szárnyaink.

Bénító ígérvények hálójában,
vergődünk mint tenyésző tavi halak,
tudatunk csonka, a kényelem anyag,
mint gyémántkavics a homokórában.


2012 március 10.

Világ van velem

Nincs már gondolataimnak olyan szekrénye,
melybe sorban vasaltan minden beleférne,
Nincs már olyan vállfa, mely üresen állna,
melyre új eszméket akasztanék bujkálva.

Nincs már kilátásaimnak olyan háza,
melyben vigadnék és perdülnék páros táncra,
Nincs olyan szellős szoba, mely elmét tisztogat,
s otthonom szelíd csókjával adná nyugtomat.

Világ van velem, olyan ahol tán elférek,
melybe több a sok szép ének, élet s emlékek,
Hű lelkek vannak, kik bennem bízva ölelnek,
s otthonom szelíd csókját kapom, boldog jelnek.


2012 március 10.

Első érintés

Első érintésed,
halhatatlanná tett téged.
Ránctalan újság,
szemek, villanás, hiúság,
ezer levél ezer ősz és tél kevés,
annyi volt ez az egy érintés.
emlékem, s meztelen szemed,
az idő öltöztette fel.
már rég nem érintem szavad,
s bozontos fogadalmad.
Tapinthatatlan test vagy csak,
édességed lassan elolvad.
Keserű cigi, láng lobban.
Tüzelsz és hideg vagy,
átlátom amit te hagysz.

2012 március 9.

Kopott kép

Költészetem kopott kép,
eltűnő, tördelt tünemény,
csak erősen beégett sorok,
egy ócska lapos monitoron.

Egyszerű vagyok, vágyok
mint bárki, csak sarkon állok,
s gondolataimat árulom én,
ócska forint, s fillérenként.

Nem nagyon dolgozom ezért,
jött ez, csak írás egy kegyért,
az agyamban szült képekkel,
hogy hálj együtt egy lélekkel.

2012 március 9.

Szürke tavasz

Ez a tavasz, ha az,
szürke, saras tavasz,
engem nagyon untat.
Hol vagytok színek vadjai,
szín-lesből messzire látok,
messzire nem látok semmit se,
elvették a tavaszt, vagy csak
eljegyezte egy idő-gyilkos ipse?
Nem tudom!
Ülök, a hatalmam fogy,
úton sem vagyok,
mégis morgok monoton.
Ki vitte el a tavaszom?
Az ég, mint lecsiszolt jég,
várom hogy rám szakadjon.


2012 március 9.

Bözödújfalu

Állt egy tájon, meredéken,
hegyek közt a szép Erdélyben,
állt egy kicsi csinos falu,
s nem akart lenni román tanú,
nem kedvelték a pribéket,
zavarták a román beszédet,
a templomba, iskolapadba,
nem szólt szó csak a magyar.
Szeretni, temetni, részegedni,
verekedni is, és álmodni,
csak egy nyelven akartak,
nem csípték ezt román urak,
eltervezték, végrehajtják,
az évszázad rombolását,
gátat emeltek jó magasat,
az elmosta a házakat.
Csak a templom maradt,
mementója az akaratnak,
embert elzavarni lehet,
nem lehet eltakarni a hitet.

2012 március 9.

A Sükösd Árpád által 1995-ben emelt emlékművön a következő szöveg áll:
"A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve, és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görögkatolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma."

Egy rózsaszál

A virág, mely réten nőtt nem vadvirág volt,
szép piros töve egy nemesebb rózsából,
Körülötte ezer vadóc szirom táncolt,
föléjük nőtt, szerették virult a jóságtól.

Nagy s veres tüskéi tiszteletparancsolók,
csak nyulat tartotta vissza a rágcsálástól,
este behúzta levelét, félt a fázástól,
hajnali fényen, szirmai az égi barangolók.

Néha arra járt egy kicsi lány és szemével,
mely könnyes volt mindig simogatta a rózsát,
illatát szívta magába, jó röpke órát,
jött ma is egy fiúval, kereszttel kezében.

Virág mellett ásva letették a keresztet,
bús hangon mesélt a lány néha felzokogva,
itt volt otthonom, hol éltem nemrég rajongva,
ár vitte anyám, s e rózsa jelzi a kertet.

2012 március 8.

Utolsó fájó üzenet

A zenekar rázendített, a tánc elkezdődött,
furcsa képzelet, egy hulló gondolat, csak rezgett,
amikor már mély hangjai talpunkon érződött,
addig a fül jóllakott, csak kívánja a csendet.

A világ hangszere agitál, ritmusa véres,
hangszerek ravaszán tartott érzékeny ujjbegyek,
vak zenészek, vak hitek, gyilkos karmesterek,
s táncosok sorra kidőlnek, hiába önkéntes.

Ez a táncmező, reménykedők vérével festett,
önkéntes áldozatok, kollaboráló lelkek,
halnak sorra, kiáltanak élők hősnek ezret,
mégsem ragyog az eszmélet "fájgó" fejük felett.

Nézd, ez a tánc lesz az utolsó fájó üzenet,
halálba ringató veszélyes népek szava,
kér fel és visz kényszerrel, s jutalmad kopjafa,
Mert Bűnösök gyújtanak Népek ellen tüzeket.

2012 március 8.

Az ördög

Egy parány parázs túlélt minden időt,
este nagy tűz hevítette, nevelte,
most nagy fellobbanásra vár az egyke,
heves emlékek várnak jelenidőt.

Pusztán, bogrács alatt volt hasznos tag,
s gulyásokat melegített est alatt,
mikor is felöntöttek a garatra,
táncaikkal is hevült a hangulat.

Most a hajnali szél vitte tanyán túl,
szántásban ragadt, nincs mi táplálja
kihülőben szomorkás az izzása,
de hopp szél kapja, és a nádas meggyúl!

A parányból hatalmas lett s tovább sújt,
szelíd, szolgasága már véget ér,
fekete füstszakáll uralja egét,
tombol, s lángnyelvébe egy ördög bújt.

2012 március 7.

Jövőnk múltja

Megbocsáttatik... s a világ lép idő tenyerébe,
ködös, kódos varázsban gyón és hisz a természet,
amíg kikel a tojásból, aminek kell s miként,
csak addig haraphatunk büntetlenül oxigént.

Bűnhődtetéseink... s törlesztőrészletei tolva,
sziporkázó elmék találmányai elrontva,
herdálva, szakadunk meg hitelünk súlya alatt,
hogy fiaink sorra éhezzenek, s butuljanak.

Szenvedtetéseink... s felmagasztalt korok árnyaik,
kik ránk hagyták örökül szegénységük, számláik,
sorsrontó döntések sora, emel aljasokat,
piszok érdemtelen magasztos áhítatokba.



2012 március 6.

Beteg

Az üveg nyakát szorongatom,
gondolkodom, (belehúzok),
vagy csak dolgoznak az ionok?
csorgó nyállal csak papolok.
-Tudod ez úgy van... csak makogok,
-Azt mondták rám költő vagyok!
Menthetetlen reménytelen beteg,
mondom, ezért elvonóra megyek.

Letagadlak

Enyém vagy március de letagadlak,
tréfálkozó hűsítő szavaidtól,
a rügyek sem kacagnak.
A tél tulok zsarnokként követ,
s nem tárhatod elénk örömödet.
Bűnpártoló morcos március vagy,
enyém voltál, örökre letaglózlak.

Enyém vagy március de letagadlak,
téli ítéletet magadra vetted,
megállj, forrongnak ifjak.
Forró lelkek csábítanak tavaszt,
haló eszmék döngetnek falakat.
Bűnök közt éhezik aki néma,
tiéd volt lelked, s legyen az is préda?

2012 március 6.

Szomorú szellő

A Nap szemtelen szúrós leheletét,
teríti arcom fehér abroszára,
Szemem lecsukom ilyen az öröklét,
orromat mélyen dugom a világba.

Nap lándzsái, ezer akupunktúra
tűit teríti bátor bosszúra,
éget, s vér jő vele találkára,
pirosra pirul dolgos unalmába.

Kopasz bús bokrok intenek nemet,
levélmagzatok fázva bújnak beljebb,
magázza még a természetet a szél.
Csend már kitörni készül, még alél.

Szomorú szellő mintáz felhőket,
ihletre csábítva a festőket,
majd homokdűnékbe írja verseit,
szép íves betűkkel a keserveit.

2012 március 6.

Ábránd

Ébredés zsebkendőjébe
törölt álmaink elvesznek,
mikor az eszmélet használt
kendőt lát csak s vet szemétbe.

A képzelet illékony, mint a virágillat,
veti vissza, és teszi tönkre imáinkat.
A varázslat bennünk van, nem parázs, csak éget
rúg mintha be nem tört csikó lenne a lélek.
Ábránd ismert, a többi ismeretlen részek.

Agyunk hevesen munkál,
s mindig a szív rokkan bele.
így elszáll az egyenlet,
mint tükörről a lehelet.

2012 március 5.

Médin

Talán leszek még ember is egyszer,
olyan aki értékeket is képvisel?
vagy csak koptathatom a padot
mindhiába az örök lélegzet
gyakorolása mellett.
Talán leszek még férfi is egyszer,
olyan ki tiszteli a fehérnépeket?
vagy maradok örök megbúvó
kamasz, ki csak csintalan csókokkal
álmodik alakoddal.
Talán leszek még magyar is egyszer,
olyan ki tanulva is értéket termel?
vagy csak papíron nézegetem,
a személyi számom rab-szériát,
és médinhangériát.

2012 március 5.

Felhő vagyok

Egy hegynek támaszkodva gondolkodom,
hegyen túl éles szél vág eszméletet.
habjaim látva zsong a képzeleted,
vihar cibál, és békéről álmodom.

Az égbe kapaszkodva imádkozom,
A Nap, szivárvánnyal képembe nevet,
könnyeimmel csillapítom sebemet,
s könnyű szél párájával táplálkozom.

Felhő vagyok, az illatodat szívom
magamba, hogy testemben érezzelek.
Szép kerteden esőmmel frissitgetek,
s boldog arcodtól elszáll minden kínom.

2012 március 4.

Várakozás

Semmittevő korunk búsan bajlódva,
velőket rázó kalapács szólamok,
idegszálakon táncoló ó-bajok,
a dolog és ember már bepallózva.

Értéktelen kínjai lábnyomunknak ,
míg ott fent zsíros szájjal emlegetik,
hibáztatják azt, kinek nincs helye itt,
az bosszul éhet értékelt korunknak.

Itt lenn ébresztőt nem fúj trombita szó,
csak fals hangokat hallani, de mást nem,
a mester elhagyott, a réz is pihen,
már a várakozás sem marasztaló.

2012 március 4.

Álom tánc

Végeláthatatlan álom,
táncaimat jártam nyáron,
lepkék szálltak édes szélben,
színük játszott cseresznyében.
Szárnyaikkal hűsítettek,
dalaikkal jól meg leptek,
Elringattak, dédelgettek,
szerelemről énekeltek.
Vágyakoztak álmodoztak,
szolgáltak majd elkárhoztak.
Elszállt az idő és a nyár,
begubóztak a lepkék már.
Véget ért az édes álom,
többé őket sose látom.

2012 március 3.

Tehetetlen magyar

Te tehetetlen magyar nemzetem
pipogya politikusokat kaptál,
mióta politika létezik.

Juhász Gyula, Faludy jogosan volt
irredenta, mert vérét szívta e tény,
háborút szít, ki most nyomukba lép.

Európa miénk, s mi is az övé,
testvéreink határai már múlté.
e sokszínű nemzetünk a világé.

A világégés már perzseli kezünk,
nem megoldás, ha mindent felégetünk,
nacionalizmus ellen, most tegyünk!

2012 március 3.

Táncoltál már esőben tangóra?

Lassan magamat is bele mintázom,
mikor idő vesszejével bajlódom,
ujjaimmal velük kardként vívódom,
gyökeret eresztenek a kosáron.

Lassabban próbálom fonni az időm,
a hatalmam játszik vele oly bátran,
büntetésem önkorbács, ha hibáztam,
de csak kevesebb lett a szabadidőm.

Amíg megállítani igyekeztem,
addig elsuhant az futón felettem,
Maradtam én és az utolsó óra.

Ha az idő állt, rohantam vesztembe,
Mikor rohant, én vártam vezekelve,
s már nincs időm esőben egy tangóra.

2012 március 3.

Sudár tölgy - négysoros

Egy magas tölgyfa a kastélykertben áll,
madársereg pihenhet rajta bújva.
Kecses, sudár ágait a szél fújja,
ezért nem marad meg, egy fészek se már.

Időm nyomába

Szökött óráim nyomába vágtatok,
fáradt vagyok, egy kicsit meghalok.
S újjászületek majd, hogy gondjaimmal,
szimbiózisban éljen vágyatok.

Tán eltévesztettem az évszázadot,
és még meg sem születtem valójában?
vagy már meghaltam anyám fájdalmára?
vagy így, vagy úgy, de már nem is vagyok.

Ha ismersz és én nem tudom ki vagy,
ne orrolj meg, egy száz év kimaradt,
s ha utáltál, nem lesz velem gondod.

Megállóban jön egy járat, értem jön,
felszállok kilyukasztom a jövendőm,
időm nyomába játszom a bolondot.

2012 március 2.

Kismadár

Kismadár, kismadár, zöld fa, száraz ág,
Hullámzó kikelet, rab madár-magány,
szól a szél, délceg koldus a fán korán,
visszavárja lakóit, ha itt a nyár.

Kikelet, kikelet, piros csőr cserreg,
Repked madár párját, tavalyit keres,
tavaszi szellő szól neki csak egyet,
- Kismadár, kis-párod a tél rabja lett!

Égbe szállt a madár, napba ért teste,
le sem szállt, oda ég, még aznap este,
reggel napba nézve, ott a keresztje.

Cserreg, Cserreg, piros csőrrel kesereg,
fogságából kirepül a kicsi begy,
napnak cserreg, - Add vissza, kit szeretek.



2012 március 2.

Forr a tej

Forr a tej, vidámodik a lusta lét,
összepakol s zárja bőröndjét a tél,
elalszik a havazás, fel-ocsúd még,
hogy aztán nyári álmod aludjék.

Égen néhány madár, próbarepülés,
melegíti szárnyát s keresi fészkét,
hófehér dunyhától roskad a kötél,
vidám gyermekek hangját viszi a szél.

A szél szalad, de lekéste a telet,
nem sír, már tavaszi szellőt ölelget,
röpke szeles szerelembe esett.

Hófolt kezd sáros sírásba amott,
de fagyos nevetése alább hagyott,
nagy mosollyal a tavasz közeledett.

2012 március 2.

Te is látod?

Te is látod? kifordult a világod,
mely színesben érzékel tégedet,
neked foto-negatív történeted,
Amíg az éjszaka rád félelmet vet,
addig a nappali sötétségben,
éled az életed, mert megtanultál,
szertelen hinned a vetített vakulást.
De a szemed lehunyva rád törhet
egy belső kérdés, kíntalan körzet,
melyben gyémánt csillagokon járó,
ismeretlennek szaporán szalutáló,
végtelen kínok tükrében fellegjáró,
kifordul hús és vért láttat korod,
de elhessented lógó látomásod,
csak álom mondod, s folytatod robotodat,
csillapítnak belső kínok, acélokat
hajlító megszokott ön-várad tettei.
A test csak vázad, melyben a kín tart,
és folytat mindent mit tenned tanultál,
s elfeledteti, mikor-mitől vakultál,
mert amit látsz csak az utad "enyésze",
részeg tudatod józanuló egésze.


2012 március 2.

Már nem leszek angyal

Szárnyaimat egy ruhatárban hagytam,
angyalok között ez nem szokatlan,
színházból hátsó ajtón távoztam,
a szerelmet örökre hátra hagytam.

Azóta a társulatot keresem,
másnap felpakoltak és elmentek,
szárnyaim nélkül már nem ragyogok,
kelet-nyugat közt keresve kóborlok.

Mindenhol jártam már a világban,
laktam bagolyként az odvas fában,
remete voltam mező széli házban,
s hírnöke a szeretet társaságnak.

Jártam ott is hol még nem szerettek,
nem szóltam idővel megkedveltek,
Szárnyaim nélkül sosem találom,
békességem, e vándorló világon.

2012 március 2.

Szeresd a bort - Ronsard szonett

Este belém karolt a Jóindulat,
nem kértem belőle, de nem engedett,
duzzogtam erősen, és voltam szeles,
nem hagyott, aztán már vitt a kábulat.

Leültetett, és rendelt egy pohár bort,
közben elárulta mit tudnom kellett,
őrangyalom lett főállása mellett,
Kinevettem, láttam rajta a szigort.

Mesélte, életem rég vége lenne,
ha nincs ott már a születésemen,
hát így lehet, hogy még láthatom e kort.

Őrangyalod mindig melletted ragad:
vigyázz, ha beléd karol, hagyd magad,
s véged van, ha nem szereted a bort.


2012 március 1.

Angyal vagy

Játéka vagy zsírzabálók
nihilista dogmájának,
eszköze tehetségtelen
hozzá nem értés szavának.
Szárnyaidat csak behúzva,
titkolod származásodat.
Ne titkold el, hogy angyal vagy!

2012 március 1

A siker felé

Elárulnak zsírszagú gondolataid,
kapros illatú bús novelláid,
fokhagyma a mondatok közt,
ékezetpiszkálód a sorokban,
láttatsz csillogó futó felhőket,
teleírsz oldalak közt kuporogsz,
mocskot eszel és nyomorogsz.
Szabad szólás pottyantó mód,
mondat s szóhidak bosszantók.
Nyelvek hóhérai, ítélkeznek,
s felettébb titkos árnyék kezek,
nyúlnak beléd, szétszednek,
szétszednek mint hiénák vezére
az élő sérült tiltakozó tetemet.
Védekezésed hiába csusza téridőben,
visszafejtett férgek étkei félidőben.
Lebuksz még mielőtt sejtenéd,
csak nézd hogy buksz a siker felé.

2012 március 1

Ámul a világ

A szavak porba hullva
sikoltanak, mikor számból kiesve
gyilkolnak, mi jó tanácsnak indult,
akár a rab, hol a halálsoron sokat
látott falak, mire késői bánat
könnyei potyognak.
Ne féld, ne bánd az új
dolgainkat. A szavak a számból
mind lehullanak, a végtelen okosság
szakadékába, mély sikollyal
a végtelenbe zuhannak. majd a visszhang
szándékra talál, talán valaki, valahol
bólintana rá jól. Törékeny lélek, mely
edzetté válón, egyszer olyat alkot,
csak ámulhat a világ.

2012 március 1.

Ma tavasz van

Ma tavasz van és hideg álom,
jól lobbizott a tél úgy látom,
és a világ is keblére ölelt,
ezernyi gonosz szörnyet.

Ma mégis tavasz van s a remény,
hogy a temérdek hozott törvény,
múló fájó hideglelés csak.
Holnap, talán lázad a Nap!

Ha holnap talán lázad a Nap,
a csillagok is vele tartanak?
mert így elveszik a tavasz éj,
és csókokat veszít egy nemzedék.

2012 március 1.

Te is, én is

Várj, ahogy várni tud a képzelet,
ahogy a tavaszt várja kikelet,
a bimbók várnak ősi tavaszra,
én is várok egyetlen szavadra.

Szállj, ahogy szállni tud a gondolat,
ahogy a csókod száll az ajkamra,
madarak szállnak hűs patakokra,
úgy száll a szavad gondolatomra.

Állj, ahogy állni tud egy rózsaszál,
ahogy mezőn őrt állnak kis gidák,
a fák is állnak levelet bontva,
én is csak állok, terád gondolva.
2012 március 1.

Tavasz lány

A Tavasz, a Tavasz lány,
nézd, hogy emeli rád
mosolygós tekintetét,
legyőzve tél szellemét.
Tavaly óta nem láttad,
fiatalabb mint vártad.
Telt, dús keble villan,
hűs hangulat elillan,
a fák is a gerléknek,
szerelmet énekelnek.
Tavasz lány téged várlak,
hozz reményt a világnak,
Hozd el újra kék eged,
mit szelekkel söprögetsz.
Ha már itt vagy el ne menj,
így szeretnek az emberek.

Félálom

Hajnal a párnámmal
simogat, idézve arcodat,
elaltat. Szavad a takaróm
és nyugtat, távolból hallom
hangodat. Lepedőm feszül,
s a tudat, érzem forró
combodat. Az idő fogasára
akasztom, a hideg, cudar
gondolatokat. Sarokban szekrény,
feszíti hajnalomat, oda tettem
összes, létező gondomat.

2012 március 1.