Kár minden percért

Az asztal sarkára perdült percek,
búbánat bálján mulatnak lelkek,
közben a gond is szakállat növesztett.

Álszent mulatságban múlik a tor,
mindenki veszít, csak nyer a lator,
hazugság-tengerbe fullad, ki bátor.

Már a csillagok is álszentek ott fenn,
csillognak az űrszemetek fényesen,
amit lát szemünk, nem valós az sem.

Fejekben lázítás szelleme él,
mint sikoly nő torkán, mikor elvetél,
most ez az élet? ...talán kár a percért.



2012 október 28.

Bájos bohóc

Szép napokat leheltem az emlékek tört tükrébe,
arcomba csap néha hathatós korom kapós képe,
szerteszét szeles pillanat, magam szóra akadtam,
bíráló barát nemesít, magam meg helyben hagytam.

Könny-patakba burkolt sikerem sérülten is segít,
Arcom farag flúgos fekély időt, rongy ráncot épít,
csúffá avató sötét, hulló hó fagya földnek kín,
levegőben lóg a hazugság pattan, mint Harlekin.

Bájos bohóca, az elföldelt dög-erényes napnak,
eladó egyetlen egység a boldog bogaraknak,
senki se sírjon, lötyögő lét, látomások lápja,
való világ, pixelek sűrű sora, takarása.

2012  október 28.

Jótálláson túl

Zsebkendőnyi létem csomója csend,
bár apró fájdalom még forr odabent,
csücskeihez ér éber gyermekkorom,
szó szövetébe tüsszent alkonyom.

Kézzel hímzett óra dúdolva dadog,
a kopott monogram most is ragyog,
kockára vasalt ékek a diplomák,
s verítékem négyrét rejti a nyomát.

Mostanra moly eszi ezt a csillogót,
rest ránc fut, játszva a fáradt fogót,
varrás mentén még hirdeti az álmot,
szövete porrá hull, eltakar átkot.

Jótálláson túl még küzdő a lélek,
nem bántják szitkok, sem szent férgek,
s fogy a tárolt tudás, csönd csór cseppet,
talán még elővesznek s emlékeznek.

2012 október 26.

Látlak téged

Csönd van bennem,
csak gondolatok nyurga nyáját terelgetem.
Térben vagyok,
oktalan idegek huzatos harcába zuhanok.
Flörtöl az est,
féltem őt a csalódástól, így vele megyek,
átölelnek
a némán gördülő jógázó jeges könnycseppek.
Még átélem
egyszer a kudarcok holdképű hideg fájdalmát,
bennem kötnek ki,
az utcai lopakodó lámpák harapós fényei.
Kopik a cipő,
titkot rejt ott, hol emberként fogy az idő.
Látlak téged,
gondolatok hazudnak neked kompakt képet,
lelked léha,
csak jégkristályok szülnek szépet néha-néha.

2012 október 22.

Legújabb

Fölém hajolt az este
illatokkal általszőtt
reménytelen kedve
arcon csókolt hideg
ajkával a liget
bokrainak szele
halálcsók volt benne
Vállamat nyomja
szűk szeder bokorba
hetedhét kétsége
az élet szépsége.
fogadott kőszoborba
magam köve vagyok
s nem várok már napot
Az égbe estem
újraszülettem
s legújabb csillagod
ott fent messze ragyog.

2012 október 18.

Hajnali harmat

Meztelen éjszaka, egy pókháló rezeg,
s benne a pók, épp vacsoráját  öli meg,
vak vadludak fenn keverik a sötétet,
egy toll hull s közben figyeli a csendet.

Hullámos háztetők szúrják az éjt szemen
titkos fény csodálja magát egy cserepen,
Fukar felhőkarcolók, jól ismert árvák,
rozsdás reggelt várnak, mint a kihűlt párnák.

Pucérkodó asszony a hajnali harmat,
nem tűnik fel ágon alvó madaraknak,
álmod is a valójába bele szunnyad,
öröm szó pátosz pírja, kosara Napnak.

2012 október 18.

Fogas Férgek

Vigyázva vezekel a látomás lomja,
benőtt körmű kezek gombnyomó ujja,
mutat a terelő hét határ drótra,
szepegve szól s hitetlen halál nyúzza.

Már csak rádión rezegve jön az étek,
elhaló éhséged énekre terjed,
szomjoltás szúr szöget tehén tőgyének,
fák kérgén vizes vezeklés gerjed.

Ocsúd az oxigéntelen felső szféra,
bátrak kopoltyút vesznek a boltba,
s  fogantatás előtt térnek makraméra
gyávák gyökkel ugranak a csillagokba.

Már bomlik bűnökkel teli takaród,
a lőpor szagú szavak csak elsült mérgek,
nem úgy lesz ahogy tervezik akarók,
nem eztán, eddig éltek a fogas férgek.

2012 október 18.

Szótlan szanatórium

A szavak nekem tenger, ezer fullasztó karakter,
csónakom is ide-oda alliterál, elleptek
furcsa stílusok és fars fagott-hangú ál-szerelmek,
ha nyakig ér az ékezet, akkor rímek mentenek.

Már majdnem jó, de jönnek cirill betűk s a vics-ok,
tollaimat töri zúzza, nem haladok csak sírok,
de most kiköthettem alaktalan szótlan szigeten,
hol se szó, se vita, még az írásról sincs egy mese

Tintátlan nyaralás, nyurga néma kalandok vesznek,
káros szenvedély az egyetlen, búsan fütyülhetek,
szótlan szanatóriumban, kopott színű ikonok,
kattintok, kilépek, mert szó nélkül élni nem tudok

2012 október 18.

Valahol

Valahol végtelen remény ragyog,
a csillagok ott fenn összevesznek,
mint porzsákban az egoista porok,
szöszmöszeik néha csak szétesnek.

Mi nekem magasság, neked mélység,
vízben élő, légbe fúló gondolatok,
ez egy reménytelen kettősség,
csak te érted s egyedül vagyok.

Szavakat szül egy kínos kapcsolat,
s helyi angyalokat szeretni hiszünk,
nem mindig felejtjük el az álmokat,
a csillagunk csend, s élni elfelejtünk.

2012 október 14.

Kiszáradt emlék

Egy zár, egy kilincs, egy ajtó
ott hever, pokolra nyíló,
kopott kilincsét gyermekek
fogták egykor s jót nevettek,
meleg otthon tárult egykor,
kelt tészta, s pite volt mámor.
Most mesél múló korokat,
vita, ha volt is mögötte,
a jó szándékot pörölte.
Egy zár, egy kilincs, egy ajtó.
kiszáradt emlék... mementó.

2012 október 14.

A kezdetek

A rózsadombon még csalán volt az úr,
ott voltál gyermek, ott ért az érzelem.
Szememnek nektár volt szép alakod,
s csalánba tettem érted két karom.
A kínnál erősebb volt a szerelem,
s úgy sajnáltad vörösen égő kezem.
Hűs patakként mosta le a kínt rólam,
az aggódásod oly tiszta volt, s valós.
Mintha tűzre vetett volna az érzés,
hogy te nem szerettél az már más kérdés.

2012 október 14

Cserepeidből élsz

Késői kérdések nyugtalan hajnalán,
nyögve növő növények álma talán,
a kikért kétes egzisztencia rabja,
a jövő fegyenc, a veszett múlt fogja.

Cserepeidből élsz, szilánkokban szíved,
s közötte keresgél s pállik, porszem léted,
elöre helyezett hősi hazugságok,
nemes nárcisz illatú döglött zsákok.

Egy láthatatlan kapcsolód, kiold, kihuny
a fényed s felettes bátorságok szintúgy,
vele hunynak az ismeretlen pártosok,
életed pisztoly s besültek a mámorok.

Remény robot, rőt szakállban szűkölve szól,
tedd nyakadra fejed, nyelet fogja csuklód,
megint a rendezés robaja csörtet itt,
talán ölni is kell, hogy rend legyen megint?

2012 október 12.

Virágos völgyben

Eszköz szemlélő szúrós nádi napok,
karjában a múló perc is én vagyok
gallérjába köt a szeles szőke ősz,
nem pihen sokat csak egy délelőtt.

Komoly kenyéren morzsázik a tél,
a nap már szunnyadó, tőle sem fél,
szerelmek, családok csúsznak meg most,
fák ölelnek hűs szellőt, mint a vánkost.

Kacsintásnyi pillanat, túl vagy egy álmon,
s idegen kéz zár szemet, hős apánkon,
A pillanat végtelen, s nem másmilyen,
miattad az, de te átlépsz mindenen.

Görgetett gondolat mindig megmarad,
fentről a hegyről magával ragad,
hidd el, jó itt a virágos völgyben,
mert most tél tombol a hegytetőn fenn.

2012 október 11.