Tenger gyermeke -Ballada

Csavargó gondolat, csavargóvá tette az élet
ő volt a régmúlt idők nemes lelkű tenger fia,
és bár lelkét fertőzte a származás, fájó féreg
álló vize most poshad, remény sincs hova futnia,
mindenhol magas gát, hiába túl a tenger, szájam
kiszárad nem pótolják bátyái az eső-fogat
apadó kőből kivájt helyen hűsöl a vállam,
és mégsem teheti hogy ne itassa a bokrokat.

Panasza csobog: Vágtató ár tellett belőlem,
s vágtam sík mezőn át, társak tucatja várt reám
rokonaimmal erősebb hatalommá nőttem,
büszke volt erre a nyugodt erő, a tenger apám,
erőmmel vittem az édes hírt sós homlokára,
néha nagy hévvel habbal vittem házat, boronát,
sok szenvedő lélek rokonainak sírhalmára,
partjaimon vígan integettek a lombkoronák.

Fiatalon egyszerűket gondoltam a világról
mindenhol csak a magam bátorságát mondtam el
de most már belátom, épphogy kilógva a sárból,
uralkodnék most is még, ha ember terelt volna el,
ha még egyszer láthatom a tengert, megkérdem:
Mitől lettem édes, ki volt anyám s engem szeretett?
tisztaságom veszett, és mocskos habos fehéren,
vágyom téged tenger, és bölcsen háborgó eszedet.

AJÁNLÁS

Felhőket megjárt tenger gyermekének, ha kívántok
csak vigyázzatok, édes, heves mindenre kapható
makrancos ifjú! Emberek, ha mi bölcsek vagyunk,
nem hihetünk száradó szavának, s helyén nem lakunk.