A vész

Már csak az idő figyel engem,
lankás percek közt tengődöm,
és őrjítőn nem szól senki-sem.
Sorsom, fagyasztott ismerősöm.

Békés bukások érlelik karmám,
lelkembe szállnak szíves bátrak,
s többé nem öröklöm a magányt,
szirmaim hervadtan, széllel szállnak.

A vész szúrós szavát engedd ki,
hogy a gondolat hatalma nyerjen,
ne legyen uralma rosszaké itt,
s csata nélkül eszmét vezessen.

2012 április 30.

Világod vak

Vendég gondolat, hiúság ostroma
lelkek fényesre kopott dolgát ülik,
nem segít rajtuk smink, flitteres ruha,
csak létben biztos, ha gondol valamit.
Álszent dicséret, becsület hova lett?
Tiszta szüzek nyara vajon hova halt,
rubint csillogó ártatlan szemed
kérdések mögött rejtőző diadal.
Önpusztító sosem lesz újra nagy!
Születő nyomorod, nemzett hős fiad
szomszédháborúk húzzák le korodat
és válaszod, minden listán rajta van.
Hangtalanul adod a bűnnek véred,
világod vak, s élhetetlennek érzed.

2012 április 30.

MMXII

Hatalmasságok, Fiastyúkként égő vigyor,
-támogatni? azt nem! - mondja egyik sötét kotló,
s tudatlansága, intelligenciájának pótló.
Hatalmasságok, borsot törni oly felelős,
pusztuljon, a falu a rokon az ismerős.
Csak seperj hozzád mind, mi vagyon.
Hatalmasságok, mert vagyok én, ha vagy mi,
elvonni pénzt, s toprongyra van-ból sem adni!

2012 április 26.

Kiáltás Asszonya - Ballada

Agg vénülő bolygón él a Kiáltás Asszonya,
felhő sminkeli arcát, ecsete a fiatal gyopár,
ezredéves hittel készül, imát fogad oda,
bár fogynak a felemelt arcok, több a bús fohász,
készül mindenki mikor hozzá a Kiáltás Asszonya jár.
Mindent seper a szellő cirokja, s csillog a vagyon,
napvihartól tépázott haját rendezi minden hajnalon,
Gondjaiból reggelre nem látsz semmit sem.
Arcodat simítja idő szele, élvezed s hagyod:
A Kiáltás Asszonya jön, s kezével hordja hited!

Vén ágyúgolyó, kerek kopaszon, rozsdás s ez a
régi gyilok mementója, mikor súlyától dőlt a vár,
halomba rakva, nemesi címerek rajzolt toboza,
hol van már a régi nemesi győzelem, kevés kár
most tudást kapott ember gomba felhőt gyárt,
s nem látja, hogy Kiáltás Asszonya bízik vakon,
Az ég kék lepelben les, mezítelenül, s hallgatagon,
Jövő nagy titkait hordozza megfogant méhében
világ-égés képlete azonos mint egykoron...
A Kiáltás Asszonya jön, s kezével hordja hited!

Természet rajzol lelkes lelkeket, gonoszt soha,
színez élő testeket, napfény ecset szorgosan jár,
fonja gondos géneket, csűrcsavaros annak sora,
s kezében a hangjai szívedre szólnak mint gitár,
életre kel minden, mi más kezében csak sár:
szobrászata szemnek szép, nem bánja nagyon
gyermekek a legszebbek, én is ezt kapom,
ne légy a kivétel, gondolat követe légy híven,
csoda mindenkié, te is tapasztalod egy napon.
A Kiáltás Asszonya jön, s kezével hordja hited!

Ajánlás:

Tejút anyánk a szoptatós, tart bölcsődben s karon,
megérted varázsát s ha nem, késő lesz akkoron,
egy sejtedben száz kiáltás ott van minden hatalom,
ítélet ha születik, bűn fenn, büntetésed itt lenn,
s csodás csillagok halnak meg, millióan, fiatalon,
de a természet csak rajzol, együgyűn, jámboron.
A Kiáltás Asszonya jön, s hiába hordja hited!

Sorsommal borozgatva

Kontúros párbeszéd, szavakat lesve még
feledve napnyugta után a fény nyomort,
időtlen gond ragacsában tellő estén,
én és sorsom, együtt kortyoltuk az ó-bort.
vidám Emlékek, mások egy kicsit búsak,
szófonalat sorsom, engem a bor csak vitt,
átjártak a vágyak, kerek keblek dúsak,
sors papolt, de nem osztja meg a titkait.

Tapasztalom a szőlő és bor csodáját,
minden kortya hozza az élet vágyait,
csak lassan teszi elmémre bús-homályát,
megosztva velem nedűje hűs ágyait,
kóválygó gondolataim varázsait,
s a pohár sem mond ellent, s nem ad kosarat,
sors-homály, hiába küldi fullánkjait,
fenn a sors még, de én alszom egy perc alatt.


2012 április 25.

Tenger gyermeke -Ballada

Csavargó gondolat, csavargóvá tette az élet
ő volt a régmúlt idők nemes lelkű tenger fia,
és bár lelkét fertőzte a származás, fájó féreg
álló vize most poshad, remény sincs hova futnia,
mindenhol magas gát, hiába túl a tenger, szájam
kiszárad nem pótolják bátyái az eső-fogat
apadó kőből kivájt helyen hűsöl a vállam,
és mégsem teheti hogy ne itassa a bokrokat.

Panasza csobog: Vágtató ár tellett belőlem,
s vágtam sík mezőn át, társak tucatja várt reám
rokonaimmal erősebb hatalommá nőttem,
büszke volt erre a nyugodt erő, a tenger apám,
erőmmel vittem az édes hírt sós homlokára,
néha nagy hévvel habbal vittem házat, boronát,
sok szenvedő lélek rokonainak sírhalmára,
partjaimon vígan integettek a lombkoronák.

Fiatalon egyszerűket gondoltam a világról
mindenhol csak a magam bátorságát mondtam el
de most már belátom, épphogy kilógva a sárból,
uralkodnék most is még, ha ember terelt volna el,
ha még egyszer láthatom a tengert, megkérdem:
Mitől lettem édes, ki volt anyám s engem szeretett?
tisztaságom veszett, és mocskos habos fehéren,
vágyom téged tenger, és bölcsen háborgó eszedet.

AJÁNLÁS

Felhőket megjárt tenger gyermekének, ha kívántok
csak vigyázzatok, édes, heves mindenre kapható
makrancos ifjú! Emberek, ha mi bölcsek vagyunk,
nem hihetünk száradó szavának, s helyén nem lakunk.

Harang szól

Csupasz létemben, testem héjában a lelkem csak vár-rom,
hiúság szmogja ül a képzeletem alkotta városon,
rokon remény szavát, más lelkében mindig visszavárom,
kedvesnek hitt szavam a féltett önzőségen átoson.
Az idő meghal a lét marad, s kinevet a gazember,
a pillanat kedve, pénzből beszélő, fanyar képtelen,
de te látod egy könnycseppben is merre munkál a tenger,
élünk, s halunk, közben vigad fejünk felett a végtelen,
csak utólag szép kicsi szellő mi egykor volt nászágyunk,
a természet lógat ránk színes csodát s leszel kalandor,
hiúság piaca talán, ha csipkés szemfedőt kívánunk.
Örök léted s halálod közt, a vízválasztód, harang szól.

Egykén pottyansz világra s kezdetben nem félsz a magánytól
és míg tested kitölti körülötted a tért az egész,
vagy kerekített ős-idő múlik és dob ki magából,
lelkednek sem kell félni nem válik kővé, ha hátranéz,
s múltad az ó-gravitációd sikert is félretolva,
eszméket ad s beragadhatsz, nemezburkodba, kútra vitt
korsóként épséged mások gondatlanságára osztva,
járhatod ép mélységek, s magasságok vándorútjait,
bukdácsolva is juthatsz őszön, télen, tavaszon, nyáron
át ismétlés árán, s növesztheted burkod színaranyból.
végtelen a kies rét, messze a kút, túl a csalánon.
Örök léted s halálod közt, a vízválasztód, harang szól.

2012 április 25.

A lélek, a test és az aranyszál

Figyelők egyik szeme lelkedbe néz,
másik tested követi, merre visz az út,
néha kancsalsága akár egy bűvészé,
de figyelme tőled sosem szabadul,

E két csodát egy szál köti, amit
nem téphet szét ezer ördög keze,
Aranyló szál mi tart testtől-lélekig,
szerelmed, hited, életed őrzi meg.

Vigyázz, feszül a húr, szór vészhangokat,
pengeti azt rosszindulat s a szörnyet
ébreszti, majd ébreszti a hollódat,
akkor harang szól neked, s a felhőknek.


2012 április 23.

Törött Grál

Ezer bokros ló imádkozhat értem,
tettem lép, csorog, nem adja istenét,
a kín világít bennem, eddig éltem,
Lucifer sem veszi le rólam szemét.

Múltam szennyesét szűz kéz teregette,
éj fekete fénye, gyilkolva fogad,
s matat a szerencse áttetsző keze,
szenteltvíz sem hozza tisztulásomat.

Nekifutok a falnak újra s újra,
bölcsesség borát, vöröset kiittam,
vértelen álomba ég minden munka,
törött GRÁL-omat vaj kivel javítsam.

2012 április 23.

Lelkem oly távol

Sebzett szívekben sosem kóboroltam,
de néha könny kisérte szerepemet,
más miatt szívemet sem ostoroztam,
mert későn vettem észre a sebeket.

Fáj kalapál a szív, tükrébe törten,
mást láttam ott mégis maradt hitem,
s néha hagytak lobbanó tévedésben,
emlék elég, hit már semmi nincsen.

Lelkem oly távol jár tőlem esküszöm,
mintha testem meg sem született volna.
Régi időkből merít erőm, s űzöm
elszabadult lóként vágtató sorsomat.

2012 április 23.

Későn érkeztem

Későn érkeztem, mélyen aludtál már,
a hajnal kúszott fel, zsigereimben,
ajtód volt takaróm, küszöböd párnám,
sötét volt az éj, lelked ágyban pihent.

Mély álmod sütött át a vastag ajtón,
az álmodban tán ajkad édesen csókolt,
s míg közeli tó kacsáitól kaptam álmot,
kedvesem ajtón túl édesen horkolt.

Álmomban átlibbentem az ajtón,
nem ébresztettelek fel, néztelek,
álmod a másé, most csak enyém volt,
s lemostam könnyemmel testedet.

2012 április 22.

Beszorulnak a hangok

Szenvedve futottál a fény után,
az árnyékvilág néma, és te magad
s figyelő hangod ver füledbe csupán,
ha szív le is áll, írás megmarad.

Sejtek keltek harcra, öregség baján
donor gondok zaja hajtja híveit,
míg gondtalan szív csendben kalapál,
halállal csendedet is beszüntetik.

Régen mikor pici kezedet fogták,
gyorsan vert szíved, szomszéd is csodált,
haldokló hangok most hitedet rontják,
csend, enyészet, hang-nélküli dogmák.

Beszorulnak a hangok a lét végén,
lelked elhagyva hűs hajnalodon,
nem kopoghatsz koporsód fedelén,
csak bűzlő béke ül fehér arcodon.



2012 április 21.

Csak rendelvény

Szárba szőkő szeretet utadon,
kísérője lett lélek s konok leszek,
vérző szívek hazája az unalom,
ne félj nem hagyhat el az életed.

Gondoktól a gondolat is vánszorog,
megélhetésed éhkoppon is teher,
csak rendelvény vagy teljesítve, hogy
tömj be egy demógráf foltot léteddel.

Az élet máza alap lakmuszt merít
s eredmény senkit nem zavar, a vér
nem lesz víz csak sár, ha halál fölnyerít,
mikor nyakadon vágtat éles acél.

2012 április 20.

Ne hagyd

Hangsúly talán, a szándék nem goromba,
ha szólok, mit gondolok s türelmemet
nem hozza ki sodra, szám csak kimondja,
mi elmémben talán rossz, de nem beteg.

Fejekben gondolat-szellő a csel
mindenki mást-másként szólva szeret,
s néha a jobbat, nem engedik közel,
s ki nagy arc, csak butaságot emleget.

Nagy szív, ha nagy a kétségbe-esése?
mosott eszme, ha hagyom s hallgatok rád,
s mászik rótt remény, süketek fülébe,
Te ne hagyd, ne korcsuljon el a világ!

2012 április 20.

Cudar idők

Cudar idők elveszett jó-istene,
öreg tán elaludt a kályha mellett?
Míg henyél, vigad az ördög serege,
te lehetsz e pokoli bál legszebbje.

Arcod avas, közben a szív oly nehéz,
minden dobbanással cipeli sorsát,
s munkátlanul sorvad seregnyi kéz,
a remény is elhagyta hű hadnagyát.

Kacska tetterőd a hibás és kevés,
kavarja lelked tengernyi habjait!
Az élet elfogy, mint násztánc egy estén,
minden arc, egy társas-magány rabja, itt.


2012 április 20.

Üvegharang

Gránit toronyban üvegharang vagyok,
tejfehér üveghegyről származom,
csak ritkán hallották még a hangom,
gyöngy-kötelem ritkán húzta marok.

Csiszolt üveg díszes harang kristálya,
az idő szürke pora lepte már be
idővel értékem sem nőtt, koránt sem
elvárt munkám sem volt eddig pálya.

Új idők járnak tornyom körébe,
mindenki csengő-bongó hangom kéri,
szól az, ha nyelve a harangot éri,
s várt hangom hallják sokak örömére.

Eljön a nap, s húzzák harangomat,
nyelve testem éri nem szól csak egy hang,
kristály-por száll fel, és nagyot horkant,
s hullok porrá, ezer s egy darabokban.

2012 április 19.

Forró tavasz

Napfény-köntösét vette magára
az újdonsült mezítelen tavasz,
nagy mosolya, s elégedett sóhaja,
épp oly mint szűznek, ölelés hatása.

Csendes meleg szellővel szárítkozó,
a nedves, buja vasárnapi hajnal,
égen a felhők összekacsintanak,
s elpirulnak a szerelmes tegnapok.

Felhők dunnáját dobta le magáról,
a korán szüzességét vesztő hajnal,
párja illatát mossa le harmattal,
hogy a kelő nap ne tudjon dolgáról.

2012 április 18.

Koldusok könyvelője

Koldusok országában nőttél fel,
szegény, üres kaptárból repültél el,
volt terved, embereknek adtál munkát,
mégis mindig ellened volt koldulás.

Oktattál, szakmát adtál kezekbe,
s kezedbe harapott kin nőtt a fejedre,
és egy ország koldusa lettél már,
hajlékod sincs, nemhogy üres kaptár.

Koldusok könyvelője nem leszel!
Nem akarsz! Gerinced  még egyenes.
Hited nem adod, már azt is adó sújt-ja,
Meglásd, börtön lesz hazád kis idő múlva.

2012 április 19.

Nyugodt béke

Mikor milliók élnek lábnyomába;

de kataklizmát nem hoznak a szentek,

hiába pénzváltó, ki téged megvet,

csak belé zuhansz édes ős-álmába!

Mikor már múlté lesz minden keresztény,

s a lét valótlan álmokat kerget,

hit elvisz, s jő a végső lehelet,

szitok szűköl a zsoltárok énekén.

Nyomodba se jön a megkövült élet,

szolgálja azt, akik rég cselédek,

lelkes lelked sem jó, csak megtépett

Erős vállad a gondok súlyát tartva:

hajódat viszi örök élet partra,

csak a nyugodt béke jön felétek.

2012 április 18.

Különös frigy

Nap házában tolvajként kutakodva,
megleled a kulcsod, mi titkok nyitja,
jelenedből nem léphetsz ki ma még,
de érzed minden lélek jelenlétét.

Majd univerzumban keringve táncod
járod menyegzőn, az életet látod,
Föld Anya, Nap Atya kötött ős-frigyet,
s a világ harcosai mind irigyek.

A kör bezárul, s álmodból ébredhet
a világ, és boldog míg van szeretet,
E különös frigyben te lehetsz a pap,
nélküled nem telhet el egy igaz nap.

2012 április 18.

Hited - Szonett koszorú

Mesterszonett

A lélek hamis zenéjére lestél!

Így se, úgy se emelnek fel a szentek.

Barátok itt hagynak, marad a tömeg.

Hogy találsz magadnak Istent testvér!

Mitől nem leszel újra keresztény?

S pokol hídjait elmédből kikerget,

míg el nem jön az utolsó állomás,

életed, lehet boldog szürke festmény.

Mitől lesz epe ízű az élet?

Hallod a szép szirének énekét?

Legendák, mesék, csak éh-hoppon tartva.

Hited záróvizsgája összetépve,

szárazon akkor sem jutsz a partra.

Majd beléd rúg a következő béke.

1

A lélek hamis zenéjére lestél!

szédülés, agyad nem kap elég vért.

pumpál szerető szíved, de el nem ért

gondolatok közt felejtés keresgél.

Végtagjaid érzik, munkája testnél

rutin csak, s jelzés, még nem estél szét,

jóslatra ne gondolj, keresd végzetét,

s ha meg van, örömmel halsz azon estén.

Bátran kívánj magadnak sokat-sokra,

ha nem teljesül minden, majd nem mutatsz

aranyló menetet, mikor temetnek.

Elvisz az élet vidéki sodra,

mégis örökké városinak maradsz.

Így se, úgy se emelnek fel a szentek.

2

Így se, úgy se emelnek fel a szentek,

előbb visznek egekbe a fodros fák,

ha a jó ágon ülsz, mit a szú nem rág,

csak szemed szegezd mindig kikeletnek.

Mosolyod legyen vár, egy vidám szeglet,

tiszta lelked sose érje hamis vád,

ne féld, csak várd, a hulló heves halált,

s életed hangjait használd keretnek.

A papír becsül, s a gyarló gyaláz,

vádló hangulatban barátra találsz,

súlyos szavait is, mindig becsüld meg.

Aztán néha más is elhozza a gyászt,

hiába küldesz ezeregy fohászt!

Barátok itt hagynak, marad a tömeg.

3

Barátok itt hagynak, marad a tömeg,

s évekig zengi füled a gyászimát,

süketen is zeng a szó és hárít rád

minden mocskot, mik érdekből jönnek.

De csak állj s törj tanács utat a rendnek,

jövőd hallgatja, mit múltból visszalát,

nagyra nőttek a régi utcán a fák,

ahol születtél és most is vezetnek,

Mosollyal válaszolj szidás özönre,

akkor is, ha ezer pofon jönne,

bús dalod nem szólhat, amit kerestél,

keserv daloddal dúdolva csapj oda,

bár rendelésed nem adtad le soha.

Hogy találsz magadnak istent testvér!

4

Hogy találsz magadnak istent testvér!

mikor messze a határ, nincs birtokod,

ha lesz is a gazdája nyafogni fog,

s lélek templomod építi elestét.

Szobor hideg, stigma nyoma testén,

feltámadás csak Andaxin-mondatok,

miért ne szednéd be, mondj egy indokot,

s nyugszik lelked, biblia sora mentén.

Utolsó órád minden percnyi élted

égető máglyád lesz, minden vétked

a növekvő gond a jólétek vesztén.

Őseid büszke kevert magjain,

ha jóslatok bejönnek s jön a kín,

Mitől nem leszel újra keresztény?

5

Mitől nem leszel újra keresztény?

istent megtagadva hitetlen lehetsz,

nem segíthet rajtad, se drog, se szesz,

véges léted lóghat magány kedvén.

Bálvány lehetsz hitetlenek keresztjén,

lélek halálán rossz, ha elhal a test,

a bűn, mit nem ismersz el nem ereszt,

s lecsap a kín fényes bárdja egy estén,

lelked tömör testetlen hitben lesz ár,

kárhozat vizéből keresztet felvág,

s megbabonáz minden sérült lelket.

A hit csak türelemmel téged vár:

nem veszti sorsod el, megszokta már,

s pokol hídjait elmédből kikerget.

6

S pokol hídjait elmédből kikerget,

ősatyánk vigyázva, hordva álruhát

követ, hogy egy életen vezessen át,

s minden tett felidézzen egy szentet.

Tetteidről egy barát felismerhet,

a lélek összecseng, nincs ügyész, nincs vád,

csak az örökké való világ vár rád,

s a csendes halál minden alól felment.

Ne kövesd, ez az élet hatása,

mert az lesz bűnösök rút ragálya,

hallgasd meg, ha eljő a nagy vallomás!

Láncokkal nyakadban, büntet hiába

életed, szerető szív felel mára,

míg el nem jön az utolsó állomás.

7

Míg el nem jön az utolsó állomás,

addigra kiforrnak a gagyi-Igék,

s neked nyílik meg, örök kékítő-ég

lelked, s mindig szeretteidre hatás.

A csalfa remény néha felemelhet,

becsaphat s leránthat a szakadék,

bármily álomszerű is a vidék,

jó s rossz tanítód, ki mindig kellett.

Míg csónakod neked a luxus hajó,

sok csapások közt is becsüld, ami jó,

csak véletlen születtél mint keresztény.

Ott a mezsgyén, ne igézd meg mi irtó,

bukjon ki gondolat, keresd mi szó!

Életed, lehet boldog szürke festmény.

8

Életed, lehet boldog szürke festmény,

s angyal színeket kitöltheted magad,

de szürkén is, a lélek tiszta marad,

ura lesz a világ minden szennyén.

A léted nem lesz rozoga emelvény,

ha omlik is terv, akarat megragad,

s jó szavak lesznek melletted a had,

pajzs-szíved lesz az acélos szerelvény.

Az öröm jön, ne akard mindenáron,

csak kutasd a szemekben, a világon.

minden napod jelentheti a véget.

Hamis barátokkal könnyű az átok!

harag a szívből mint a virágok!

Mitől lesz epe ízű az élet?

9

Mitől lesz epe ízű az élet?

boldog nem leszel, úgy is jön halál,

mit tettél, mind kincs lesz ördög asztalán,

tegyél, hogy éhezzen pokol felétek.

Pillangó is olyan volt, mint a féreg,

s a rusnya báb, nevelte angyalát,

ne higgy a szemnek kövesd a szív szavát,

hamis angyalod, egy nyálazott bélyeg.

Ha egyszer beüt az önfelismerés,

pirulsz óvatlanul, s nem leszel merész,

s azt hiszed, érted a világ lényegét.

Ne feledd megbocsátandó vétekét,

torpansz tenni újat? Nagyobb tétet még!

Hallod a szép szirének énekét.

10

Hallod a szép szirének énekét?

S anyafölded, helyed a fedélzeten

koptatod, eszed mit a szándék terem,

vaj hol, ki sérti a köz-érdekét.

Lecsukott szemhéjak élnek felétek,

már véletlen az építő értelem,

nem hat meg senkit a túlsúly éhe sem,

ki borzolja bérletben a lelkeket?

Talaj inog és verve vagy cölöpre,

bolondok vannak tetődre kötözve,

egyetlen az úr s nincs rá hatalma.

Rég veszett... s kimúlt a tudás fa s őre,

nem léphetsz a kövön angyalbőrre.

Legendák, mesék, csak éh-hoppon tartva.

11

Legendák, mesék, csak éh-hoppon tartva,

s nem látod kolbászból készült oszlopát,

zajos zizzenő pénz a homályon át,

csak tátogsz, mint hal a kivetett partra.

Csakis ezt, az univerzum akarta,

színház, színfal, maskarák oldalán,

ne vedd magadra csúfságok angyalát.

vértedet elhagyva vonulhatsz hadra.

A tudós, az írás, csak csúfság hamar,

összevész fizika-törvény, ki hadar

övé a hallgatás hű erénye.

Létedet nem tartja össze jó habarcs,

nincs erős váll, mit nemzedéked takar,

hited záróvizsgája összetépve.

12

Hited záróvizsgája összetépve,

emlékeid mossa szellő, talán

átformált legendák ósdi oldalán

sem lesz bölcs gondolat, mi küzd érte.

Álmodban még a hősöd visszatérne,

zavaros éjszakák éhes hajnalán,

hogy elméd nyomja bolondok alá,

csak csorog álmodnak arany vére.

Fejed még lehajthatod saját éjben,

de ébredés lehet idegen térben,

mind lehet, ha elméd nem is akarta.

Hihetsz még, kihalt fajok hitében,

faragj magadnak, mi legyen az Éden!

Szárazon akkor sem jutsz a partra.

13

Szárazon akkor sem jutsz a partra,

s onnan szemed is újabbat tekint,

újabb part, új küzdelem, erőd legyint,

ezt a súlyt rakja rád, készakarva.

Fogy a levegő s nem lesz több harmat,

fogy a léted, nem lesz más, csak a kín

mi múltad temeti, földbe tesz megint,

nem lesz varázs, minek lenne hatalma.

Szemfedőd lesz a korcsoknak bűne,

némaságban a dolgod, csak tűrjed,

visszatérhetsz, de maradsz élő fénye.

Leckéd ez a szabályok közös tűje,

a magas erényt hiába becsülted,

Majd beléd rúg a következő béke.

14

Majd beléd rúg a következő béke,

tán elölről kezd mindent az értelem

egynapos, virágzó, veres reggelen,

s új gyümölcsé érik, új verítéke.

Talán a kék is asszisztál az égen,

és emlékben nem lesz ott a rettenet,

jobblét s nem önzés lesz mindenek felett,

akkor a létnek sem lesz sose vége.

Ragaszkodj ott legbelül, legyél remény,

nem tarts attól, hogy a halál kemény,

többé nem lehet elméd szakadt szomja.

Eljön hited is, egy ragyogó estén,

ne aggódj, ha a kosárból kiesnél,

majd milliók lépnek a lábnyomodba.

Álmomban

Álmomban meleg otthont hazudtam,
és csorgó könnyem nem volt vérpatak,
falakon kúsztak fel vidám színek,
mindennek volt helye, búnak, viccnek.

Álmomban meleg otthont hazudtam,
s gyermekeim örültek minden zugnak,
a padlás is ragyogott, mint egy csarnok,
ott olvastam sok-sok régi újságot.

Álmomban meleg otthont hazudtam,
oly élethűt, hogy még jót is aludtam,
azt álmodtam, hogy mindenem oda lett,
mert lelkem nem adtam el az ördögnek.

2012 április 17.

Maradi hitek - tercina

Omlik a világ, míg levegőt vesztek
a vallások hite átkozó égi
vájkálásba vész, ha imába kezdtek.

Ezer biblikus tudós nézi még ki
más vallását, kiforgatva felelvén
s átkos bűnt beszél főpapja is néki

Hittel visszaélők hazájuk nyelvén,
hitetlenség hitét, szavalnak annyi
ártatlan szívnek, mint ezer kevert fény.

S nem hagynak gondolatot fölsuhanni,
érteni, szorítják hit pántlikáját,
nem engedve újrakötni s befonni

Más hitben sem keresheti a párját
nem szerethet és nem lehet beszéde,
gondja, mely hitére vetné más árnyát.

Már kicsiny gyermekként vésik eszébe,
hite választása nem lehet többé
eltérő, mert fullad átkok vizébe.

E konok aggyal imája körökké
zárja az új időt, vágyak elszálltak,
és osztott hite maradhat örökké.

2012 április 16.

A fák nem hallgatnak

A fák nem hallgatnak
a kivágásuk után sem,
asztalos műhelyében
hangosan sír a gép ,
forgácsa melegít, ne fázzon
a szerszám-tartó kéz,
bíznak a jó szerencsében
a sorakozó halmok,
Lesznek ők csónakok, padlók,
szép szekrények és ajtók,
s nagyobbak tetőkbe bújva
hasznosak, vaskosak, szerények.
Száradnak lerakva évekig
a kisebb flik-flakkos részek,
víz-gőzzel hajtják íveit,
majd hasznos hangszerré válnak,
mind zeng, és zenész kezében
dalolja a testük mivoltát,
egyikük sem nem kevesebb,
csak talán ha egy-pár oktáv.
Élet-rajzukat kihozza a lakk,
s mindenféle extra csiszolás.
Hirdetik a sors-társaikat,
kik nőnek ott, hol a határ,
nem bosszús, mert szolgál
embert, mint régi ügyes-társat,
jó kézben, és jó szerszámmal
szemünkben hű-melegséggé válnak.



2012 április 14.

Szobor és fa

Mintha a fa akarna repülni,
és a művészi kezek
szárnyra metszették az ágait.
A zöld testek kontrasztja
a nagy kékség levesében,
szárnyra kel élőn,
ha már a madár
nem teheti bronzba öntve.
S amíg a fa leveleit bontogatja,
addig a bronz a fához hasonulva,
zöld színű köpönyeget vesz magára.

Szonett a kritikushoz

Lélekjavító lüktető szívkamra
fogad vendégül, s jó szó az élelem.
Belül meleg, kizárva mi félelem,
eresztlek barátom némán, magamra.

Minden kritikád hű szavad lenyelem,
mert nem pályázol irdatlan kínomra,
az érték érdekel s szavad kimondja
mit magam nem látok, s nem lesz kenyerem.

Lesem csillámló elméd szavát ma már,
tudom javítasz, ha vagyok szamár,
s őszinte lelked nem hiába ostor.

Minden hűséged, mellettem posztol,
diploma nélkül is, nekem vagy tanár,
óvsz, védsz s általad, az ördög sem kóstol.

2012 április 14.

Tavaszi dolog

Sárga szirmok egészség nem betegség
nincsenek síron, nem kisért a halál,
minden lelket gyötörhet bús öregség,
hisz gondolat nélkül, az élet sivár.

A virágok újra nyílnak, nincs restség,
tó tündér fut, méh család is erre vár,
hogy bő nektár, tavasz illat hitessék
el a világgal, fagyok nem jönnek már.

Hasznos hangyaként, földeken dolgozó
ember, kapa-vasat koptat kezében,
kárba veszne föld, dolog most nem bajunk.


Téli est, dologtalan életében,
hogy szaladjon dologban termést hozó
tavaszunk, s nyarat, őszt felfaló fajunk.



2012 április 13

Mint egy ablak

Élet jó, mindig nyílik, mint egy ablak,
nagy, földig ér az élet óceánban,
erős s nem kételkedő túlvilágban,
üvegén ki-belátnak, s nem marad vak.

Lebegés, léted s halálod egy pontja,
születéssel kapott éned egy csomag,
csak haláloddal érik az őscsillag,
jövő kor majd felfed, s lesz veled gondja.

Amíg szeretsz, értéked is gyarapszik,
hullámzó mosolyod törtet tömeggel,
s ha lenéznek is, ne mondj le a szóról.

Tüzelj tudást, pontos szelíd szöveggel,
ne higgy a fertőnek, mely fehér s habzik:
Sose mondj le az utolsó golyóról.

2012 április 12.

Beálltam mesternek

A remény kúszik fel, mint magas ház!
de mi ellenem van, még mindig torony!
fölé lépek, majd kacagok akkoron
e rágcsáló milyen bagollyal packáz?

Beálltam mesternek, szó-építőnek!
nyelvem gazdagon ékezettel nyomul,
tollat és tintát vettem szárnyomul,
más magos nyelv, csak görbe cipő-szeg.

Játékos jellegem rekkenő részeg,
alliterálok, ebből lesz művészet?
a téma halk hűtött gépembe kattan.

Nyelvem kitekert s megyek tovább el,
van kinek egy versem maga a Bábel?
néha rendet teszek a nyelvzavarban.

2012 április 12

E korodban . Shakespeare szonett

Nem lesz tény és hiába amit látsz,
énednek legyen mit szerkesztenie,
e kor papírt, tollat is már elhágy,
csak beszél és digitalizál keze.

Nemes szó nem adja le parlagát,
mégis meghajlik nemes korok előtt,
s van még mit mondani, adja önmagát
nem kell féltenünk a költőt s jövőt

Érleli a kor internet tavaszát,
toll helyett a betűt egérrel fogod,
s olvasod monitor lapjain át,
útközben csak nyomkodod Ipod-od.

Része ez a korunknak s életed,
nem veszik el, egy szavalót nyer veled.


2012 április 12.

Jutalmunk

Nagyoknak magas fizetség a kéje,
aprók csak épp hogy óhajtanak,
egyszerűeknek éhbért süt a nap,
ki tenne is, azt elnyeli föld mélye.

A hasznunkat csak a jövőt remélve
koptatja élet, csorbul enyéssz falat,
őszülünk s gondtól gerincek hajlanak;
egy mulatság vár, gyász-torunk zenéje.

Befogad tán pokol, vagy angyal úrnő,
szeretteink körében bár a bú nő,
porainkra növesztünk pár növényt.

Nem éltünk hiába törve, se verten,
küzdöttünk át reményt kelő kerten,
s mi adunk fiainknak újabb reményt.

2012 április 12.

Álom küldő

A hajnal színe csábítón, álmot vesz,
szemeimből kivész a könny s elsuhan,
tán megtalál téged s álmod őre lesz
ne félj, nem ébreszt csak tanulsága van.

Álmodón csukott, hajnali szép szemed
épp napfényben jár, nyári vidékre lát,
kicsit álmodsz ma is, ágyad hű-meleg,
s lám lelked simítja ébredésbe át.

Szíved ver, viszi a hírt az agyad,
mit álmodsz, még nem volt való egykor itt,
kacagsz, szerepelsz, s emléke jó marad,
ki most kedvel, rólad is jót álmodik.

Leosztott élet, hagyd kicsit lapjait,
álommal benned, szíved gazdagodik.

2012 április 11.

Eső, eső, eső

Falu utcái, mint megtelt medencék,
hetes esőkkel ürül az éléstár,
ragad a sár, foglyul ejt, és őre már
a gondnak, mit mocsár színére tennék.

Dagad dús lét, sárban gazdag lehetnék.
messze derű, a gép, üres a határ,
robusztus traktor nem ekével szánt már,
a férgek élnek jól, s boldog báb lepkék,

Szél hajt cseppeket, de az éle még vár,
bőrbe eszi magát, mintha fizetnék,
falat omlaszt, akár kacér kártyavár.

Lakót kiveti vályog, mint lelencét
leányanya, erre fogant régen már,
majd hét év szárazság nyit szelencét.

2012 április 11.

A líra

Megtört bús ricsajtalan hűvös szoba,
egyedül vagyok, csak meg az emlékek,
szemem falakon túl, semmibe réved.
Harap, rágcsál, az elmém férges foga.

Minden hangtalan innen, s túl a Dunán,
csak parttalan gondolatok feszülnek,
könnyű lélek-bánatok állnak, tűrnek,
s átlibbennek a gondok falán bután.

Mikor derül az ég, szél fúj harsonát,
mintha lelket verne, ölt bohóc ruhát.
Színes maskarája gondűző talán?

Nem maradt más kincsem, lírai nyelvem.
ébredések után ezzel kell kelnem,
s jó reggeleken is kiszárad a szám.

2012 április 11.

A Tenger

Homokpart, mozdul a víz, szól a tenger,
homokba írt vers már a hullámokban
nyeli, emészti, mélybe rántva rohan,
nem szól meg csípős szóval, mint az ember.

Mennyi verset dédelgethet ölébe,
őt magasztalók sora elég-e még?
Senki, soha nem unja ezt a zenét,
szépségének soha sem lehet vége.

Láttam a morajló tengert, még járnék
parttalan partján, hol újul a talaj,
s hideg homokszemekkel nekem szaval.

A nagy erő felett hány költő jár még,
képzelet kívül áll, vers is hangtalan,
marad a kép, ott marasztalom magam.


2012 április 11.

Szegény szomorúság

Tollasbál táncos, könnyű kímél sérvet,
lendülő lépések rajzolnak tanyát,
lábakkal fest, földet, árpát gabonát,
képzelt tarlóra tizedet is kivet.

Így mulat magyar úr, s túratja honát,
legény kedvesének játssza a férfit,
nem szól hát senki, mert pénz nyelvét sértik,
egy a magyar, de gazdában lát atyát?

Hogyha hullanak lomha, lusta tollak,
Mind veszthet, szegénységet szavatolnak,
pajzsot törnek, dobnak tenyérnyi követ,

Szegények tette, bűne lesz csak mérve,
neki jut csak dolog, mint ezer kéve,
lelke lesz tiszta, melyet némán követ.

2012 április 11.

Hajnali részeg

Álom ernyedt s elnyúlt, dolgomra mentem,
az út hosszú, vagy a fáradság inog?
vagy csak az agy hazudik e melegben,
alig indultam, már szememre nyitok,

Forró napkelte is égeti lelkem,
rohan a Nap felém, árnyékom csapott,
szabadon szidom, nem égeti nyelvem,
meleg magányán a balgaság sem fog,

Ám ajtón itt, kitámolyog egy részeg,
gyümölcs hatott, mit adott a természet,
asszony amott pöröl, s korholás komor.

A válasz is tántorog káromkodva,
durva a szó, fáknak lehetne odva:
így kezd a nap, s folytatódik a nyomor.


2012 április 11.

Kályha vagy gyomor

Nehéz gondok, mint mázsás eső felhők,
ülik meg a gondolat látómezőt,
vajon éhségem fázik e jobban,
vagy a hideglelés gyúr, gyomromban?
Amíg a test kazán vágyik étekre,
a szobában áll a kályha éhezve.
Kikértem hát választást, véleményre,
Következzen a kályha védőbeszéde:
Hideg vagyok, s vétkes vasgyomromról
téglát rágok, a kormom korosodó,
ha adsz fát, szenet ennem, melengetlek,
ruha sem kell, örömmel ölelkezhetsz,
szobád fala fényes, minden estére,
csak meg ne fogj mert még megégetnélek
Beszéljen korgó gyomor, mire morog:
Kicsi vagyok kevéssel is beérem,
adj ennem jó étket, kérem szépen,
ha emésztek okosabb is lehetsz,
dolgozni is boldog erővel mehetsz,
nem késel, s rúgnak ki állásodból,
nem ébreszt fel gyomor, fájdalomból
ott dolgos kedvedre melegedhetsz
még azt is kitalálod figyeld meg,
kályhádat milyen jóval etethetsz.
De jó kortes, beszél korgó gyomor,
hisz már régen kirúgtak állásomból,
az a kicsi, kevés mit könnyen kapok,
gyermekeim gyomrába félve forog.

2012 április 10.

Kerek és kocka

Kerek a föld, a kő, a fák, a kerék,
Szögletes telek, a ház, az út, a tér,
sosem lesz kocka a szappanbuborék,
a kockát is csak kerék viszi odébb.

Sarkos a szoba, az ablak, a térkép,
kerek a gondolat, s látod értelmét,
ami egyenes, egyszer tán lesz kerek,
s mire körbe ér, leköt egy pár lelket.

2012 április 10.

A Nap

Szökkenő napsugár figyel földet,
fénye fogyasztja a fagyott lelket,
s hizlalja a fényre éhes levelet,
szeme szikrája égeti a szemeket.

Ezer parány pálcáival piszkál,
folyót, tavat kavar, hoz regulát,
a sereg hidrogént és molekulát,
tova fújja szél, hát máshol vibrál.

Az örök fény sem tarthat örökké,
az ereje elfogy, ha nem is látszik,
egyedi tüze, ha már nem világít,
fagyos lelkek pora válik rögökké.

2012 április 10.

Mindent elvett

A valóm világát érti valaki?
mondja meg, ne feddjen, csak oktasson ki,
vetősorokban áll a jó tanács,
még sosem maradt el az aratás.

Víg estéken, egykén vergődik válasz,
ki akar jót, s ki nem lesz igaz támasz,
talán szél hozza igaz barátokat,
vagy szellem szórvány, várni válaszokat?

Örökölt hitet hiszünk sajátunknak,
ezzel születünk s lépünk a sírunkba.
Bús barátokat szerzünk magunknak,
hisz vállon viszik kemény koporsónkat.

Erdő-égető gondolatok szene,
lesz varázsos életünk szemfedele,
perzselő szavak égetik fejfánkra,
"míg élt adott, mindent elvitt holtába."

2012 április 7.

Sötét fellegek

Sötét fellegek,
mint kihűlt parázsban a festő faszén.
Áldást szórja ránk,
nyakunkba szakad, szökell a hideg jég.
Gondos gondolat,
mint jurtában, álomba számolt sarkok.
életünk éhe,
mint szoba, a tető nélküli falakon.
Elszállt madarak,
mint varázsszóra idillikus remény.
Féreg lyukakban,
csak kukkol az ellen, és ugrásra kész.
Doromboló táj,
mint a pimasz puha hízelgő, cica.
Szőrt hasogatok?
bosszúságomra, csak tudásom vita.
Rojtos koromban,
mint ostorcsapás, csattognak az évek.
borult ég alatt,
vagyok kirakóshoz, hiányzó részek.

2012 április 5.

Mi boldogít?

Nem fájok én, jól megvagyok,
csak események nyomják fel,
pumpálják, örök szívbajom.

Csituló tervek esnek el,
az élet harcmezőin,
s nem vágyra várok esetlen.

Szükség nyomora gazdagít,
agyam egy fagyasztott tér,
csak verejtékem boldogít.

2012 április 3.

Adjátok vissza

Még szemembe ragyognak a csillagok,
gyermeki arc elmémbe vési, vagyok!
tagadhatatlan támasz, pattanások
serkent állomása, hű gondolatok.

Vigyázva futnak fontos érces érvek,
nem az ég szakadt le, hanem az érdek,
tagadhatatlant tűrnek, torz vallomások,
véss észbe, követ vessenek rád mások.

Csomó vagyok egy rendes rádiuszon,
torkomra akadt, fullaszt a tudásom,
vény nélkül vérrel, végleg visszavágok,
adjátok vissza szobám, s a világot!

2012 április 3.