Csordultig

Lassan beleszáradok a holnap
állandó kergetésébe, suta lábbal
elkopott sarkába süpped a korom,
mindig éhesen, ébred a napkorong.
Reggelek optimizmusával pörgök,
harmatcsepp ékei okoznak örömöt,
étkem a remény fájának gyümölcse,
melyet szívvel mindenkivel megosztok
akár a boldogan bús kéregetők között.
Súlytalanságom repteti jövőm,
egy állandó végtelennek csúfolt térben,
amely lámpását tartja értelmem képére,
zord zúgás, zizzenő húrok feszülnek,
égnek tetteim vitorlái a végtelen szellemben,
testem csak léket kapott hajó, az élet vizébe
csak az örvényt kavarom kíváncsi buzgón,
s forog a világ akkor is, ha boldog vagyok.
Szorítom a társas magányt szívembe,
de csordultig zsákja, aggodalommal tele.
Ki hiszi el hogy élek, még életembe?
Ha te nem!


2012 május 27.