Most láb az úr a kerék eddig gurult,
kövek, mint megtorpant mozdulat,
minden lépésnél lassú "vigyázz" az úr,
s székely szavak.
Kőfalak, mint serkent súlyos gondolat,
nyomják össze a látómezőt,
odafenn az ég úszik, mint a folyó,
a felhőkkel falatozva.
A fa ágait, mint Krisztus ujjai,
széttárják a párás nap alatt,
a magasság és mélység kútjai,
a meleg maraszt.
Repedéseket, mint millió sóhajt,
feszíti a tömör tágulat,
valahol egy erő ezt, s ilyet óhajt,
s a harapós hajnal.
Patakok, mint a friss tapéták torzón,
ugranak a légies meredélybe,
utánozva felhők fodrait olcsón,
s pisztráng paradicsom.
Sötét a kő, hideg, nap birkózik "velek",
az árnyékot adó színekkel,
eggyé válnak a hencegő huncut hegyek,
s koppan képzeleted.
2012 június 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése