Hexameter

Férfi magam vagyok elszánt, áldva se kértem ezért mást,
még remeg éjt, rebeg itt most sorsnak erőtlenül elmém,
égek a vándor eszében, kőfalak árnya az estén,
hálaimám sebes itt most elszedi, ékje ezért ont.
Hinni se én hálok, mást küldök imákra helyedbe
Férfi magam vagyok, elszánt átka, de fércem a sorsért.

A hőség

Hőség császára kínoz,
s árnyék palástot veszek
tüzes testemre.

Uralkodó déli szél,
a csicskása császárnak
tőle van meleg.

Roskadó felhő sóhajt,
küldi néha friss fényét
s könnye tavakban.

Szűkre szorítja létem,
a fullasztó lélegzet,
szíveket szennyez.

Ítélet hűsben hever.
S lopakodó lelket űz,
a tisztítótűz.

2012 június 30.

Választás

Köröttem bokrok nőnek,
ahogy ölel a magány,
hiába integetek
nem látsz, maradok talány.
Szúrós szagú ég fed be,
esők, frissítő kedve,
társam lesz e nagy térben,
nem jutsz most közelembe.
Levelekkel hullok el,
nap szívja ki véremet,
földemmel egyesülve,
választok egy gyökeret.

2012 június 27.

Legszentebb

Márványpadlón hagytam hideglelésem,
s meztelen lábam nyomát egészen,
Amíg lelked alszik távoli légben,
én osonva lesem álmaid rajzát
a lelked puha, párás buráján.
Lépcsők égetik jelenlétemet,
s hogy ágyadhoz közel-fértem,
már nem bántanak a csillagok.
Álmodban én vagyok napod.
Meglibbenő függöny rojtok,
hűs szárító szellőt jeleznek,
s libabőrt varázsolnak a jelenbe.
Az idő ajkát figyelem az álmán,
lélegzés édes, csillog auráján,
napom sose legyen édesebb,
mint az idő márvány palotájában,
hol a szerelem a legszentebb.
S a szobánkban az eső is elered.


2012 június 27.

Nap-gyermek

Felfújt léggömb a habos ég felettünk,
s a Nap benne egy bájos gyermeki arc,
kíváncsi, körbe forgat ahogy akar,
szemébe csillan egy porszem földünk.

A gyermek vidám játékszere vagyunk,
sikong, dobálja létünk, mindig elkap,
s nyugovóra enged, csalfa csendet hagy,
mikor másnak dúdolja izzó dalunk.

Egy napja nekünk trilliónyi év,
szórja vidám képét, mint varázsigét,
s ha egyszer kihuny a gyermeki lét,
kipukkan a gömb, szórva létünk hitét.


2012 június 27.

Mint az oldalak

Életünk egy könyvtárban napkorong,
A polcok közt, lelkünk sosem szorong,
de sötét könyvek közt néha elveszünk,
egy rossz lépés és a napunkba veszünk.

Kinek a vidám könyvek jutnak mindig,
tudja merre visz esze, álmát hintik
kopott útjára, s hajló parkettáin
kopog az év, a pillanat óráin.

A tudomány könyve minden ember,
egy-egy bőrbe kötött ős bölcselettel,
a könyvtárosunk a bölcsebb létünk,
katalógusba rendez, mennyit érünk.

A könyvespolcok már égig érnek,
régi, és új életekről mesélnek,
Könyvünk készül, épülnek álomfalak,
s egyszer elfogy létünk, mint az oldalak.

2012 június 27.

Enyém a víz

Ápoltam szárnyaidat, hogy repülhess,
óvtam melengettem lelked, ne hűlj meg,
Háborgó tengeren, csak te voltál
megtört árbocomon, a vitorlám.

Édes álmodban repülni tanultál,
nem kértem, sosem hogy rám vigyázzál,
érted háborgó tengereket fogtam,
tested a maró szavaktól is óvtam.

Aztán felszálltál csónakom fölé,
gyógyult szárnyaddal égbe repültél,
én elengedtelek új szerelembe.
s tovább álltam a magányos vizekbe.

Most korbácsolom a tengereket,
hajóm bukdácsolva vág hegeket,
vízhegyek tetejéről intek feléd,
mert enyém a víz és tied a lég.



2012 június 24

Szívj magadba

Szívj magadba természet,
és csodás országodban
eressz fel öröm-lufikat,
melyek mosollyal teltek,
láss szívhangokat kacagni,
közben táncoljon az égen
ezer megszülető csillag,
melyeknek hangos örömei,
kutyák vonítását vonzza.
Dobd le lomha tested,
légy mint a hold fénye,
könnyen csodálható ige.
Rajzolj engem egedre,
arcomon legyen kerek a pír
a hajnal ébredő fellege.
Szívj magadba természet,
s ne engedd hogy féljek,
s magába szívjanak fények.


2012 június 23.

Ne várd

Vadlibák a "hell-ludak" motoroznak az égen,
beveszik a kanyart, a fenyves főút szélen,
az első csattog-kattog, utó-gyújtása van,
a tónál pihenőt tesznek és tele tankolnak.

Részeg birka vagy tucat, az aszfalton legel,
egy tyúkot az ős-barom, lugas alatt ütlegel,
macska anyó pőrén parlagfűre rászokott,
szédülten szívja, s a kandúrral háborog.

A kutyát behívták a só-hivatalba,
közmunkára, mert sarát szétpotyogtatta,
A pulyka mobilon pizzát rendelt estére,
unja már a sok darát, tollal fizet érte.

A sóder se tétlen, köpködi a felhőt,
elolvadt a jég is ki volt neki szerető,
a hangyák is befordultak a kocsmába,
elhagyták a bolyt, jobb a maguk királysága.

A felhők a nap jegyzőnek írtak kérvényt,
ne szedjen fel sok vizet, csak amikor kérnék,
de a nap büntet, mert takarják arany-fényét,
pecsét a liba-potty, ne várd a törvény jó végét.


2012 június 22.

Az ostya

Az életünk egy falatnyi ostya,
a mosoly, a fájdalom benne morzsa,
Égetett felét senki sem mutatja,
lelkünk tejszínhab, azt is eltakarja.

Gondolat ereje öltöztet minket,
kinek a só kinek krém a díszlet,
bátraké lesz az emeletes torta,
a gyávákat lenyelik mise borral.

Szabadnak születve vágtatsz széllel,
fürödhetsz sárban, csak néha krémben,
megéghet lelked is, de tiéd a tér,
szabadság babérod, vajon mennyit ér.


2012 június 22.

Tettek

Karók kiváltsága a szúrás,
a kardoké a nemes tok,
disznóké a vágás.
Ha megússzák a disznók,
és kardot kaphatnak,
karóba kell húzni,
még ma.

Esteledik

Napra fordul lusta ég,
árnyéka egy kincs,
mintha nem is léteznék,
hevül a nőtincs,
semmit kapott fel a szél,
titkos tüzeink,
forró gáz, a torok ég,
feszület fénylik.
A vakolat bírja még,
csak színét veszti.

Föld támasza alkonyat,
udvara kerek,
a fény szálak kócosak,
többet is érnek,
az est valahol vigad,
szív még sötétet,
táncra hívta a panaszt,
lábai kékek.
Hosszú árnyékú lovak,
s hűl kovács szege.

2012 június 18.

Itt és most

Lángol lapos szellő szélén
a csörgedező csacska nyár,
legyező levelet táncra kéri,
mert vidám ez a forróság.
Mű-repülő madár szárnyán,
csillan a végtelen jó kedv,
tollai a szellőt csiklandozzák,
mint péket a kemence meleg.
Ájtatos áldásai méheknek,
zümmögve térítnek bibéket.
Vakító fényes, a homlokon
ráncokat szántó izzadság.
forró kövekről gyermekek
árnyékba repülnek mezítláb.
A dél harangja szunyókál kicsit,
rezes tekintélye most öregszik.
Porlasztott pangó levegőt szívok,
teérted forrong minden, itt és most.



2012 június 18.

Valaki

Valaki,
mossa le a tegnap-börtön falán,
rétegben rakodó hegesedő bűneimet.
Valaki,
nyissa fel szikkadó szemhéjamat,
mely ócska redőnyként mindig leragad.
Valaki,
emelje fel magabiztos bátorító kezét,
s útjelzőmnek szegődjön örökké mellém.
Valaki,
törje össze a csúfan viruló üres csendet,
melynek inkább a szilánkjaiba lépjek.
Valaki,
fessen nekem fiatal befogadó hazát,
mely nem taszítja földbe tenni akaró fiát.
Valaki,
szórjon némaságomra szó-tüzet,
hogy égjen a tény, ne legyen szünet.
Valaki,
kiáltson rám!

2012 június 18.

Mario Benedetti: A semmi felé (fordítás)

Élet egyenleg csökken minden nap
annyit levonnak minden nap
percenként mind fogy
a lélegzet.

Én mozgatom ujjaimat, valamit tudnak
fogja lesz a fogásnak
a mérleg fogy, csak csökken.

Mozdul a szemem, valamit tudnak
érti vagy nem érti
a mérleg fogy, csak csökken.

Mozdul a lábam, valamit tudnak
visznek ahova testem juthat
a mérleg fogy, csak csökken.

Élet egyenleg csökken minden nap
annyit levonnak minden nap
percenként mind fogy
a lélegzet.

és mindez azért, mert
üzlettársunk a halál
a semmi
gazdája.

Mario Benedetti: Csere (fordítás)

Fontos, dolog

Azt akarom, csatlakozz
hozzám optimizmus
Én felajánlom a megmaradt
bizalmamat

ez csak csereüzlet,
minimum.

Összevetve
Egyedül vagy,
Egyedül vagyok
Ezáltal vagyunk szomszédok

A magány is
onthat
lángot.

Mario Benedetti: Feltételezések (fordítás)

1.

Ki hitte volna, hogy itt ragyog
egyedül a légben, a rejtett
szemed.
Ki hitte volna, hogy szörnyű
idő után a megújulás karnyújtásra lehet,
a szerencsém is és a szemed sírja,
és te és én vigyázunk meztelenre írva,
minden jót, minden rosszat, mindenek,
hogy végre a bilincsek zúgnak csendet,
hogy hajolhatunk ugyanabba a forrásba
hogy nézzenek minket, láthassunk a világba,
mint a meglesett szeretőket egymás karján,
ez reszkessen ki a vízből,
tegyünk úgy mintha most fedeznénk fel,
Ki volt akkor a félelem mögött,
Én voltam, magamnak voltam háttal.
És nem érdekelt akkor semmi más.
Reméltem jön valaki, egy kérlelhetetlen,
Mindig a félelem és remény közt nem lehet élni,
és egy jel nekünk adja végül a nevét,
elhelyezve minket közös forrásba
nekünk ott, mint két kiáltás,
ez lenne a csoda.
De soha nem lesz. Te nem az vagy már,
Nem vagyok méltó, arra s az, aki
sorsa elől fuldokolva fetreng.
Igen, de most már
Úgy hangzik, kicsit olyan is, mint egykor volt.
Igen volt, de most
jött egy régi szellő, mint te.
Nem sokat, csak egy érintést ad,
talán csak egy kis baráti paskolása,
de kényszerítek mégis mindenkit, hogy fedezzen
talán te és én, külön-külön is ezt hisszük.

2.

Megérkeztünk érzéseinkbe alkonyatkor,
ahol az éjjel a nappal egyesül, és kezet fog.
Senki sem fogja elfelejteni ezt a pillanatot.
szemhéjadon utazik a mennyországom,
üresen kong a város zaja s nyújtja kezét.
Nem gondolom, hogy az idő szúrja szemét,
szegénység idején a kétségbeesés maraszt.
Most már semmi, csak a csupasz vágy maradt,
a nap kikukkant a felhők karcos könnyeiből,
és alámerülő arcán, egy belső éjszaka ragyog,
mint a pletyka ráncai, most édes a mosolyod.

3

Érdemes lehet rád a hajnal
ha szeretsz.
Tudod,
gyere, követellek téged, mi voltál,
Én megtartottam s érintetlen a táj.
Elsétálnék kezedbe
s mikor megérkezek, gazdag,
híres hozomány leszek.
Tudod,
gyere, követellek téged mi voltál
Bár ez nem te vagy.
Bár a hangom vár,
lehet véletlenszerű
az égető vágy,
és a gazdagság és az, hogy sokkal értőbb.
Érdemes szeretni a hajnalt
s még több.
A magány engem már megtanult viselni.
Ma este, és egész éjjel
is te vagy,
és újra nyög a forgó idő vágya,
és az ajkak fogják ontani, hogy
ez a béke, a béke van már most.
Most már képes vagyok téged követelni,
hatásos lapom, hoz vidám szorongást,
felismerem a meleg szív-nélküli kifogást.
Táblázatok igazolása,
tudva, hogy itt vagy,
átélni bármilyen szárnyalást,
de az idő a hab és a nap
mégis itt marad.
itt tanulj másféle irgalmat,
és időzítése az álom és a szeretet,
mégis itt marad.
Ma este, és egész éjjel,
leszek,
Újra izzon belül a szemed,
mert a hiány, az ami nem a miénk.
Én megtartottam, s érintetlen a táj.
Nem tudom, nélküled meddig vár,
nélküled átélem vakságát a ködnek,
Követellek, nélküled a homok kopog az ablakon,
Érdemes lehetsz a hajnalra, ha szeretsz.
gyere követellek mi voltál.
Bár ez nem igaz,
ha hozol újra
fájdalmat és egyéb régi rontást.
Még ha egy másik arcod is bólint,
A mennyország lesz számomra az is.

Mario Benedetti: Milyen nevetni?(fordítás)

(Kíváncsi leszek)

Egy napi, egy kép
Napi egy emlék
Miniszter uram
viccet ölt arca.

Látom örömét
és teljes a kép
száján nevetés
s gondtalan arc-él

Kíváncsi leszek
Miniszter uram
milyen nevetni
milyen nevetni.

Az ablakából
a strandra néz
kínt kő kerítés
s nyomor zápor

vannak gyermekek
vizslató szemek,
mások éhkoppon
szipogás szomor.

Itt kint az utcán
dolgok születnek,
hogy bár éheznek,
a gazdag szót-ráz

felnőtt diákok
s munkavállalók
hozott tettekkel
adnak egyének.

Tehát azt kérdem
Miniszter uram
milyen nevetni
milyen nevetni.

adós eredmény
ott Jobb, mint bármi,
de keser törvény,
nem jó hazánknak.

Ön maghéj szigor
s eladja népét,
Ezért minden kéz
annyira szolgai.

mondja kell, hogyan
éljen nemzedék
bőrszín zendülés
keljen háromszor.

mondja kell, hogyan
adók és egyéb
hízelgés pénzért,
lehet szenilis.

Tehát azt kérdem
Miniszter uram.
milyen nevetni,
milyen nevetni.

Itt kint az utcán
szava öl munkást,
és kik meghalnak
sok szerény ember.

és a túlélők
sírnak a dühtől
így érzi magát
jól, a megtorlás.

Túl a rácsokon
Férfiak, álmok,
anyák szenvednek,
s itt dús a vagyon.

Ez jár amikor
adók, korbácsok
tömik a bárkát
s egyszer elsüllyed.

Kíváncsi leszek.
Miniszter uram,
milyen nevetni,
milyen nevetni.

Mario Benedetti: Tizenegyedik (fordítás)

Nincs egyetlen pápa sem
aki meg tudja mondani
kinek az érdeke
a feledett s törölt
tizenegyedik parancsolat,
mely szerint, ne kívánj
egy férfinél többet.

Once


Ningún padre de la iglesia
ha sabido explicar
por qué no existe
un mandamiento once
que ordene a la mujer
no codiciar al hombre
de su prójima.

Mario Benedetti: Esti szerelem (fordítás)

Nagy kár, hogy nem vagy még velem
Amikor ránézek az órára, mutat négyet,
és itt vagyok már, tíz perc s ide érhet,
és lábam a fal tövén a követ koptatják,
és hű vállaimon, feszesen húzott pánt,
és táskámban vers, s benne szívem hozzád.

Nagy kár, hogy nem vagy még velem
Amikor nézek az órára, öt óra lett
és én ülve, bután számolom a veszteséget
vagy két kézzel tépnék negyven gombot,
vagy vár fülem, csaholjon végre a telefon
vagyok bús, ki számoktól kér bátorságot.

Nagy kár, hogy nem vagy még velem
Amikor nézek az órára, elmúlt hat,
Meglepetésemre, hiánya már nem zaklat,
és ha kérded: "És mi a helyzet?" mi lenne,
Én akkor csókoljam a vörös festett ajkát,
ha kék színű kormot ontanak a gyertyák.


Amor de tarde

Es una lástima que no estés conmigo
cuando miro el reloj y son las cuatro
y acabo la planilla y pienso diez minutos
y estiro las piernas como todas las tardes
y hago así con los hombros para aflojar la espalda
y me doblo los dedos y les saco mentiras.

Es una lástima que no estés conmigo
cuando miro el reloj y son las cinco
y soy una manija que calcula intereses
o dos manos que saltan sobre cuarenta teclas
o un oído que escucha como ladra el teléfono
o un tipo que hace números y les saca verdades.

Es una lástima que no estés conmigo
cuando miro el reloj y son las seis.
Podrías acercarte de sorpresa
y decirme "?Qué tal?" y quedaríamos
yo con la mancha roja de tus labios
tú con el tizne azul de mi carbónico.

Oly korán elmentél

Oly korán elmentél,
most hallgat köztünk kölcsönös tisztelet,
mint ahogy hallgattam egykor nevetésed,
pityergéseid szívet szorító szántásait,
őrzöm lélek lovam nyergében nyugton,
képedet és hangulataid.

Oly korán elmentél,
de már fiatalon fűtött szoros szeretet,
családodért adott enyéssz egészséged,
Gellért hegybe vésett kezed képét,
vésővel küzdött barlangok mélyét,
árnyékod most is ott él.

Oly korán elmentél,
hogy mondatom is félbe fagyott,
üzenetünk szemünkben nyomot hagyott,
beszéd helyett szavak néma lomha lába,
értettük egymást, a hang hiánya hiába,
temetlek szavak szózatába.

Oly korán elmentél,
s én csak mondanám, te nem felelsz,
pedig mondandóm ezer világot ölel,
szóljon rám szelíd szavad még-egyszer,
a szó-virág kerted ápolom könnyekkel,
s falon a képed rám nevet.


2012 június 16.

Mario Benedetti: Oda-vissza (fordítás)

A félelem hogy vagyok
szükséges hogy vagyok
reményem hogy vagyok
bosszúságom hogy vagyok

általam vagy megtalálni
érintésem vagy megtalálni
bizonyosságom vagy megtalálni

már azonnal hallod
örömöm most hallod
szerencsém most hallod
félelmem most hallod

azaz
az igazság
szeretkezem veled
sugárzó lettél
más talán jobb volt
nekem is
oda-vissza.

Békás szoros

Most láb az úr a kerék eddig gurult,

kövek, mint megtorpant mozdulat,

minden lépésnél lassú "vigyázz" az úr,

s székely szavak.

Kőfalak, mint serkent súlyos gondolat,

nyomják össze a látómezőt,

odafenn az ég úszik, mint a folyó,

a felhőkkel falatozva.

A fa ágait, mint Krisztus ujjai,

széttárják a párás nap alatt,

a magasság és mélység kútjai,

a meleg maraszt.

Repedéseket, mint millió sóhajt,

feszíti a tömör tágulat,

valahol egy erő ezt, s ilyet óhajt,

s a harapós hajnal.

Patakok, mint a friss tapéták torzón,

ugranak a légies meredélybe,

utánozva felhők fodrait olcsón,

s pisztráng paradicsom.

Sötét a kő, hideg, nap birkózik "velek",

az árnyékot adó színekkel,

eggyé válnak a hencegő huncut hegyek,

s koppan képzeleted.

2012 június 14.

Két galamb

Táncol egy gerle toll,
kerengője szertelen,
felkérte a szél isten,
táncuk vadul libben,
kacagnak az orgonák,
ütemet vernek a szarkák
szédül a táncos,
mintája csábos
táncolni sem akar
keserű honvágya
lelkébe űrt kavar.
Mert összeveszett
ma két galamb.

2012 június 13.

Vén ajkak

Hívogatón tapad a kérges ó-báj
féregrágta lomb, idő ette bolyha,
mert bár a hold fele, még aranyló táj,
az idő mintha kezedből kifolyna.

Szép-est vagy, s mégis csúfnak morgod magad,
csak a lélek ragyog és azt gyanítnám,
hogy a tiara jár, s fejeden ragad,
s mint gondolod nem lehetsz hamisítvány.

Halál kísért s véres, mert vajúdik kárt,
minden szavad, kaszásnak szóló rontás,
most élsz-halsz, a hajnal neked is kijárt,
mert tudatalattid ez a szó-vonzás.

Kábult serdülő sorsot torzít íved,
ne szíts vízben tüzet s ember maradsz,
ne mutass többet megint, mint szíved,
s vén ajkadból is csodás dalra fakadsz!

2012 június 13.

Egy vezér

Déli szelek vitték,
s jégbe fagyott az írmag,
szabadulás, a tűz, az olvadás,
s csírából lesz majd óriás,
körbe veszik fagyott lelkek,
napot várja, de idegenek
kíváncsiságával,
rokon lelkek,
és fordulnának jég ellen,
de nem mernek,
a vizet vesztett nemzedék,
lett a hivalkodó félelem,
csak egy marad, egy vezér,
a gőg, a föld-zabáló s féktelen.

2012 június 13.

Fellegek

A felhők, földnek finom nyakékei
könnyeinkből gyúrt ős-szépségei,
igazgyöngyében gyűlik a fájdalom,
fodrában a szépség csalóka álom.
A tonnányi semmi vaskos képzete,
a napszél fürdőjében szennyezett
fellegek, földnek árnyékos végzete.
Néha szerelmes cseppjeit szórja,
s ékkövei hullva fényes arcunkra,
lesz a könnyeinknek édes álarca.
Az öreg hölgy felhő fodros ruháját,
szép szerelmes napjának mutatja,
de a frigy bánatára, elhalasztva.


2012 június 13.

Álmok

Egy szőnyegen állok,
végre megtaláltam álmaimat
melyet cérna közé fontak
szorgos kezű asszonyok,
letérdelek hozzá,
hogy ujjaimmal keressem
a vágyam aranyszálait,
de angyalszárnyba fonták,
s ha kibontom meghalnak
az aranyszárnyú angyalaik.
Bús könnyem cseppenve rá
életre kelnek ők,
s végtelenbe visznek
a beteljesült álmok előtt.

2012 június 12.

Kezem, kezed felé

 

Kezem, kezed felé közeleg,
mágnesnek érzem bőrödet,
s ujjaink mielőtt összeérnek,
csikkanó kisülés a szerelem,
s szisszenésed csókká forr,
szótlan szomjazó ajkamon.
A lelkünket tartó kosárrá
fonódnak kisült ujj-perceink,
s csak törtetünk beljebb
lelkünk ismeretlen szegletein.
Auránk is forró testünkön,
mint fegyvert fedő álca,
melyet elsütve szaggatja
a gyilkos forma forró tűz,
így dúl a mi háborúnk s űz
a fronton szökellő szerelembe,
a csontig érő hős-gerjedelembe.
 - most-már együtt ver veled,
vagy áll meg a szívem és szíved.

2012 június 12.

Fejemben

Fejemben már a szigor ver rozsdás szöget,
pedig lelkemben még kisded bája zörget,
a mosoly napfényt varázsol s csodálatot,
elrejtve a valós mérhető, páncél bánatot.

Vérzik elmémben a vérvörös gondolat,
agyamban gyilkolom szét a hormonokat,
szúrós szeretetszomjúsága kiszárít,
fény forrása elapad, de már nem számít.

Nikotin függőként szív magába az élet,
parazsán füstöl el mind az, amit érek.


2012 június 11.

A négy elem

Tűzben fogansz,
vízben leszel emberré,
földre születsz,
s mind a négy halálra ítél,
ha elfogy a levegőd.

2012 június 6.

A tornyom elhagyom

A tornyom őrzi szűkült szellemem,
s csak soraim utaznak a tengeren,
ajtóm zárva, a kulcsa rozsdás rím,
fejem vaktérkép, sok elvesztett cím.

Kilök a földrengésszerű feladat,
megszűnik a zárt ajtó és ablak,
a tornyom volt pajzsom, és artériám,
vár a tér, s emészt a filozófiám.

A lépcsők mindig felfelé vezettek,
mindig fel, vissza sosem próbáltam meg,
grádicsom lefelé sosem koptattam,
bátor vagyok, de csak a gondolatban.




2012 június 6.

Az én rózsám

Éjjel titokban nyílik egy rózsaszál,
fénytől, vagy nyugati széltől fél talán,
csókot kér tőle a hajnali harmat,
akkor illatozik, mikor más hervad.

Virágán fekete folt a hold pecsét,
körötte idegenek zengnek mesét,
Szirmai egy-egy kivérzett üzenet,
nem olvassák csak az éji szellemek.

Vidám a mosolya, kitárt boldogság,
virulón híre megy hét-határon át,
három ős-színe, csak éji üzenet,
lehullva fest, boldogtalan szíveket.

Most is szirmát vesztve, csonkán csak lázad,
bimbót sem nyit, rád is gyújtja házad,
tüskéivel vadul mindent megmérgez,
Rózsám! Hazám! térjél értünk észhez!


2012 június 3.

Ölel a szíved

Egy távoli hullámzó harangszó,
rezeg reményteli hosszú hangon,
a köd szépíti kéklő kalapod,
s fehér ökörnyál a kedves arcodon.

Leplező léptek viszik testedet,
szomorú séta, kilométerek,
zseb-melegében a kedves kezed,
hogy fogjam én, nem vagyok veled.

Hol léptél rég, nyomaidba lépek,
mutasd illatod körvonalát, kérlek,
pont itt volt lábad, rózsa illatáért,
ismert mozdulat egy kicsi csodáért.

Hullámzó kacaj - virág a virágért,
szívem is dobog, csak érted nem másért,
tündér alakban érzem, értem jössz ma,
s ölel a szíved, mint hordót a pántja.



2012 június 2.

Hiányzol

Mosolyod délibábja ég szememben,
sötét van, s csak a napot keresem,
egy pohár vízért nyúlok tétován,
semmi nincs helyén, mint a sakktáblán.

Hol vannak a kopott, mosolygó falak,
hasad az óra, csak dobálja a nap,
hiányzik minden este. hogy várlak,
űzött pityergő percek a vágyak.

Hiányzol, ha alszom, ha felkelek,
hiába mosolyognak a reggelek,
kereslek és magamat sem találom,
fonott múltidőm ráncos, s a talárom.

Hiába várlak, s vár a végállomás,
a vágány s a pad is csak egy látomás,
peron az ágyam, bokor a vánkos,
nélküled, a gondolat is álmos.



2012 június 1.

Nyomor vagon

Lelkünk rózsafái közt seprűfüvek,
szívünk kertjében idegen kezek
turkálnak, beleinkben fájó férgek,
nemzetcsapdáink már körbe értek.

Tetvek lepik el szépséges kertünk,
hisz tiltott a vegyszer, minden mi velünk,
ránk híznak, lelket öl már a műmosoly,
magyar, a magyar ellen szavatol.

Hej csikós, juhász, kondás, betyár vagyon,
indul a bestiális nyomor vagon,
egy felirat süt a vágott rozsdás vason,
a köz-munka szabaddá tesz, vakon.


2012 június 1.