Nem ismerhetsz, csak fanyar soraim
árulkodnak agymenéseimről,
s szenvedés tükrét harapják fogaim,
száraz szomjad oltom könnyeimből.
Sosem kérdem miért vagy szomorú,
sorokból lüktetni látod a reményt?
lelkem sebzi ezer töviskoszorú,
mégsem látod bennem a szökevényt.
Régen a Nap, most már a csillagok
sem hajtanak szememre álmot,
képeim gépe zakatol mondatot,
légy hű álmodhoz, azt sosem bánod.
2012 május 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése