Fond a köteled

Hegygerincek valószerűtlenségébe süppedő táj
a jövő képünk gondolatainak bemutatóján,
mint a roppanó csíkos dinnye héjba harapó ajkak,
csak keserű kényes szó marad a dolgozó magyarnak.

Boldogulásod elveszik már szülőfölded papjai,
idegen földeken, szavakon lesz csak szakmád valami,
Dolgozz csak dolgozz! pattogja a karikás ostor vége,
vagy add fel szeretett hazádat, hogy boldogulhass végre.

Előbb kardunkat vették el, valahol rozsda emészti,
majd lovaid adják el alólad, és legelőd végig,
foteljeikbe ragasztanak, lelkünket elrabolva,
amely az új időkben az ős-kényelem szögesdrótja.

Az élet egyszerűbb! A felkelő nap még mindig ragyog,
reggel még a természet eltart, édes kedves a harcod,
délre már a húsra vágysz, tűzhelyre, és koromra festve,
estére kényszerből kiszolgál a rettegők erdeje.

Talán már nincs is aki kardunkat tűzbe eddze újra,
és lehulló rozsdáit az ördögök szemébe szórja,
Mindig Teveled marad meg a remény mélységes kútja,
fond a köteled, mely a forrás vizéig elér újra.

2012 május 28.