Mesterszonett
A lélek hamis zenéjére lestél!
Így se, úgy se emelnek fel a szentek.
Barátok itt hagynak, marad a tömeg.
Hogy találsz magadnak Istent testvér!
Mitől nem leszel újra keresztény?
S pokol hídjait elmédből kikerget,
míg el nem jön az utolsó állomás,
életed, lehet boldog szürke festmény.
Mitől lesz epe ízű az élet?
Hallod a szép szirének énekét?
Legendák, mesék, csak éh-hoppon tartva.
Hited záróvizsgája összetépve,
szárazon akkor sem jutsz a partra.
Majd beléd rúg a következő béke.
1
A lélek hamis zenéjére lestél!
szédülés, agyad nem kap elég vért.
pumpál szerető szíved, de el nem ért
gondolatok közt felejtés keresgél.
Végtagjaid érzik, munkája testnél
rutin csak, s jelzés, még nem estél szét,
jóslatra ne gondolj, keresd végzetét,
s ha meg van, örömmel halsz azon estén.
Bátran kívánj magadnak sokat-sokra,
ha nem teljesül minden, majd nem mutatsz
aranyló menetet, mikor temetnek.
Elvisz az élet vidéki sodra,
mégis örökké városinak maradsz.
Így se, úgy se emelnek fel a szentek.
2
Így se, úgy se emelnek fel a szentek,
előbb visznek egekbe a fodros fák,
ha a jó ágon ülsz, mit a szú nem rág,
csak szemed szegezd mindig kikeletnek.
Mosolyod legyen vár, egy vidám szeglet,
tiszta lelked sose érje hamis vád,
ne féld, csak várd, a hulló heves halált,
s életed hangjait használd keretnek.
A papír becsül, s a gyarló gyaláz,
vádló hangulatban barátra találsz,
súlyos szavait is, mindig becsüld meg.
Aztán néha más is elhozza a gyászt,
hiába küldesz ezeregy fohászt!
Barátok itt hagynak, marad a tömeg.
3
Barátok itt hagynak, marad a tömeg,
s évekig zengi füled a gyászimát,
süketen is zeng a szó és hárít rád
minden mocskot, mik érdekből jönnek.
De csak állj s törj tanács utat a rendnek,
jövőd hallgatja, mit múltból visszalát,
nagyra nőttek a régi utcán a fák,
ahol születtél és most is vezetnek,
Mosollyal válaszolj szidás özönre,
akkor is, ha ezer pofon jönne,
bús dalod nem szólhat, amit kerestél,
keserv daloddal dúdolva csapj oda,
bár rendelésed nem adtad le soha.
Hogy találsz magadnak istent testvér!
4
Hogy találsz magadnak istent testvér!
mikor messze a határ, nincs birtokod,
ha lesz is a gazdája nyafogni fog,
s lélek templomod építi elestét.
Szobor hideg, stigma nyoma testén,
feltámadás csak Andaxin-mondatok,
miért ne szednéd be, mondj egy indokot,
s nyugszik lelked, biblia sora mentén.
Utolsó órád minden percnyi élted
égető máglyád lesz, minden vétked
a növekvő gond a jólétek vesztén.
Őseid büszke kevert magjain,
ha jóslatok bejönnek s jön a kín,
Mitől nem leszel újra keresztény?
5
Mitől nem leszel újra keresztény?
istent megtagadva hitetlen lehetsz,
nem segíthet rajtad, se drog, se szesz,
véges léted lóghat magány kedvén.
Bálvány lehetsz hitetlenek keresztjén,
lélek halálán rossz, ha elhal a test,
a bűn, mit nem ismersz el nem ereszt,
s lecsap a kín fényes bárdja egy estén,
lelked tömör testetlen hitben lesz ár,
kárhozat vizéből keresztet felvág,
s megbabonáz minden sérült lelket.
A hit csak türelemmel téged vár:
nem veszti sorsod el, megszokta már,
s pokol hídjait elmédből kikerget.
6
S pokol hídjait elmédből kikerget,
ősatyánk vigyázva, hordva álruhát
követ, hogy egy életen vezessen át,
s minden tett felidézzen egy szentet.
Tetteidről egy barát felismerhet,
a lélek összecseng, nincs ügyész, nincs vád,
csak az örökké való világ vár rád,
s a csendes halál minden alól felment.
Ne kövesd, ez az élet hatása,
mert az lesz bűnösök rút ragálya,
hallgasd meg, ha eljő a nagy vallomás!
Láncokkal nyakadban, büntet hiába
életed, szerető szív felel mára,
míg el nem jön az utolsó állomás.
7
Míg el nem jön az utolsó állomás,
addigra kiforrnak a gagyi-Igék,
s neked nyílik meg, örök kékítő-ég
lelked, s mindig szeretteidre hatás.
A csalfa remény néha felemelhet,
becsaphat s leránthat a szakadék,
bármily álomszerű is a vidék,
jó s rossz tanítód, ki mindig kellett.
Míg csónakod neked a luxus hajó,
sok csapások közt is becsüld, ami jó,
csak véletlen születtél mint keresztény.
Ott a mezsgyén, ne igézd meg mi irtó,
bukjon ki gondolat, keresd mi szó!
Életed, lehet boldog szürke festmény.
8
Életed, lehet boldog szürke festmény,
s angyal színeket kitöltheted magad,
de szürkén is, a lélek tiszta marad,
ura lesz a világ minden szennyén.
A léted nem lesz rozoga emelvény,
ha omlik is terv, akarat megragad,
s jó szavak lesznek melletted a had,
pajzs-szíved lesz az acélos szerelvény.
Az öröm jön, ne akard mindenáron,
csak kutasd a szemekben, a világon.
minden napod jelentheti a véget.
Hamis barátokkal könnyű az átok!
harag a szívből mint a virágok!
Mitől lesz epe ízű az élet?
9
Mitől lesz epe ízű az élet?
boldog nem leszel, úgy is jön halál,
mit tettél, mind kincs lesz ördög asztalán,
tegyél, hogy éhezzen pokol felétek.
Pillangó is olyan volt, mint a féreg,
s a rusnya báb, nevelte angyalát,
ne higgy a szemnek kövesd a szív szavát,
hamis angyalod, egy nyálazott bélyeg.
Ha egyszer beüt az önfelismerés,
pirulsz óvatlanul, s nem leszel merész,
s azt hiszed, érted a világ lényegét.
Ne feledd megbocsátandó vétekét,
torpansz tenni újat? Nagyobb tétet még!
Hallod a szép szirének énekét.
10
Hallod a szép szirének énekét?
S anyafölded, helyed a fedélzeten
koptatod, eszed mit a szándék terem,
vaj hol, ki sérti a köz-érdekét.
Lecsukott szemhéjak élnek felétek,
már véletlen az építő értelem,
nem hat meg senkit a túlsúly éhe sem,
ki borzolja bérletben a lelkeket?
Talaj inog és verve vagy cölöpre,
bolondok vannak tetődre kötözve,
egyetlen az úr s nincs rá hatalma.
Rég veszett... s kimúlt a tudás fa s őre,
nem léphetsz a kövön angyalbőrre.
Legendák, mesék, csak éh-hoppon tartva.
11
Legendák, mesék, csak éh-hoppon tartva,
s nem látod kolbászból készült oszlopát,
zajos zizzenő pénz a homályon át,
csak tátogsz, mint hal a kivetett partra.
Csakis ezt, az univerzum akarta,
színház, színfal, maskarák oldalán,
ne vedd magadra csúfságok angyalát.
vértedet elhagyva vonulhatsz hadra.
A tudós, az írás, csak csúfság hamar,
összevész fizika-törvény, ki hadar
övé a hallgatás hű erénye.
Létedet nem tartja össze jó habarcs,
nincs erős váll, mit nemzedéked takar,
hited záróvizsgája összetépve.
12
Hited záróvizsgája összetépve,
emlékeid mossa szellő, talán
átformált legendák ósdi oldalán
sem lesz bölcs gondolat, mi küzd érte.
Álmodban még a hősöd visszatérne,
zavaros éjszakák éhes hajnalán,
hogy elméd nyomja bolondok alá,
csak csorog álmodnak arany vére.
Fejed még lehajthatod saját éjben,
de ébredés lehet idegen térben,
mind lehet, ha elméd nem is akarta.
Hihetsz még, kihalt fajok hitében,
faragj magadnak, mi legyen az Éden!
Szárazon akkor sem jutsz a partra.
13
Szárazon akkor sem jutsz a partra,
s onnan szemed is újabbat tekint,
újabb part, új küzdelem, erőd legyint,
ezt a súlyt rakja rád, készakarva.
Fogy a levegő s nem lesz több harmat,
fogy a léted, nem lesz más, csak a kín
mi múltad temeti, földbe tesz megint,
nem lesz varázs, minek lenne hatalma.
Szemfedőd lesz a korcsoknak bűne,
némaságban a dolgod, csak tűrjed,
visszatérhetsz, de maradsz élő fénye.
Leckéd ez a szabályok közös tűje,
a magas erényt hiába becsülted,
Majd beléd rúg a következő béke.
14
Majd beléd rúg a következő béke,
tán elölről kezd mindent az értelem
egynapos, virágzó, veres reggelen,
s új gyümölcsé érik, új verítéke.
Talán a kék is asszisztál az égen,
és emlékben nem lesz ott a rettenet,
jobblét s nem önzés lesz mindenek felett,
akkor a létnek sem lesz sose vége.
Ragaszkodj ott legbelül, legyél remény,
nem tarts attól, hogy a halál kemény,
többé nem lehet elméd szakadt szomja.
Eljön hited is, egy ragyogó estén,
ne aggódj, ha a kosárból kiesnél,
majd milliók lépnek a lábnyomodba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése