Négysoros

Falusi álomra ébred kósza sereg,
csipkelődő városi csőrű verebek,
tollaikon Sárm, hirdetik a fajtát,
gőgös galambokat égről is kitiltják.

A hely kósza tollas csapata, álomból ébredez,
mint polgári csőrű csipkelődő hős-verebek,
szürke Sárm-mal szárnyaikon, hirdetik a fajtát,
a büszke béke-galambokat, égről is kitiltják.

Még világít

Világít a Nap,
mint egy csorba csillár,
a mészfodros plafonon.
Sugár tűz fájdalmat üzen,
mint gonosz géppisztoly,
a fáradt felkelőkre.
Szabad szavak halnak ki,
mint utód nélküli erszényes,
mit éhes emberek nyúznak meg.
Az este sem a régi,
zuhanva zárja le a szemét,
s a hideg foga is vacog.
Hajnali boreális vakít
mint csecsemő szemébe vaku,
majd lassan hűl ki a fény.
Még világít a Nap,
mint vén csorba csillár,
a mészfodros plafonon.

2012 november 11.

Hazafelé

Átható hideg horzsolja arcomat,
A hold láthatatlan kandeláberen
világít, mint meztelen fürdőző lány
dús keble, a nádas parti vizeken.

Most forró csókok csendje szorít szélre,
talán még keblekkel álmodni hagy,
csodálom a holdat, mert egykesége
ősi tény, nem töri nyár se téli fagy.

Repednek a jólétbe vetett hitek,
mint durva daróc vásznakon az olaj,
nem fáradhat a lelkem mit viszek,
mert otthon vár, vidám gyermekzsivaj.

2012 november 10.

Átható hideg horzsol arcom felől,
A hold lóg az égi kandeláberen
világít, mint meztelen fürdőző nő
dús keble, a nádassal ölelt vizeken.

Holdfény csókok csendje szólít békére,
még dús keblekkel álmodni sem hagy,
csodálatom Holdé, mert egykesége
tény, s nem töri meg nyár, se téli fagy.

Repednek a jólétbe vetett percek,
mint durva daróc vásznakon az olaj,
nem fázhat a lelkem, amit viszek,
mert otthon vár, meleg gyermekzsivaj.

ˇˇ

Átható hideg horzsolja arcomat,
A hold láthatatlan kandeláberen
világít, mint meztelen hulló harmat
dús keble, a nádas parti vizeken.

Most forró csókok csendje szorít szélre,
talán még keblekkel is álmodni hagy,
csodás a hold maga, mert egykesége
ősi tény, nem töri nyár se téli fagy.

Megrepednek jólétbe vetett hitek,
mint durva daróc vásznon az olaj,
nem fárad a lelkem mit cipelek,
mert otthon vár vidám gyermekzsivaj.

A jövőbe látó

Óráinkból kétség perce ketyeg,
őrlő őrzése koptat kereket,
szerelem darál durva lelkeket.
A tegnap szennye tisztítja a napot,
a holnap mutat egy tiszta lapot.
de újra mába foszlik egy dac,
és a holnap is kétségeket hagy.

Holnap leszel, áttetszően fehér,
a jövőt kutató szemed szélén
csak egy buborék gömbje ragyog,
átnézve rajta keresi titkod.
Sóhajod sűrű lepellel von be,
fehérre festi vágyaid vállát,
homály hatalmat vág a lencsén át.

Lelkünk csiszolja ezt a dioptriát.

2012 november 7.

Lassan

Szolgaság rab rácsait takarják
az égre festett fodros felhők.
A cellánk is mobil s szabad percek
szabad szavak, szabad félelmek
fedezik az életfogytiglanit.
Nagy Isten, nagy Testvér, nagy Megváltó,
- kinek melyik kevésbé ártó -,
terelgeti gondolataink nyáját,
így üljük le boldog büntetésünket,
csak már nem emlékszünk ítéletre.

Ha nincs is ítélet a bűn megmarad,
a halál gyors, idő pedig lassan halad.

2012 november 7.

Hordalékaim

Valami megfoghatatlant szeretnék
találni, fogni és megérinteni,
mint túlérett tilos gyümölcsöt.
Túlélést tanítanék túlkoros,
szabad-szájú személyeknek.
Ujjaim trillájával bődültet beszélni,
hogy közben ajkamra tapadjon a csók.
Ajkamat mégis cserepesre töri
egy csöves cserfes csalfa vágya,
s mint karcsú kínai váza, széthull
a tett, ráejtett idegen gondolatok
értelmetlen mélybe zuhanása miatt,
így leszek egyre könnyebb, vékonyabb
a sorsom szűkülő származása alatt.
A nemes szavak hordaléka jut nekem,
melyből nem tör fel egy forrás sem.


2012 november 7.

Testes tél

Ráncos réteken fut egy testes tél
jégpatája koppan s kavargó, fojtó
havat parancsol felhőtől, aki fél.

Gördül a gömbölyű hideg hullám,
vacogó kisded lesz a felnőtt föld,
életet mélybe húz, s alszik szimultán.

Füstpórázon jár minden halk hangú ház,
még fatuskót zabálnak éhes fémek,
de egyre rövidebb, e téli póráz.

2012 november 5.

Négysoros

Fák, óriási fák nőnek fel, élnek némán,
gyökerek földben láthatatlan cikáznak,
mi fülledünk az ingyen koptatott, árnyékán,
az égbe szökve, mégis tovább szolgálnak.

Szellő halála

Hegyet koptató szellővé változom,
odafent madarak közt álmodom,
rót rebbenő hajamat felhők simítják,
fül nélkül hallom a szeretet szavát.

Hátamon utaznak rétek pitypangjai,
hárfaként zengnek fák fagyott ágai.
Akarok, leszállok csermely völgyedbe,
tiarát teremtek a csorgó csöppekre.

Megtalállak téged bármerre is búsulsz,
könnyed szárítom fel, s ajkamtól újulsz,
lógok lengő tincseden, fonom fényed,
szemedbe veszve már nem fájok többet.

2012 november 5.

Boldog óra

Ácsolt társaság zsindelyén ücsörgök,
magába szív a nap, mint fény harmatot,
míg egy mázsa meleg mosolyt begyűjtök,
zsebemben kacagnak kacér forintok.
A madarak, fent velem összefolynak,
lent, bújnak hozzám hangos habok.


Napsugár a nyugágyam, szenderülök,
jó kezekben kedves álmom, álmodok,
lélek-meleg szívem kamrája ütött,
kongott vad ficánkoló fényes álmot.
A madarak fent, velem összefolynak,
lent bújnak hozzám hangos habok.


Poharamba ismét új hajnalt töltök,
s maradok függőn, részeg józanon,
elmék maratonján talán nem győzök,
csak fertőz a lírám, néhány kobakot.
A madarak fent velem, összefolynak
lent, bújnak hozzám hangos habok.

2012 november 4.

Elhiszed?

Téged is becsap az ős-könny.
Nincs is univerzum, csak egy
vészes kicsiny forgatókönyv.
Elhitted?
Hiszen túlélted a születést,
tiéd volt a világ, a szürke
égbolt is köddel kiáltott rád!
De csended, a kétség fejében jár!
Kihasznált kun-halom az árny!
Kérded még?
Csak mese az ősrobbanás,
egy konok képregény.
Elhitted?
Reményekhez ragaszkodva róttad
utadat hegynek fel s le.
Elhiszed, hogy csúcson lehetsz,
mikor nem mész egy lépést se.
Kerek a világ, héééj... (láttad már?)
csak a dobbanások nem untatnak.
Kérded még?
Lehet nincs más éhség és föld,
becsaptak, hogy tűnjön a kétség.
Elhitted?
Csillagot csórtál szép szülőnek,
nem kaphatott, a vetítés megszakadt.
lyukas bőrrel bátorít a szemfény,
rajtad mulat a Nap, estével kacag,
hol a hold is csak fonnyadt nevetés.
Hitben helyben hagynak még!
Elhiszed?


2012 november 4.

Soraim

Könnyel kolompol a hamuszürke ég,
hitem tornyai húzzák azt karóba,
úrrá lesz rajtam a lázas lebegés,
száz fokos feledés a fagyállóba.

Nyugalom nyúzza eltiport perceim,
elmúlás születik, a hús elporlad,
nincs olyan hely mi velem megtelik,
szűköl a szél, soraim is széthordja.

Égi érces ködmön, kérdésből van.

2012 november 4.

Nem, nem mondom!

Az utolsó szó vágtat vad lovon,
lüktetve liheg, keresi mondandónk,
de a könnyes szem szelíd szót mond,
harag óriást gáncsol, lélek hormon,
hátra hőköl a vadló? 

        - Nem, nem mondom!

Mint vízesés egy kínos káromlás,
zuhatag lemos minden tiszta anyát,
csak szűz kövek emelnek gátat,
megfogva mocskos káromló árat.
hátra hőköl a mocsok:? 

        - Nem, nem mondom!

Lüktet polgár pogány ereiben vér,

a munka sarc, nem terem babér.
Hullanak kedv köveink bomlik a gát,
kín keservvel aszal maggá mát.
hátra hőköl kő a kövön? 

        - Nem, nem mondom!

2012 október 4.

Mit látsz?

Eleven éjek sikítanak sötét áriát,
magas hangon csillagok, mély mondja föld vagyok,
tűzre dobott dobok árasztanak ármányt,
vajon ki győzi le a félelem sárkányt.
Csendbe bújik a vég, meddig maradunk rabok.
Kürtön szól szenvedőknek sziget-morálja,
s pokollá válik vajúdók mennyországa.
Csak te lebegsz lelkes szárnyon,
kastélyodban, mely egy várrom.

2012 november 3.

Kár minden percért

Az asztal sarkára perdült percek,
búbánat bálján mulatnak lelkek,
közben a gond is szakállat növesztett.

Álszent mulatságban múlik a tor,
mindenki veszít, csak nyer a lator,
hazugság-tengerbe fullad, ki bátor.

Már a csillagok is álszentek ott fenn,
csillognak az űrszemetek fényesen,
amit lát szemünk, nem valós az sem.

Fejekben lázítás szelleme él,
mint sikoly nő torkán, mikor elvetél,
most ez az élet? ...talán kár a percért.



2012 október 28.

Bájos bohóc

Szép napokat leheltem az emlékek tört tükrébe,
arcomba csap néha hathatós korom kapós képe,
szerteszét szeles pillanat, magam szóra akadtam,
bíráló barát nemesít, magam meg helyben hagytam.

Könny-patakba burkolt sikerem sérülten is segít,
Arcom farag flúgos fekély időt, rongy ráncot épít,
csúffá avató sötét, hulló hó fagya földnek kín,
levegőben lóg a hazugság pattan, mint Harlekin.

Bájos bohóca, az elföldelt dög-erényes napnak,
eladó egyetlen egység a boldog bogaraknak,
senki se sírjon, lötyögő lét, látomások lápja,
való világ, pixelek sűrű sora, takarása.

2012  október 28.

Jótálláson túl

Zsebkendőnyi létem csomója csend,
bár apró fájdalom még forr odabent,
csücskeihez ér éber gyermekkorom,
szó szövetébe tüsszent alkonyom.

Kézzel hímzett óra dúdolva dadog,
a kopott monogram most is ragyog,
kockára vasalt ékek a diplomák,
s verítékem négyrét rejti a nyomát.

Mostanra moly eszi ezt a csillogót,
rest ránc fut, játszva a fáradt fogót,
varrás mentén még hirdeti az álmot,
szövete porrá hull, eltakar átkot.

Jótálláson túl még küzdő a lélek,
nem bántják szitkok, sem szent férgek,
s fogy a tárolt tudás, csönd csór cseppet,
talán még elővesznek s emlékeznek.

2012 október 26.

Látlak téged

Csönd van bennem,
csak gondolatok nyurga nyáját terelgetem.
Térben vagyok,
oktalan idegek huzatos harcába zuhanok.
Flörtöl az est,
féltem őt a csalódástól, így vele megyek,
átölelnek
a némán gördülő jógázó jeges könnycseppek.
Még átélem
egyszer a kudarcok holdképű hideg fájdalmát,
bennem kötnek ki,
az utcai lopakodó lámpák harapós fényei.
Kopik a cipő,
titkot rejt ott, hol emberként fogy az idő.
Látlak téged,
gondolatok hazudnak neked kompakt képet,
lelked léha,
csak jégkristályok szülnek szépet néha-néha.

2012 október 22.

Legújabb

Fölém hajolt az este
illatokkal általszőtt
reménytelen kedve
arcon csókolt hideg
ajkával a liget
bokrainak szele
halálcsók volt benne
Vállamat nyomja
szűk szeder bokorba
hetedhét kétsége
az élet szépsége.
fogadott kőszoborba
magam köve vagyok
s nem várok már napot
Az égbe estem
újraszülettem
s legújabb csillagod
ott fent messze ragyog.

2012 október 18.

Hajnali harmat

Meztelen éjszaka, egy pókháló rezeg,
s benne a pók, épp vacsoráját  öli meg,
vak vadludak fenn keverik a sötétet,
egy toll hull s közben figyeli a csendet.

Hullámos háztetők szúrják az éjt szemen
titkos fény csodálja magát egy cserepen,
Fukar felhőkarcolók, jól ismert árvák,
rozsdás reggelt várnak, mint a kihűlt párnák.

Pucérkodó asszony a hajnali harmat,
nem tűnik fel ágon alvó madaraknak,
álmod is a valójába bele szunnyad,
öröm szó pátosz pírja, kosara Napnak.

2012 október 18.

Fogas Férgek

Vigyázva vezekel a látomás lomja,
benőtt körmű kezek gombnyomó ujja,
mutat a terelő hét határ drótra,
szepegve szól s hitetlen halál nyúzza.

Már csak rádión rezegve jön az étek,
elhaló éhséged énekre terjed,
szomjoltás szúr szöget tehén tőgyének,
fák kérgén vizes vezeklés gerjed.

Ocsúd az oxigéntelen felső szféra,
bátrak kopoltyút vesznek a boltba,
s  fogantatás előtt térnek makraméra
gyávák gyökkel ugranak a csillagokba.

Már bomlik bűnökkel teli takaród,
a lőpor szagú szavak csak elsült mérgek,
nem úgy lesz ahogy tervezik akarók,
nem eztán, eddig éltek a fogas férgek.

2012 október 18.

Szótlan szanatórium

A szavak nekem tenger, ezer fullasztó karakter,
csónakom is ide-oda alliterál, elleptek
furcsa stílusok és fars fagott-hangú ál-szerelmek,
ha nyakig ér az ékezet, akkor rímek mentenek.

Már majdnem jó, de jönnek cirill betűk s a vics-ok,
tollaimat töri zúzza, nem haladok csak sírok,
de most kiköthettem alaktalan szótlan szigeten,
hol se szó, se vita, még az írásról sincs egy mese

Tintátlan nyaralás, nyurga néma kalandok vesznek,
káros szenvedély az egyetlen, búsan fütyülhetek,
szótlan szanatóriumban, kopott színű ikonok,
kattintok, kilépek, mert szó nélkül élni nem tudok

2012 október 18.

Valahol

Valahol végtelen remény ragyog,
a csillagok ott fenn összevesznek,
mint porzsákban az egoista porok,
szöszmöszeik néha csak szétesnek.

Mi nekem magasság, neked mélység,
vízben élő, légbe fúló gondolatok,
ez egy reménytelen kettősség,
csak te érted s egyedül vagyok.

Szavakat szül egy kínos kapcsolat,
s helyi angyalokat szeretni hiszünk,
nem mindig felejtjük el az álmokat,
a csillagunk csend, s élni elfelejtünk.

2012 október 14.

Kiszáradt emlék

Egy zár, egy kilincs, egy ajtó
ott hever, pokolra nyíló,
kopott kilincsét gyermekek
fogták egykor s jót nevettek,
meleg otthon tárult egykor,
kelt tészta, s pite volt mámor.
Most mesél múló korokat,
vita, ha volt is mögötte,
a jó szándékot pörölte.
Egy zár, egy kilincs, egy ajtó.
kiszáradt emlék... mementó.

2012 október 14.

A kezdetek

A rózsadombon még csalán volt az úr,
ott voltál gyermek, ott ért az érzelem.
Szememnek nektár volt szép alakod,
s csalánba tettem érted két karom.
A kínnál erősebb volt a szerelem,
s úgy sajnáltad vörösen égő kezem.
Hűs patakként mosta le a kínt rólam,
az aggódásod oly tiszta volt, s valós.
Mintha tűzre vetett volna az érzés,
hogy te nem szerettél az már más kérdés.

2012 október 14

Cserepeidből élsz

Késői kérdések nyugtalan hajnalán,
nyögve növő növények álma talán,
a kikért kétes egzisztencia rabja,
a jövő fegyenc, a veszett múlt fogja.

Cserepeidből élsz, szilánkokban szíved,
s közötte keresgél s pállik, porszem léted,
elöre helyezett hősi hazugságok,
nemes nárcisz illatú döglött zsákok.

Egy láthatatlan kapcsolód, kiold, kihuny
a fényed s felettes bátorságok szintúgy,
vele hunynak az ismeretlen pártosok,
életed pisztoly s besültek a mámorok.

Remény robot, rőt szakállban szűkölve szól,
tedd nyakadra fejed, nyelet fogja csuklód,
megint a rendezés robaja csörtet itt,
talán ölni is kell, hogy rend legyen megint?

2012 október 12.

Virágos völgyben

Eszköz szemlélő szúrós nádi napok,
karjában a múló perc is én vagyok
gallérjába köt a szeles szőke ősz,
nem pihen sokat csak egy délelőtt.

Komoly kenyéren morzsázik a tél,
a nap már szunnyadó, tőle sem fél,
szerelmek, családok csúsznak meg most,
fák ölelnek hűs szellőt, mint a vánkost.

Kacsintásnyi pillanat, túl vagy egy álmon,
s idegen kéz zár szemet, hős apánkon,
A pillanat végtelen, s nem másmilyen,
miattad az, de te átlépsz mindenen.

Görgetett gondolat mindig megmarad,
fentről a hegyről magával ragad,
hidd el, jó itt a virágos völgyben,
mert most tél tombol a hegytetőn fenn.

2012 október 11.

A köpönyeg

Nagy levegőt vett az ereszkedő fény,
testét éji csillag vándorai ették,
kövér köpenyét vihar sározta,
szürke szárát villámba mártotta.

Szunnyadó szótagot szór a setét,
míg él, vérét veszi, s köd a szemét,
te szülsz nekem örök anyaságot,
talán a sötétben ember maradok.

Hullhat órák markolat ereje,
dőlhet dőlhetetlenek serege.
Dög-ikrákat szülhet folyók habja,
akkor se leszek az ördög magja.

Akár csöndet arat a roppanó gát,
korhadás adja örökzöldnek magát,
szemet szúró szerencse nem talál,
akkor se legyek, ha értem jön halál.

Tavak lesznek a föld pupillái,
erdők mélyén bujkáló bárkái,
szomjúságuk hiány határt sem ismer,
büszke bólintásuk nem lesz vízfej.

Egyszer, ha eljön a szirom kufár,
csődbe menő fény, felemésztő sugár,
akkor talán megint elővehetem,
a rongyosra remélt ős-köpönyegem.

2012 szeptember 29.

Követ kiáltok

Mikor azt hitted figyelnek ott,
s szemed gyújtott örömtüzet,
sütkéreztek gondolataid.
Akkor felejtettelek el.
Tüzed mégis új napot lopott.
Rövid búcsút intesz baloddal,
még nem sejted a véglegest,
mint kiszáradt kút a vizét,
rég nem kívánom testedet,
nem ér össze éjem, nappaloddal.

Még mindig követ kiáltok,
a fűzfák festenek égre bánatot.



2012 szeptember 24.

Dicső múltunk

Csak egy fekete márványtábla a múltunk,
de újabb réteg betűt vés rá a jelen,
bagó-szagú bűnöket bársony éle fen,
újra él az átok, mit egyszer már buktunk.

Jeltelen sírunkhoz vezető labirintus,
kóvályog benne akár józan, vagy részeg,
s lábak vörös vére fest királydinnyéket,
kövülten kavar bennünk az empirizmus.

Vigalom is jégheggyé hűl most a tájba,
poshadó vizek vágya a foszló fűszer,
a vágyunk sose legyen egy rozsdás műszer,
s szívünk sem a dicső múltunk hazugsága.

2012 szeptember 24.

Az eget kérdeztem

Az eget kémlelem,
de csak a felhők sírnak,
könnyükkel sárba maszatolnak,
körbe rajzolják hűlt helyem,
pedig csak az eget kérdeztem.
Lélek sövény burjánzik bennem,
elhullott bogyói magtalan,
parttalan pőre barátságok.
Csonttalan csellengő szellők,
szorítják belém a böffenést,
s elmúlnak a fázós hazugságok.
A fény járja át eresztő elmém,
vagyok még? vagy csak képzelem.
Az ég testére vágyok én.

2012 szeptember 23.

Lobbanó lelked

Fontos fáradság füstje festi be lelked,
még újjászülető édes kis gyermekét.
Gondolat gázolja a hasztalan halált,
a bűvös felbukkanó álmaid hegyét,
egy józanság jelét eregető szabályt.

Vigaszt váró vánkos telik meg könnyekkel,
hogy titkon őrizze a bús, bér ösztönöd.
Mosollyal fizetve maradhatsz jóllakott,
vélemény fűszerrel mérgezett börtönöd
csigáz és megcsúfol minden múló mocskot.

Ragyogó reggelen rokkanhat meg álmod,
átadja ártó átkait küldetésre.
Váratlan vigaszod a hely-telen hited,
mely büntetést bús jövődre jóvá-véste,
ez vigaszt váltó léted, s lobbanó lelked.

2012 szeptember 24.

Testünkre téve - Ránk romolva

Márványba faragott hitek, hatalmak,
csorba oszlop, véres kivont kardja,
mi elvesztette a bocsájtás hüvelyét,
issza időknek önelégült örömét.

Voltál égre-törő élő katedrális,
ellenfél még és ezerszer barát is,
Nyelvek csatájában küzdő testvér,
bukott bizalom, mind-mind egy istenér'.

Gyarló gyászban tikkad a temetetlen
holt hit, bő borzalom lelkiismeretben,
mindezt avatatlan kezek temetik el,
szépítve szót és bitóig botló embert.

Hiába a hős himnusz, a küzdő kéz,
mindig lesz, ki tudja mi jöhet még,
már köztünk él az önös lelketlen lakat,
mi ránk romolva, örökre zárva marad.


2012 szeptember 21.

Boldog órák

Sárízű nyarak elmentek örökre,
a bokrok sem izzadják vissza sosem,
hol az a virág, mely bólogat nekem.

Szívemben jéghegyként úszik az emlék,
tagadást festenek égre faágak,
kopott kép, mint szövet marad utánad.

Boldog órákban elgyengül a kétség,
vidám arc, mint fogyó hold az öregség,
hevesebb halálért sem szól már ima.

Csurranó csendben sötét a sejtelem,
magába forduló, hibernált a lét,
s szemfedelet húz rád egy hideg kéz.

Felébredsz és az arcokon keresed,
a vasporszagú lebegő lelkeket,
bennük a szót, mi megnyitja szívedet.


2012 szeptember 18.

A nyár tánca

Égi csikón lépked a nyár,
s koptatja perzselő patáját,
mező illat a szerelme,
könnyet csal a szép szemekre.

Csillagot csen a szívedbe,
a dús meleg éji leple,
hold képpel köszön el a nyár,
s az örök esti bogár bál.

Sok szép fa gyümölcsét rakja
étkül, forró földi placcra,
s fenn égen, mint szeder szakáll,
tarka táncok szőttese száll.

2012 szeptember 16.

Nyárbúcsúztató

A hold, a hold már hideg csókot ad,
hosszú hajnali didergést szül a nap,
fonnyadt fény ostoroz okker bokrot,
Az ősz, az ősz hozza el a téli titkot.

A nap, a nap fércelt reggeli üst
foltos felhőkkel még jó kedvvel küzd,
fűzfa ágait fonja szél szeretet,
A Nap, a Nap nem hoz már nyári meleget.

A lány, a lány már többé nem perzsel,
szűz combját elveszi egy rideg reggel,
megözvegyült hajnal húzza tetemét,
A nyár, a nyár elvesztette már mindenét.

2012 szeptember 14.

A pillanatokért

A valóság rongyos takarója alatt,
rejtőzik a selymes susogó álom,
vágyak burjánzó sokasága elnyel,
s fogyókúrára ítél a szerelem.

Kedves könyörgéssé érik a dal,
mely mászik beljebb hol alantas,
fuldokló fejetlen szörnyek szeretnek,
ettől szépül minden mi nem lehet,

ébredésbe koppan a hajnali hideg,
megvagy még? Rég elveszejtettelek.
Csorbul csended ne hallgass, hazudj,
lelkem méze vagy, a méhész elaludt,

Savanyú sárga tespedésem, alant
zuhanva is, a fellegekben maradt.
Eszmélj rám és forgasd meg késedet,
a szeles szívemben hagyott képedet.

Pőre pillanatokért rút a remény,
törött témákért jön jótétemény,
felejtés fáraszt fakóvá eseményt,
törmelékem torz, és fújja a fényt.

2012 szeptember 9.

Költözés

Őszi pillantással fut szemembe a nyár,
még viaskodó lepkék verik a lámpát,
de már didereg takaró nélkül a hold,
arcába menhely kutyája belecsaholt.

Lassanként kiolvad a nyári zöld alól,
a Benetton színű lét, lóg az őszi való.
lóerők hangján közeleg a tunya tél,
vakon vetél a minden-szerű születés.

Rákapott a fürdőre a csillagos ég,
pucérságát a felhők maguk rejtenék,
Még nem esik, csak könnye illatát érzed,
ősz sem örvend, mikor nyári zöldet éget.

Madarak hada húz a Kék-festő égen,
meleg van, de már érzik az éhséget,
szárnyak zaja töri a cserzett csöndet,
nem végleg, csak egy télre, de költöznek.

Szememből is költöznek a nyári színek,
hogy aztán szúrós szél, hozza ki a könnyet,
vackom mélyén a hideg este veszejt el,
szemem tört tükrében, csillag térdepel.

2012 szeptember 9.

Miért a háború

Sötét szemüveg, világos pénzek,
világos értelem, sötét csibészek
egy fekete szappanbuborék kimúlt,
s világos éjszakán temették Timúrt,
milliók csontjából mosószappan,
mossa, mossa tisztára halkan,
a mindent-tagadó birka bűnöket,
a pénz szagát már szegény se veti meg.

Kemény körmösökön felnőtt élet,
fertőzi be a naplementéket,
egy új nemzedék ránctalan bőrén
tetkó a háború s viseli büszkén,
öregek nem aszottan ráncosak,
csak kiül testükre a kárhozat,
bánya évek belülről dolgoztak,
belülről kifelé lassan omlottak.

Az ígéretek évszázados éhe,
vezet s reménytelen a vége,
csúffá, bolonddá tett ifjú életek,
bukkantak bele a tervek tengerébe,
mond el neki, ha mered, mutass valót,
kiégett jövőt hagytak a csalók,
így sem értheted miért a háború,
a vak véglet vizslatva iszonyú.

2012 augusztus 28.

Emlékfoszlány

Egy viccen jót kacag a nyomor,
ettől aztán az uraság komor,
húst éget éhes szakadó szellem,
köröm kínnal gyötrő, megtartó jellem,
kérdezz hát, annyit mint nyitott diák,
hogy aztán dogmákkal törjék száját,
cserepeivel a jövő házát fedi,
a papírusz tervet idő emészti
a mit sem sejtő porrá váló vészt,
neked csak a túlélés adott észt,
bánhatod csak a buta bűnöket,
mit soha el nem sikerült követned,
Emlékfoszlány, egy apai pofon,
melyet csak szülő tud felsőfokon,
ordít benned a fájdalom emléke,
kicsit meghalsz mindegyik végébe.


2012 augusztus 28.

Néma betűk

Néma betűk raboskodnak benned
s vádlód a süvöltő fanyar félelmed,
csapongó csibészek húznak bitóra,
egy bocsánat se ballag sóhajtóra.

Kérges könyörgésed sem tör elő,
ha érc életbe az utó-vágy az elő,
csorba csaták végletes veszteseként,
királyt csinál a mitugrász elméd.

Majd földbe vet, a vétkes akarat,
s csendbe temet a zajongó pillanat,
mozdony erejével múltat enyészel,
szakad a vas, robbanni sem merészel.

Mennyekben matat a bűnös bagázs,
s csendet int lelkedre a hit, hatás,
míg szíved egy percig se lesz boldog,
imával hatalmak éhét eloltod.


2012 augusztus 28

A gyilkos neve

Csillagból folyt varázstükör a tó,
vitéz völgynek gyilkosa, a fojtó
terhét roppant rápakolta oly rég,
neve lett a bocsájtó feledés.

Csónakom rajta az élet kelyhe,
lapátom csak szálkát ad kezembe,
s bár a mélység nagyobb úr de sötét ,
inkább hegyre vágyom, mint tavak mélyét.

Gömbölyödik a vágy... az álmos ács,
korral dagad fel mint a házi kalács,
s ha már élet fazekából is kitúrt,
akkor is mulatva, szakítom a húrt!


2012 augusztus 28.

Sötét abrosz

Most csak az ég morzsáira figyelek,
a sötét abroszon tányér a hold,
magányos óriás vacsorázott lehet
s szemem tükrében mindez csak egy folt.

Szétszórt csillagok, mint ezernyi morzsa,
nem fenséges, bő mulatságra utal,
inkább szomorú halotti torra,
vagy csak lelket éhezett a bűntudat.


2012 augusztus 28.

Ne felejtsd el

Egyszer talán felszakadnak bennem
a csituló csillagok foltos fényei 
hogy aztán nevetést vérezzek
kóbor szakadó sebként
bágyadt fények felé  úszva
sötétet sejlő csapdákba
és megfizetek a mohó miértekért
lágy selyem sóhajokra szisszenek
mintha szívem csak valamit éltetne
csak arra dobog arra ver ütemet
hogy szájber kőbe verjen üzenetet
még itt vagyok még reszketek álmokat
hogy szelet kavarjon a múló idő
felsejlő forró zajokkal untatva
birokra kelnek a vétkek a hazug
mindent szépítő szuttyogó forrásban
bár magasba vágynak a mélységet
uralják a taposás mestereivé válva
szellemek grafitporából gyúrnak
éj-fekete hegyes rajzeszközt 
hogy satírozhassuk az átható bűnt
magadba szívtál vigyázz tisztátalan
lesz a hófehérnek hitt hóhatás
sokáig kereslek nem jön béred
a nap lenyugodva zúgva zenélget
érint a hangszered mélysége
s ha már nem is hallak a képed
nélkül gyászollak csak dereng
volt egy kicsi átható bolond perc
amely csillag felé ható kedvenc
az ég fénye festeget tisztára
hogy előttem állj kifordult lélekkel
aztán kiáltásra váró szemeddel
harapj a halál-sáv által égetett
életünk gyors zsinat-zóna ételére
hazudd azt hogy buta vagyok meg gonosz
így elégedetten romolhatok meg benned
majd a sötétben rám borulnak a sarkok
mert a tér türelme velem viszonylagos
ne felejtsd el mindig és sohasem vagyok

2012 augusztus 15.

Ember

Szakadt körmökkel passzírozom az élet
savanykás-paradicsomlevét,
Lábam ökölbe rándulva kötekszik
a földhöz ragadt asztal négy lábával,
közöm semmi, s alkalom a tolvaj,
szabadulva hozza felém a vérvonal.
Elzavar a viharos város vidékre,
zsebem mint régi kocsmai csikktartó,
hamuvá őrlődik bélése, a nehéz apróktól,
még-sincs benne elég a koldusnak.
Csituló lelkek panoptikumában járok,
s néha ott csodálom meg a viasz vágyakat,
majd újra barlangban hajtom le a fejem,
és álmomban végre már az lehetek,
ami mindig is akartam lenni... Ember!

2012 augusztus 15.

Gyertya láng

A pillangókat nem elég vágyni,
etetni kell őket, bőven táplálni,
s talán egyet sem látsz körülötted,
hidd el ők látnak sírni is téged.

Reppenő vágyak vonszolnak utadon,
boldog béred könnycseppekbe fagyott,
kifizet az álnok keserű kufár
sótalan örök ráncos idő futár.

Harmat leszel a korod kicsiny ágán,
s felszárít az eszmélet, egy másnapján,
kurta görbe grádics az utad felén,
s segít a kotnyeles fogyó oxigén.

Az idő görbe botját cipelted,
ha magad nem, belerokkant a lelked,
bűvös bárokban szívtad magadba,
a bájolgó buta remény gondokat.

De mindenkit legyűr az idő fene
hogy fogai közt a húsodat egye,
lassan fogysz mint gyertyában a kanóc,
s életed nem a láng, a faggyú volt.

2012 augusztus 14.

Csillag csodák

Mikor a hold fénye szemetel szürkén,
a vadvirágos vadon ős-tengerén,
talán a szív is nagyobbat dobban,
kóbor ebek kihűlt nyomát taposva.

A nap is másnak ad több világost,
s irigyen tapossuk a lápi lapost,
Csillagok fürdenek távoli égen,
látvány lelküket adják nekünk régen.

Bűnös bánattal vágyjuk vakon,
az elismerést eme ósdi ablakon
a kukkoló csillag csodák fényétől,
de ők a színészek, s mi a nézők.

Amíg innen csak haszontalan pontok,
hatalmasságuk másoknak ad poklot,
így megyünk el a gyémántjaink mellett,
parány pondróként, mellünket is verve.

2012 augusztus 13.

Érezd

Szürkén rezdül a tenni-akarás,
s miértjei kacsintanak feléd,
míg az aranyhorda vér facsarás,
addig a lélek mostoha cseléd.

Feléd nyújtja kezét a segítség,
talán nem szűkszavúan szelektál,
előtted a fény gyermeke henyél,
mögötted magvas remény divergál.

Deréktájban csontosodik a kegy,
nyúlós nyavalyák esznek fájdalmat,
magasságok tőrjüket tolják beljebb,
hogy érezd a mindent irtó hatalmat.

2012 augusztus 12.

Vad városi vírus

Még világosabb a békés boldogság,
a minden illatba mártó léleknél,
Amíg pöttöm pillanatoknak sorsát
tükrözi pupillád földi fényeknél.

Magadban morogsz, másra vicsorogsz,
társaságodban néma esti szűk szél,
egyedül vagy sorvadó tudatoddal,
káromlás kísért a közeledő tél.

Minden egyszeri rázd meg magad ember,
kísér gyászod, vagy vágyad: mulass jól,
használd erőd, eszed, ne spórolj ezzel,
álom sosem törhet meg a vastól.

Erősebb vagy mint hiszed, de rút rab
az élet mű-mocsokkal marcangol,
mosakszol, de csak hitedbe harap,
ébredj, és szíved tiszta égre vackol.

Hiába csörtetsz csalánosból elő,
a csípés te vagy, a viszkető fények,
bőröd távoli fénytől élhető,
vad városi vírus vagy és nem lélek.

2012 augusztus 7.

Honnan jöttem

Talán egy sivatag homokjából jöttem,
sárguló fényes napot hagytam mögöttem,
csontjaimat porból gyúrták forró szelek,
húsom hűse, oázisból vett keveset,

Hajszálam ősök hitéből nyert balgaság,
nyelvem hegyén henyél, dolgos rabszolgaság,
kitartást lelkem, vándorkövektől lopta,
s szívem különös homokóra forgatja.

Mégis keveset kaptam, mi élethez kell,
talán mert a halál kedvére készültem,
s mikorra megtanulok élni kedvemre,
mi voltam: por leszek, mit mindig kerültem.



2012 augusztus 1.

Zajos nyár

Vidámsággal vértezett madársereg,
mint kislány arcán a barna szeplők,
tarkítják a fodros felhős kék eget.
hullámzón ülik meg a szorgos szellőt.

Hencegő fecsegésük fülsértő,
még sincs aki haragudna rájuk,
dalárdájukra a kritika megértő,
egy télen át, e zajos nyarat vártuk.

2012 augusztus 1.

Halál éjjel

Egy kép esett le a falról,
talán egy rokon halt meg...
csak lebbenő lélek szele
verhette le helyéről.
...a puhány parázslik tovább
s ki lángolt, már örökké
a cselekvések csalitján,
kívül kér boldogságot.


2012 július 30.

Különös hajnal

Az út menti fák ujja, ködöt szórt ránk,
mint utunkon, jövőnkbe senki se lát,
itt hagysz engem, vagy csak elvisz az aszfalt?
tejfelbe mártózol, ez ilyen hajnal.

A természet katedrálisában,
talán egyszer meggyónom hibámat,
de nem visz ólom lábam utánad,
képem rólad, a tejben úszó bánat.

Ernyőd, s rajta a csillogó köd-permet,
ahogy a természet épp elvesz tőlem,
elhagysz, ez egy különös hajnal emléke
maradsz, mint ködben úszó angyal képe.


2012 július 29.

My poem for this picture - Moro by photo

Csonka malom

Csonka malom, csak a szíve fiatal,
még noszogatja a szél ha kavar,
de már csak integet pipacsainak,
kik esténként malom mesét hallgatnak.

Mikor még mellette kalászos lengett,
neki aranyló búzák adtak ütemet,
falta a sok magot s szórta a lisztet,
kenyérre valót adott és jó hitet.

A mesének vége s aludni tér,
a malom álmodik egy kicsikét,
nyögnek a kerekek, fúj a szél,
sikér lisztjéből készül kenyér.

2012 július 29.

My poem for this picture - Moro by photo 

Lenn a tél

Fenn a fény és lenn a tél és kerít
a fekete felleg a mindent elnyelő
szikla apó szilárdan áll menekít
barlangjában s emlékében az erő.

A távoli tél tarol, még élhető
kuckóban gyermeked éhesen sír
napfényt, erőt, gyorsan gyűjt sok tető
hideggel dacol, sötétre nincs gyógyír.

Égre érces sebet vágva ráront,
s a felhő gondolatait kettémetszi,
egy mindent rontó ficsúr front,
mennyet, s poklot jött ide hirdetni.



2012 július 29.

Photo by Moro

Rab vagy

Tarajos tűz-felhők futnak feléd,

városod bő burkában bujdokolsz,

s az élet rejtve rothadó, merész,

ezért köveken úszva fuldokolsz.

Sérthetetlen világod eléri

a békésen szűkölő szenny szava,

szívhangot a gépek mesterkélik,

majd üres üveggömböd szétszakad.

Határaid messzi mutatósak,

közelében torzít testes tájad.

Átléphetetlen koppanó gondolat,

rab vagy, a temetőid burkában.

Leanne Staples by photo

2012 július 29.

My poem for this picture - Leanne Staples by photo

Télbe fordulva

Sóhajok versenyében a remény előz,
potyázó pelyhes gondolatok gurulnak,
míg a talány torpanásra ítél, lefőz
mind a maró gúny, a szűrreál szenny ura.

Emellett elméd lesz a valót rejtő hely,
s csapongó csorda tüzes titkaidra hajt,
a mintát maguk hasznára hamvasztják el,
de ezért árnyékba vonul tested szava.

Ott rejtőzik szúró szívedben a tavasz,
csak nyaradat vehetik el, és te örök
télben bújsz havat reszketsz, s míg fagyos maradsz,
legbelül látomás, s hamvas-rét hömpölyög.

Ne engedd elveszni az örök virágod,
jelezz javuló időt, s magad légy őre,
fegyvereddel okádd le a kapzsiságot,
s bárgyú bűzt bugyogjon minden farkas bőre.

Jelened jeltelen sírjánál sírhatnak,
rokonságban is rútabb, messzi tévhitek,
csak szabadon, szerény halálod hír-hangja,
s a tétova torz tünemény, lesz jéghideg


Moro by Photo


2012 július 29.

Nap-számos

Pöttyös pántlikás vadóc virág nő
selyem borított keskeny kertemben,
kertészem kemény szigorral szolgál,
kannája égi tömlőből vesz vizet.

Szerény szerszámok nyele tenyerén
töri a bütykös bőrkeményedést,
lábán laza saru sárga tulipán,
fején kalap, napvirág a karimán.

Már régen nyugdíjba ment a kertész,
de visszajár, s a lelke a művelés,
kalapjára karimát, egy angyal mért,
Nap eteti, s szállást ad neki az éj.


2012 július 27.

A föld padján

A földem padján nincs jó kilátás,
bombák százada, és a pusztulás,
e helyem, hűséges életért kaptam,
csak a föld életéről papoltam.

A felhők fennen hirdetik a veszélyt,
lobbanó látvány mutat most eredményt,
a padon, huzatos halálra várok,
s egy pillanat alatt ott porrá válok.

Forró esti ég

Fehér éjszakákra vágyom
mikor dús kebled a lámpásom,
szerelem illatában fürödve,
válaszolsz sikamlós kérdésre.

Teliholdam legyél minden éjjel,
álom helyett traktálj testi kérdéssel,
csöppenő válasz sose legyen elég,
pizsamánk legyen a forró esti ég.

2012 július 25.

Kő vőlegény

Házasodik a kő, kedvese tenger,
körbe nyargal, s szerelemre ölel.
Habos ruhát s fátylat is ő ad,
azt a szépet s mindent a kő kap.
Az ég is vette a koszorús ruhát,
frigy estjére, nyitja nap is oltárát,
lassan halad a kő, veszi a ruhát,
kőre kabát, kő kendő a nyakán,
körbe mossa-mossa a kedves tenger,
hogy a kedvest mélység frigye nyelje el.

Egy gondolat a Vadlen-Шевченко Вадим képéhez

Photo by Vadlen-Шевченко Вадим 

Hevülő hamvainkra várnak

Mint a ménes, szélnek szaladt sok gondolat,
fényes fák törnek derékba a súly alatt,
a kérdőre álló vállak vágynak.

Túlzás tesz színes szolgákat a bajba
süppedve a semmi színű sóhajba,
felkiáltanak az ádáz álmaink.

Padlón pihennek értékes ékeink,
szálkák mocsarában mossuk mi magunk,
s kijelentkezik a józan mosoly.

Papír pengével támadnak a vétkek,
tüzeket tart fogva féreg félelem,
hevülő hamvainkra várnak.



2012 július 23.

Bátor bárány

Bátor bárány márpedig nincsen,
üres a kor kútja, a lapát pihen,
meleg a földanya, de sehol a tűz,
fészkeinket uralja bőséges bűz.
Csorbult csóró szavak izélnek,
berepedt bőrön tetűfészek ragyog,
ékszeres doboz neki a humán dog,
Vakít a veres körkörös köszvény,
álmot ringó pofonokon pöffeszkedvén,
s születnek szelíden elnyelő erőn.
Tudat-klón vagyok, s lógok levegőn,
mindent múlató selyem kötélen,
csak néha látogat az árnyék,
s csalán csokorral módol a törvény.
Nekem már csak a gyermeki dac dalol
izgalmas isteni igazságot...

2012 július 23.

A természet ölében

Utam végén egy nagy erdő integet,
én egy sudár nemes fát keresek,
ha megtalálom arcába nézek,
kecses ágán bókom lesz a fészek.

A hűsben zöld fénnyel süt rám a nap,
itt magam vagyok s magamnak árnyéka,
de úr, s bokrok hajolnak meg előttem,
ők észre sem veszik, hogy felnőttem.

Az avar lesz itt lágyan, ágyam tolla,
fának gyökere a fejem vánkosa,
Fent sok-ezer levél a cserepem,
csókot a kukkoló hold ad nekem.

2012 július 23.

Korom-felhők

Korom-felhők kerítik be a tájat,
az égen mindent felmorzsol,
sötétre festi a földi színtáblákat,
s az isteni erők előtt hajbókol.

Meg sem rezzen most a dús ritkás rét,
bogarak pihennek, madár se pisszen,
az idő, most kicsit visszafelé néz,
levelek sem súgnak, csak szemünk szisszen.

Magányos fát nézett ki egy napsugár,
mutatja arcát levelek ezer tükre,
fészkét rég elhagyta egy sereg madár,
a remény ragadt repdeső hitükre.


2012 július 22.

Egy könnycsepp

Egy cseppben az élet,
az életek s fények,
éltető cseppek,
mindent mesélnek.
Könnyemben a világ,
mit szívem rejtett:
egy egész virág,
mit szemem ejtett.

2012 július 22.

Erdei szerelem

Természetnek szerelmet terített a kor,
ágya a fák langyos lombja csak folyt,
buja bokor törvénytelenre tekeredett,
vitézkedőn vert gyökeret még mélyebbre.
a szerelem szelíd vírusaként vágott
sebeket serdülő síró vértelen húsába.
késői kapcsolata géneket gondozott,
amíg elfajult, csak a pollen porzott.
a cselszövést, holdkép tükrébe törve,
cseppenő indulat heves harca húzta.
nem bírt a vággyal, vágta, s zúzta.
egyesülve eső esett erdei zugra,
egymásba gabalyodva a gallyakkal,
csillagokat kötött az ösztön össze.
nagyszerű nász a pőre platánért,
s összetört ágak nem vágytak más tűzre,
lesett szeretőként is, vakon vágyra űzve.
A kusza bujaságuknak, s buja kuszaságuknak,
a favágók vetettek száz év után véget.


2012 július 22.

Mérhető

Bátran butítanak becsre
gyáva, gyors-tanítóink,
az éhség liftje fel-alá jár,
pedig nincs retúr jegye.
A szendvicsgyár bezárt régen,
azt mondják selejtet gyártott,
de most éheznek a vadak.
kicsavarták a bejáratot.
s már csak az égre nyítnak,
Bátran megyünk neki csillagoknak!
kezünkben logika, nem a fegyver,
s visszatérünk zárt kapukra esve.
Amíg a fejünk nem lesz kocka,
nem férünk bele az egyenletbe,
láthatatlan sosem-mért sugarak,
sikítanak bőrünkbe hólyagokat.
régen bukfencet vetett a józan ész,



2012 július 21.

Ajtó, ablak

Egy újabb nap, egy újabb szeg
az én koporsóm lesz a legnehezebb.
savanyú délutánba löttyed a nyár,
infúziót ad az estnek egy napsugár.
Lábam festi meg hazafelé az utam,
mentem előre hármat balra fordultam.
Káromkodnak a felhők felettem,
tőrt döf belém az öngyógyító lelkem.
Az nem hiányzik kit nem ismertem,
ujjam hegyén indul a halál,
időm van, míg a szívemig talál.
Az ajtó foghíjas, ablakon meg orbánc.

2012 július 21.

Színház bezár

Alakom árnyéka
ragad ferde falamra,
akaratom szándéka
fakad egyre agyamba,
falatom éhsége
ragad rá rokonra,
maraton készsége
apad már izmomban.
Mondatok szándéka
facsar félre titkokat,
szózatok ál-mélnak
kanyar féle utakra.
A fények meghaltak,
árnyékok hullottak,
a színház bezár.


2012 július 18.

Orcád

Orcád nekem, ragyogó naprendszerem,
csillag benne két szép kedvenc szemem,
szeplőiden simít lágyan ujjam,
csodás csillagok, mint a tejútban.

Orcád lehet, itt az egész világ,
rajta minden szín, mit szemem imád,
sugár szempillád, szökő napfényt ad,
fogyatkozása az alélt szemhéjad.

Orcád meleg merinói márványa,
mosoly gödreid, virág-mezők tája,
ha sétát tesz rajta könnyes szemem,
boldogság... gondomat is elfeledem.


2012 július 18.

A valóság

Sosem tesszük mit szeretnénk,
csak csótányok vagyunk egy parton
a hullámok felkapnak, repülünk,
túl gyorsan, túl sokáig.
Ejtőernyőnk a gyávaság,
a föld szárnyak nélkül száguld,
és mi nem ugorhatunk,
mert földhöz ragaszt az utazás,
az ágyú túl messze van,
mely kilőtte ezt a bolygót,
és tüzes gömbből lett sárgolyó.
Azt hisszük szeretünk,
de csak csalfa csaló
minden ami való.


2012 július 18.

Hosszú az út

Ázott homokszemek közt megbújt rög lapít,
üvegszemek bámulják elmosódó arcom,
a fény fókuszában, melegben is fázom,
s légkör bombázza a súlyom sóhajait.

Neveletlen árnyak is belőlem bőgnek,
térdem üszkös üllőiről kardok nőnek,
szürke szárú fürtjeim fáradnak fekélyt,
a szél szerves cseppjei kötöttek belém.

Pince-ablaknyi látómezőm, nyújtanak
felém, szúrós szemtelen dimenziókat,
aranymetszésben a gyilkosokat látom,
nem vagyok célpont, csak a fáradt fájdalom.

Hosszú az út, a végére mind elkopnak,
zanzába zárnak most, mint képet a kopja,
egy bájtnyi hangyaként görgetek gigákat,
s ömlik felém, hulla hegyek horizontja.



2012 július 17.

A szabadság rabbá tesz

Az élet a szám, s kapcsolatok a betűk,
mesterséges írástudatlan akarat
vezérel vészes, lógó, lélek utakat.

Hiába a sok kedves kulcs-mondat szánkra,
mégis néha belénk fagy a félbe fúlt bók,
barátság is csak ablakon át adott csók.

Jelenbe botlik, a gondolat grádicsán
a múltunkat sirató életfoltozó,
tömegiszonyt féltő, szabad gondolkodó.

A szabadság rabbá teszi létünk kedvét,
szabad lelkünk tehetetlen nyomorban ég
míg rabsággal fizet a lehetőségért.

2012 július 17

Az utam

Egzotikus képeket éget szemembe a nyár,
félve fülembe sóhajtoznak az út menti fák,
kígyózó aszfalt folyón életem hajója halad,
néha völgy fullaszt máskor a csúcs maraszt.

Amikor úgy tűnik végre haladok rendesen,
mert a völgy felé száguldani sosem jót jelent,
de hálám a sorsé, mert mindig van aki szeret,
a szakadékokat elkerülni segítenek.


Alattam fekete folyó, felettem sötét ég,
vakon viszem a szeretteim szűkös szekerét.

Csónakázás

A vízre ragasztott bárka a lelked lóbálja,
hullámok rőt rajzolata, szemeket fullaszt,
a gömbölyded tájon a semmibe is felakadsz.

Hanyag, himbáló víz reménytelen körmozgása,
szavakat rejtő mélysége, roncsok raktárosa,
anyaga zselés, anyaméhbe hív, halk tó-szava.

Kézzel hasított testének, nyomán gyors forradás,
pólusokat átjáró makacs gyilkos testrabló,
száguldó sztráda öleli a tested magába.

2012 július 14.

Alakom

Az ég tengerében varsával fogtam
csendes csillagot, szépsége szenved,
s fülre vakított, háborog éjem
a csillag zaklat, sikító csendje
tört ablakomon, papírt tett számba
Maharal keze, napi törvény int,
üveg jelem jég, majd az íz sorvad.
Alakom mállik, Gólem sors csak kín.



2012 július 14.

A mostoha

Felhőkre feküdt az esdeklő esti ég,
az ecsetével maszatolt feketét,
majd a Napba mártva rajzolt egy holdat,
a fröccsenése keltett csillagokat.

Oly távol a szerelme, a hűs Hajnal,
forrón, feketén, várja néma zajjal,
áldoz fényt, mi kevés és elillan,
s néha tündérek pupillája csillan.

Éjfélre az est átvált mély-szürkére,
mert felhőkre cseppen tündérek vére,
s elfolyik bíborban az ég aljára,
onnan les Hajnal, ott az ő országa.

Hajnal jön, de vele van mostohája,
vigyázza, vezeti és megdorgálja.
Így holnapig megint az a szűz marad,
mert őrzi tisztán, a mostoha Pirkadat.


2012 július 12.

Széna szerelem

Meleg van,
előbb csak a gyökereik
ölelték egymást.
Nyár dele,
és a fűszálak estek
felmagzó szerelembe.
Esik az eső,
a növekedés nótáját
játssza nekik egy felhő.
Fúj a szél,
s ők hajlongva csókot
váltanak egymásért.
Perzselő ég,
s utódaikat érleli,
a szerelmet magukért.
Szárazság,
hatalmas mezőn
a traktor kése vág.
A csűrben,
bálában ölelkeznek
gondjaikat elfeledve.
Vészharang szól,
lobban nászuk lángja
s végső vigaszt szór...


2012 július 12.

A történelem ismétlődik

A hónapok újra bűnbe estek,
páratlan napokkal páros perleked',
míg az ósdi órák perce vérez,
egy gonosz pőre perceket élvez.

Új év köszönt gyanús nedves napot,
utolsó kenet! - ki hívja a Napot?
Naptárkészítőt tömören temetnek,
ősnyomdája volt éjféli eretnek.

Tavasz tündér teszi le a fegyvert,
szerelemre szoktat minden embert,
boldog óráik, perceik sem csak kegy,
napi vigasságuk egész nyáron megy.

Az Ősz üzen hadat, ha nyúlós a Nyár,
de a jókedv sokáig ellent áll,
Csak Tél tüzér vonul bele az Őszbe,
fagyosan pufog, pancsol a levegőbe.


2012 július 12.

Szerető hold

Szüzességét szenvedő éji szerető,
csiklandós izmokat feszítő, szenvedő,
vénkisasszony, ez a hűsen hasztalan hold,
frigid frigye az égen feszületté holt.

Szegezve a föld szélére búsan táncol,
szerelmet csal fénye minden esti pártól,
Sejtelmes sóhajtását senki nem hallja,
csak a csend várja párját, mert az elhagyta.

Szenvedő színét látod, ha nem bújik el,
ahogyan teszed ha a fény nem érdekel,
Ne bújj magányba, kedves kínnal kent korong,
ragyogj éjszakánkra mindig, ha nem borong.

2012 július 12.

Az időnk

Az idő égi bakancsa
taposott bele a nyárba,
Felszálló ártó porszemek
drogként lepnek leveleket.
Az ég sötét, harcos szellem,
meleg harcol hideg ellen.
villám mint jó artéria,
erőt kap a matéria.
Ünnepel most a természet,
hideglelés egy baleset.
Ha a fák dőlnek is sorban
az új élet újra dobban.
Figyelnek az égi szemek,
semmi nem volt ami nem lesz.
Így jeleznek az istenek,
jaj annak ki nem hisz benne.
A nagy erők csak véletlen,
lesz rosszabb is, ég ne zengjen.
Alább hagy az idő szele,
s nyugalmába halunk bele.

2012 július 12.

Új korban

Felettem jelölve jóllakott ég,
alattam a kövezett kövér tér,
jelenem egy nagy szappan-buborék,
csak a költészet szabad tartozék.

Holnaptól téged is megtör egy mű-szív ,
a szabadság majd téli álmot alszik,
tilos szavakat súgnak sorompók,
földbe ivódnak mindenféle ártók.

A zöld lesz tiltott színe a földnek,
sok vederfejű, vagyont örökölhet,
piros csíkon járhat minden mondó,
tiltott a költészet és minden mottó.

Idézeteket csak pult alatt kaphatsz,
tudásod bűn lesz és bele is halhatsz,
iskolák kiáltanak tiltott tudást,
billogot kapsz, mint égető okulást.

Zene hullámára tilos lesz a tánc,
néma dobokra mehet majd a munkád,
a ritmus nem, de a kotta lesz beteg,
ez a jövőd, hát tanulj, élj még lehet.

2012 július 12.

Az eget kértem

Az eget kértem, rám néha nézzen,
mikor harcom zajlik mindennapi,
vasöklömmel kenyerem szorítom ki,
s vérem adom levesnek, húsom éteknek.

Vállaimat az ég nyomja, s taszít
vissza ókorba, de páncélom a gond,
s polleneket porszívóz az orrom,
akkor is bőrömbe ráncot hasít.

Hajamra a fény szürke hamut szór,
szőrös arcom angyalbőrén pirosít,
szökkenő szavam tovább bizonyít,
s a boldogtalanság napokat csór.

Ereimben a vér lüktet és nem vár,
sejtjeimbe ágyazva a huncutság
a perceimet számolja, nincs nyugvás,
talpam alatt minden év táncot jár.


2012 július 12.

Belém bújtak

Belém bújtak a hegyek, sziklák, erdők,
hol jártam az életben ezelőtt
bár lelkemen most csak mezőket látok,
ha kitekintek nyitott ablakomon.

Belém bújtak azok a fura félelmek,
melyek a szakadék szélén értek,
mikor mutattam sok csodás látványt,
egy csapat gyermeknek szivárványt.

Belém bújtak ezek az ékszerek,
melyek értékei a lelkemnek.
Égi lámpásba zárom most ezeket,
mindenki csillagként lássa szívemet.

2012 július 12.

Pásztoróra

Bársony bőrön hajló szellő,
test vonalán nyomkövető,
bíborcsillag kék-szín nárcisz,
vonaglása is úgy játszik,
szép szerelmes kincses ajkak,
sóhajtozni most akarnak,
így öregszik elvált pára,
élhet most még ez a vágya.
mikor esik szerelembe,
szívével van összeveszve,
először kell csak az esze,
aztán lesz övé a teste,
mikor már kell az élete,
feladja ő mit szeretne.
Így ér véget minden csoda,
se barát, se pásztoróra.


2012 július 11.

Szerelem üteme

Emberbőr-dob vagyok, s a dallamod,
rajtad ütem a lelkem, s láttam-od,
feszülő csontjaink el nem törnek,
slágert ad a szerelembe menőknek.

Mosolygós furulya-szád csókol,
szemed szeglete is nekem bókol,
ölelkező vidámság, vezér város
diadalíve a tárt ifjúságod.

Talányos gondolatok szeretkeznek,
tüzes vágyra válaszolnak ütegek,
örökké tartó szenvedélyes kép,
béke napját sose lássuk másképp.


2012 július 11.

Lebegés

A súlytalanság engemet vár...
csarnokra vágyom, a festett égre,
csúrgó-könnyben hűtve, lépve
falakba kezem ablakot vág.

Szilánkokban gázol a világ,
súlytalan szó horogra akad,
de varrott szám cserepes marad,
forradást festenek rám hibák.

Sóhaj kora, újrahasznosítás,
lélek levegőm lebeg, benn marad,
szégyenek fűtik feszes napomat,
fázatlan, ment meg a súlytalanítás.

A kudarc alacsony ajtókeret,
remény ajtók nem csukódnak soha,
csak zselés-szívemnek lehet súlya,
ismert istenek fogják kezemet.

Csarnok csendben egyedül vagyok,
hangok a súlytalan testem alatt,
mindenki egyforma testes, dagadt,
hit zászlóján osztozhatnak papok.

Nappali fényes égre vágyom...
akarás, erők lágyan leszakad,
csak a poklok izzó lába marad,
alul-felül is tűz, ez a birtokom.


2012 július 11.

Áttekintés

Nikotin sziklák estek tüdőmre,
szivarfüstök testemet övezve
zárnak különös múlott magányba,
ez az emlék-börtönök zaklatása.

Odakint párásan pukkantó idő,
tekint a gömb-alakú térképeinkre,
a villám ujjával farag keresztfát,
az út menti öreg tölgyfából.

A remény ült le, egy kicsit magába
roskadt, a várólistát végigjátszva,
még egy szó, egy olcsóbb kívánságom
sem fér a betelt oldalak aljára.

A tervek emésztőgödrébe estem,
segítségre alkalmatlan az estem,
holnapra ellepnek a régi romlott
ötletek, s velük együtt elbomlok.


2012 július 10.

Ócska mártír

Az égre meredő szemed,
rajzolja körbe a felhőket,
vissza nem nézhetnek,
bosszúból sosem érsz körbe.
Ahogy levesbetéted zöldségek,
haldokolnak az éhes gondolatok.
a desszert hiánya vérnyomást emel ,
csak ócska mártírja vagy a kornak,
ma meghalsz, nem hiányzol holnap.
Csonka ünnep születésed napja.
itt örököse vagy a tegnapnak.
s aláhull a szavad,
gondolatjel nélkül
szörnyethal.



2012 július 9.

Nyári hullák

Pehelysúlyú bajnok a hétfő,
vasárnapot sirat az álszent,
minek is a gyász.
A vén kakukkos nem jár,
a percek nélküle fogynak,
az idő itt meghalt.
A dögszagú nyár júliust izzad,
éjféli gyászruhás az óra,
az eső elkerül.



2012 július 9.

Régi illat

Régi illat csapta be gondolatom,
bűbájt mint sárkányt eregetted felém,
csak illúzió vagy, és messze a lét,
csodának hinni mégis fondorlatos.

Felém jött a múltam... Vagy csak festmény?
veres a vászon, csak rád gondolhatok,
most is kacagásokkal igéző arcod,
még kísért: mint öngyilkost az élmény.

Az éltető illat elszállt, elszáll a gond,
most se csaptak be pajzán pillantások,
ez a bokor elfonnyadt, új hajtások,
már nem serkentik vérem, ezt a vadont.


2012 július 8.

Fizetned kell

A semmiből száll alá
bánatom forrása,
s folyó könnycseppjeimmel
folyton fizetek neki.
A maró nedveim
nem érintik föld porát,
csak felfelé folynak
isteneim földje felé,
ott gyémánttá szilárdul
minden csalfa cseppje,
s aláhullva vágják ki
lelkek üvegfalait.
Tépett törődés teszi
szende szabaddá őket.
Ím, Te is szabad lettél,
most meg sem ismersz.
Bánat forrásáért éppen
kínzó könnyeddel fizetsz.

2012 július 8.

Ami van

A város zajának lánctalpai,
taposnak bele tespedt tar kínodba.
Párbeszédek nyílnak pofonokká,
s tested töreke, oxigént koldulna.
Bátor korodat pénz infúzióra
tette a csalárd sóvárgás szigete,
a híd anyaga olvadó jégcsapok,
oldja lassan a szeretet tizede.

Piszok zabálja fel a lelki békéd,
s omlasztja a szerető szíved falát.
A kényszer kegyes úr, de csak használ,
életed fogy, azt nem nézi a galád.
Hajnali fojtó füst kéri a részét,
fészket ver, szúrós szívedhez közel,
s míg te aprókért adod köszöneted,
megfolyt a város és a halál ölel.

2012 július 7.

Marad örök

Csillagok ezer titkát rejtő útjain
járok, vágányom hideg, halott húrjain,
bennem titkok, mint túlcsordult tehervagon,
bennem káoszok, így semmit sem tudhatok.

Spirituális létem veszélyben forog,
csak ez hagyja mi lehetek, s mi vagyok,
a titkok lassan forrnak mint a jó borok,
s titkom, vérem, mind pont nélküli mondatok.

Lelkem hűs udvara, szappanszerű téglák,
járdák, s sűrű lábak koptató otthona,
ím kopott a szívem szerető katlana,
ím bezárt, s szólnak angyalért az imák.

A hold közel, a torony mögül engem les,
kacsint, s mintha földre szállna az angyala
csókot csalni, majd eltűnik egy álomra,
csókot vesz, mégis marad örök szerelmes.


2012 július 7.

Csaba napján

Csaba napján a természet is feltámad,
még mindig tövestől tépné ki a fákat.
itt van közöttünk, itt fészkel a lelkünkben,
nem nyughat egyetlen becsületes szív sem.

Nézz fel, mind magasra nézz, szemükbe félsz
ki ellene szól, hallgattat, mégis remélsz.
Ott fenn, látnod kell a jövőnk, a szórt szele
elér minket, s vigasszal áld meg Istene.

Tépett szívet forraszt a remény hege,
hősök elfolyt vére századok betege,
fűben, fában, hegyben, jószágok vérében,
vissza vágyó élet, mi volt a térségen.


2012 július 6.

A jövőnk

Egy szürke árnyékká
fogyhat a jövőnk,
ha foglya vagyunk
az emésztő gondnak,
saját napunk éget,
s olvad szeretőnk,
becstelenek szívják
vérünket holnap.

Mikor adunk, ott
nem nézzük annak helyét,
csak vödörrel hordunk
éltető vizet,
ha forrásunk elapad,
lelőhelyén,
gyűl köröttünk a tenger,
s szűkül a sziget.


2012 július 6.

Mikor

Mikor a szívedben is ragyogó nyár lesz,
s alábbhagynak az ijesztő bús szellemek,
dobogása sem lesz már üvöltő sikoly,
csak tangóra hívó mámorító mosoly.

Mikor lelkedben a segítség nem kiállt,
a segítő szavad te adhatod tovább,
s kímélő pillantással fested a szépet,
csak akkor válik örömmé való léted.

2012 július 5.

Édes perc

Nem akarom érezni mikor szavak
füstjellel festik égre a határainkat,
Nem akarom tapintani az ártatlan
vágyat, mely semmivé lesz akaratlan.

A szemeid páros csillagkép emléke,
ha szemünk együtt áll mint oly régen,
az lesz a szerencsecsillagunk holdképe,
mert dagályt hoz aszályos testünkre végre.

Fújja szél a dobbanó szívveréseket,
hozza csókját a tiszta öleléseknek,
botor bitók, hideg testű bocsánatok,
percem attól lesz édes, mert veled vagyok.

2012 július 4.

Távol a tűztől

A Nap fényével köpte szemen a holdat,
könyöradományként adott neki fátylat,
csak elenged egy mosolyt a szelíd hold,
s maga köré gyűjt álmokat, égi fodrot.

A Nap mágnes öklével veri a Holdat,
senki nem figyel rá, hát nem is erőszak,
a hold foltjait felhők sminkjével oldja,
nem sír csak állja, ma is ahogyan holnap.

A nap mindig tüzes, méregtől oly veres,
tüzeli bolygóit, majd új holdat keres,
Az első fény jogán, mindenkit vezényel,
távozó bolygókat tüzével már nem ér el.

2012 július 4.

Szólnék hozzád Spondeus

Á egyszer szólnék, hangom színes szellőként,
átlátszóvá fénylő, fénypárás káván szól.
Hangommal fémjel lennék szemhéjad szélén,
hogy váljak károddá, mért tév-gyűrűimtől.

Hát kárognék, sík-ollyá nőtt ág féltésért,
sőt több, sörfényt átélt éjt, szórtál szolgságnak,
Mély hangtorzómat kérné, áldássá átkát
ejtetnék, mélyebb gyónások szárnyéléért.

Féltés, fészkét féltékeny bárdok kérnék:
későn káromló táján, ásóhálóm ott.
S jő egy kérészélet, tékozlását ártón
végleg, s vájná kőszívét késével két-rét.


2. Molosszus

Á egyszer szólék itt,
s hang színes szellőként,
átlátszó, fás fénylő,
fénypárás káván szól.
Hangommal fémjel kél,
rezg szemhéj s karc szélén,
hogy váljak károddá,
mért, érett almámból.

Kárognék, hát báj olt
nőtt ágról tépek én,
sőt! Sörfényt s több átélt
éjt, szórnék szolgságnak,
Mély hang hord torzómtól
fényt, áldást, és átkát
ejtetnék, mélyről hitt,
és gyón, gyér oldásért.

Féltékeny fő, fészkét
ős bárdok bérelnék:
késő kár, s ló táján,
már ásóm, hálóm ott.
Jő egy s kér, észérvet,
tékozlás árt, ártón
végleg váj már kőből,
s szívet kés vág két-rét.

2012 július 2.