Csillagból folyt varázstükör a tó,
vitéz völgynek gyilkosa, a fojtó
terhét roppant rápakolta oly rég,
neve lett a bocsájtó feledés.
Csónakom rajta az élet kelyhe,
lapátom csak szálkát ad kezembe,
s bár a mélység nagyobb úr de sötét ,
inkább hegyre vágyom, mint tavak mélyét.
Gömbölyödik a vágy... az álmos ács,
korral dagad fel mint a házi kalács,
s ha már élet fazekából is kitúrt,
akkor is mulatva, szakítom a húrt!
2012 augusztus 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése