Kiáltás Asszonya - Ballada

Agg vénülő bolygón él a Kiáltás Asszonya,
felhő sminkeli arcát, ecsete a fiatal gyopár,
ezredéves hittel készül, imát fogad oda,
bár fogynak a felemelt arcok, több a bús fohász,
készül mindenki mikor hozzá a Kiáltás Asszonya jár.
Mindent seper a szellő cirokja, s csillog a vagyon,
napvihartól tépázott haját rendezi minden hajnalon,
Gondjaiból reggelre nem látsz semmit sem.
Arcodat simítja idő szele, élvezed s hagyod:
A Kiáltás Asszonya jön, s kezével hordja hited!

Vén ágyúgolyó, kerek kopaszon, rozsdás s ez a
régi gyilok mementója, mikor súlyától dőlt a vár,
halomba rakva, nemesi címerek rajzolt toboza,
hol van már a régi nemesi győzelem, kevés kár
most tudást kapott ember gomba felhőt gyárt,
s nem látja, hogy Kiáltás Asszonya bízik vakon,
Az ég kék lepelben les, mezítelenül, s hallgatagon,
Jövő nagy titkait hordozza megfogant méhében
világ-égés képlete azonos mint egykoron...
A Kiáltás Asszonya jön, s kezével hordja hited!

Természet rajzol lelkes lelkeket, gonoszt soha,
színez élő testeket, napfény ecset szorgosan jár,
fonja gondos géneket, csűrcsavaros annak sora,
s kezében a hangjai szívedre szólnak mint gitár,
életre kel minden, mi más kezében csak sár:
szobrászata szemnek szép, nem bánja nagyon
gyermekek a legszebbek, én is ezt kapom,
ne légy a kivétel, gondolat követe légy híven,
csoda mindenkié, te is tapasztalod egy napon.
A Kiáltás Asszonya jön, s kezével hordja hited!

Ajánlás:

Tejút anyánk a szoptatós, tart bölcsődben s karon,
megérted varázsát s ha nem, késő lesz akkoron,
egy sejtedben száz kiáltás ott van minden hatalom,
ítélet ha születik, bűn fenn, büntetésed itt lenn,
s csodás csillagok halnak meg, millióan, fiatalon,
de a természet csak rajzol, együgyűn, jámboron.
A Kiáltás Asszonya jön, s hiába hordja hited!

Sorsommal borozgatva

Kontúros párbeszéd, szavakat lesve még
feledve napnyugta után a fény nyomort,
időtlen gond ragacsában tellő estén,
én és sorsom, együtt kortyoltuk az ó-bort.
vidám Emlékek, mások egy kicsit búsak,
szófonalat sorsom, engem a bor csak vitt,
átjártak a vágyak, kerek keblek dúsak,
sors papolt, de nem osztja meg a titkait.

Tapasztalom a szőlő és bor csodáját,
minden kortya hozza az élet vágyait,
csak lassan teszi elmémre bús-homályát,
megosztva velem nedűje hűs ágyait,
kóválygó gondolataim varázsait,
s a pohár sem mond ellent, s nem ad kosarat,
sors-homály, hiába küldi fullánkjait,
fenn a sors még, de én alszom egy perc alatt.


2012 április 25.

Tenger gyermeke -Ballada

Csavargó gondolat, csavargóvá tette az élet
ő volt a régmúlt idők nemes lelkű tenger fia,
és bár lelkét fertőzte a származás, fájó féreg
álló vize most poshad, remény sincs hova futnia,
mindenhol magas gát, hiába túl a tenger, szájam
kiszárad nem pótolják bátyái az eső-fogat
apadó kőből kivájt helyen hűsöl a vállam,
és mégsem teheti hogy ne itassa a bokrokat.

Panasza csobog: Vágtató ár tellett belőlem,
s vágtam sík mezőn át, társak tucatja várt reám
rokonaimmal erősebb hatalommá nőttem,
büszke volt erre a nyugodt erő, a tenger apám,
erőmmel vittem az édes hírt sós homlokára,
néha nagy hévvel habbal vittem házat, boronát,
sok szenvedő lélek rokonainak sírhalmára,
partjaimon vígan integettek a lombkoronák.

Fiatalon egyszerűket gondoltam a világról
mindenhol csak a magam bátorságát mondtam el
de most már belátom, épphogy kilógva a sárból,
uralkodnék most is még, ha ember terelt volna el,
ha még egyszer láthatom a tengert, megkérdem:
Mitől lettem édes, ki volt anyám s engem szeretett?
tisztaságom veszett, és mocskos habos fehéren,
vágyom téged tenger, és bölcsen háborgó eszedet.

AJÁNLÁS

Felhőket megjárt tenger gyermekének, ha kívántok
csak vigyázzatok, édes, heves mindenre kapható
makrancos ifjú! Emberek, ha mi bölcsek vagyunk,
nem hihetünk száradó szavának, s helyén nem lakunk.

Harang szól

Csupasz létemben, testem héjában a lelkem csak vár-rom,
hiúság szmogja ül a képzeletem alkotta városon,
rokon remény szavát, más lelkében mindig visszavárom,
kedvesnek hitt szavam a féltett önzőségen átoson.
Az idő meghal a lét marad, s kinevet a gazember,
a pillanat kedve, pénzből beszélő, fanyar képtelen,
de te látod egy könnycseppben is merre munkál a tenger,
élünk, s halunk, közben vigad fejünk felett a végtelen,
csak utólag szép kicsi szellő mi egykor volt nászágyunk,
a természet lógat ránk színes csodát s leszel kalandor,
hiúság piaca talán, ha csipkés szemfedőt kívánunk.
Örök léted s halálod közt, a vízválasztód, harang szól.

Egykén pottyansz világra s kezdetben nem félsz a magánytól
és míg tested kitölti körülötted a tért az egész,
vagy kerekített ős-idő múlik és dob ki magából,
lelkednek sem kell félni nem válik kővé, ha hátranéz,
s múltad az ó-gravitációd sikert is félretolva,
eszméket ad s beragadhatsz, nemezburkodba, kútra vitt
korsóként épséged mások gondatlanságára osztva,
járhatod ép mélységek, s magasságok vándorútjait,
bukdácsolva is juthatsz őszön, télen, tavaszon, nyáron
át ismétlés árán, s növesztheted burkod színaranyból.
végtelen a kies rét, messze a kút, túl a csalánon.
Örök léted s halálod közt, a vízválasztód, harang szól.

2012 április 25.

A lélek, a test és az aranyszál

Figyelők egyik szeme lelkedbe néz,
másik tested követi, merre visz az út,
néha kancsalsága akár egy bűvészé,
de figyelme tőled sosem szabadul,

E két csodát egy szál köti, amit
nem téphet szét ezer ördög keze,
Aranyló szál mi tart testtől-lélekig,
szerelmed, hited, életed őrzi meg.

Vigyázz, feszül a húr, szór vészhangokat,
pengeti azt rosszindulat s a szörnyet
ébreszti, majd ébreszti a hollódat,
akkor harang szól neked, s a felhőknek.


2012 április 23.

Törött Grál

Ezer bokros ló imádkozhat értem,
tettem lép, csorog, nem adja istenét,
a kín világít bennem, eddig éltem,
Lucifer sem veszi le rólam szemét.

Múltam szennyesét szűz kéz teregette,
éj fekete fénye, gyilkolva fogad,
s matat a szerencse áttetsző keze,
szenteltvíz sem hozza tisztulásomat.

Nekifutok a falnak újra s újra,
bölcsesség borát, vöröset kiittam,
vértelen álomba ég minden munka,
törött GRÁL-omat vaj kivel javítsam.

2012 április 23.

Lelkem oly távol

Sebzett szívekben sosem kóboroltam,
de néha könny kisérte szerepemet,
más miatt szívemet sem ostoroztam,
mert későn vettem észre a sebeket.

Fáj kalapál a szív, tükrébe törten,
mást láttam ott mégis maradt hitem,
s néha hagytak lobbanó tévedésben,
emlék elég, hit már semmi nincsen.

Lelkem oly távol jár tőlem esküszöm,
mintha testem meg sem született volna.
Régi időkből merít erőm, s űzöm
elszabadult lóként vágtató sorsomat.

2012 április 23.

Későn érkeztem

Későn érkeztem, mélyen aludtál már,
a hajnal kúszott fel, zsigereimben,
ajtód volt takaróm, küszöböd párnám,
sötét volt az éj, lelked ágyban pihent.

Mély álmod sütött át a vastag ajtón,
az álmodban tán ajkad édesen csókolt,
s míg közeli tó kacsáitól kaptam álmot,
kedvesem ajtón túl édesen horkolt.

Álmomban átlibbentem az ajtón,
nem ébresztettelek fel, néztelek,
álmod a másé, most csak enyém volt,
s lemostam könnyemmel testedet.

2012 április 22.

Beszorulnak a hangok

Szenvedve futottál a fény után,
az árnyékvilág néma, és te magad
s figyelő hangod ver füledbe csupán,
ha szív le is áll, írás megmarad.

Sejtek keltek harcra, öregség baján
donor gondok zaja hajtja híveit,
míg gondtalan szív csendben kalapál,
halállal csendedet is beszüntetik.

Régen mikor pici kezedet fogták,
gyorsan vert szíved, szomszéd is csodált,
haldokló hangok most hitedet rontják,
csend, enyészet, hang-nélküli dogmák.

Beszorulnak a hangok a lét végén,
lelked elhagyva hűs hajnalodon,
nem kopoghatsz koporsód fedelén,
csak bűzlő béke ül fehér arcodon.



2012 április 21.

Csak rendelvény

Szárba szőkő szeretet utadon,
kísérője lett lélek s konok leszek,
vérző szívek hazája az unalom,
ne félj nem hagyhat el az életed.

Gondoktól a gondolat is vánszorog,
megélhetésed éhkoppon is teher,
csak rendelvény vagy teljesítve, hogy
tömj be egy demógráf foltot léteddel.

Az élet máza alap lakmuszt merít
s eredmény senkit nem zavar, a vér
nem lesz víz csak sár, ha halál fölnyerít,
mikor nyakadon vágtat éles acél.

2012 április 20.

Ne hagyd

Hangsúly talán, a szándék nem goromba,
ha szólok, mit gondolok s türelmemet
nem hozza ki sodra, szám csak kimondja,
mi elmémben talán rossz, de nem beteg.

Fejekben gondolat-szellő a csel
mindenki mást-másként szólva szeret,
s néha a jobbat, nem engedik közel,
s ki nagy arc, csak butaságot emleget.

Nagy szív, ha nagy a kétségbe-esése?
mosott eszme, ha hagyom s hallgatok rád,
s mászik rótt remény, süketek fülébe,
Te ne hagyd, ne korcsuljon el a világ!

2012 április 20.

Cudar idők

Cudar idők elveszett jó-istene,
öreg tán elaludt a kályha mellett?
Míg henyél, vigad az ördög serege,
te lehetsz e pokoli bál legszebbje.

Arcod avas, közben a szív oly nehéz,
minden dobbanással cipeli sorsát,
s munkátlanul sorvad seregnyi kéz,
a remény is elhagyta hű hadnagyát.

Kacska tetterőd a hibás és kevés,
kavarja lelked tengernyi habjait!
Az élet elfogy, mint násztánc egy estén,
minden arc, egy társas-magány rabja, itt.


2012 április 20.

Üvegharang

Gránit toronyban üvegharang vagyok,
tejfehér üveghegyről származom,
csak ritkán hallották még a hangom,
gyöngy-kötelem ritkán húzta marok.

Csiszolt üveg díszes harang kristálya,
az idő szürke pora lepte már be
idővel értékem sem nőtt, koránt sem
elvárt munkám sem volt eddig pálya.

Új idők járnak tornyom körébe,
mindenki csengő-bongó hangom kéri,
szól az, ha nyelve a harangot éri,
s várt hangom hallják sokak örömére.

Eljön a nap, s húzzák harangomat,
nyelve testem éri nem szól csak egy hang,
kristály-por száll fel, és nagyot horkant,
s hullok porrá, ezer s egy darabokban.

2012 április 19.

Forró tavasz

Napfény-köntösét vette magára
az újdonsült mezítelen tavasz,
nagy mosolya, s elégedett sóhaja,
épp oly mint szűznek, ölelés hatása.

Csendes meleg szellővel szárítkozó,
a nedves, buja vasárnapi hajnal,
égen a felhők összekacsintanak,
s elpirulnak a szerelmes tegnapok.

Felhők dunnáját dobta le magáról,
a korán szüzességét vesztő hajnal,
párja illatát mossa le harmattal,
hogy a kelő nap ne tudjon dolgáról.

2012 április 18.

Koldusok könyvelője

Koldusok országában nőttél fel,
szegény, üres kaptárból repültél el,
volt terved, embereknek adtál munkát,
mégis mindig ellened volt koldulás.

Oktattál, szakmát adtál kezekbe,
s kezedbe harapott kin nőtt a fejedre,
és egy ország koldusa lettél már,
hajlékod sincs, nemhogy üres kaptár.

Koldusok könyvelője nem leszel!
Nem akarsz! Gerinced  még egyenes.
Hited nem adod, már azt is adó sújt-ja,
Meglásd, börtön lesz hazád kis idő múlva.

2012 április 19.

Nyugodt béke

Mikor milliók élnek lábnyomába;

de kataklizmát nem hoznak a szentek,

hiába pénzváltó, ki téged megvet,

csak belé zuhansz édes ős-álmába!

Mikor már múlté lesz minden keresztény,

s a lét valótlan álmokat kerget,

hit elvisz, s jő a végső lehelet,

szitok szűköl a zsoltárok énekén.

Nyomodba se jön a megkövült élet,

szolgálja azt, akik rég cselédek,

lelkes lelked sem jó, csak megtépett

Erős vállad a gondok súlyát tartva:

hajódat viszi örök élet partra,

csak a nyugodt béke jön felétek.

2012 április 18.

Különös frigy

Nap házában tolvajként kutakodva,
megleled a kulcsod, mi titkok nyitja,
jelenedből nem léphetsz ki ma még,
de érzed minden lélek jelenlétét.

Majd univerzumban keringve táncod
járod menyegzőn, az életet látod,
Föld Anya, Nap Atya kötött ős-frigyet,
s a világ harcosai mind irigyek.

A kör bezárul, s álmodból ébredhet
a világ, és boldog míg van szeretet,
E különös frigyben te lehetsz a pap,
nélküled nem telhet el egy igaz nap.

2012 április 18.

Hited - Szonett koszorú

Mesterszonett

A lélek hamis zenéjére lestél!

Így se, úgy se emelnek fel a szentek.

Barátok itt hagynak, marad a tömeg.

Hogy találsz magadnak Istent testvér!

Mitől nem leszel újra keresztény?

S pokol hídjait elmédből kikerget,

míg el nem jön az utolsó állomás,

életed, lehet boldog szürke festmény.

Mitől lesz epe ízű az élet?

Hallod a szép szirének énekét?

Legendák, mesék, csak éh-hoppon tartva.

Hited záróvizsgája összetépve,

szárazon akkor sem jutsz a partra.

Majd beléd rúg a következő béke.

1

A lélek hamis zenéjére lestél!

szédülés, agyad nem kap elég vért.

pumpál szerető szíved, de el nem ért

gondolatok közt felejtés keresgél.

Végtagjaid érzik, munkája testnél

rutin csak, s jelzés, még nem estél szét,

jóslatra ne gondolj, keresd végzetét,

s ha meg van, örömmel halsz azon estén.

Bátran kívánj magadnak sokat-sokra,

ha nem teljesül minden, majd nem mutatsz

aranyló menetet, mikor temetnek.

Elvisz az élet vidéki sodra,

mégis örökké városinak maradsz.

Így se, úgy se emelnek fel a szentek.

2

Így se, úgy se emelnek fel a szentek,

előbb visznek egekbe a fodros fák,

ha a jó ágon ülsz, mit a szú nem rág,

csak szemed szegezd mindig kikeletnek.

Mosolyod legyen vár, egy vidám szeglet,

tiszta lelked sose érje hamis vád,

ne féld, csak várd, a hulló heves halált,

s életed hangjait használd keretnek.

A papír becsül, s a gyarló gyaláz,

vádló hangulatban barátra találsz,

súlyos szavait is, mindig becsüld meg.

Aztán néha más is elhozza a gyászt,

hiába küldesz ezeregy fohászt!

Barátok itt hagynak, marad a tömeg.

3

Barátok itt hagynak, marad a tömeg,

s évekig zengi füled a gyászimát,

süketen is zeng a szó és hárít rád

minden mocskot, mik érdekből jönnek.

De csak állj s törj tanács utat a rendnek,

jövőd hallgatja, mit múltból visszalát,

nagyra nőttek a régi utcán a fák,

ahol születtél és most is vezetnek,

Mosollyal válaszolj szidás özönre,

akkor is, ha ezer pofon jönne,

bús dalod nem szólhat, amit kerestél,

keserv daloddal dúdolva csapj oda,

bár rendelésed nem adtad le soha.

Hogy találsz magadnak istent testvér!

4

Hogy találsz magadnak istent testvér!

mikor messze a határ, nincs birtokod,

ha lesz is a gazdája nyafogni fog,

s lélek templomod építi elestét.

Szobor hideg, stigma nyoma testén,

feltámadás csak Andaxin-mondatok,

miért ne szednéd be, mondj egy indokot,

s nyugszik lelked, biblia sora mentén.

Utolsó órád minden percnyi élted

égető máglyád lesz, minden vétked

a növekvő gond a jólétek vesztén.

Őseid büszke kevert magjain,

ha jóslatok bejönnek s jön a kín,

Mitől nem leszel újra keresztény?

5

Mitől nem leszel újra keresztény?

istent megtagadva hitetlen lehetsz,

nem segíthet rajtad, se drog, se szesz,

véges léted lóghat magány kedvén.

Bálvány lehetsz hitetlenek keresztjén,

lélek halálán rossz, ha elhal a test,

a bűn, mit nem ismersz el nem ereszt,

s lecsap a kín fényes bárdja egy estén,

lelked tömör testetlen hitben lesz ár,

kárhozat vizéből keresztet felvág,

s megbabonáz minden sérült lelket.

A hit csak türelemmel téged vár:

nem veszti sorsod el, megszokta már,

s pokol hídjait elmédből kikerget.

6

S pokol hídjait elmédből kikerget,

ősatyánk vigyázva, hordva álruhát

követ, hogy egy életen vezessen át,

s minden tett felidézzen egy szentet.

Tetteidről egy barát felismerhet,

a lélek összecseng, nincs ügyész, nincs vád,

csak az örökké való világ vár rád,

s a csendes halál minden alól felment.

Ne kövesd, ez az élet hatása,

mert az lesz bűnösök rút ragálya,

hallgasd meg, ha eljő a nagy vallomás!

Láncokkal nyakadban, büntet hiába

életed, szerető szív felel mára,

míg el nem jön az utolsó állomás.

7

Míg el nem jön az utolsó állomás,

addigra kiforrnak a gagyi-Igék,

s neked nyílik meg, örök kékítő-ég

lelked, s mindig szeretteidre hatás.

A csalfa remény néha felemelhet,

becsaphat s leránthat a szakadék,

bármily álomszerű is a vidék,

jó s rossz tanítód, ki mindig kellett.

Míg csónakod neked a luxus hajó,

sok csapások közt is becsüld, ami jó,

csak véletlen születtél mint keresztény.

Ott a mezsgyén, ne igézd meg mi irtó,

bukjon ki gondolat, keresd mi szó!

Életed, lehet boldog szürke festmény.

8

Életed, lehet boldog szürke festmény,

s angyal színeket kitöltheted magad,

de szürkén is, a lélek tiszta marad,

ura lesz a világ minden szennyén.

A léted nem lesz rozoga emelvény,

ha omlik is terv, akarat megragad,

s jó szavak lesznek melletted a had,

pajzs-szíved lesz az acélos szerelvény.

Az öröm jön, ne akard mindenáron,

csak kutasd a szemekben, a világon.

minden napod jelentheti a véget.

Hamis barátokkal könnyű az átok!

harag a szívből mint a virágok!

Mitől lesz epe ízű az élet?

9

Mitől lesz epe ízű az élet?

boldog nem leszel, úgy is jön halál,

mit tettél, mind kincs lesz ördög asztalán,

tegyél, hogy éhezzen pokol felétek.

Pillangó is olyan volt, mint a féreg,

s a rusnya báb, nevelte angyalát,

ne higgy a szemnek kövesd a szív szavát,

hamis angyalod, egy nyálazott bélyeg.

Ha egyszer beüt az önfelismerés,

pirulsz óvatlanul, s nem leszel merész,

s azt hiszed, érted a világ lényegét.

Ne feledd megbocsátandó vétekét,

torpansz tenni újat? Nagyobb tétet még!

Hallod a szép szirének énekét.

10

Hallod a szép szirének énekét?

S anyafölded, helyed a fedélzeten

koptatod, eszed mit a szándék terem,

vaj hol, ki sérti a köz-érdekét.

Lecsukott szemhéjak élnek felétek,

már véletlen az építő értelem,

nem hat meg senkit a túlsúly éhe sem,

ki borzolja bérletben a lelkeket?

Talaj inog és verve vagy cölöpre,

bolondok vannak tetődre kötözve,

egyetlen az úr s nincs rá hatalma.

Rég veszett... s kimúlt a tudás fa s őre,

nem léphetsz a kövön angyalbőrre.

Legendák, mesék, csak éh-hoppon tartva.

11

Legendák, mesék, csak éh-hoppon tartva,

s nem látod kolbászból készült oszlopát,

zajos zizzenő pénz a homályon át,

csak tátogsz, mint hal a kivetett partra.

Csakis ezt, az univerzum akarta,

színház, színfal, maskarák oldalán,

ne vedd magadra csúfságok angyalát.

vértedet elhagyva vonulhatsz hadra.

A tudós, az írás, csak csúfság hamar,

összevész fizika-törvény, ki hadar

övé a hallgatás hű erénye.

Létedet nem tartja össze jó habarcs,

nincs erős váll, mit nemzedéked takar,

hited záróvizsgája összetépve.

12

Hited záróvizsgája összetépve,

emlékeid mossa szellő, talán

átformált legendák ósdi oldalán

sem lesz bölcs gondolat, mi küzd érte.

Álmodban még a hősöd visszatérne,

zavaros éjszakák éhes hajnalán,

hogy elméd nyomja bolondok alá,

csak csorog álmodnak arany vére.

Fejed még lehajthatod saját éjben,

de ébredés lehet idegen térben,

mind lehet, ha elméd nem is akarta.

Hihetsz még, kihalt fajok hitében,

faragj magadnak, mi legyen az Éden!

Szárazon akkor sem jutsz a partra.

13

Szárazon akkor sem jutsz a partra,

s onnan szemed is újabbat tekint,

újabb part, új küzdelem, erőd legyint,

ezt a súlyt rakja rád, készakarva.

Fogy a levegő s nem lesz több harmat,

fogy a léted, nem lesz más, csak a kín

mi múltad temeti, földbe tesz megint,

nem lesz varázs, minek lenne hatalma.

Szemfedőd lesz a korcsoknak bűne,

némaságban a dolgod, csak tűrjed,

visszatérhetsz, de maradsz élő fénye.

Leckéd ez a szabályok közös tűje,

a magas erényt hiába becsülted,

Majd beléd rúg a következő béke.

14

Majd beléd rúg a következő béke,

tán elölről kezd mindent az értelem

egynapos, virágzó, veres reggelen,

s új gyümölcsé érik, új verítéke.

Talán a kék is asszisztál az égen,

és emlékben nem lesz ott a rettenet,

jobblét s nem önzés lesz mindenek felett,

akkor a létnek sem lesz sose vége.

Ragaszkodj ott legbelül, legyél remény,

nem tarts attól, hogy a halál kemény,

többé nem lehet elméd szakadt szomja.

Eljön hited is, egy ragyogó estén,

ne aggódj, ha a kosárból kiesnél,

majd milliók lépnek a lábnyomodba.

Álmomban

Álmomban meleg otthont hazudtam,
és csorgó könnyem nem volt vérpatak,
falakon kúsztak fel vidám színek,
mindennek volt helye, búnak, viccnek.

Álmomban meleg otthont hazudtam,
s gyermekeim örültek minden zugnak,
a padlás is ragyogott, mint egy csarnok,
ott olvastam sok-sok régi újságot.

Álmomban meleg otthont hazudtam,
oly élethűt, hogy még jót is aludtam,
azt álmodtam, hogy mindenem oda lett,
mert lelkem nem adtam el az ördögnek.

2012 április 17.

Maradi hitek - tercina

Omlik a világ, míg levegőt vesztek
a vallások hite átkozó égi
vájkálásba vész, ha imába kezdtek.

Ezer biblikus tudós nézi még ki
más vallását, kiforgatva felelvén
s átkos bűnt beszél főpapja is néki

Hittel visszaélők hazájuk nyelvén,
hitetlenség hitét, szavalnak annyi
ártatlan szívnek, mint ezer kevert fény.

S nem hagynak gondolatot fölsuhanni,
érteni, szorítják hit pántlikáját,
nem engedve újrakötni s befonni

Más hitben sem keresheti a párját
nem szerethet és nem lehet beszéde,
gondja, mely hitére vetné más árnyát.

Már kicsiny gyermekként vésik eszébe,
hite választása nem lehet többé
eltérő, mert fullad átkok vizébe.

E konok aggyal imája körökké
zárja az új időt, vágyak elszálltak,
és osztott hite maradhat örökké.

2012 április 16.

A fák nem hallgatnak

A fák nem hallgatnak
a kivágásuk után sem,
asztalos műhelyében
hangosan sír a gép ,
forgácsa melegít, ne fázzon
a szerszám-tartó kéz,
bíznak a jó szerencsében
a sorakozó halmok,
Lesznek ők csónakok, padlók,
szép szekrények és ajtók,
s nagyobbak tetőkbe bújva
hasznosak, vaskosak, szerények.
Száradnak lerakva évekig
a kisebb flik-flakkos részek,
víz-gőzzel hajtják íveit,
majd hasznos hangszerré válnak,
mind zeng, és zenész kezében
dalolja a testük mivoltát,
egyikük sem nem kevesebb,
csak talán ha egy-pár oktáv.
Élet-rajzukat kihozza a lakk,
s mindenféle extra csiszolás.
Hirdetik a sors-társaikat,
kik nőnek ott, hol a határ,
nem bosszús, mert szolgál
embert, mint régi ügyes-társat,
jó kézben, és jó szerszámmal
szemünkben hű-melegséggé válnak.



2012 április 14.

Szobor és fa

Mintha a fa akarna repülni,
és a művészi kezek
szárnyra metszették az ágait.
A zöld testek kontrasztja
a nagy kékség levesében,
szárnyra kel élőn,
ha már a madár
nem teheti bronzba öntve.
S amíg a fa leveleit bontogatja,
addig a bronz a fához hasonulva,
zöld színű köpönyeget vesz magára.

Szonett a kritikushoz

Lélekjavító lüktető szívkamra
fogad vendégül, s jó szó az élelem.
Belül meleg, kizárva mi félelem,
eresztlek barátom némán, magamra.

Minden kritikád hű szavad lenyelem,
mert nem pályázol irdatlan kínomra,
az érték érdekel s szavad kimondja
mit magam nem látok, s nem lesz kenyerem.

Lesem csillámló elméd szavát ma már,
tudom javítasz, ha vagyok szamár,
s őszinte lelked nem hiába ostor.

Minden hűséged, mellettem posztol,
diploma nélkül is, nekem vagy tanár,
óvsz, védsz s általad, az ördög sem kóstol.

2012 április 14.

Tavaszi dolog

Sárga szirmok egészség nem betegség
nincsenek síron, nem kisért a halál,
minden lelket gyötörhet bús öregség,
hisz gondolat nélkül, az élet sivár.

A virágok újra nyílnak, nincs restség,
tó tündér fut, méh család is erre vár,
hogy bő nektár, tavasz illat hitessék
el a világgal, fagyok nem jönnek már.

Hasznos hangyaként, földeken dolgozó
ember, kapa-vasat koptat kezében,
kárba veszne föld, dolog most nem bajunk.


Téli est, dologtalan életében,
hogy szaladjon dologban termést hozó
tavaszunk, s nyarat, őszt felfaló fajunk.



2012 április 13

Mint egy ablak

Élet jó, mindig nyílik, mint egy ablak,
nagy, földig ér az élet óceánban,
erős s nem kételkedő túlvilágban,
üvegén ki-belátnak, s nem marad vak.

Lebegés, léted s halálod egy pontja,
születéssel kapott éned egy csomag,
csak haláloddal érik az őscsillag,
jövő kor majd felfed, s lesz veled gondja.

Amíg szeretsz, értéked is gyarapszik,
hullámzó mosolyod törtet tömeggel,
s ha lenéznek is, ne mondj le a szóról.

Tüzelj tudást, pontos szelíd szöveggel,
ne higgy a fertőnek, mely fehér s habzik:
Sose mondj le az utolsó golyóról.

2012 április 12.

Beálltam mesternek

A remény kúszik fel, mint magas ház!
de mi ellenem van, még mindig torony!
fölé lépek, majd kacagok akkoron
e rágcsáló milyen bagollyal packáz?

Beálltam mesternek, szó-építőnek!
nyelvem gazdagon ékezettel nyomul,
tollat és tintát vettem szárnyomul,
más magos nyelv, csak görbe cipő-szeg.

Játékos jellegem rekkenő részeg,
alliterálok, ebből lesz művészet?
a téma halk hűtött gépembe kattan.

Nyelvem kitekert s megyek tovább el,
van kinek egy versem maga a Bábel?
néha rendet teszek a nyelvzavarban.

2012 április 12

E korodban . Shakespeare szonett

Nem lesz tény és hiába amit látsz,
énednek legyen mit szerkesztenie,
e kor papírt, tollat is már elhágy,
csak beszél és digitalizál keze.

Nemes szó nem adja le parlagát,
mégis meghajlik nemes korok előtt,
s van még mit mondani, adja önmagát
nem kell féltenünk a költőt s jövőt

Érleli a kor internet tavaszát,
toll helyett a betűt egérrel fogod,
s olvasod monitor lapjain át,
útközben csak nyomkodod Ipod-od.

Része ez a korunknak s életed,
nem veszik el, egy szavalót nyer veled.


2012 április 12.

Jutalmunk

Nagyoknak magas fizetség a kéje,
aprók csak épp hogy óhajtanak,
egyszerűeknek éhbért süt a nap,
ki tenne is, azt elnyeli föld mélye.

A hasznunkat csak a jövőt remélve
koptatja élet, csorbul enyéssz falat,
őszülünk s gondtól gerincek hajlanak;
egy mulatság vár, gyász-torunk zenéje.

Befogad tán pokol, vagy angyal úrnő,
szeretteink körében bár a bú nő,
porainkra növesztünk pár növényt.

Nem éltünk hiába törve, se verten,
küzdöttünk át reményt kelő kerten,
s mi adunk fiainknak újabb reményt.

2012 április 12.

Álom küldő

A hajnal színe csábítón, álmot vesz,
szemeimből kivész a könny s elsuhan,
tán megtalál téged s álmod őre lesz
ne félj, nem ébreszt csak tanulsága van.

Álmodón csukott, hajnali szép szemed
épp napfényben jár, nyári vidékre lát,
kicsit álmodsz ma is, ágyad hű-meleg,
s lám lelked simítja ébredésbe át.

Szíved ver, viszi a hírt az agyad,
mit álmodsz, még nem volt való egykor itt,
kacagsz, szerepelsz, s emléke jó marad,
ki most kedvel, rólad is jót álmodik.

Leosztott élet, hagyd kicsit lapjait,
álommal benned, szíved gazdagodik.

2012 április 11.

Eső, eső, eső

Falu utcái, mint megtelt medencék,
hetes esőkkel ürül az éléstár,
ragad a sár, foglyul ejt, és őre már
a gondnak, mit mocsár színére tennék.

Dagad dús lét, sárban gazdag lehetnék.
messze derű, a gép, üres a határ,
robusztus traktor nem ekével szánt már,
a férgek élnek jól, s boldog báb lepkék,

Szél hajt cseppeket, de az éle még vár,
bőrbe eszi magát, mintha fizetnék,
falat omlaszt, akár kacér kártyavár.

Lakót kiveti vályog, mint lelencét
leányanya, erre fogant régen már,
majd hét év szárazság nyit szelencét.

2012 április 11.

A líra

Megtört bús ricsajtalan hűvös szoba,
egyedül vagyok, csak meg az emlékek,
szemem falakon túl, semmibe réved.
Harap, rágcsál, az elmém férges foga.

Minden hangtalan innen, s túl a Dunán,
csak parttalan gondolatok feszülnek,
könnyű lélek-bánatok állnak, tűrnek,
s átlibbennek a gondok falán bután.

Mikor derül az ég, szél fúj harsonát,
mintha lelket verne, ölt bohóc ruhát.
Színes maskarája gondűző talán?

Nem maradt más kincsem, lírai nyelvem.
ébredések után ezzel kell kelnem,
s jó reggeleken is kiszárad a szám.

2012 április 11.

A Tenger

Homokpart, mozdul a víz, szól a tenger,
homokba írt vers már a hullámokban
nyeli, emészti, mélybe rántva rohan,
nem szól meg csípős szóval, mint az ember.

Mennyi verset dédelgethet ölébe,
őt magasztalók sora elég-e még?
Senki, soha nem unja ezt a zenét,
szépségének soha sem lehet vége.

Láttam a morajló tengert, még járnék
parttalan partján, hol újul a talaj,
s hideg homokszemekkel nekem szaval.

A nagy erő felett hány költő jár még,
képzelet kívül áll, vers is hangtalan,
marad a kép, ott marasztalom magam.


2012 április 11.

Szegény szomorúság

Tollasbál táncos, könnyű kímél sérvet,
lendülő lépések rajzolnak tanyát,
lábakkal fest, földet, árpát gabonát,
képzelt tarlóra tizedet is kivet.

Így mulat magyar úr, s túratja honát,
legény kedvesének játssza a férfit,
nem szól hát senki, mert pénz nyelvét sértik,
egy a magyar, de gazdában lát atyát?

Hogyha hullanak lomha, lusta tollak,
Mind veszthet, szegénységet szavatolnak,
pajzsot törnek, dobnak tenyérnyi követ,

Szegények tette, bűne lesz csak mérve,
neki jut csak dolog, mint ezer kéve,
lelke lesz tiszta, melyet némán követ.

2012 április 11.

Hajnali részeg

Álom ernyedt s elnyúlt, dolgomra mentem,
az út hosszú, vagy a fáradság inog?
vagy csak az agy hazudik e melegben,
alig indultam, már szememre nyitok,

Forró napkelte is égeti lelkem,
rohan a Nap felém, árnyékom csapott,
szabadon szidom, nem égeti nyelvem,
meleg magányán a balgaság sem fog,

Ám ajtón itt, kitámolyog egy részeg,
gyümölcs hatott, mit adott a természet,
asszony amott pöröl, s korholás komor.

A válasz is tántorog káromkodva,
durva a szó, fáknak lehetne odva:
így kezd a nap, s folytatódik a nyomor.


2012 április 11.

Kályha vagy gyomor

Nehéz gondok, mint mázsás eső felhők,
ülik meg a gondolat látómezőt,
vajon éhségem fázik e jobban,
vagy a hideglelés gyúr, gyomromban?
Amíg a test kazán vágyik étekre,
a szobában áll a kályha éhezve.
Kikértem hát választást, véleményre,
Következzen a kályha védőbeszéde:
Hideg vagyok, s vétkes vasgyomromról
téglát rágok, a kormom korosodó,
ha adsz fát, szenet ennem, melengetlek,
ruha sem kell, örömmel ölelkezhetsz,
szobád fala fényes, minden estére,
csak meg ne fogj mert még megégetnélek
Beszéljen korgó gyomor, mire morog:
Kicsi vagyok kevéssel is beérem,
adj ennem jó étket, kérem szépen,
ha emésztek okosabb is lehetsz,
dolgozni is boldog erővel mehetsz,
nem késel, s rúgnak ki állásodból,
nem ébreszt fel gyomor, fájdalomból
ott dolgos kedvedre melegedhetsz
még azt is kitalálod figyeld meg,
kályhádat milyen jóval etethetsz.
De jó kortes, beszél korgó gyomor,
hisz már régen kirúgtak állásomból,
az a kicsi, kevés mit könnyen kapok,
gyermekeim gyomrába félve forog.

2012 április 10.

Kerek és kocka

Kerek a föld, a kő, a fák, a kerék,
Szögletes telek, a ház, az út, a tér,
sosem lesz kocka a szappanbuborék,
a kockát is csak kerék viszi odébb.

Sarkos a szoba, az ablak, a térkép,
kerek a gondolat, s látod értelmét,
ami egyenes, egyszer tán lesz kerek,
s mire körbe ér, leköt egy pár lelket.

2012 április 10.

A Nap

Szökkenő napsugár figyel földet,
fénye fogyasztja a fagyott lelket,
s hizlalja a fényre éhes levelet,
szeme szikrája égeti a szemeket.

Ezer parány pálcáival piszkál,
folyót, tavat kavar, hoz regulát,
a sereg hidrogént és molekulát,
tova fújja szél, hát máshol vibrál.

Az örök fény sem tarthat örökké,
az ereje elfogy, ha nem is látszik,
egyedi tüze, ha már nem világít,
fagyos lelkek pora válik rögökké.

2012 április 10.

Mindent elvett

A valóm világát érti valaki?
mondja meg, ne feddjen, csak oktasson ki,
vetősorokban áll a jó tanács,
még sosem maradt el az aratás.

Víg estéken, egykén vergődik válasz,
ki akar jót, s ki nem lesz igaz támasz,
talán szél hozza igaz barátokat,
vagy szellem szórvány, várni válaszokat?

Örökölt hitet hiszünk sajátunknak,
ezzel születünk s lépünk a sírunkba.
Bús barátokat szerzünk magunknak,
hisz vállon viszik kemény koporsónkat.

Erdő-égető gondolatok szene,
lesz varázsos életünk szemfedele,
perzselő szavak égetik fejfánkra,
"míg élt adott, mindent elvitt holtába."

2012 április 7.

Sötét fellegek

Sötét fellegek,
mint kihűlt parázsban a festő faszén.
Áldást szórja ránk,
nyakunkba szakad, szökell a hideg jég.
Gondos gondolat,
mint jurtában, álomba számolt sarkok.
életünk éhe,
mint szoba, a tető nélküli falakon.
Elszállt madarak,
mint varázsszóra idillikus remény.
Féreg lyukakban,
csak kukkol az ellen, és ugrásra kész.
Doromboló táj,
mint a pimasz puha hízelgő, cica.
Szőrt hasogatok?
bosszúságomra, csak tudásom vita.
Rojtos koromban,
mint ostorcsapás, csattognak az évek.
borult ég alatt,
vagyok kirakóshoz, hiányzó részek.

2012 április 5.

Mi boldogít?

Nem fájok én, jól megvagyok,
csak események nyomják fel,
pumpálják, örök szívbajom.

Csituló tervek esnek el,
az élet harcmezőin,
s nem vágyra várok esetlen.

Szükség nyomora gazdagít,
agyam egy fagyasztott tér,
csak verejtékem boldogít.

2012 április 3.

Adjátok vissza

Még szemembe ragyognak a csillagok,
gyermeki arc elmémbe vési, vagyok!
tagadhatatlan támasz, pattanások
serkent állomása, hű gondolatok.

Vigyázva futnak fontos érces érvek,
nem az ég szakadt le, hanem az érdek,
tagadhatatlant tűrnek, torz vallomások,
véss észbe, követ vessenek rád mások.

Csomó vagyok egy rendes rádiuszon,
torkomra akadt, fullaszt a tudásom,
vény nélkül vérrel, végleg visszavágok,
adjátok vissza szobám, s a világot!

2012 április 3.

Elhullik a nap

A tömör tapintható sötét égen,
a hold csak egy lyuk az égi zászlón,
fojtó fáradtsággal tüzel énem,
megint éjfélt éget, ma sincs áldóm.

Elhalt a tegnap és a mába botlom,
nem alszik ő, csalogatja a Napot,
mikorra virrad már van mit alkosson,
és délre bölcs lesz, lefőz hét papot.

Estig még átél pár halált és rémest,
már ezer dologhoz adta a nevét,
mit alkot? talán jövőt reménységet?
Elhullik a nap, de itt hagyja kezét.

Napok, elmémbe égetik a magányt,
acéltömbként nehezedik rám remény,
féregként furakodó élő talányt
hagy rám minden nap, az idő jegén.

Tanulni, gondolkodni születtünk meg,
mind több a tudás, de oly kevés az érv,
csak vágyra vigyázón törjük testünket,
és meghalnánk egy igaz szerelemért.

2012 március 30.

Megszöktek

Megszöktek a szép szerelmes szavak,
ifjúságunk integet és nem marad,
könnyeink kiejtett kérdése a kút,
elmúlt szerelemre szűrt emlék a múlt.

Megszökött már a gondtalan éjjel,
a maró álmok, örök éber kéjjel.
borízű bókok, flörtök, ölelések,
állomás üres, holt sín, semmi vétek,

Már csak a holdfény csorog régi módon,
tükre tele, benne sűrű szorgalom,
fényében folyvást ezer öleléssel,
múlik most is az éj, ős-szenvedéllyel.


2012 március 27.

Nem küldenélek

Menj, repülj remény oly törékeny vagy,
a kérges bőrömbe barázdákat vágsz,
barbár buzgóságod félni sem hagy,
s meleg mosolyoddal, társammá válsz.

Nem küldenélek, de másnak ártana,
a bujkáló baj is haldokló árva,
hidd el, ha maradsz a jövőm bántana
léted lebegő, láthatatlan lárva.

Gondűző gondolatomban teremtél,
Gyúrt gyermekem vagy, s legyek valaki
hát meghúzom magam, de jól jelezzél,
tudom szél visz, ha jön a sivatagi.

2012 március 26.

Sosem eléggé

Szemed színpad, szemhéjad a függöny,
mögötte raboskodik a remény,
hogy vesző vágyad fejedtől függjön
türelmes tudásod, jobbulás jegén.

Idegeiden ideglenes fényein,
születésedkor színdarab kezdődik,
függöny felmegy, kerekedik a szín,
nem ámítás, ha szorgoskodik szív.

Hódításra hangolt lelked lángol,
csalódások csalnak beléd bűnöket,
lényed lobog, olykor csak pislákol,
sosem szerethetsz eléggé, eleget.

2012 március 25.

Taszítás és vonzás

A taszítás tör dudvás darabokra,
egyedül vagy, ezer s egy módokra,
lélek lángja pislákol, s vak íriszed,
tudásod csekély, vajon ki veszi meg.

Szíved vörös arany, ne légy hangtalan,
mit ér a lélek, ha a szív nem dobban,
tűrj, tanulj, és hazudj magadnak házat,
hol titokban tárhatod ki a szárnyad.

Barátság, váratlan vendégség vára,
lecsap bánat-illat a boldog mára,
vágy vizsgára készülsz, kitudja minek,
diplomád bárány bőrbe varrva viszed.

Vonzásod vert vakságba méretez,
tudás túlcsordul, rajtad kísérletez,
a hegyet is sebhelyéről ismered,
omlik a remény, rontása sistereg.

2012 március 25.

Elhagytam egy könyvet

Csak néma ajándék...
Elhagytam egy könyvet a parkban,
melytől a tudás mannáját kaptam,
butább lettem, csak sorsom ismerhet,
Rég elveszett szerzők és ékezetek,
tudás virága csak szikétlen here,
s életem taposómalma a veszte...
Emlékező csomók cserben hagytak,
tudásom gyér, senki nem vitathat,
hosszú a gondolatsor, mint létra
fokai sorra szerte-szét szakadtak,
barátaim voltak, megismernek néha,
grádics fokaim, talán tovább tartanak.
Törpe időmről ajándékot adok,
viszem az örömöket s belehalok.

2012 március 23.

Tavaszi délután

Fény füzérbe fonta kincseit a nap,
csak úgy ragyogott tőle a tavasz,
felébredt a szendergő szellő is,
azóta csak a felhőket kergeti.

A pacsirta az égen, épp egy pont,
repdes, s szemtelen szellővel hadakoz.
Tejfeles tóvá főtt levegőben,
baktat a Nap lassan lemenőben.

2012 március 23.

Békés este

Szokatlanul szende este ereszkedik,
tavaszi tópart élén érnek engem itt
a láthatatlan, léggé sejlő sóhajok.
S csillagfényre gyúltak az égi lámpások.

Egy korán érkező csillagot a tavon,
huncut hancúrozót, kukkolva láthatom,
sötétül az ég, s a meztelen fürdőzőn
bánat jegye, mint az elhagyott szeretőn.

Kocsonyává kerekedik a sötétség,
előbb a fák fészkes ágát öleli még,
zajos gerlepár is nyugovóra térhet,
félkész fészkükkel mindketten megbékéltek.

2012 március 23.

Szökkenő

Fiatal fájdalom gyógyuló hegek,
régi sebekre emlékeztetnek,
hintázik a korosodó emlék,
fel-le s hullanak róla a gyengék!

Régi rangos szökkenő szerelem,
légüres térben egyedül felejtett,
távoli csillagok a kapaszkodó,
köztük lóg az elmúló emisszió.

Plátói perceket, unsz untalanul,
lelkem miértje lehet lakatlanul?
Cselszövést csillogtat szűk szeretet,
mámorban mondva fájó frigyeket.

2012 március 23.

Évszakok

Nyálas nyár után összetört ősz jött,
tél takarított hideglelős időt,
tavaszra talány végleg összejött
csíráimba csente a szabadidőt.

Felnőttből fondorlat, a kisded kiált
virágzó vírusnak tapadó pírját,
csökkenő csersav agysejtet nyirbált,
egy butulás bohózat műsor kínját.

Elfásult víg vessző s gőgös gondolat,
torkodon akadnak a sorok s kizár,
rombol s épít ez gombóc gondokat:
nélkülünk összedől, vagy áll a világ?

2012 március 22.

Mire fájok

Tán karmám korcsosult fájó küszöbre,
mint a Tasmán erszényesek legtöbbje.
hegeket hullató múltamat védem,
hallgatás bűn, ettől kopott el térdem.

Több életet égettem végtelenben,
a szócsatáknál sorra kivéreztem,
ki kíváncsi kritikámra, s balga
humoromat sem egy tömeg falja.

A halál sem egyeztet időpontot,
talán csak lecsap, hol talál koncot?
Vigyázzban állnak a kérdőjelek,
szivárgó szennyes időket integet.

Mire fájok fullasztó lelkében
a sűrű jégkásás élet székében?
Montázsokat rág az élet foga,
hulladékok közt gázolok célba.

2012 március 22.

Sötétben

Sötétben állok, fejemben
pucér gondolatok
cikázva vágnak lelkembe,
pusztító holnapot.
A napnak élve hallgatok,
varrott heges szájjal
egy zónát zengő dallamot,
s fulladok a ráncba.
Fejem felett csak csillagok,
vigyorgó Vénuszok,
szemembe szökő illatok
könnyem hull s izgulok.
Sötétben ablakban állok,
cifra cigánynóta
sem hozza a vidám álmot,
talán virradóra.

2012 március 22.

Billeg az asztal

Hónapok óta törik a lendület,
majdhogy a szeretet is odébbállt,
kövekből facsarom életünket,
egészség jó, csak zülleni jár.

Lassacskán lentebb húzódik a becs,
arcunkra fagy az elutasítás,
tákolja lelkünket remény szegecs,
nem ér véget a romeltakarítás?

Szavam nem talál hű hallgatóra,
aurámban is keserűség kotorász,
sajtóm is rossz, kintorna vallatóra,
megkövült a megértés szobrász.

Billeg az asztal, pedig fenn a négy lába,
a székeken ülnek hullaszagú viták,
csukjás osztó nevet, s vele a vég-stábja,
végzetem annyi, mit enged a világ.

2012 március 20.

Hajnali kép

Henyélő hajnal hajt álmot ágyamra,
forgó szivárvány telepszik tájamra,
kérdésekre tudnék választ, ébredek
s múlik a tudás, akár nyugdíjas eb.

Hajnal hajnala, hasztalan álomkép,
lexikon fehér lapok, üresek még,
tátog az emlék halszájú vendége,
álmomnak látott, s elvesztett reménye.

Hajnali hosszú hegyes-fülű képzet,
agyamban elbújva kéjesen édes,
szamár vakság a tudás, s felejtenek
álmaim, vak tudósai eszméletnek.


2012. március 20.

Saroktól-sarokig

Minden egyes sarokra jut,
egy-egy halott gondolatunk,
saroktól-sarokig a járat,
egy emberöltő és a bánat.
gondolatom, egy kis cseles,
a sarokhoz most közeleg,
talán neki most sikerül,
sarok előtt térre vegyül,
piac van ott és hömpölyög,
az idő lassabban pörög.
Mégsem lesz ő halhatatlan,
sors mintája, s letagadnak.


2012 március 19.

Sóhajt hagyok

Csak vidéki forrás vagyok,
aki hegyeket sem látott,
milyen mélyről azt sem tudom,
mocskos tóvá szaporodom.
nincsen lejtő se egy vágat,
hol cseppjeim gyorsulnának,
magam vagyok nincs más társam,
jött mit földből kikívántam,
a völgyedet beterítem,
hegyeidet feldíszítem,
ha kifogynék még a szuszból,
visszafolyok csak gesztusból.
lápom marad veszélyesen,
jaj annak kik eltévednek,
behúzom a lovat, marhát,
nem szeretnek csak a kacsák!
Nevelek ezer moszkitót,
ellene nem lesz vityillód,
belehalsz, vagy meg is szokod,
nem leszek kedvenc patakod.
Aztán én is megöregszem,
ráncaimat földre teszem.
Csendes fényben kiszáradok,
benned is csak sóhajt hagyok.


2012 március 19.

Érc-pofonok

Amíg bennem matat a csend,
addig benned a kiáltás,
végtelenszerű lágyulás,
megint bensőnkben rekedtem,
ölelés halott állomás,
nem a vég, de sín nincs tovább.

Átforrósodott a gyomrom,
hűti konok homlokomon,
ott a tenyeredbe nézek,
látom morcosan árnyékom,
fények nélkül is elégek,
száll napfény, fekszik ágyékon.

Nyugtára száll gondolatom,
kenyérszagú éhes álom,
csorbult arcom, éles vitám,
pajzsom ős-hangtalanságom,
szavalja korhadó hibám,
hullik a hollóm már látom.

Vigaszt ver belém a kétség,
tükrében már nincs segítség,
aránytalan év bősége,
díszmeneted ó szelídség,
a válaszom minősége,
daganatom dicsősége.

Rosszindulat elpárolog,
segíteni én akarok,
seprem éji csillagokat,
vékányival neked adok,
csak felhúzod fenn orrodat,

elzárt elméd kikopogott,
tovább vajúdnak érc-pofonok


2012 március 19.

Vőlegény-vonat

Nagy-zsebű határőrök, kattogó kerekek,
kispiros, kávészag, vám-cola, sehol gyerekek.
Szerelem-útlevél kezelve, hogy érdek,
nem érezve, süket lelkek, mint vének.
Gyorsjáratú csókos menyasszonytánc,
esküvő előtt Csaucseszku kihallgatás.
Vőlegény-vonat, hosszú idő-utazás.
hegyek s fájó napok, magas légnyomás,
benzin, autó, kötelező tankolás.
Majd a kétség, a féltő kétségbeesés,
virágzó nyár, egérszagú állomás,
zaccos keserű kávé az áldomás.

2012 március 18.

Egy inflagranti

Három hónapig voltál nekem,
bosszúm volt édes buja masszív,
megmutattad a tested s testem,
rejtett elégületlen vágyait,
egyre aggódtak kollégáid.
Három hónapig voltál nekem,
a heves őrület, csalfa csókja
a gondolat, s zene meztelen
vadóc forrongó puska szóra,
lebukott csókunk emeleten.
Három hónapig voltál nekem,
az eleven őrületben fagyasztó
havas tájban is forró menny,
valaki voltam, hozzád ragadó
végtelen kiszolgáltatott kisded,
csak kicsit, aztán jött a férjed.
Három hónapig voltál nekem,
előbb egy hétig voltunk meztelen.
majd inflagranti a kellemetlen.
után hárman, te és a férjed,
egy kávéházban megbeszélted,
s maradtam örök emléked talán.
Három hónapig voltál a Bubám.

2012 március 18.

Hazám arca

Heges hazám arcát látomásban látom,
vérző homlok-jel, harca csak átkos álom,
orrán pigment, csak idegen vér veleje,
levegőt vesz, európa rezzen bele.


Ajka néma, ha döntésre kényszer húzza,
cserfes, és hazug történelmét tanúzza,
süket fülébe vallások visszhangja zúg,
nem hallja a kritikát, ki segítve súg.

Sármos arcon álarc alatt, nőttek népek,
nemzetségek, idegen vitézi vérek,
summáit sejted, de nem mutat maró bűnt,
követhetetlen bája, tettéből tovatűnt.



2012 március 18.

Sötétség

A harangtoronyban rám szált a sötétség,
kialudt a lámpa és alattam a mélység,
ében éj sejtelme szemeimbe mókolt,
s bársonyos karmai kiestek a tarkómon.

Segítség! Súgta bennem egy sötét gondolat,
de mint bagoly a fán, csak semmi mozdulat,
aztán mégis, agyamba festettem a hajnalt,
majd lábammal, s elmémmel kivezettem magam.


2012 március 13..

Kezd újra

Óra ketyeg, könnyek dioptriáján át
feltekintesz az égre, de nem vársz csodát,
itt lenn, ha végeztél a semmi fogással,
talán lesz tetterőd, semmi nyafogással,
és fáradt fény-homlokod kisimulhat
a felejtést rejtő romantikájában.
Hajtsd ördög lovasod, hajtsd a kocsit,
széles szakadékod befogad most is.
Árkod lejtője lesz jövőd temetője,
s szelídgesztenyék bólogatva esnek,
a vérzivatar után felperzselt földre.
Nevess csak botor boszorkány, nevess ki,
praktikáid buktatóan mesterik,
Jön még a gyógyító! Nem a port hinti.
Gyalázat csutakoló házmesterek,
némán mocsokban turkálva mentik,
ami még mesteri, s ős-becsületbeli.
Koldus nem lesz győztes, pattanó láng,
hirdeti minden lobbanó léleknek,
vége véres bemocskoló életednek.
Tárd ki szárnyad ember, s a fény égeti
belé jövődet, s nyugalmadat eléred.
Tedd le tollad, az írást ne folytasd most,
kezd újra, s elfelejted a múlt mocskot.


2012 március 13.

Homokkupac

Homokkupac vagyok és hord a szél,
az idő szele koptat apránként.
Távolodsz, az idő szűkül s fogyaszt.

Mikor homokszemeimbe nézhetsz
megint, ne a dombot keresd kérlek,
csak kupac leszek, amelybe botlasz.

Árnyékom lesz csak régi, hatalmas,
s felkelő nap szögében megláthatsz,
tarisznyádban ha van hely, szolgálhatsz.


2012 március 13.

Maradj még

A társadalom fakérgébe
szorult lélek vagy,
rágnád, mint a szú,
de elvették csápjaidat,
és csonkolt öntudatod értékeit
mások kiáltják ki önmaguknak,
s ellene szólsz, pedig tudod jól,
nem teszel, tehetsz mást,
csak fejedből hajtod ki az álmokat,
mint birkanyájat az olcsó vásárra,
tested a támaszod, már kopott s hántolva,
eltörne az első szélhámos nyálas modora alatt,
konok hazug hitványaknak bólogathatsz.
Ez vagy Te?
Ne kérd ki most a bizonyítványodat!
Hallgass, némulj el, ne mozdulj,
takarodj, vagy legyél fürge farkas,
mutasd marcangoló fehér fogaidat,
és ne tedd ki minden szélnek
lángnyelvű akaratod, maradj még meg,
embernek, ha nem is divat.

2012 március 13.

Elszökik előlem

Elszökik előlem a fényporos nyár,
a tavasz is még a télnek szalutál,
a levegő is ég, de csak hideg fény,
csak meleget gondolok tovább még!

Bús lelkek nyomában, bús nyomok,
izzadságom is már csak apró homok,
a felhők az égre fagytak, nem mozdul,
árva soraim vedlenek konokul.

Az ég felől a teher jön, mint a fény,
kertész támaszkodva fagereblyén,
hallgatja az elmúlás hogyan zenél,
lábánál holtak lelke minden levél.

2012 március 13.

Töredékeim

Nem tudom hova visz ez az éj,
taszít, mint tenger a kagylóhéjt,
tenger sós ízét érzem ajkamon,
de nem, vérzem mert harapom.
Az ég összeért, ott hol a vég,
nem érezhetek tovább miért.
vak tornyok sötét lépcsőin,
botorkálok életem vizétől
menekülve kapitulálok.
Nem tudom hova visznek álmok!

2012 március 11.

Fekete-fehér

Fekete erőszakra, fehér gyermekek születnek,
Fehér gondolatok látszanak még, mélyebb sötétben,
Fekete álmot, fekete zsarnokok erőltetnek,
Fekete munka az, melyet soha nem fizetnek meg.

Fekete zsarnokra jut elég fekete gondolat,
Fehér ajtók mögé tesznek fekete bolondokat,
Fekete álmunk, nem ökumenikus ős-sugallat,
csapjainkból is folyik a fekete víz, és maszat.

Sötétségből nem látsz fehérebb könnytelen kiutat?
emeld fehér arcod s takard el sötét zászlójukat.
ne temesd el magad, ne váljon életedé, gyászod,
Fehér mosollyal mindig csak aranyozd a világot.


2012 március 11.

Toronyba zárva

Láthatatlan toronyba zárva hallgatok,
nem szólok, szólnak helyettem a sorok,
nemet intenek bennem a kétségek,
sok igent megéltem, már nem félek.

Féljenek helyettem kik jól élnek,
félelem helyett csak fizetnének
gőgös bátorsággal, mely egyszer elfogy,
de nem tehetjük meg, hogy legyen bárhogy!

2012 március 11.

Ringató

Harang hangján ring a csend,
boldog voltam szelíden,
ringatom a jelened,
kínoddal az öledben,
karjaimban bűnödet,
elviszem ne keressed,
magányos éjeken,
téged kértelek éhesen,
Anyád helyett anyád leszek,
csókjaimmal elveszem,
minden apró haragod,
minden kínod mit hordoz
a keserű éjeken,
ne félj itt vagyok neked.
lelkem adom bűnöd helyett,
gyermek lettem melletted,
Harang hangján ha ringatlak,
szívem helyén isten maradt,
mind örökké ringattalak.


Sinead O'Connor számra variáció

2012 március 11.

Tavaszi dal

Büdösödik a tavasz, mint a hetes hulla,
hol vannak a hőseink, márciusi ifjak,
hazugságok takarják naiv vágyainkat,
a felhőkből bú nélkül, esővíz se hullhat.

Büdösödik a létünk, mint a folyami hal,
hol vannak a jogaink, hol a szabad munka,
lódítások erdeje, lelkünket lehúzza,
verőfényes napjaink, esőnapi minta.

Büdös a forradalom, ellenség csak sózza,
fogjuk rá Brüsszelre, hogy üres a kamra,
amputált lélek kezek, léha mind mostanra,
értékes magyarból, minden munka kitartva.

2012 március 10.

Műanyagból

Ki költőnek hiszi magát,
nem kerülheti el a politikát,
s ha Petőfinek áll pusztába kiált,
és lovagol meg fals hangokat,
hisz Petőfi meghalt régen,
nem vettétek még észre?
Jelképek és királyok után kiált,
kinek csak divat a turul madár!
A költő dolga emlékeztetni,
már rég nem a harcba küldeni,
hisz ma egy harc már,
elveszi fiad s a költő fiát.
Büszkén s bután lehet,
hirdetni meghalt királyt,
meglásd a golyó visszakiált.
De ilyen költő nem igazi,
csak műanyag frost babák.
Ne lázíts, csak emlékezz,
emlékezz, emlékezz, emlékezz!
Ne ismétlődjenek a hibák!

2012 március 10.

Ki mit ad

A fák a kékes égből estek földre,
árva füvek várták őket itt lenn,
ágaskodva várva, kapták el mindet,
s hulló lombjaik ölték meg őket.

Földek is várták a lombos fákat ott,
törzsét, lombját mind befogadták,
és a fák a föld életét elmarták,
mert lelkük így ég felé vágyhatott.

A fű mit elvesz vissza is oldja,
csak ő maradt hűséges társa,
a földet festi tavaszi álmára,
de minden évben életét is ontja.

2012 március 10.

Krasznahorka

Krasznahorka vára, füst szállt a tájra,
régi korok dicső múltja Andrássyk
és Rákócziknak nyoma veszett kárba,
vigyázz mert a magyar is így parázslik.

Tűz, tűz, ég a tűz, nem védik a várat,
támadásnak martaléka mi érték,
régi magyar nem marad, minden szétég,
vigyázz mi magyar, ilyen porrá válhat.

2012 március 10,

Régi ifjak

Régi ifjak véres idusa kísért,
szikes századok nőttek fejünkre,
valami nem gyógyír hízó hegünkre,
belső kényszer gátol valamiért.

Régi virtusok gyerekes álmaink
ritmusában nyomorgunk kedvtelen,
vezéreink haszontalan, szenvtelen,
s üres síkokra terelik szárnyaink.

Bénító ígérvények hálójában,
vergődünk mint tenyésző tavi halak,
tudatunk csonka, a kényelem anyag,
mint gyémántkavics a homokórában.


2012 március 10.

Világ van velem

Nincs már gondolataimnak olyan szekrénye,
melybe sorban vasaltan minden beleférne,
Nincs már olyan vállfa, mely üresen állna,
melyre új eszméket akasztanék bujkálva.

Nincs már kilátásaimnak olyan háza,
melyben vigadnék és perdülnék páros táncra,
Nincs olyan szellős szoba, mely elmét tisztogat,
s otthonom szelíd csókjával adná nyugtomat.

Világ van velem, olyan ahol tán elférek,
melybe több a sok szép ének, élet s emlékek,
Hű lelkek vannak, kik bennem bízva ölelnek,
s otthonom szelíd csókját kapom, boldog jelnek.


2012 március 10.

Első érintés

Első érintésed,
halhatatlanná tett téged.
Ránctalan újság,
szemek, villanás, hiúság,
ezer levél ezer ősz és tél kevés,
annyi volt ez az egy érintés.
emlékem, s meztelen szemed,
az idő öltöztette fel.
már rég nem érintem szavad,
s bozontos fogadalmad.
Tapinthatatlan test vagy csak,
édességed lassan elolvad.
Keserű cigi, láng lobban.
Tüzelsz és hideg vagy,
átlátom amit te hagysz.

2012 március 9.

Kopott kép

Költészetem kopott kép,
eltűnő, tördelt tünemény,
csak erősen beégett sorok,
egy ócska lapos monitoron.

Egyszerű vagyok, vágyok
mint bárki, csak sarkon állok,
s gondolataimat árulom én,
ócska forint, s fillérenként.

Nem nagyon dolgozom ezért,
jött ez, csak írás egy kegyért,
az agyamban szült képekkel,
hogy hálj együtt egy lélekkel.

2012 március 9.

Szürke tavasz

Ez a tavasz, ha az,
szürke, saras tavasz,
engem nagyon untat.
Hol vagytok színek vadjai,
szín-lesből messzire látok,
messzire nem látok semmit se,
elvették a tavaszt, vagy csak
eljegyezte egy idő-gyilkos ipse?
Nem tudom!
Ülök, a hatalmam fogy,
úton sem vagyok,
mégis morgok monoton.
Ki vitte el a tavaszom?
Az ég, mint lecsiszolt jég,
várom hogy rám szakadjon.


2012 március 9.

Bözödújfalu

Állt egy tájon, meredéken,
hegyek közt a szép Erdélyben,
állt egy kicsi csinos falu,
s nem akart lenni román tanú,
nem kedvelték a pribéket,
zavarták a román beszédet,
a templomba, iskolapadba,
nem szólt szó csak a magyar.
Szeretni, temetni, részegedni,
verekedni is, és álmodni,
csak egy nyelven akartak,
nem csípték ezt román urak,
eltervezték, végrehajtják,
az évszázad rombolását,
gátat emeltek jó magasat,
az elmosta a házakat.
Csak a templom maradt,
mementója az akaratnak,
embert elzavarni lehet,
nem lehet eltakarni a hitet.

2012 március 9.

A Sükösd Árpád által 1995-ben emelt emlékművön a következő szöveg áll:
"A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve, és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görögkatolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma."

Egy rózsaszál

A virág, mely réten nőtt nem vadvirág volt,
szép piros töve egy nemesebb rózsából,
Körülötte ezer vadóc szirom táncolt,
föléjük nőtt, szerették virult a jóságtól.

Nagy s veres tüskéi tiszteletparancsolók,
csak nyulat tartotta vissza a rágcsálástól,
este behúzta levelét, félt a fázástól,
hajnali fényen, szirmai az égi barangolók.

Néha arra járt egy kicsi lány és szemével,
mely könnyes volt mindig simogatta a rózsát,
illatát szívta magába, jó röpke órát,
jött ma is egy fiúval, kereszttel kezében.

Virág mellett ásva letették a keresztet,
bús hangon mesélt a lány néha felzokogva,
itt volt otthonom, hol éltem nemrég rajongva,
ár vitte anyám, s e rózsa jelzi a kertet.

2012 március 8.

Utolsó fájó üzenet

A zenekar rázendített, a tánc elkezdődött,
furcsa képzelet, egy hulló gondolat, csak rezgett,
amikor már mély hangjai talpunkon érződött,
addig a fül jóllakott, csak kívánja a csendet.

A világ hangszere agitál, ritmusa véres,
hangszerek ravaszán tartott érzékeny ujjbegyek,
vak zenészek, vak hitek, gyilkos karmesterek,
s táncosok sorra kidőlnek, hiába önkéntes.

Ez a táncmező, reménykedők vérével festett,
önkéntes áldozatok, kollaboráló lelkek,
halnak sorra, kiáltanak élők hősnek ezret,
mégsem ragyog az eszmélet "fájgó" fejük felett.

Nézd, ez a tánc lesz az utolsó fájó üzenet,
halálba ringató veszélyes népek szava,
kér fel és visz kényszerrel, s jutalmad kopjafa,
Mert Bűnösök gyújtanak Népek ellen tüzeket.

2012 március 8.

Az ördög

Egy parány parázs túlélt minden időt,
este nagy tűz hevítette, nevelte,
most nagy fellobbanásra vár az egyke,
heves emlékek várnak jelenidőt.

Pusztán, bogrács alatt volt hasznos tag,
s gulyásokat melegített est alatt,
mikor is felöntöttek a garatra,
táncaikkal is hevült a hangulat.

Most a hajnali szél vitte tanyán túl,
szántásban ragadt, nincs mi táplálja
kihülőben szomorkás az izzása,
de hopp szél kapja, és a nádas meggyúl!

A parányból hatalmas lett s tovább sújt,
szelíd, szolgasága már véget ér,
fekete füstszakáll uralja egét,
tombol, s lángnyelvébe egy ördög bújt.

2012 március 7.

Jövőnk múltja

Megbocsáttatik... s a világ lép idő tenyerébe,
ködös, kódos varázsban gyón és hisz a természet,
amíg kikel a tojásból, aminek kell s miként,
csak addig haraphatunk büntetlenül oxigént.

Bűnhődtetéseink... s törlesztőrészletei tolva,
sziporkázó elmék találmányai elrontva,
herdálva, szakadunk meg hitelünk súlya alatt,
hogy fiaink sorra éhezzenek, s butuljanak.

Szenvedtetéseink... s felmagasztalt korok árnyaik,
kik ránk hagyták örökül szegénységük, számláik,
sorsrontó döntések sora, emel aljasokat,
piszok érdemtelen magasztos áhítatokba.



2012 március 6.

Beteg

Az üveg nyakát szorongatom,
gondolkodom, (belehúzok),
vagy csak dolgoznak az ionok?
csorgó nyállal csak papolok.
-Tudod ez úgy van... csak makogok,
-Azt mondták rám költő vagyok!
Menthetetlen reménytelen beteg,
mondom, ezért elvonóra megyek.

Letagadlak

Enyém vagy március de letagadlak,
tréfálkozó hűsítő szavaidtól,
a rügyek sem kacagnak.
A tél tulok zsarnokként követ,
s nem tárhatod elénk örömödet.
Bűnpártoló morcos március vagy,
enyém voltál, örökre letaglózlak.

Enyém vagy március de letagadlak,
téli ítéletet magadra vetted,
megállj, forrongnak ifjak.
Forró lelkek csábítanak tavaszt,
haló eszmék döngetnek falakat.
Bűnök közt éhezik aki néma,
tiéd volt lelked, s legyen az is préda?

2012 március 6.

Szomorú szellő

A Nap szemtelen szúrós leheletét,
teríti arcom fehér abroszára,
Szemem lecsukom ilyen az öröklét,
orromat mélyen dugom a világba.

Nap lándzsái, ezer akupunktúra
tűit teríti bátor bosszúra,
éget, s vér jő vele találkára,
pirosra pirul dolgos unalmába.

Kopasz bús bokrok intenek nemet,
levélmagzatok fázva bújnak beljebb,
magázza még a természetet a szél.
Csend már kitörni készül, még alél.

Szomorú szellő mintáz felhőket,
ihletre csábítva a festőket,
majd homokdűnékbe írja verseit,
szép íves betűkkel a keserveit.

2012 március 6.

Ábránd

Ébredés zsebkendőjébe
törölt álmaink elvesznek,
mikor az eszmélet használt
kendőt lát csak s vet szemétbe.

A képzelet illékony, mint a virágillat,
veti vissza, és teszi tönkre imáinkat.
A varázslat bennünk van, nem parázs, csak éget
rúg mintha be nem tört csikó lenne a lélek.
Ábránd ismert, a többi ismeretlen részek.

Agyunk hevesen munkál,
s mindig a szív rokkan bele.
így elszáll az egyenlet,
mint tükörről a lehelet.

2012 március 5.

Médin

Talán leszek még ember is egyszer,
olyan aki értékeket is képvisel?
vagy csak koptathatom a padot
mindhiába az örök lélegzet
gyakorolása mellett.
Talán leszek még férfi is egyszer,
olyan ki tiszteli a fehérnépeket?
vagy maradok örök megbúvó
kamasz, ki csak csintalan csókokkal
álmodik alakoddal.
Talán leszek még magyar is egyszer,
olyan ki tanulva is értéket termel?
vagy csak papíron nézegetem,
a személyi számom rab-szériát,
és médinhangériát.

2012 március 5.

Felhő vagyok

Egy hegynek támaszkodva gondolkodom,
hegyen túl éles szél vág eszméletet.
habjaim látva zsong a képzeleted,
vihar cibál, és békéről álmodom.

Az égbe kapaszkodva imádkozom,
A Nap, szivárvánnyal képembe nevet,
könnyeimmel csillapítom sebemet,
s könnyű szél párájával táplálkozom.

Felhő vagyok, az illatodat szívom
magamba, hogy testemben érezzelek.
Szép kerteden esőmmel frissitgetek,
s boldog arcodtól elszáll minden kínom.

2012 március 4.

Várakozás

Semmittevő korunk búsan bajlódva,
velőket rázó kalapács szólamok,
idegszálakon táncoló ó-bajok,
a dolog és ember már bepallózva.

Értéktelen kínjai lábnyomunknak ,
míg ott fent zsíros szájjal emlegetik,
hibáztatják azt, kinek nincs helye itt,
az bosszul éhet értékelt korunknak.

Itt lenn ébresztőt nem fúj trombita szó,
csak fals hangokat hallani, de mást nem,
a mester elhagyott, a réz is pihen,
már a várakozás sem marasztaló.

2012 március 4.

Álom tánc

Végeláthatatlan álom,
táncaimat jártam nyáron,
lepkék szálltak édes szélben,
színük játszott cseresznyében.
Szárnyaikkal hűsítettek,
dalaikkal jól meg leptek,
Elringattak, dédelgettek,
szerelemről énekeltek.
Vágyakoztak álmodoztak,
szolgáltak majd elkárhoztak.
Elszállt az idő és a nyár,
begubóztak a lepkék már.
Véget ért az édes álom,
többé őket sose látom.

2012 március 3.

Tehetetlen magyar

Te tehetetlen magyar nemzetem
pipogya politikusokat kaptál,
mióta politika létezik.

Juhász Gyula, Faludy jogosan volt
irredenta, mert vérét szívta e tény,
háborút szít, ki most nyomukba lép.

Európa miénk, s mi is az övé,
testvéreink határai már múlté.
e sokszínű nemzetünk a világé.

A világégés már perzseli kezünk,
nem megoldás, ha mindent felégetünk,
nacionalizmus ellen, most tegyünk!

2012 március 3.

Táncoltál már esőben tangóra?

Lassan magamat is bele mintázom,
mikor idő vesszejével bajlódom,
ujjaimmal velük kardként vívódom,
gyökeret eresztenek a kosáron.

Lassabban próbálom fonni az időm,
a hatalmam játszik vele oly bátran,
büntetésem önkorbács, ha hibáztam,
de csak kevesebb lett a szabadidőm.

Amíg megállítani igyekeztem,
addig elsuhant az futón felettem,
Maradtam én és az utolsó óra.

Ha az idő állt, rohantam vesztembe,
Mikor rohant, én vártam vezekelve,
s már nincs időm esőben egy tangóra.

2012 március 3.

Sudár tölgy - négysoros

Egy magas tölgyfa a kastélykertben áll,
madársereg pihenhet rajta bújva.
Kecses, sudár ágait a szél fújja,
ezért nem marad meg, egy fészek se már.

Időm nyomába

Szökött óráim nyomába vágtatok,
fáradt vagyok, egy kicsit meghalok.
S újjászületek majd, hogy gondjaimmal,
szimbiózisban éljen vágyatok.

Tán eltévesztettem az évszázadot,
és még meg sem születtem valójában?
vagy már meghaltam anyám fájdalmára?
vagy így, vagy úgy, de már nem is vagyok.

Ha ismersz és én nem tudom ki vagy,
ne orrolj meg, egy száz év kimaradt,
s ha utáltál, nem lesz velem gondod.

Megállóban jön egy járat, értem jön,
felszállok kilyukasztom a jövendőm,
időm nyomába játszom a bolondot.

2012 március 2.

Kismadár

Kismadár, kismadár, zöld fa, száraz ág,
Hullámzó kikelet, rab madár-magány,
szól a szél, délceg koldus a fán korán,
visszavárja lakóit, ha itt a nyár.

Kikelet, kikelet, piros csőr cserreg,
Repked madár párját, tavalyit keres,
tavaszi szellő szól neki csak egyet,
- Kismadár, kis-párod a tél rabja lett!

Égbe szállt a madár, napba ért teste,
le sem szállt, oda ég, még aznap este,
reggel napba nézve, ott a keresztje.

Cserreg, Cserreg, piros csőrrel kesereg,
fogságából kirepül a kicsi begy,
napnak cserreg, - Add vissza, kit szeretek.



2012 március 2.

Forr a tej

Forr a tej, vidámodik a lusta lét,
összepakol s zárja bőröndjét a tél,
elalszik a havazás, fel-ocsúd még,
hogy aztán nyári álmod aludjék.

Égen néhány madár, próbarepülés,
melegíti szárnyát s keresi fészkét,
hófehér dunyhától roskad a kötél,
vidám gyermekek hangját viszi a szél.

A szél szalad, de lekéste a telet,
nem sír, már tavaszi szellőt ölelget,
röpke szeles szerelembe esett.

Hófolt kezd sáros sírásba amott,
de fagyos nevetése alább hagyott,
nagy mosollyal a tavasz közeledett.

2012 március 2.

Te is látod?

Te is látod? kifordult a világod,
mely színesben érzékel tégedet,
neked foto-negatív történeted,
Amíg az éjszaka rád félelmet vet,
addig a nappali sötétségben,
éled az életed, mert megtanultál,
szertelen hinned a vetített vakulást.
De a szemed lehunyva rád törhet
egy belső kérdés, kíntalan körzet,
melyben gyémánt csillagokon járó,
ismeretlennek szaporán szalutáló,
végtelen kínok tükrében fellegjáró,
kifordul hús és vért láttat korod,
de elhessented lógó látomásod,
csak álom mondod, s folytatod robotodat,
csillapítnak belső kínok, acélokat
hajlító megszokott ön-várad tettei.
A test csak vázad, melyben a kín tart,
és folytat mindent mit tenned tanultál,
s elfeledteti, mikor-mitől vakultál,
mert amit látsz csak az utad "enyésze",
részeg tudatod józanuló egésze.


2012 március 2.

Már nem leszek angyal

Szárnyaimat egy ruhatárban hagytam,
angyalok között ez nem szokatlan,
színházból hátsó ajtón távoztam,
a szerelmet örökre hátra hagytam.

Azóta a társulatot keresem,
másnap felpakoltak és elmentek,
szárnyaim nélkül már nem ragyogok,
kelet-nyugat közt keresve kóborlok.

Mindenhol jártam már a világban,
laktam bagolyként az odvas fában,
remete voltam mező széli házban,
s hírnöke a szeretet társaságnak.

Jártam ott is hol még nem szerettek,
nem szóltam idővel megkedveltek,
Szárnyaim nélkül sosem találom,
békességem, e vándorló világon.

2012 március 2.

Szeresd a bort - Ronsard szonett

Este belém karolt a Jóindulat,
nem kértem belőle, de nem engedett,
duzzogtam erősen, és voltam szeles,
nem hagyott, aztán már vitt a kábulat.

Leültetett, és rendelt egy pohár bort,
közben elárulta mit tudnom kellett,
őrangyalom lett főállása mellett,
Kinevettem, láttam rajta a szigort.

Mesélte, életem rég vége lenne,
ha nincs ott már a születésemen,
hát így lehet, hogy még láthatom e kort.

Őrangyalod mindig melletted ragad:
vigyázz, ha beléd karol, hagyd magad,
s véged van, ha nem szereted a bort.


2012 március 1.

Angyal vagy

Játéka vagy zsírzabálók
nihilista dogmájának,
eszköze tehetségtelen
hozzá nem értés szavának.
Szárnyaidat csak behúzva,
titkolod származásodat.
Ne titkold el, hogy angyal vagy!

2012 március 1

A siker felé

Elárulnak zsírszagú gondolataid,
kapros illatú bús novelláid,
fokhagyma a mondatok közt,
ékezetpiszkálód a sorokban,
láttatsz csillogó futó felhőket,
teleírsz oldalak közt kuporogsz,
mocskot eszel és nyomorogsz.
Szabad szólás pottyantó mód,
mondat s szóhidak bosszantók.
Nyelvek hóhérai, ítélkeznek,
s felettébb titkos árnyék kezek,
nyúlnak beléd, szétszednek,
szétszednek mint hiénák vezére
az élő sérült tiltakozó tetemet.
Védekezésed hiába csusza téridőben,
visszafejtett férgek étkei félidőben.
Lebuksz még mielőtt sejtenéd,
csak nézd hogy buksz a siker felé.

2012 március 1

Ámul a világ

A szavak porba hullva
sikoltanak, mikor számból kiesve
gyilkolnak, mi jó tanácsnak indult,
akár a rab, hol a halálsoron sokat
látott falak, mire késői bánat
könnyei potyognak.
Ne féld, ne bánd az új
dolgainkat. A szavak a számból
mind lehullanak, a végtelen okosság
szakadékába, mély sikollyal
a végtelenbe zuhannak. majd a visszhang
szándékra talál, talán valaki, valahol
bólintana rá jól. Törékeny lélek, mely
edzetté válón, egyszer olyat alkot,
csak ámulhat a világ.

2012 március 1.

Ma tavasz van

Ma tavasz van és hideg álom,
jól lobbizott a tél úgy látom,
és a világ is keblére ölelt,
ezernyi gonosz szörnyet.

Ma mégis tavasz van s a remény,
hogy a temérdek hozott törvény,
múló fájó hideglelés csak.
Holnap, talán lázad a Nap!

Ha holnap talán lázad a Nap,
a csillagok is vele tartanak?
mert így elveszik a tavasz éj,
és csókokat veszít egy nemzedék.

2012 március 1.

Te is, én is

Várj, ahogy várni tud a képzelet,
ahogy a tavaszt várja kikelet,
a bimbók várnak ősi tavaszra,
én is várok egyetlen szavadra.

Szállj, ahogy szállni tud a gondolat,
ahogy a csókod száll az ajkamra,
madarak szállnak hűs patakokra,
úgy száll a szavad gondolatomra.

Állj, ahogy állni tud egy rózsaszál,
ahogy mezőn őrt állnak kis gidák,
a fák is állnak levelet bontva,
én is csak állok, terád gondolva.
2012 március 1.

Tavasz lány

A Tavasz, a Tavasz lány,
nézd, hogy emeli rád
mosolygós tekintetét,
legyőzve tél szellemét.
Tavaly óta nem láttad,
fiatalabb mint vártad.
Telt, dús keble villan,
hűs hangulat elillan,
a fák is a gerléknek,
szerelmet énekelnek.
Tavasz lány téged várlak,
hozz reményt a világnak,
Hozd el újra kék eged,
mit szelekkel söprögetsz.
Ha már itt vagy el ne menj,
így szeretnek az emberek.

Félálom

Hajnal a párnámmal
simogat, idézve arcodat,
elaltat. Szavad a takaróm
és nyugtat, távolból hallom
hangodat. Lepedőm feszül,
s a tudat, érzem forró
combodat. Az idő fogasára
akasztom, a hideg, cudar
gondolatokat. Sarokban szekrény,
feszíti hajnalomat, oda tettem
összes, létező gondomat.

2012 március 1.