Tán karmám korcsosult fájó küszöbre,
mint a Tasmán erszényesek legtöbbje.
hegeket hullató múltamat védem,
hallgatás bűn, ettől kopott el térdem.
Több életet égettem végtelenben,
a szócsatáknál sorra kivéreztem,
ki kíváncsi kritikámra, s balga
humoromat sem egy tömeg falja.
A halál sem egyeztet időpontot,
talán csak lecsap, hol talál koncot?
Vigyázzban állnak a kérdőjelek,
szivárgó szennyes időket integet.
Mire fájok fullasztó lelkében
a sűrű jégkásás élet székében?
Montázsokat rág az élet foga,
hulladékok közt gázolok célba.
2012 március 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése