Szökkenő napsugár figyel földet,
fénye fogyasztja a fagyott lelket,
s hizlalja a fényre éhes levelet,
szeme szikrája égeti a szemeket.
Ezer parány pálcáival piszkál,
folyót, tavat kavar, hoz regulát,
a sereg hidrogént és molekulát,
tova fújja szél, hát máshol vibrál.
Az örök fény sem tarthat örökké,
az ereje elfogy, ha nem is látszik,
egyedi tüze, ha már nem világít,
fagyos lelkek pora válik rögökké.
2012 április 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése