Elhullik a nap

A tömör tapintható sötét égen,
a hold csak egy lyuk az égi zászlón,
fojtó fáradtsággal tüzel énem,
megint éjfélt éget, ma sincs áldóm.

Elhalt a tegnap és a mába botlom,
nem alszik ő, csalogatja a Napot,
mikorra virrad már van mit alkosson,
és délre bölcs lesz, lefőz hét papot.

Estig még átél pár halált és rémest,
már ezer dologhoz adta a nevét,
mit alkot? talán jövőt reménységet?
Elhullik a nap, de itt hagyja kezét.

Napok, elmémbe égetik a magányt,
acéltömbként nehezedik rám remény,
féregként furakodó élő talányt
hagy rám minden nap, az idő jegén.

Tanulni, gondolkodni születtünk meg,
mind több a tudás, de oly kevés az érv,
csak vágyra vigyázón törjük testünket,
és meghalnánk egy igaz szerelemért.

2012 március 30.

Megszöktek

Megszöktek a szép szerelmes szavak,
ifjúságunk integet és nem marad,
könnyeink kiejtett kérdése a kút,
elmúlt szerelemre szűrt emlék a múlt.

Megszökött már a gondtalan éjjel,
a maró álmok, örök éber kéjjel.
borízű bókok, flörtök, ölelések,
állomás üres, holt sín, semmi vétek,

Már csak a holdfény csorog régi módon,
tükre tele, benne sűrű szorgalom,
fényében folyvást ezer öleléssel,
múlik most is az éj, ős-szenvedéllyel.


2012 március 27.

Nem küldenélek

Menj, repülj remény oly törékeny vagy,
a kérges bőrömbe barázdákat vágsz,
barbár buzgóságod félni sem hagy,
s meleg mosolyoddal, társammá válsz.

Nem küldenélek, de másnak ártana,
a bujkáló baj is haldokló árva,
hidd el, ha maradsz a jövőm bántana
léted lebegő, láthatatlan lárva.

Gondűző gondolatomban teremtél,
Gyúrt gyermekem vagy, s legyek valaki
hát meghúzom magam, de jól jelezzél,
tudom szél visz, ha jön a sivatagi.

2012 március 26.

Sosem eléggé

Szemed színpad, szemhéjad a függöny,
mögötte raboskodik a remény,
hogy vesző vágyad fejedtől függjön
türelmes tudásod, jobbulás jegén.

Idegeiden ideglenes fényein,
születésedkor színdarab kezdődik,
függöny felmegy, kerekedik a szín,
nem ámítás, ha szorgoskodik szív.

Hódításra hangolt lelked lángol,
csalódások csalnak beléd bűnöket,
lényed lobog, olykor csak pislákol,
sosem szerethetsz eléggé, eleget.

2012 március 25.

Taszítás és vonzás

A taszítás tör dudvás darabokra,
egyedül vagy, ezer s egy módokra,
lélek lángja pislákol, s vak íriszed,
tudásod csekély, vajon ki veszi meg.

Szíved vörös arany, ne légy hangtalan,
mit ér a lélek, ha a szív nem dobban,
tűrj, tanulj, és hazudj magadnak házat,
hol titokban tárhatod ki a szárnyad.

Barátság, váratlan vendégség vára,
lecsap bánat-illat a boldog mára,
vágy vizsgára készülsz, kitudja minek,
diplomád bárány bőrbe varrva viszed.

Vonzásod vert vakságba méretez,
tudás túlcsordul, rajtad kísérletez,
a hegyet is sebhelyéről ismered,
omlik a remény, rontása sistereg.

2012 március 25.

Elhagytam egy könyvet

Csak néma ajándék...
Elhagytam egy könyvet a parkban,
melytől a tudás mannáját kaptam,
butább lettem, csak sorsom ismerhet,
Rég elveszett szerzők és ékezetek,
tudás virága csak szikétlen here,
s életem taposómalma a veszte...
Emlékező csomók cserben hagytak,
tudásom gyér, senki nem vitathat,
hosszú a gondolatsor, mint létra
fokai sorra szerte-szét szakadtak,
barátaim voltak, megismernek néha,
grádics fokaim, talán tovább tartanak.
Törpe időmről ajándékot adok,
viszem az örömöket s belehalok.

2012 március 23.

Tavaszi délután

Fény füzérbe fonta kincseit a nap,
csak úgy ragyogott tőle a tavasz,
felébredt a szendergő szellő is,
azóta csak a felhőket kergeti.

A pacsirta az égen, épp egy pont,
repdes, s szemtelen szellővel hadakoz.
Tejfeles tóvá főtt levegőben,
baktat a Nap lassan lemenőben.

2012 március 23.

Békés este

Szokatlanul szende este ereszkedik,
tavaszi tópart élén érnek engem itt
a láthatatlan, léggé sejlő sóhajok.
S csillagfényre gyúltak az égi lámpások.

Egy korán érkező csillagot a tavon,
huncut hancúrozót, kukkolva láthatom,
sötétül az ég, s a meztelen fürdőzőn
bánat jegye, mint az elhagyott szeretőn.

Kocsonyává kerekedik a sötétség,
előbb a fák fészkes ágát öleli még,
zajos gerlepár is nyugovóra térhet,
félkész fészkükkel mindketten megbékéltek.

2012 március 23.

Szökkenő

Fiatal fájdalom gyógyuló hegek,
régi sebekre emlékeztetnek,
hintázik a korosodó emlék,
fel-le s hullanak róla a gyengék!

Régi rangos szökkenő szerelem,
légüres térben egyedül felejtett,
távoli csillagok a kapaszkodó,
köztük lóg az elmúló emisszió.

Plátói perceket, unsz untalanul,
lelkem miértje lehet lakatlanul?
Cselszövést csillogtat szűk szeretet,
mámorban mondva fájó frigyeket.

2012 március 23.

Évszakok

Nyálas nyár után összetört ősz jött,
tél takarított hideglelős időt,
tavaszra talány végleg összejött
csíráimba csente a szabadidőt.

Felnőttből fondorlat, a kisded kiált
virágzó vírusnak tapadó pírját,
csökkenő csersav agysejtet nyirbált,
egy butulás bohózat műsor kínját.

Elfásult víg vessző s gőgös gondolat,
torkodon akadnak a sorok s kizár,
rombol s épít ez gombóc gondokat:
nélkülünk összedől, vagy áll a világ?

2012 március 22.

Mire fájok

Tán karmám korcsosult fájó küszöbre,
mint a Tasmán erszényesek legtöbbje.
hegeket hullató múltamat védem,
hallgatás bűn, ettől kopott el térdem.

Több életet égettem végtelenben,
a szócsatáknál sorra kivéreztem,
ki kíváncsi kritikámra, s balga
humoromat sem egy tömeg falja.

A halál sem egyeztet időpontot,
talán csak lecsap, hol talál koncot?
Vigyázzban állnak a kérdőjelek,
szivárgó szennyes időket integet.

Mire fájok fullasztó lelkében
a sűrű jégkásás élet székében?
Montázsokat rág az élet foga,
hulladékok közt gázolok célba.

2012 március 22.

Sötétben

Sötétben állok, fejemben
pucér gondolatok
cikázva vágnak lelkembe,
pusztító holnapot.
A napnak élve hallgatok,
varrott heges szájjal
egy zónát zengő dallamot,
s fulladok a ráncba.
Fejem felett csak csillagok,
vigyorgó Vénuszok,
szemembe szökő illatok
könnyem hull s izgulok.
Sötétben ablakban állok,
cifra cigánynóta
sem hozza a vidám álmot,
talán virradóra.

2012 március 22.

Billeg az asztal

Hónapok óta törik a lendület,
majdhogy a szeretet is odébbállt,
kövekből facsarom életünket,
egészség jó, csak zülleni jár.

Lassacskán lentebb húzódik a becs,
arcunkra fagy az elutasítás,
tákolja lelkünket remény szegecs,
nem ér véget a romeltakarítás?

Szavam nem talál hű hallgatóra,
aurámban is keserűség kotorász,
sajtóm is rossz, kintorna vallatóra,
megkövült a megértés szobrász.

Billeg az asztal, pedig fenn a négy lába,
a székeken ülnek hullaszagú viták,
csukjás osztó nevet, s vele a vég-stábja,
végzetem annyi, mit enged a világ.

2012 március 20.

Hajnali kép

Henyélő hajnal hajt álmot ágyamra,
forgó szivárvány telepszik tájamra,
kérdésekre tudnék választ, ébredek
s múlik a tudás, akár nyugdíjas eb.

Hajnal hajnala, hasztalan álomkép,
lexikon fehér lapok, üresek még,
tátog az emlék halszájú vendége,
álmomnak látott, s elvesztett reménye.

Hajnali hosszú hegyes-fülű képzet,
agyamban elbújva kéjesen édes,
szamár vakság a tudás, s felejtenek
álmaim, vak tudósai eszméletnek.


2012. március 20.

Saroktól-sarokig

Minden egyes sarokra jut,
egy-egy halott gondolatunk,
saroktól-sarokig a járat,
egy emberöltő és a bánat.
gondolatom, egy kis cseles,
a sarokhoz most közeleg,
talán neki most sikerül,
sarok előtt térre vegyül,
piac van ott és hömpölyög,
az idő lassabban pörög.
Mégsem lesz ő halhatatlan,
sors mintája, s letagadnak.


2012 március 19.

Sóhajt hagyok

Csak vidéki forrás vagyok,
aki hegyeket sem látott,
milyen mélyről azt sem tudom,
mocskos tóvá szaporodom.
nincsen lejtő se egy vágat,
hol cseppjeim gyorsulnának,
magam vagyok nincs más társam,
jött mit földből kikívántam,
a völgyedet beterítem,
hegyeidet feldíszítem,
ha kifogynék még a szuszból,
visszafolyok csak gesztusból.
lápom marad veszélyesen,
jaj annak kik eltévednek,
behúzom a lovat, marhát,
nem szeretnek csak a kacsák!
Nevelek ezer moszkitót,
ellene nem lesz vityillód,
belehalsz, vagy meg is szokod,
nem leszek kedvenc patakod.
Aztán én is megöregszem,
ráncaimat földre teszem.
Csendes fényben kiszáradok,
benned is csak sóhajt hagyok.


2012 március 19.

Érc-pofonok

Amíg bennem matat a csend,
addig benned a kiáltás,
végtelenszerű lágyulás,
megint bensőnkben rekedtem,
ölelés halott állomás,
nem a vég, de sín nincs tovább.

Átforrósodott a gyomrom,
hűti konok homlokomon,
ott a tenyeredbe nézek,
látom morcosan árnyékom,
fények nélkül is elégek,
száll napfény, fekszik ágyékon.

Nyugtára száll gondolatom,
kenyérszagú éhes álom,
csorbult arcom, éles vitám,
pajzsom ős-hangtalanságom,
szavalja korhadó hibám,
hullik a hollóm már látom.

Vigaszt ver belém a kétség,
tükrében már nincs segítség,
aránytalan év bősége,
díszmeneted ó szelídség,
a válaszom minősége,
daganatom dicsősége.

Rosszindulat elpárolog,
segíteni én akarok,
seprem éji csillagokat,
vékányival neked adok,
csak felhúzod fenn orrodat,

elzárt elméd kikopogott,
tovább vajúdnak érc-pofonok


2012 március 19.

Vőlegény-vonat

Nagy-zsebű határőrök, kattogó kerekek,
kispiros, kávészag, vám-cola, sehol gyerekek.
Szerelem-útlevél kezelve, hogy érdek,
nem érezve, süket lelkek, mint vének.
Gyorsjáratú csókos menyasszonytánc,
esküvő előtt Csaucseszku kihallgatás.
Vőlegény-vonat, hosszú idő-utazás.
hegyek s fájó napok, magas légnyomás,
benzin, autó, kötelező tankolás.
Majd a kétség, a féltő kétségbeesés,
virágzó nyár, egérszagú állomás,
zaccos keserű kávé az áldomás.

2012 március 18.

Egy inflagranti

Három hónapig voltál nekem,
bosszúm volt édes buja masszív,
megmutattad a tested s testem,
rejtett elégületlen vágyait,
egyre aggódtak kollégáid.
Három hónapig voltál nekem,
a heves őrület, csalfa csókja
a gondolat, s zene meztelen
vadóc forrongó puska szóra,
lebukott csókunk emeleten.
Három hónapig voltál nekem,
az eleven őrületben fagyasztó
havas tájban is forró menny,
valaki voltam, hozzád ragadó
végtelen kiszolgáltatott kisded,
csak kicsit, aztán jött a férjed.
Három hónapig voltál nekem,
előbb egy hétig voltunk meztelen.
majd inflagranti a kellemetlen.
után hárman, te és a férjed,
egy kávéházban megbeszélted,
s maradtam örök emléked talán.
Három hónapig voltál a Bubám.

2012 március 18.

Hazám arca

Heges hazám arcát látomásban látom,
vérző homlok-jel, harca csak átkos álom,
orrán pigment, csak idegen vér veleje,
levegőt vesz, európa rezzen bele.


Ajka néma, ha döntésre kényszer húzza,
cserfes, és hazug történelmét tanúzza,
süket fülébe vallások visszhangja zúg,
nem hallja a kritikát, ki segítve súg.

Sármos arcon álarc alatt, nőttek népek,
nemzetségek, idegen vitézi vérek,
summáit sejted, de nem mutat maró bűnt,
követhetetlen bája, tettéből tovatűnt.



2012 március 18.

Sötétség

A harangtoronyban rám szált a sötétség,
kialudt a lámpa és alattam a mélység,
ében éj sejtelme szemeimbe mókolt,
s bársonyos karmai kiestek a tarkómon.

Segítség! Súgta bennem egy sötét gondolat,
de mint bagoly a fán, csak semmi mozdulat,
aztán mégis, agyamba festettem a hajnalt,
majd lábammal, s elmémmel kivezettem magam.


2012 március 13..

Kezd újra

Óra ketyeg, könnyek dioptriáján át
feltekintesz az égre, de nem vársz csodát,
itt lenn, ha végeztél a semmi fogással,
talán lesz tetterőd, semmi nyafogással,
és fáradt fény-homlokod kisimulhat
a felejtést rejtő romantikájában.
Hajtsd ördög lovasod, hajtsd a kocsit,
széles szakadékod befogad most is.
Árkod lejtője lesz jövőd temetője,
s szelídgesztenyék bólogatva esnek,
a vérzivatar után felperzselt földre.
Nevess csak botor boszorkány, nevess ki,
praktikáid buktatóan mesterik,
Jön még a gyógyító! Nem a port hinti.
Gyalázat csutakoló házmesterek,
némán mocsokban turkálva mentik,
ami még mesteri, s ős-becsületbeli.
Koldus nem lesz győztes, pattanó láng,
hirdeti minden lobbanó léleknek,
vége véres bemocskoló életednek.
Tárd ki szárnyad ember, s a fény égeti
belé jövődet, s nyugalmadat eléred.
Tedd le tollad, az írást ne folytasd most,
kezd újra, s elfelejted a múlt mocskot.


2012 március 13.

Homokkupac

Homokkupac vagyok és hord a szél,
az idő szele koptat apránként.
Távolodsz, az idő szűkül s fogyaszt.

Mikor homokszemeimbe nézhetsz
megint, ne a dombot keresd kérlek,
csak kupac leszek, amelybe botlasz.

Árnyékom lesz csak régi, hatalmas,
s felkelő nap szögében megláthatsz,
tarisznyádban ha van hely, szolgálhatsz.


2012 március 13.

Maradj még

A társadalom fakérgébe
szorult lélek vagy,
rágnád, mint a szú,
de elvették csápjaidat,
és csonkolt öntudatod értékeit
mások kiáltják ki önmaguknak,
s ellene szólsz, pedig tudod jól,
nem teszel, tehetsz mást,
csak fejedből hajtod ki az álmokat,
mint birkanyájat az olcsó vásárra,
tested a támaszod, már kopott s hántolva,
eltörne az első szélhámos nyálas modora alatt,
konok hazug hitványaknak bólogathatsz.
Ez vagy Te?
Ne kérd ki most a bizonyítványodat!
Hallgass, némulj el, ne mozdulj,
takarodj, vagy legyél fürge farkas,
mutasd marcangoló fehér fogaidat,
és ne tedd ki minden szélnek
lángnyelvű akaratod, maradj még meg,
embernek, ha nem is divat.

2012 március 13.

Elszökik előlem

Elszökik előlem a fényporos nyár,
a tavasz is még a télnek szalutál,
a levegő is ég, de csak hideg fény,
csak meleget gondolok tovább még!

Bús lelkek nyomában, bús nyomok,
izzadságom is már csak apró homok,
a felhők az égre fagytak, nem mozdul,
árva soraim vedlenek konokul.

Az ég felől a teher jön, mint a fény,
kertész támaszkodva fagereblyén,
hallgatja az elmúlás hogyan zenél,
lábánál holtak lelke minden levél.

2012 március 13.

Töredékeim

Nem tudom hova visz ez az éj,
taszít, mint tenger a kagylóhéjt,
tenger sós ízét érzem ajkamon,
de nem, vérzem mert harapom.
Az ég összeért, ott hol a vég,
nem érezhetek tovább miért.
vak tornyok sötét lépcsőin,
botorkálok életem vizétől
menekülve kapitulálok.
Nem tudom hova visznek álmok!

2012 március 11.

Fekete-fehér

Fekete erőszakra, fehér gyermekek születnek,
Fehér gondolatok látszanak még, mélyebb sötétben,
Fekete álmot, fekete zsarnokok erőltetnek,
Fekete munka az, melyet soha nem fizetnek meg.

Fekete zsarnokra jut elég fekete gondolat,
Fehér ajtók mögé tesznek fekete bolondokat,
Fekete álmunk, nem ökumenikus ős-sugallat,
csapjainkból is folyik a fekete víz, és maszat.

Sötétségből nem látsz fehérebb könnytelen kiutat?
emeld fehér arcod s takard el sötét zászlójukat.
ne temesd el magad, ne váljon életedé, gyászod,
Fehér mosollyal mindig csak aranyozd a világot.


2012 március 11.

Toronyba zárva

Láthatatlan toronyba zárva hallgatok,
nem szólok, szólnak helyettem a sorok,
nemet intenek bennem a kétségek,
sok igent megéltem, már nem félek.

Féljenek helyettem kik jól élnek,
félelem helyett csak fizetnének
gőgös bátorsággal, mely egyszer elfogy,
de nem tehetjük meg, hogy legyen bárhogy!

2012 március 11.

Ringató

Harang hangján ring a csend,
boldog voltam szelíden,
ringatom a jelened,
kínoddal az öledben,
karjaimban bűnödet,
elviszem ne keressed,
magányos éjeken,
téged kértelek éhesen,
Anyád helyett anyád leszek,
csókjaimmal elveszem,
minden apró haragod,
minden kínod mit hordoz
a keserű éjeken,
ne félj itt vagyok neked.
lelkem adom bűnöd helyett,
gyermek lettem melletted,
Harang hangján ha ringatlak,
szívem helyén isten maradt,
mind örökké ringattalak.


Sinead O'Connor számra variáció

2012 március 11.

Tavaszi dal

Büdösödik a tavasz, mint a hetes hulla,
hol vannak a hőseink, márciusi ifjak,
hazugságok takarják naiv vágyainkat,
a felhőkből bú nélkül, esővíz se hullhat.

Büdösödik a létünk, mint a folyami hal,
hol vannak a jogaink, hol a szabad munka,
lódítások erdeje, lelkünket lehúzza,
verőfényes napjaink, esőnapi minta.

Büdös a forradalom, ellenség csak sózza,
fogjuk rá Brüsszelre, hogy üres a kamra,
amputált lélek kezek, léha mind mostanra,
értékes magyarból, minden munka kitartva.

2012 március 10.

Műanyagból

Ki költőnek hiszi magát,
nem kerülheti el a politikát,
s ha Petőfinek áll pusztába kiált,
és lovagol meg fals hangokat,
hisz Petőfi meghalt régen,
nem vettétek még észre?
Jelképek és királyok után kiált,
kinek csak divat a turul madár!
A költő dolga emlékeztetni,
már rég nem a harcba küldeni,
hisz ma egy harc már,
elveszi fiad s a költő fiát.
Büszkén s bután lehet,
hirdetni meghalt királyt,
meglásd a golyó visszakiált.
De ilyen költő nem igazi,
csak műanyag frost babák.
Ne lázíts, csak emlékezz,
emlékezz, emlékezz, emlékezz!
Ne ismétlődjenek a hibák!

2012 március 10.

Ki mit ad

A fák a kékes égből estek földre,
árva füvek várták őket itt lenn,
ágaskodva várva, kapták el mindet,
s hulló lombjaik ölték meg őket.

Földek is várták a lombos fákat ott,
törzsét, lombját mind befogadták,
és a fák a föld életét elmarták,
mert lelkük így ég felé vágyhatott.

A fű mit elvesz vissza is oldja,
csak ő maradt hűséges társa,
a földet festi tavaszi álmára,
de minden évben életét is ontja.

2012 március 10.

Krasznahorka

Krasznahorka vára, füst szállt a tájra,
régi korok dicső múltja Andrássyk
és Rákócziknak nyoma veszett kárba,
vigyázz mert a magyar is így parázslik.

Tűz, tűz, ég a tűz, nem védik a várat,
támadásnak martaléka mi érték,
régi magyar nem marad, minden szétég,
vigyázz mi magyar, ilyen porrá válhat.

2012 március 10,

Régi ifjak

Régi ifjak véres idusa kísért,
szikes századok nőttek fejünkre,
valami nem gyógyír hízó hegünkre,
belső kényszer gátol valamiért.

Régi virtusok gyerekes álmaink
ritmusában nyomorgunk kedvtelen,
vezéreink haszontalan, szenvtelen,
s üres síkokra terelik szárnyaink.

Bénító ígérvények hálójában,
vergődünk mint tenyésző tavi halak,
tudatunk csonka, a kényelem anyag,
mint gyémántkavics a homokórában.


2012 március 10.

Világ van velem

Nincs már gondolataimnak olyan szekrénye,
melybe sorban vasaltan minden beleférne,
Nincs már olyan vállfa, mely üresen állna,
melyre új eszméket akasztanék bujkálva.

Nincs már kilátásaimnak olyan háza,
melyben vigadnék és perdülnék páros táncra,
Nincs olyan szellős szoba, mely elmét tisztogat,
s otthonom szelíd csókjával adná nyugtomat.

Világ van velem, olyan ahol tán elférek,
melybe több a sok szép ének, élet s emlékek,
Hű lelkek vannak, kik bennem bízva ölelnek,
s otthonom szelíd csókját kapom, boldog jelnek.


2012 március 10.

Első érintés

Első érintésed,
halhatatlanná tett téged.
Ránctalan újság,
szemek, villanás, hiúság,
ezer levél ezer ősz és tél kevés,
annyi volt ez az egy érintés.
emlékem, s meztelen szemed,
az idő öltöztette fel.
már rég nem érintem szavad,
s bozontos fogadalmad.
Tapinthatatlan test vagy csak,
édességed lassan elolvad.
Keserű cigi, láng lobban.
Tüzelsz és hideg vagy,
átlátom amit te hagysz.

2012 március 9.

Kopott kép

Költészetem kopott kép,
eltűnő, tördelt tünemény,
csak erősen beégett sorok,
egy ócska lapos monitoron.

Egyszerű vagyok, vágyok
mint bárki, csak sarkon állok,
s gondolataimat árulom én,
ócska forint, s fillérenként.

Nem nagyon dolgozom ezért,
jött ez, csak írás egy kegyért,
az agyamban szült képekkel,
hogy hálj együtt egy lélekkel.

2012 március 9.

Szürke tavasz

Ez a tavasz, ha az,
szürke, saras tavasz,
engem nagyon untat.
Hol vagytok színek vadjai,
szín-lesből messzire látok,
messzire nem látok semmit se,
elvették a tavaszt, vagy csak
eljegyezte egy idő-gyilkos ipse?
Nem tudom!
Ülök, a hatalmam fogy,
úton sem vagyok,
mégis morgok monoton.
Ki vitte el a tavaszom?
Az ég, mint lecsiszolt jég,
várom hogy rám szakadjon.


2012 március 9.

Bözödújfalu

Állt egy tájon, meredéken,
hegyek közt a szép Erdélyben,
állt egy kicsi csinos falu,
s nem akart lenni román tanú,
nem kedvelték a pribéket,
zavarták a román beszédet,
a templomba, iskolapadba,
nem szólt szó csak a magyar.
Szeretni, temetni, részegedni,
verekedni is, és álmodni,
csak egy nyelven akartak,
nem csípték ezt román urak,
eltervezték, végrehajtják,
az évszázad rombolását,
gátat emeltek jó magasat,
az elmosta a házakat.
Csak a templom maradt,
mementója az akaratnak,
embert elzavarni lehet,
nem lehet eltakarni a hitet.

2012 március 9.

A Sükösd Árpád által 1995-ben emelt emlékművön a következő szöveg áll:
"A tó fenekén Bözödújfalu nyugszik, 180 házának volt lakói szétszórva a nagyvilágban ma is siratják. A diktatúra gonosz végrehajtói lerombolták, és elárasztották, ezzel egy egyedülálló történelmi-vallási közösséget szüntettek meg, melyben különböző nemzetiségű és felekezetű családok éltek együtt évszázadokon át, egymást tisztelve, és szeretve, példás békességben. Immár a katolikus, unitárius, görögkatolikus és a székely szombatosok fohászai örökre elnémultak. Legyen e hely a vallásbéke helye és szimbóluma."

Egy rózsaszál

A virág, mely réten nőtt nem vadvirág volt,
szép piros töve egy nemesebb rózsából,
Körülötte ezer vadóc szirom táncolt,
föléjük nőtt, szerették virult a jóságtól.

Nagy s veres tüskéi tiszteletparancsolók,
csak nyulat tartotta vissza a rágcsálástól,
este behúzta levelét, félt a fázástól,
hajnali fényen, szirmai az égi barangolók.

Néha arra járt egy kicsi lány és szemével,
mely könnyes volt mindig simogatta a rózsát,
illatát szívta magába, jó röpke órát,
jött ma is egy fiúval, kereszttel kezében.

Virág mellett ásva letették a keresztet,
bús hangon mesélt a lány néha felzokogva,
itt volt otthonom, hol éltem nemrég rajongva,
ár vitte anyám, s e rózsa jelzi a kertet.

2012 március 8.

Utolsó fájó üzenet

A zenekar rázendített, a tánc elkezdődött,
furcsa képzelet, egy hulló gondolat, csak rezgett,
amikor már mély hangjai talpunkon érződött,
addig a fül jóllakott, csak kívánja a csendet.

A világ hangszere agitál, ritmusa véres,
hangszerek ravaszán tartott érzékeny ujjbegyek,
vak zenészek, vak hitek, gyilkos karmesterek,
s táncosok sorra kidőlnek, hiába önkéntes.

Ez a táncmező, reménykedők vérével festett,
önkéntes áldozatok, kollaboráló lelkek,
halnak sorra, kiáltanak élők hősnek ezret,
mégsem ragyog az eszmélet "fájgó" fejük felett.

Nézd, ez a tánc lesz az utolsó fájó üzenet,
halálba ringató veszélyes népek szava,
kér fel és visz kényszerrel, s jutalmad kopjafa,
Mert Bűnösök gyújtanak Népek ellen tüzeket.

2012 március 8.

Az ördög

Egy parány parázs túlélt minden időt,
este nagy tűz hevítette, nevelte,
most nagy fellobbanásra vár az egyke,
heves emlékek várnak jelenidőt.

Pusztán, bogrács alatt volt hasznos tag,
s gulyásokat melegített est alatt,
mikor is felöntöttek a garatra,
táncaikkal is hevült a hangulat.

Most a hajnali szél vitte tanyán túl,
szántásban ragadt, nincs mi táplálja
kihülőben szomorkás az izzása,
de hopp szél kapja, és a nádas meggyúl!

A parányból hatalmas lett s tovább sújt,
szelíd, szolgasága már véget ér,
fekete füstszakáll uralja egét,
tombol, s lángnyelvébe egy ördög bújt.

2012 március 7.

Jövőnk múltja

Megbocsáttatik... s a világ lép idő tenyerébe,
ködös, kódos varázsban gyón és hisz a természet,
amíg kikel a tojásból, aminek kell s miként,
csak addig haraphatunk büntetlenül oxigént.

Bűnhődtetéseink... s törlesztőrészletei tolva,
sziporkázó elmék találmányai elrontva,
herdálva, szakadunk meg hitelünk súlya alatt,
hogy fiaink sorra éhezzenek, s butuljanak.

Szenvedtetéseink... s felmagasztalt korok árnyaik,
kik ránk hagyták örökül szegénységük, számláik,
sorsrontó döntések sora, emel aljasokat,
piszok érdemtelen magasztos áhítatokba.



2012 március 6.

Beteg

Az üveg nyakát szorongatom,
gondolkodom, (belehúzok),
vagy csak dolgoznak az ionok?
csorgó nyállal csak papolok.
-Tudod ez úgy van... csak makogok,
-Azt mondták rám költő vagyok!
Menthetetlen reménytelen beteg,
mondom, ezért elvonóra megyek.

Letagadlak

Enyém vagy március de letagadlak,
tréfálkozó hűsítő szavaidtól,
a rügyek sem kacagnak.
A tél tulok zsarnokként követ,
s nem tárhatod elénk örömödet.
Bűnpártoló morcos március vagy,
enyém voltál, örökre letaglózlak.

Enyém vagy március de letagadlak,
téli ítéletet magadra vetted,
megállj, forrongnak ifjak.
Forró lelkek csábítanak tavaszt,
haló eszmék döngetnek falakat.
Bűnök közt éhezik aki néma,
tiéd volt lelked, s legyen az is préda?

2012 március 6.

Szomorú szellő

A Nap szemtelen szúrós leheletét,
teríti arcom fehér abroszára,
Szemem lecsukom ilyen az öröklét,
orromat mélyen dugom a világba.

Nap lándzsái, ezer akupunktúra
tűit teríti bátor bosszúra,
éget, s vér jő vele találkára,
pirosra pirul dolgos unalmába.

Kopasz bús bokrok intenek nemet,
levélmagzatok fázva bújnak beljebb,
magázza még a természetet a szél.
Csend már kitörni készül, még alél.

Szomorú szellő mintáz felhőket,
ihletre csábítva a festőket,
majd homokdűnékbe írja verseit,
szép íves betűkkel a keserveit.

2012 március 6.

Ábránd

Ébredés zsebkendőjébe
törölt álmaink elvesznek,
mikor az eszmélet használt
kendőt lát csak s vet szemétbe.

A képzelet illékony, mint a virágillat,
veti vissza, és teszi tönkre imáinkat.
A varázslat bennünk van, nem parázs, csak éget
rúg mintha be nem tört csikó lenne a lélek.
Ábránd ismert, a többi ismeretlen részek.

Agyunk hevesen munkál,
s mindig a szív rokkan bele.
így elszáll az egyenlet,
mint tükörről a lehelet.

2012 március 5.

Médin

Talán leszek még ember is egyszer,
olyan aki értékeket is képvisel?
vagy csak koptathatom a padot
mindhiába az örök lélegzet
gyakorolása mellett.
Talán leszek még férfi is egyszer,
olyan ki tiszteli a fehérnépeket?
vagy maradok örök megbúvó
kamasz, ki csak csintalan csókokkal
álmodik alakoddal.
Talán leszek még magyar is egyszer,
olyan ki tanulva is értéket termel?
vagy csak papíron nézegetem,
a személyi számom rab-szériát,
és médinhangériát.

2012 március 5.

Felhő vagyok

Egy hegynek támaszkodva gondolkodom,
hegyen túl éles szél vág eszméletet.
habjaim látva zsong a képzeleted,
vihar cibál, és békéről álmodom.

Az égbe kapaszkodva imádkozom,
A Nap, szivárvánnyal képembe nevet,
könnyeimmel csillapítom sebemet,
s könnyű szél párájával táplálkozom.

Felhő vagyok, az illatodat szívom
magamba, hogy testemben érezzelek.
Szép kerteden esőmmel frissitgetek,
s boldog arcodtól elszáll minden kínom.

2012 március 4.

Várakozás

Semmittevő korunk búsan bajlódva,
velőket rázó kalapács szólamok,
idegszálakon táncoló ó-bajok,
a dolog és ember már bepallózva.

Értéktelen kínjai lábnyomunknak ,
míg ott fent zsíros szájjal emlegetik,
hibáztatják azt, kinek nincs helye itt,
az bosszul éhet értékelt korunknak.

Itt lenn ébresztőt nem fúj trombita szó,
csak fals hangokat hallani, de mást nem,
a mester elhagyott, a réz is pihen,
már a várakozás sem marasztaló.

2012 március 4.

Álom tánc

Végeláthatatlan álom,
táncaimat jártam nyáron,
lepkék szálltak édes szélben,
színük játszott cseresznyében.
Szárnyaikkal hűsítettek,
dalaikkal jól meg leptek,
Elringattak, dédelgettek,
szerelemről énekeltek.
Vágyakoztak álmodoztak,
szolgáltak majd elkárhoztak.
Elszállt az idő és a nyár,
begubóztak a lepkék már.
Véget ért az édes álom,
többé őket sose látom.

2012 március 3.

Tehetetlen magyar

Te tehetetlen magyar nemzetem
pipogya politikusokat kaptál,
mióta politika létezik.

Juhász Gyula, Faludy jogosan volt
irredenta, mert vérét szívta e tény,
háborút szít, ki most nyomukba lép.

Európa miénk, s mi is az övé,
testvéreink határai már múlté.
e sokszínű nemzetünk a világé.

A világégés már perzseli kezünk,
nem megoldás, ha mindent felégetünk,
nacionalizmus ellen, most tegyünk!

2012 március 3.

Táncoltál már esőben tangóra?

Lassan magamat is bele mintázom,
mikor idő vesszejével bajlódom,
ujjaimmal velük kardként vívódom,
gyökeret eresztenek a kosáron.

Lassabban próbálom fonni az időm,
a hatalmam játszik vele oly bátran,
büntetésem önkorbács, ha hibáztam,
de csak kevesebb lett a szabadidőm.

Amíg megállítani igyekeztem,
addig elsuhant az futón felettem,
Maradtam én és az utolsó óra.

Ha az idő állt, rohantam vesztembe,
Mikor rohant, én vártam vezekelve,
s már nincs időm esőben egy tangóra.

2012 március 3.

Sudár tölgy - négysoros

Egy magas tölgyfa a kastélykertben áll,
madársereg pihenhet rajta bújva.
Kecses, sudár ágait a szél fújja,
ezért nem marad meg, egy fészek se már.

Időm nyomába

Szökött óráim nyomába vágtatok,
fáradt vagyok, egy kicsit meghalok.
S újjászületek majd, hogy gondjaimmal,
szimbiózisban éljen vágyatok.

Tán eltévesztettem az évszázadot,
és még meg sem születtem valójában?
vagy már meghaltam anyám fájdalmára?
vagy így, vagy úgy, de már nem is vagyok.

Ha ismersz és én nem tudom ki vagy,
ne orrolj meg, egy száz év kimaradt,
s ha utáltál, nem lesz velem gondod.

Megállóban jön egy járat, értem jön,
felszállok kilyukasztom a jövendőm,
időm nyomába játszom a bolondot.

2012 március 2.

Kismadár

Kismadár, kismadár, zöld fa, száraz ág,
Hullámzó kikelet, rab madár-magány,
szól a szél, délceg koldus a fán korán,
visszavárja lakóit, ha itt a nyár.

Kikelet, kikelet, piros csőr cserreg,
Repked madár párját, tavalyit keres,
tavaszi szellő szól neki csak egyet,
- Kismadár, kis-párod a tél rabja lett!

Égbe szállt a madár, napba ért teste,
le sem szállt, oda ég, még aznap este,
reggel napba nézve, ott a keresztje.

Cserreg, Cserreg, piros csőrrel kesereg,
fogságából kirepül a kicsi begy,
napnak cserreg, - Add vissza, kit szeretek.



2012 március 2.

Forr a tej

Forr a tej, vidámodik a lusta lét,
összepakol s zárja bőröndjét a tél,
elalszik a havazás, fel-ocsúd még,
hogy aztán nyári álmod aludjék.

Égen néhány madár, próbarepülés,
melegíti szárnyát s keresi fészkét,
hófehér dunyhától roskad a kötél,
vidám gyermekek hangját viszi a szél.

A szél szalad, de lekéste a telet,
nem sír, már tavaszi szellőt ölelget,
röpke szeles szerelembe esett.

Hófolt kezd sáros sírásba amott,
de fagyos nevetése alább hagyott,
nagy mosollyal a tavasz közeledett.

2012 március 2.

Te is látod?

Te is látod? kifordult a világod,
mely színesben érzékel tégedet,
neked foto-negatív történeted,
Amíg az éjszaka rád félelmet vet,
addig a nappali sötétségben,
éled az életed, mert megtanultál,
szertelen hinned a vetített vakulást.
De a szemed lehunyva rád törhet
egy belső kérdés, kíntalan körzet,
melyben gyémánt csillagokon járó,
ismeretlennek szaporán szalutáló,
végtelen kínok tükrében fellegjáró,
kifordul hús és vért láttat korod,
de elhessented lógó látomásod,
csak álom mondod, s folytatod robotodat,
csillapítnak belső kínok, acélokat
hajlító megszokott ön-várad tettei.
A test csak vázad, melyben a kín tart,
és folytat mindent mit tenned tanultál,
s elfeledteti, mikor-mitől vakultál,
mert amit látsz csak az utad "enyésze",
részeg tudatod józanuló egésze.


2012 március 2.

Már nem leszek angyal

Szárnyaimat egy ruhatárban hagytam,
angyalok között ez nem szokatlan,
színházból hátsó ajtón távoztam,
a szerelmet örökre hátra hagytam.

Azóta a társulatot keresem,
másnap felpakoltak és elmentek,
szárnyaim nélkül már nem ragyogok,
kelet-nyugat közt keresve kóborlok.

Mindenhol jártam már a világban,
laktam bagolyként az odvas fában,
remete voltam mező széli házban,
s hírnöke a szeretet társaságnak.

Jártam ott is hol még nem szerettek,
nem szóltam idővel megkedveltek,
Szárnyaim nélkül sosem találom,
békességem, e vándorló világon.

2012 március 2.

Szeresd a bort - Ronsard szonett

Este belém karolt a Jóindulat,
nem kértem belőle, de nem engedett,
duzzogtam erősen, és voltam szeles,
nem hagyott, aztán már vitt a kábulat.

Leültetett, és rendelt egy pohár bort,
közben elárulta mit tudnom kellett,
őrangyalom lett főállása mellett,
Kinevettem, láttam rajta a szigort.

Mesélte, életem rég vége lenne,
ha nincs ott már a születésemen,
hát így lehet, hogy még láthatom e kort.

Őrangyalod mindig melletted ragad:
vigyázz, ha beléd karol, hagyd magad,
s véged van, ha nem szereted a bort.


2012 március 1.

Angyal vagy

Játéka vagy zsírzabálók
nihilista dogmájának,
eszköze tehetségtelen
hozzá nem értés szavának.
Szárnyaidat csak behúzva,
titkolod származásodat.
Ne titkold el, hogy angyal vagy!

2012 március 1

A siker felé

Elárulnak zsírszagú gondolataid,
kapros illatú bús novelláid,
fokhagyma a mondatok közt,
ékezetpiszkálód a sorokban,
láttatsz csillogó futó felhőket,
teleírsz oldalak közt kuporogsz,
mocskot eszel és nyomorogsz.
Szabad szólás pottyantó mód,
mondat s szóhidak bosszantók.
Nyelvek hóhérai, ítélkeznek,
s felettébb titkos árnyék kezek,
nyúlnak beléd, szétszednek,
szétszednek mint hiénák vezére
az élő sérült tiltakozó tetemet.
Védekezésed hiába csusza téridőben,
visszafejtett férgek étkei félidőben.
Lebuksz még mielőtt sejtenéd,
csak nézd hogy buksz a siker felé.

2012 március 1

Ámul a világ

A szavak porba hullva
sikoltanak, mikor számból kiesve
gyilkolnak, mi jó tanácsnak indult,
akár a rab, hol a halálsoron sokat
látott falak, mire késői bánat
könnyei potyognak.
Ne féld, ne bánd az új
dolgainkat. A szavak a számból
mind lehullanak, a végtelen okosság
szakadékába, mély sikollyal
a végtelenbe zuhannak. majd a visszhang
szándékra talál, talán valaki, valahol
bólintana rá jól. Törékeny lélek, mely
edzetté válón, egyszer olyat alkot,
csak ámulhat a világ.

2012 március 1.

Ma tavasz van

Ma tavasz van és hideg álom,
jól lobbizott a tél úgy látom,
és a világ is keblére ölelt,
ezernyi gonosz szörnyet.

Ma mégis tavasz van s a remény,
hogy a temérdek hozott törvény,
múló fájó hideglelés csak.
Holnap, talán lázad a Nap!

Ha holnap talán lázad a Nap,
a csillagok is vele tartanak?
mert így elveszik a tavasz éj,
és csókokat veszít egy nemzedék.

2012 március 1.

Te is, én is

Várj, ahogy várni tud a képzelet,
ahogy a tavaszt várja kikelet,
a bimbók várnak ősi tavaszra,
én is várok egyetlen szavadra.

Szállj, ahogy szállni tud a gondolat,
ahogy a csókod száll az ajkamra,
madarak szállnak hűs patakokra,
úgy száll a szavad gondolatomra.

Állj, ahogy állni tud egy rózsaszál,
ahogy mezőn őrt állnak kis gidák,
a fák is állnak levelet bontva,
én is csak állok, terád gondolva.
2012 március 1.

Tavasz lány

A Tavasz, a Tavasz lány,
nézd, hogy emeli rád
mosolygós tekintetét,
legyőzve tél szellemét.
Tavaly óta nem láttad,
fiatalabb mint vártad.
Telt, dús keble villan,
hűs hangulat elillan,
a fák is a gerléknek,
szerelmet énekelnek.
Tavasz lány téged várlak,
hozz reményt a világnak,
Hozd el újra kék eged,
mit szelekkel söprögetsz.
Ha már itt vagy el ne menj,
így szeretnek az emberek.

Félálom

Hajnal a párnámmal
simogat, idézve arcodat,
elaltat. Szavad a takaróm
és nyugtat, távolból hallom
hangodat. Lepedőm feszül,
s a tudat, érzem forró
combodat. Az idő fogasára
akasztom, a hideg, cudar
gondolatokat. Sarokban szekrény,
feszíti hajnalomat, oda tettem
összes, létező gondomat.

2012 március 1.

Emberek

Emberek!
Ti mind rablók vagytok és bér-betyárok?
Amíg szelíd szavaim, nyájas pillantásaim adom,
ti lelkemnél fogva kötöztök kínzón álmaimhoz,
jegyzeteimet forgatjátok s visszafelé olvasva,
rám fogjátok és értelmetlen vajákos szavakat?
Nem! nem vagyok a gyógyító táltosotok!
Hiába mondom, ne féljetek tőlem, átkotok
engem taszít ördögi sorba, hát gyalázatotok
hol termett, talán tömött bölcsőitek volt
szellemekkel, szemveréssel mérgezett?
Ne kiáltsatok rám páncélszerű titkos vádakat,
közben bőrömet érintve ég a bűnös határozat,
Nem fáj azért sem! ez a végrendelet,
akkor sem mikor késsel írjátok alá bőrömet.

2012 február 29.

Vágyak sóhaja

Vágyad, mint egy nehéz bútordarab,
egészen lentről jön és szakad,
rostodba szorulva, addig kavart,
de önkényes álmoktól elmaradt.

A vágy villan, s előbb az orroddal
érzed közeli illatát, ami felszívja.
Amíg az elmédben dédelgetted,
addig tüdődbe érve csak égetett,
de mindig csak fejben borongtál
a pillanat hevének hamvainál.

Mikor kitörni készült, érezted,
mire vágysz, talán sosem lesz tied.
De elindul a sóhajod s szavad,
leheletednél jóval több szabad.

Közben vágy járja át tört tested,
tüdő rostján át bekebelezheted,
s szíved eljuttatja, el vérerekbe,
hogy minden porcikád átérezze
a hiányát, mire mindig is vágysz,
ekkor hagyja el egy sóhaj a szád.


2012 február 29.

Születésnapodra

E napon mikor a csillagod ragyog
E napon mikor megszülettél egykor,
E nap mi minden évben a te napod,
Süssön Napod fényesebben mint máskor.

Ma van születésed napja, elmondom
nemcsak ma, mindig legyél nagyon boldog,
ha mégsem jutna hozzád jókívánság,
nézz az égre, a felhők is kívánják.

Mert én mindig elküldöm az ég felé,
tudja meg minden ember és minden nép,
ragyogó napja ez születésednek,
mely öröme volt egykor szüleidnek.

De most ünneplésre, vidáman készülj,
ki szeret, ismer, tőlük el ne szédülj,
Köszöntenek és jót kívánnak néked,
Földig érőt, és még száz ilyen évet.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK!!!!

2012 február

Örökölt lelkem - Ronsard szonett

Lelkem nem tud se írni se olvasni,
nem kell neki tinta, se betű ólom,
csak más lélek fejt kódját és kódom
ész nélkül csak egy maszk, vagy szép masni.

Lelkem emlékkép, és tapasztalat
szárnya kedvre jár, de mégsem sólyom,
vígságot, bánatot csak szóként szórom
okoskodom, mégsem egy nap alatt.

Lelkem kitől kaptam, vagy örököltem?
Nem lesz hiába megírva a könnyem,
már nem keresem, tudatos a hálám.

S lelkem ne adjam vissza összetörten,
vigyázok rá, mindig ezért küzdöttem,
ügyelek, baj ne érjen élő pályán.

2012 Február 29.

Természetünk hét tornya

A természetünk legyen a világ
legnagyobb temploma,
betérhet, kiben van szükség
akár barát, ellenség, oda,
hozzá legyen egy szavunk,
hisz ember ő is nem csoda,

A természetünk legyen a világ
legnagyobb katedrálisa,
hajója, legyen a lelkünk csarnoka,
s harangtornyából harangozva,
szóljon szívünk dobbanása,
a boldogságot visszhangozva.

A természetünk legyen a világ
legnagyobb temploma,
hét tornya egekbe érjen,
ne is lássuk a végét soha,
felhők felett titkon remélve,
pihenhessen angyalok sora.

A természetünké legyen a világ
hét legnagyobb tornya,
Egyik legyen a szívek,
másik a békék ostora,
többit ossza türelem,
fontos tulajdonságokra.

2012 február 29.

Aranykeretes kép

Világunkat aranykeretes képben látják,
kívülről életünket tökéletesnek találják,
csak mi látunk a mély kútjaink mélyére,
ahonnan poshadt vizet iszunk az éhségre.
Világunkat aranykeretes képben látják,
és a tájban senkinek nem szúr szemet,
hogy házakba bújik a szégyen, rettenet,
és óljaink is éhesek, az anyadisznót várják.
Világunkat aranykeretes képben látják,
a mezeink virágai szépségüket tárják,
és nem mutatnak rozsdás traktorokat,
nem nézik a kiszolgált törött ekevasat.
Világunkat aranykeretes képben látják,
a sok törvényt, papírt és áll-statisztikát,
mert a festők is jóléti szépséget festik meg,
és hogy szegényen is boldogok az emberek.

2012 február 28.

Talán elutazom

Ablakok nyitottságával hallgatódzom,
a testbeszéd suttogva szól szívemhez,
és úgy teszek, mintha nem is értenélek.
Kezeid azt hazudják, hogy már nem kellek,
s közben térdeid kiáltanak szerelmet.

Ajtó rések bátorságával szemléllek,
amíg a térben sóhajod hozzám vonod,
addig szapora lépted csak zordan zokog,
szemedben hevül a forró vágyakozás,
de némaságod a búcsúzót már elmondták.

Ezért hát kimondatlan gondolataimat,
s aurádtól kapott varázslataidat
beleteszem lélegzetem kofferébe,
s tán elutazom, angyal kíséretében,
a végtelen vágyak habzó tengeréhez.


2012 február 28.

Az ég ormában

Az idő bástyáján felkúszott egy régi emlék,
csak én láthatom, ott lóg mint kép a falon.
szelek jönnek s csodálom, de látják az ikont,
ők tiszta leheletükkel tisztogatják a képet,
három dimenzióban láttatják mi csak rémlett.
Szép szavakban hízva naggyá emelkedtem,
s szórvány szavak kezdték ki életem.
Erőm nem akart hinni, de ott volt a féreg,
mely a lélek alagútjain ette naiv lényem.
Majd bosszú flörtök, ölték meg bennem a költőt.
Szép emlékem, egyszerre maga lett az ördög!
Haragommal hát, az idő bástyáját rombolnám,
de tornyában ott messze az ég ormában
hallom, a régi múltam él, dalol csengő hangon,
de nincs oly kötele, létrája, mi leérne a falakon.

2012 február 28.

Örökre elégek

Csak eldobható gyűrött zsebkendő vagyok,
a világ vasalatlan, ózon lyukas nadrágzsebében,
néha előkerülök, s belém törlik a búbánatot,
reménykedem akkor, kapok talán tisztességet.
De a bánattól porlik a testem, s reménytelen
kihívásként szökésem tervezem, el, előletek,
s mikor hiányomból eredő ürességetek
járványként rajtatok tüzes sebeket ejt,
mint hulló űrszemét, talán visszatérek,
de öletekig nem jutok, imádó szemeitekben
egy fénycsóva, mint csillag, örökre elégek.

2012 Február 28.

Egyedül

Egyedül vagyok és hiányzik szelíd
pillantásod, mely szikrát szórt olykor,
ha nem is néztem éppen rád, melegségét
éreztem szerető pillantásodnak, mikor
mögöttem állva szemed lopva csókolt.
A fehér fehérebb, a rövid éj édesebb,
mikor itt vagy közel, s nem vagy tőlem távol.
Most minden mi volt, sűrű pudvás porba vész,
szürke szeles padlás az egész világom.
A fészek varázsát veled, mikor találom?
Mikor a guruló gondok még együtt laktak,
a megoldás mindig volt egyszerűbb feladat,
most a falaink kártyavárként mind lehulltak,
meztelen vagyok, s a fények elhalványultak.
Reszkető pőreségem már nem is láthatod,
távolból azt hiszed, sérthetetlen vagyok.
2012 Február 28.

A remény füstje

Segítségért kiáltanak a fák,
nem bírják tovább a tél korbácsát,
míg a földön ember reszkető kézzel,
tűzzel falatja fel ifjúságuk szilánkjait,
füstje kormozza be rokonaik ágait.

Segítségért kiáltanak a fák,
szürke égen kusza ágak, rettegés
minden ébredés, újabb fejsze csattogás.
Füstbe mennek a fák, de hősként
mennek halálba, kuckók melegéért.

Segítségért kiáltanak a fák,
s didergő emberek, a fák könyörgését
nem sajnálva, tömve ezer kályha kéményt
füsttel, fagyhaláltól mentve kis család fészkét
a reményt, s ahol nincs füst, már nincs remény.

2012 február 26.

Magyarságod alap

Magyarságod alap, falakat vár s szobát,
tetőt, benne poros, kacatokkal teli padlást.
Kis teraszt, életre néz, faragott a fakorlát,
szomszédokra biccentve, jó szót, s kilátást.

Magyarságod alap, falakat vár s szobát,
asztal legyen az élet, széked dicső múltad
benne ül béke és nem tömött turul madár,
faragott trónt, de mindenki legyen szabad.

Magyarságod alap, falakat vár s szobát,
az alapot úgyis reá hagyod, vigyázzon,
innen indul véred, keresse meg önmagát,
ne dőljenek le a falak, fülemüle vitákon.

Magyarságod alap, falakat vár s szobát,
egyik sarkában a hagyomány lóg a falon,
élete lángként égjen, mint gyertya oltáron,
ebből létezel és ápold is, ezt jó ha tudod.

Magyarságod alap, falakat vár s szobát,
ezt a bölcset se hallgattassa el a félelem,
s ha elfárad még pihenhessen pár éjszakát.
vecsernyére, teára jöhetne a történelem,

Magyarságod alap, falakat vár s szobát,
ne legyen tiltott titkok, csak a valóság,
rajta polcokon tudományok sorát,
elvárva ezt, alapod lassan önti el mocsár.

Magyarságod alap, falakat vár s szobát,
hamis szavakkal, ebül szerzett címek alatt,
értékeidet sem védelmezi összefogás,
hitetlen érvvel mossák, mossák az agyadat.

2012 február 25.

Egy falevél

Egy falevél vagyok,
egy levél, mely egy télen át kapaszkodott,
születése helyén, gyermeki öleléssel,
kibírtam, szelet, esőt, havat, fagyot,
Társaim régen humuszba törtek,
de még testem az ősz színeiben remél.
Didergőn vészeltem át zord időket,
emlékeimben méregzöld színem még él,
voltam árnyék része mely hűs szobát adott,
és a nyári hőséggel derekasan dacolt,
s együtt éltünk át vészes jégveréseket,
szeles napokat, esőket, férgeket.
Esti lombjaim szerelmeseknek adott,
csendes szélfútta dúdoló dallamot.
Majd vidáman intett utánam a nyár,
s elpirultam, mert jött az ősz a csábítás.
Már várom a tavaszt, jönnek a többiek.
De lehullottam most, nem bírtam tovább,
mert kipattant helyemen egy új ág,
nem levél, büszke ág nő helyemre.
Szél elvisz, s talán megtalálsz,
füzetedbe préselsz,
s emlékeink felfrissülnek,
ahányszor csak rám nézel.

2012 február 25.

2.



Falevél vagy, ilyen haza, és ez elaltat,
kicsi hű kora, tél kezedet keze fogná,
születés helye, gyermeki otthona fáknak
szele most nevet itt, de feléd fagyos éjben,
hidegek szele éltet előbb, s az elaltat.
Kegye hopp szemeden: zuhanó alakod bántják.
Elején teszi szélnek is álmod, az addig
fagyosan, hidegen, töri több ezer élő
tetemek, hazajárt szomorú heve lelkét,
de azért te vagy az, ki az őszben az emlék.
Melegért adod át a szived neki pőrén,
mai zöld teli fák, nyarak, ágyadon indul már,
szemeden csinos érzetek ártanak, ott kaphatsz
ami bűnöd, erőd kehes, elveszi kedvencét,
gonosz űz, tere tettre tör, íve ad értéket,
neme küzdelem, átrepes álmodon, átkod fáj
hidegen tör unalmat az álmokon akkoron.

3


Falevél vagy, ilyen haza, és ez elad,
kicsi hű kora, tél kezedet keze fog
születés helye, gyermeki otthona fák
szele most nevel itt, de feléd fagyos éj,
hidegek szele éltet előbb, s az alél.
Kegye hopp szemeden: zuhanó alakod
Elején teszi szélnek is álmod a lak,
fagyosan, hidegen, töri több ezer élt
tetemek, hazajárt szomorú heve lét,
de azért te vagy az, ki az őszben a lék.
Melegért adod át mi nekik, buta fék
mai zöld teli fák, nyarak, ágyadon ár,
szemeden csinos érzetek ártanak, át
ami bűn ez erőd lehet, elveszi bájt,
gonosz űz, tere tettre tör, íve adott
neme küzdelem, átrepes álmodon, árt
hidegen tör unalmat az álmokon ott.

A Marosban hagytam ifjúságomat

A maros hűs vizébe merültem, a bátor,
már tudom, ott ért véget a fiatal-kor,
amíg erős karom volt, vasesztergátor'
késként szelte az ismeretlen habot,
nem erőm segített, a csalfa sodrások.

Gáton állva nem tudtam, kinn a parton
már más lép ki a vízből, ki épp vagyok,
Az élet mást jelentett, gyanútlan harcot.
A part közel volt és a sodrással szemben,
megkezdtem a harcom, a sodrás ellenem,
a part csak távolodott, egyre messzebb lett,
már búcsúztam - viszlát élet, - viszlát szerelem,
de egy "barát" erőt adott, más lettem ezután.

A parton várt korcs szerelem és egy másik világ,
aki mentett, lett ravasz, csalárd, mint a gát,
senki sem látta rajtam, de tudtam már ott,
folyóban hagytam, az akkor vízbe fulladt ifjúságot.


(1988-ra emlékezve)

2012 február 25.

Rabszolgák

A lét ketrecében
ülünk születésünk óta,
habár a kényelem itt van benn,
odakint az őrző rokonod ismeretlenül.
Ha kitörni vágysz is, és egyszer sikerül,
honvágyad amely visszajuttat a ketrecedbe,
csak ott motoz benned, a nagy szeretetben.

2012 február 25.

Mozdulataim

Mozdulataim beszélnek hozzád s nem hallod,
mire lassan megérted, én már nem vagyok.

A valóságban a semmit ragozom hangsúlyos,
oktató, tehetségtelen téridő modoromon.
Néma balettom, sötét láthatatlan közönségnek,
sziporkázásaim átveszed, ha érzed, ha érted,
nincs más nincs, csak az igék végtelen miértje
és a válaszok helyett, végletes kérdések.

Születésedtől kezdve csak a válaszokat várod,
és van, mely egyszer utoléri tested s halálod.


2012 február 25.

Hozzád beszélnek

Az örökölt gondolatok festik a lélek
tisztán kapott kendőjét foltosra,
s mint batikolt alkotást adjuk el,
mikor kitárulkozunk a porondra.
Önmutogató néma mechanizmus
mozgatja a szavakat, s mondatokat.
Ismét süt a nap és mi megint, újra
itt vagyunk a semmibe süppedve.
Örök pattogó rugóként sebeket ejtve
miről mit sem tudunk, mit sem sejtünk,
csak gyilkoljuk a jól felosztott perceket.
Honnan a bátorságod, a lélekhóhérral
kezelős a barátságod, de nem is sejted,
csak a színről tűnnek el néha a jó lelkek.
A lélek temetése nem hevenyészett ünnep
és pap sem mond hangzatos beszédet,
föld ágya helyett, csak a szél hátára ülnek,
némaságuk ősi kiáltás, hozzád beszélnek,
nyiss ajtót, ablakot lelkeden s megérted.

2012 február 25.

2.


Örökölt gondolatok festik a lélek
tiszta kopott kendőjét vérfoltosra,
s mint batikolt művedet adjuk elő,
amikor tárul énünk a porondra.
Némát mutat hős, a mechanizmusa
szót rejtve kevés betűt, a mondatok.
Ég a nap és Ismét mi megint, újra
semmibe süppednek esett szavaink.
Örök ajzó darabos sebek esznek:
mire mit se tudunk, mit se sejthetünk,
percet ölünk jeles osztott örömért.
Honnan a rőten kegyes, öröm gyilkos
kéz elemed marok ágad, de ne várd
színről csak a gyávák tűnnek el árván.
temetés nem hevenyész ünnepe vér,
hangzatos éneket pap sem mond helyén,
föld ágya helyett, csak a szél hátán ül,
néma agár, kéri ki hálát éjén,
tárd ablakod, és meglelted e békét.

A szél

A szél mint a tatár betört a faluba,
a fák előtte mind térdre borultak,
udvarokat sepreget, törött ágakkal,
csak a nap császár, mely neki ellenáll.
Serege vonul végig a portákon,
tizedel bokrot, növényt, s állatot,
Haragja nem múlik csak kora estére,
mikor a hegyekbe ütközik vesztére,
de visszafordul, megint vadul tizedel,
senki nem szól, az úr a félelem bére.
Csendes szellőket is magával ragad,
hogy őrző eleink lelkei vele távozzanak.

2012 február 25.

A lélek van

A léleknek nincs szeme mégis csillog,
A léleknek nincs arca mégis ragyog
A léleknek nincs szíve mégis jóságos
A léleknek nincs szája mégis felesel
A léleknek nincs kalapja mégis emeli
A léleknek nincs vére mégis vérzik
A léleknek nincs farsang mégis maszk
A léleknek nincs vége mégis megszűnik.
A lélek van, és nem nyugszik.

2012 február25.

Piros

Piros fa lett a piros bokorból
piros ágán ül egy piros holló
piros csőrében piros borsó
piros szemében piros madár kór
piros levélre írok piros tollal,
piros véremet szívja piros módra.
piros fűre piros lelkek
piros szájból piros lehelet.
pirulok, de a sok tilosban
meg sem leltek...

Beszéltem egy csillaggal

Mit nagynak hiszek nem biztos,
hogy nem fér el a tenyeremben,
A föld is elfér a nap tenyerében.
Kit nagynak hiszek nem biztos,
hogy sokkal jobb nálam,
talán többet is tudok tőle,
mégis nagy lehet szememben,
nagyobb is mint a csillagok,
melyből egy tucatnál is több
elfér az ujjam hegyén és fent
a magas égen mégis uraik a térnek.

Egyszer beszéltem egy csillaggal,
nem hitt nekem pedig bölcsessége
ezerrel égett a fekete lyukak fölött.
aztán egy lyuk elnyelte a nap mögött.
Mit nagynak érzel nem biztos,
hogy valós nagyságot láttok,
csak a lélek nem csal s jó látnok.
Mikor meg tudsz érinteni egy csillagot,
rájössz nem is csillag csak szépen ragyog.
Mégis szemedben mindig csillag marad,
mert érintése lelkednek hozott tavaszt.

Nem csillagnak születtem, lenni akarok,
érintsetek hát meg, nektek ragyogok!

2012 február 24.

Viasz szárnyakon

Mikor a Szerelem Diktátor nyomorgat,
nincs idő, nincs tér csak te magad vagy.
Beszűkült gondolatok közt a tettek
présként nyomják fizikai valós tested.
Mit nyersz az önbizalmon, ott veszíted
a józan ítéleten, s marad beszűkült feled.
A vér mint a győztes felrázott pezsgője
robban, s feszít eret, szívet pörget,
csúcson jársz mint a megpakolt gőzgépek.
Végtagjaid béklyójának még kéred
a győzedelmes ódát, és áldásokat.
Erőd százszoros, szárnyalsz magaslatokba,
mint az Ikarus, viasz szárnyakon a napba!


2012 február 24.

Talán tavasz jön

A kocsonyás levegőben, csak lassan
oldódnak fel a tél hosszú bántalmai.
A reménytelen hideg még orcánkba csap,
de a nap már megsimogatja árnyékunkat.
Az élet színei a semmiből hullanak a tájra,
nevető madarak fecsegik egymásnak,
nemsokára itt van mire vártak.
Az öreg fenyő szétterülő ágai,
könnyezik le magukról a fagyos időt.
Még gondolkodik, de ereiben ott van
a tavaszi lehelet, mely zöldebb, frissebb
mint mi növendékként volt egykor rég,
az avarból kidugta piciny fejét.
A telet már csak vad csikóként a szél
dobálja kényére néha vissza,
de aztán őt is betöri a múlhatatlan,
hogy szőrén ülje meg a tavasz.
2012 február 24.

Ragyogó reggel

Ragyogó reggel, párhuzamos világok,
kint és bent, bent boldog vagy,
ráncot csal arcodra minden áldozat,
A nap bántón piszkál, nem hagy.
Három dimenziós színházban ülsz,
látod a madarat, árnyába merülsz,
mintha be akarná csapni a vadászt,
a puska dördül és az árnnyal egyesül.
Fák ágai hevesen meleget mimikáznak,
közben a fagy dolgozik, s töri ágaikat.
*
Ragyogó reggel, párhuzamos világok,
kint és bent, kint a természet s magad vagy,
lélekmelegítőre vársz, de senki nem ad,
Belesel az ablakon, látod boldog önmagad,
a nap melegíti tollaid, csak egy madár vagy,
árnyékoddal üzensz ablakodra vágyakat,
aztán dörrenés, és árnyékod egyre közelebb ér.

2012 február 23.

Az út vége

Csókjaiddal sebeztél szép szavakkal bántottál,
s én savanyú szerelmes bosszút zúdítottam rád
görcseimbe ivódtak pergő pillantásaid
nem szóltál pedig tavasz volt harmadjára megint
egérszagú állomásokon poshadt lelkem sután
és megviselt az út vége mi hozzád vezetett mintegy
sikertelen "rehab" az amputált érzések után
még soká magam mellett éreztelek... gyűlöltelek...
és bántásból messziről szórtad rám aurádnak
hiányodból eredő konfetti giccses gondolatait...


2012 február 23.

Zongoralecke

A fal mint fakeretes üvegtégla,
a nyár nyugodtan dereng át rajta,
az asztal kerek díszes mihaszna,
fehér csipkét szőtt rá idő, a léha.

Nagy melegben ragadozó növények,
jelzik a több dimenziós szépséget,
sarokban zongora, és zongoraszék,
ott kicsi lány, gyűrt ruhája is zenél.

Tanár, mint rokokó trónoló dáma,
s kottája is rezdül, ha dirigálja
a szigor sziporkázó dúdolt dalát,
nincs szünet, s éli hangok pillanatát.


2012 február 23.

Munkácsi Mihály - Zongoralecke

Szándék

Talán Te leszel az kinek utoljára nyújtom
segítő szándékú jobbító jobbomat,
kínjaid enyhítésére, mely számodra az élet,
a megváltás, vagy csak Veronika kendője.
Amíg életed Mariana árok felé tartva,
súlyos gondodat enyhítem, talán felemelkedsz,
és szívemnek, köszönő-mosolyoddal segítesz.
Talán egyszer ennek köszönheted,
hogy az elméd belső titkait kutatva,
miértekre adsz átütő válaszokat.
Én már talán ezt nem is érem meg, tebenned
örökké ott leszek, s mosolyt csal orcádra,
hogy milyen apró segítség emelt fel,
óriási, mérhető magasságokba.

2012 február 23.

Szél vagyok

Szél vagyok,
a házak között fogócskázom,
felkapok egy papírt és repítem,
utánad fújom s te nekem nyújtod,
kezedben meg-sem áll, ellopom,
közben aranyló hajadba kapok,
mosolyod most más,
de elhessentem a gondolatot.
Játékra fogom, s fejembe húzom,
széles karimájú foltos kalapom.
A papírdarab megakad a bozóton,
megfagy minden, dérré válik leheletem,
egy levél s olvasom, azt írod itt hagytál,
és nem vagy többé az életem.

2012 február 22.

Megszűnik az átok

A márciust próbálom bebeszélni magamnak,
az időcsapda mint felvert tejszínhab, massza
nem enged lépni, kifolyok belőle talán holnap.
Órák, percek választanak el a jövőtől,
mely menekül előlem de egyszer az is eljön.
akkor köszön majd, és lezárja szemfedőm,
s talán akkor láthatom emlékeimet még egyszer,
azokat amikre már nem is emlékezem,
közben összetört oxigén szilánkok
torkomat, tüdőmet szabdalják,
és megszűnik az átok.

2012 február 22.

Konyhán

Ma jártam egy pályázati konyhán,
fehér volt, csempe tartotta meg a falat,
asztallábak közt sovány, szerény erőgépek,
a dolgos kezek mintáznak kövér zergéket,
majd sercint sűrű levesbe csipetkéket.

Az ajtó mintha a fallal együtt nyúlna,
s nagyot csuklik, mintha emlegetnék,
a padló jégre mintázott, ütköző a falnál,
ételek égve keverednek, homogének
s melegít szakácsné szökő nevetése.

2012 február 22.

Minden rendben

A sár nedves mancsával markolta
cipőmet, amikor zergeként szökellve,
cakkozva, száraz szigeteket kerestem.
Aztán egy mozdulattal kirepítette
a lábamat a bőr védőburokból,
s zoknis lábam toccsant az univerzum
látszólag legnagyobb fekete-lyukjára
hasonlatos mély és sűrű pocsolyájába.
Minden rendben gondoltam, s akkor
a cipőmön áthajtott egy traktor.

2012 február 22.

Az ablakban

Az ablakban virágok vigyázzállásban,
mint szivacs, szívják magukba a fényt,
szökellő száraikon levél létesítmény.
azért néha ágaik közt beszökik a nap,
a mozgó fényre ugrik Berta a "macs".
Huzat nyitja az ajtót nem is kopogtat.
mint egy szellem átjárja az ettől részeg,
izgő mozgó, összeakadó buja bokrokat.
s a sor végén virító muskátli leszédül,
nagyot csattan, és frászt hozza a Bertára.

2012 február 22.

Hajnali szerenád

A kerítés éjjel, mint megannyi felkiáltójel,
őrzik a portát, tüskéin a hold tépázza
rongyosra a fodros fény-szőtte ruháját.
A csend beleharap a puha, párás levegőbe.

A fák ágai magukba szívják kutyák ugatását,
megszűrik az üzenetet és továbbadják a holdnak,
nem válaszol, morcosan fátyla mögé bújik.
Megszűnni látszik az est, hajnalodik.

Távolban egy vonat vas kereke csahol,
felveri a bóbiskoló kúszó pára párnáját,
ki erre kelletlenül tömörödik, lejjebb araszol,
a sötét hátsó udvaron át, választ másik utcát.

Az akácfasor megszólal, mint a gitáron a húr,
a szél pengetőjét húzta rajtuk végig,
a ködfátyolnak ad hajnali szerenádot,
de ő csak csendben menekül.
2012 február 22.

Új szelek szöknek

Új szelek szöknek, szenderülni,
s szűnni látszik a félelem-érzet.
Pikkelyes gondolataimat kaptam,
egy semmiből zúgó tört hangtól.
Zsíros pofonokkal vértezve vérzek
növekvő daganatot a mai miértekre.
A sötétben vissza-világító lélekgond,
mutatja utamat, látszólag virágzót.
Szemem lezárom nem hallok,
fülemet befogom nem látok,
beszélek, de nem hallják igémet.
A természet űz trükkös tréfát velem.
Nincs púpom, sánta sem vagyok,
cipelem múltam, rám nőtt nagyon.
Kapukba ütközik minden gondolatom,
tonnányi kulcsokkal, a zárral birkózom.

2012 február 24.