velőket rázó kalapács szólamok,
idegszálakon táncoló ó-bajok,
a dolog és ember már bepallózva.
Értéktelen kínjai lábnyomunknak ,
míg ott fent zsíros szájjal emlegetik,
hibáztatják azt, kinek nincs helye itt,
az bosszul éhet értékelt korunknak.
Itt lenn ébresztőt nem fúj trombita szó,
csak fals hangokat hallani, de mást nem,
a mester elhagyott, a réz is pihen,
már a várakozás sem marasztaló.
2012 március 4.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése