őrzik a portát, tüskéin a hold tépázza
rongyosra a fodros fény-szőtte ruháját.
A csend beleharap a puha, párás levegőbe.
A fák ágai magukba szívják kutyák ugatását,
megszűrik az üzenetet és továbbadják a holdnak,
nem válaszol, morcosan fátyla mögé bújik.
Megszűnni látszik az est, hajnalodik.
Távolban egy vonat vas kereke csahol,
felveri a bóbiskoló kúszó pára párnáját,
ki erre kelletlenül tömörödik, lejjebb araszol,
a sötét hátsó udvaron át, választ másik utcát.
Az akácfasor megszólal, mint a gitáron a húr,
a szél pengetőjét húzta rajtuk végig,
a ködfátyolnak ad hajnali szerenádot,
de ő csak csendben menekül.
2012 február 22.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése