Csak egy fekete márványtábla a múltunk,
de újabb réteg betűt vés rá a jelen,
bagó-szagú bűnöket bársony éle fen,
újra él az átok, mit egyszer már buktunk.
Jeltelen sírunkhoz vezető labirintus,
kóvályog benne akár józan, vagy részeg,
s lábak vörös vére fest királydinnyéket,
kövülten kavar bennünk az empirizmus.
Vigalom is jégheggyé hűl most a tájba,
poshadó vizek vágya a foszló fűszer,
a vágyunk sose legyen egy rozsdás műszer,
s szívünk sem a dicső múltunk hazugsága.
2012 szeptember 24.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése