Kemence vagyok,
s talán túlsült bennem a kenyér,
és már nem érzem azt,
hogy bárkivel jót tehetnék.
Lelkem dús lombjai,
mára csupasz kivénhedt fa ágai,
s nem adhatok nektek
bő nyugtató, hűs árnyékot.
Ha rég ismertél,
nem tudhatod szándékom.
Bár torzulna el,
homályt-látó megmaradt akaratom,
vagy csak mondhatnám,
mi is az amit újra, s újra akarok.
2012 május
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése