Nincs már gondolataimnak olyan szekrénye,
melybe sorban vasaltan minden beleférne,
Nincs már olyan vállfa, mely üresen állna,
melyre új eszméket akasztanék bujkálva.
Nincs már kilátásaimnak olyan háza,
melyben vigadnék és perdülnék páros táncra,
Nincs olyan szellős szoba, mely elmét tisztogat,
s otthonom szelíd csókjával adná nyugtomat.
Világ van velem, olyan ahol tán elférek,
melybe több a sok szép ének, élet s emlékek,
Hű lelkek vannak, kik bennem bízva ölelnek,
s otthonom szelíd csókját kapom, boldog jelnek.
2012 március 10.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése