Egyedül vagyok és hiányzik szelíd
pillantásod, mely szikrát szórt olykor,
ha nem is néztem éppen rád, melegségét
éreztem szerető pillantásodnak, mikor
mögöttem állva szemed lopva csókolt.
A fehér fehérebb, a rövid éj édesebb,
mikor itt vagy közel, s nem vagy tőlem távol.
Most minden mi volt, sűrű pudvás porba vész,
szürke szeles padlás az egész világom.
A fészek varázsát veled, mikor találom?
Mikor a guruló gondok még együtt laktak,
a megoldás mindig volt egyszerűbb feladat,
most a falaink kártyavárként mind lehulltak,
meztelen vagyok, s a fények elhalványultak.
Reszkető pőreségem már nem is láthatod,
távolból azt hiszed, sérthetetlen vagyok.
2012 Február 28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése